„Jobban stresszelnek, szoronganak majd a gyerekek, főleg a hátrányos helyzetűek” – Nahalka István a kompetenciamérés osztályzásáról
Március 1-jétől a diákok már nemcsak egy számot látnak majd az országos kompetenciamérés eredményeinél, hanem egy érdemjegyet is. A Pintér Sándor belügyminiszter által jegyzett rendelettervezet célja, hogy a diákok komolyabban vegyék a teszteket – az intézkedés bírálói szerint viszont a reform újabb lépés a központosított oktatás és a tanári autonómia csorbítása felé. A kompetenciamérések célja eddig az iskolák teljesítményének összehasonlítása volt, nem pedig az egyes tanulók értékelése.
A tervezett változás ellen petíciót indított a Szülői Hang civil szervezet, amely szerint a kompetenciamérések beszámítása tovább nehezíti a gimnáziumokba való bekerülést, és erősíti az oktatási rendszerben meglévő egyenlőtlenségeket. Az új szabályozás a Civil Közoktatási Platform szerint is „funkcióidegen” és igazságtalan, hiszen a kompetenciamérés nem egy adott tanév tananyagát számon kérő dolgozat, hanem egy készségfelmérő teszt, amelynek eredményei erősen függnek a diákok családi hátterétől és az iskolák eltérő lehetőségeitől. Nahalka István oktatáskutatóval beszélgettünk erről, valamint arról a másik tervezett változásról, hogy az iskola előtt álló ovisokat kivennék a vegyes csoportokból az utolsó évben ott, ahol legalább három vegyes csoport működik.
– Én eddig úgy tudtam, hogy a kompetenciamérés inkább az iskolákat méri, nem a diákokat.
– Valóban így van. Ennek több oka is van egyébként, de eleve így tervezték. Az, hogy az iskolában vajon kompetenciákat fejlesztünk-e, vitakérdés lehet. Nekem az a véleményem, hogy
Tehát nem funkcionális az, amit elképzeltek a rendelettervezetben. Az viszont igaz, hogy a kompetenciamérési eredmény nem való osztályozásra. Az már egy másik kérdés, hogy a felvételire való alkalmazása megfelelő-e. A felvételi dolgozat eddig is inkább kompetenciákat vizsgált. A negyedikesek, a hatodikosok és a nyolcadikosok január tájékán megírnak egy felvételi dolgozatot, ami hasonlít a kompetenciaméréshez, ott inkább a kompetenciák a fontosak. Ebben az értelemben nem is egészen értem, hogy miért kell helyettesíteni a kompetenciaméréssel. Felmerülnek továbbá a méréssel kapcsolatos kérdések is. Az egyik legsúlyosabb ezek közül a képességfejlettségi tesztekkel való mérés nagy hibahatára. Minden mérésnek van hibája, például amikor egy ács egy háromméteres léc hosszát méri. Ott is van hiba, de hát az egy-két milliméteres hiba elenyésző a háromméteres hossz mellett. Itt viszont sokkal nagyobb lehet a hiba aránya.
Ráadásul kétszer írják be, tehát két rossz eredménye lesz, és ha mondjuk május végén írta meg ezt a kompetenciamérést, akkor hogyan lesz alkalma arra, hogy javítson, hogy mégis bebizonyítsa, hogy ő azért valójában jó tanuló? Ráadásul technikailag is problematikus a dolog: vajon abban a két-három hétben, ami rendelkezésre áll, tényleg el tudják juttatni az eredményt az iskolákhoz?
– Eddig mikor derült ki egy adott kompetenciamérés eredménye?
– Csak a következő évben. Tehát amikor már országos adatokat láttunk, az sokszor egy évvel volt a mérés után. Ez azért volt elsősorban, mert nem számítógéppel zajlott a felmérés. Sokat javít a dolgon, ha számítógéppel történik, ezért nem tartom lehetetlennek, hogy majd nagyon rövid időn belül eredményt produkáljanak.
– Anonimizáltan történtek eddig ezek a felmérések? Mert innentől, ha jegyet kap, akkor ez névre szólóan történik.
– Ez eddig sem volt abban az értelemben anonimizált, hogy a gyerek és a szülei, meg a pedagógusok tudhatták az eredményt. Egymásét nem lehetett tudni. Tehát ha egy osztálytárs már nem tudhatta meg. Ennyiben valóban anonimizált, és ezután is így lesz. Legfeljebb, ha kiderülnek az osztályzatok, akkor az osztályzatokból lehet valamennyire visszakövetkeztetni arra, hogyan sikerült a kompetenciamérés.
