HÍREK
A Rovatból

Január óta nem tapasztalt ütemben javulnak a nagy-britanniai adatok

A Covid-19 betegség okozta halálozások heti száma 33,6 százalékkal csökkent az előző héttel összevetve.


Az év eleji tetőzés óta nem mért ütemben javulnak a nagy-britanniai koronavírus-járvány visszavonulásáról tanúskodó legújabb adatok.

A brit egészségügyi minisztérium ismertetése szerint a csütörtök este zárult egy hétben országszerte 46 796 koronavírus-fertőzést azonosítottak szűrővizsgálatokkal, 24 524-gyel, 34,4 százalékkal kevesebbet, mint egy héttel korábban.

A csökkenés ütemét mutatja, hogy az év elején voltak időszakok, amikor naponta szűrtek ki 60 ezernél több, esetenként 70 ezerhez közeli számú új koronavírus-fertőzést Nagy-Britanniában.

A kimutatott új fertőzések heti száma azzal együtt is meredeken csökkent, hogy az elmúlt héten 10,5 százalékkal több koronavírus-szűrést végeztek, mint az előző héten.

A brit egészségügyi minisztérium csütörtök esti ismertetése szerint az elmúlt 24 órában 6573 új koronavírus-fertőzést szűrtek ki országszerte; ez a január első felére jellemző, tesztekkel igazolt napi fertőződési számok tizede.

Ez volt a tizedik olyan nap egymás után, amikor tízezernél kevesebb új koronavírus-fertőzést mutattak ki Nagy-Britanniában.

Az elmúlt egy hétben 6557 embert kellett kórházba szállítani a koronavírus-fertőzés okozta Covid-19 betegséggel, 2680-nal, 29 százalékkal kevesebbet, mint az egy héttel korábbi azonos időszakban.

A brit kormány számítási módszertana szerint - amely a koronavírus-fertőzés megállapítása utáni 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe - a csütörtökön zárult egy hétben 1783 páciens haláláról érkezett jelentés.

Ez azt jelenti, hogy

a Covid-19 betegség okozta halálozások heti száma 901-gyel, 33,6 százalékkal csökkent az előző héttel összevetve.

A nagy-britanniai koronavírus-járvány mostani harmadik hullámának januári tetőzése idején nem egyszer naponta érkezett jelentés 1800-hoz közeli számú halálesetről.

Az egészségügyi minisztérium csütörtök esti beszámolója szerint az utóbbi 24 órában 242 páciens halt meg Covid-19 betegségben.

A brit kormány a járványhelyzet folyamatos javulásának hatására már a múlt héten egy szinttel alacsonyabbra csökkentette az addigi legmagasabb, ötös fokozatról a koronavírus-járvány intenzitását jelző készültséget.

A szaktárca csütörtöki ismertetése szerint mindeközben megközelítette a 21 milliót a koronavírus ellen beadott első oltási dózisok száma Nagy-Britanniában. Az új adatsorból kitűnik, hogy az utóbbi egy hétben csaknem 2,3 millióan részesültek a vakcinában.

A részletes adatok szerint a december 8-án kezdődött oltási kampány első napja óta eddig 20 982 571-en kapták meg a koronavírus elleni oltás első dózisát, a második adagot 963 862 embernek adták be, vagyis az első és a második beadott dózisok száma 22 millió közvetlen közelében jár.

A brit kormány új célkitűzése az, hogy július végére a teljes brit felnőtt lakosság - hozzávetőleg 53 millió ember - megkapja a koronavírus elleni oltást.

Az eredeti oltási menetrend ezt a célt szeptemberre tűzte ki, de Boris Johnson brit miniszterelnök nemrégiben bejelentette: az oltási kampány eddigi lendülete alapján, és az ütem még további gyorsításának szándékától vezérelve a brit kormány a céldátumot július végére előrehozta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Vályi István Sulyok Tamásnak: Szégyellem magam helyetted is. És lassan elnézést kérhetünk a szatyortól
A népszerű autós újságíró kemény hangon szólt be a köztársasági elnöknek, aki korábban kitörölte az „orosz” jelzőt a munkácsi rakétatámadásról szóló posztjából.


[sz]

Ahogy arról korábban hírt adtunk, törölte az „orosz” szót Sulyok Tamás egy korábbi posztjából. A köztársasági elnök az éjjel a kárpátaljai Munkácsot ért rakétatámadás kapcsán először azt írta: „Mély együttérzésemet fejezem ki a Munkácsot ért orosz rakétatámadás sérültjeinek”, majd később törölte a bejegyzésből a támadókra utaló részt.

Az esettel kapcsolatban Török Gábor úgy fogalmazott, hogy „digitális analfabétizmus”. (Az elemző korábban nevezte már az államfőt – és kommunikációs csapatát – politikai analfabétának is.) De Magyar Péter is élesen kritizálta Sulyokot.

Délután az esettel kapcsolatban megszólalt Vályi István autós szakújságíró is, aki az elmúlt időszakban egyre többször ad hangot nemtetszésének közéleti ügyekben – szúrta ki a 24.hu. A népszerű vlogger Facebook-posztjában úgy fogalmazott:

„Ennyire vagy gyáva. Szégyellem magam helyetted is. És lassan elnézést kérhetünk a szatyortól, még arra sem vagy érdemes.”

Ugyan a nap folyamán Szijjártó Péter külügyminiszter is kerülte, hogy orosz támadásról kelljen írnia, Orbán Viktor a délutáni kormányülés után egyértelművé tette a hivatalos álláspontot.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Szijjártó Péter egy kiugrott papot nevezett ki a londoni magyar nagykövet helyettesének
A Válasz Online szerint Németh Norbert püspök szeretett volna lenni, de elöljárói nem támogatták. Ezután a külügyminiszter egy fontos diplomáciai posztra nevezte ki