– Létezik egy pár olyan iskola, amely nem a NAT szerint halad, elsősorban alapítványi és magániskolák. Ott más metódusban történik az ismeretek átadása, ezért ezek sok esetben a kompetenciamérés nagyon nagy részét például nem tudják kitölteni, mert még a maguk tempójában nem tartanak ott.
– Ez határozottan probléma, és nemcsak alternatív iskolákban adódhat ez. Simán előfordulhat egy egyébként a normál tanterv szerint tanító iskolában is.
A pedagógus csak megkapja ezeket az osztályzatokat, és beír két darab hármast a gyereknek.
– Ezt központilag értékelik, nem is a pedagógus értékeli ki?
– Ezt a számítógép értékeli. Mivel a számítógéppel történik a megírása, így számítógépes rendszeren megy keresztül a dolog, és automatikus a kiértékelés.
– Érdekvédelmi és szülői szervezetek azt mondják, hogy ezzel a kormányzat megint afelé megy, hogy a gyerekeket még inkább a szakképző intézmények felé terelje a gimnáziumok helyett, ráadásul a gyengébb iskolákból még kisebb eséllyel tudnak bekerülni gyerekek, ha ez a rendelet megvalósul.
– Az eddigi felvételi dolgozat is megteszi ezt a szelekciót, de most talán még erősebbé válhat ez azzal, hogy a kompetenciamérés, mint értékelt felmérés, pluszban bejön. A kompetenciamérésnek eddig kevésbé volt tétje. Valamennyire eddig is volt, mert azért az, hogy az iskola milyen eredményt ért el, annak volt némi szerepe abban, hogyan értékelik az iskolát, hogyan szerepel országos szinten, stb.
És még egy dolgot kell figyelembe venni: mivel a kompetenciamérés téttel rendelkezővé válik, ezért erősebb lesz a stressz is. Jobban stresszelnek majd a gyerekek, jobban szoronganak majd ettől a dologtól. És kit érint ez negatívabban? Természetesen a hátrányos helyzetű gyerekeket, mert ők kevésbé vannak felkészülve arra, hogy ilyen típusú megmérettetéseken jól szerepeljenek. A magasabb társadalmi presztízsű családok gyermekei sokkal stressztűrőbbek ebből a szempontból. Tehát valóban van egy esélyegyenlőtlenséget növelő szerepe ennek.
Ez inkább attól függ, hogy hol fogják meghúzni azokat a bizonyos ponthatárokat. És a ponthatárok meghúzása nem attól függ, hogy mit vesznek figyelembe a felvételinél. Lehet alacsonyan is meghúzni, magasan is meghúzni, akkor is, ha van kompetenciamérési eredmény beszámítása, meg akkor is, ha nincs. Ugyanakkor ez a törekvés valóban létezik. Tehát valóban úgy tűnik, és több más intézkedés is azt mutatja, hogy a kormányzat szívesen venné, ha a gimnáziumok létszáma visszaszorulna, és inkább a szakképzésbe mennének a gyerekek.
– Készül egy másik rendelet is, ami az iskolaérettséggel kapcsolatos. Az iskolába készülő óvodásokat külön csoportba tennék, és így iskola-előkészítő évvé válna az óvoda utolsó éve. Sok helyen vannak vegyes korosztályú csoportok. Innen az utolsó évre ki kell majd venni a gyerekeket, új óvodapedagógust kapnak, új közösségbe kerülnek, csak azért, mert az iskolára kell készülniük. Hogyan látja, egyáltalán van-e máshol a világon ilyen rendszer? Ez lenne a jó irány?
– Vannak olyan iskolarendszerek, nem is kevés, amelyekben bizonyos évfolyamok átmenetet képeznek az óvoda és az iskola között. Például Finnországban, Angliában, a svéd és az észt iskolarendszerben is ez a helyzet. Tehát létezik ez a világban, és én inkább azt tartom komoly problémának, amit utóbb mondott. Tehát, hogy a gyerekek közösségeit szétverik az utolsó évre, legalábbis azokban az óvodákban, ahol vegyes életkorú csoportok vannak. A közösségi nevelés lehetőségei ezzel mindenképpen romlanak.
Ezt nem fogják engedni az óvodapedagógusok. Miközben természetesen az óvodában is folyik tanulás, hiszen a gyerekek állandóan tanulnak – ezt úgysem tudjuk kiküszöbölni, nem is akarjuk. A gyerekek természetes módon tanulnak, de nem abban a szigorúbb, rendszerezett, tantárgyakba belekényszerített, osztályozott, iskolai módon, mert az borzasztó lenne, nyilván nem szabad megtenni. Amire szükség lenne, sokkal inkább az, hogy az iskolát kellene az elején inkább óvodásítani, közelebb vinni az óvodához, hogy az átmenet ne legyen olyan drámai, mint ahogy ez most nagyon sok helyen előfordul. Bár a pedagógusok tudják enyhíteni ezt a problémát, sok helyen mégsem nagyon enyhítik. Az óvoda a közoktatásunk egyik legjobb intézményrendszere, ehhez nem nagyon kellene hozzányúlni.
– Pár éve a hatéves gyerekeknek kötelező iskolába menniük, és csak rendkívül körülményesen lehet felmentést kapni ez alól. Az a vélemény is megfogalmazódott, hogy ennek a kudarcát próbálják így jóvátenni.
– Ez bőven elképzelhető. Egyébként ebben az ügyben nekem különvéleményem van, ezt hadd mondjam el. Bár nagyon kritikus vagyok egy csomó kormányzati intézkedéssel kapcsolatban, de
Tehát amikor a szülők ez ellen fellázadtak, és nagyon sok tiltakozás volt ezzel szemben, azzal egyetértettem, mert a mai feltételek nem jók ahhoz, hogy ezt meg lehessen valósítani. Akkor lehetne megvalósítani, ha az iskolák képesek lennének kezelni a nagy különbségeket a gyerekek között. Elvileg kellene kezelniük, hiszen már most is nagy különbségek vannak a gyerekek között, akár négyéves fejlődési eltérés is lehet két kisiskolás között, amikor átlépnek az óvodából az iskolába.
Ha tudna differenciálni, ha nem rohanna annyira, ha tudna bizonyos értelemben „óvodásodni”, akkor nem lenne baj, hogy a gyerek hatéves korában átkerül az iskolába, akármilyen állapotban. Mert az iskola is tudná kezelni ezt. Tehát szerintem ezt most nem lehet megcsinálni, azaz most én is egyetértek azzal, hogy ha szükséges, tartsuk vissza a gyereket még egy évig az óvodában. Ott legalább meg lehet oldani azokat a problémákat, amelyeket az iskola ma még nem tud megoldani. De arra kellene törekedni, hogy az iskola legyen képes megoldani ezeket a problémákat.
– Én úgy látom, hogy az alsóbb évfolyamokon sok jó pedagógus van, akik felismerik ezt, és így próbálják indítani az évet. De a szűk keresztmetszet a tanterv, amelynek bizonyos követelményei nem teszik lehetővé azt a fajta lassúságot, ha úgy tetszik, fokozatos gyorsítást, ami ahhoz kellene, hogy az iskola tényleg „óvodásodni” tudjon a felzárkóztatás idejére. Más tanterv kellene ehhez az egészhez?
– Igen, mindenképpen más tanterv is. Lehet, hogy ezzel is kell kezdeni, hiszen ez már megteremt bizonyos kényszereket, amelyek aztán magukkal hozzák azt, hogy akkor más felkészültség kell, a pedagógusok képzésének is másmilyennek kell lennie, más eszközrendszer kell, új módszertanon kell gondolkodni, és így tovább, mert egy ilyen változtatás valóban nagyon komplex lenne. Ezért mondom azt, hogy nem lehet máról holnapra megoldani ezt a problémát.
– Mennyi idő kellene egy ilyen reform szakszerű bevezetéséhez, ahol egymásra épülnek a reformlépcsők?
– Egyre inkább az a meggyőződésem, hogy ilyen komplex feladatoknál nincs olyan, hogy adok egy határidőt, és akkorra be kell fejezni. Hanem fokozatosan kell kiépíteni.
és legyen olyan kapcsolatban az óvodákkal, hogy egyértelmű legyen: az óvodákból oda hatéves korban átkerülhetnek a gyerekek. Helyileg szépen kiépítik ennek a rendszerét, és ez terjedhet az országban. Ahogyan ennek a pedagógiai kultúrája és módszertana el tud terjedni, ahogyan egyre több pedagógus lesz, aki erre képes. Egyszerűen teremtsük meg ennek a feltételeit. Mikor fejeződik be ez a folyamat? Lehet, hogy 20-25 év múlva. Ez engem nem zavarna, de legalább kezdjük el.
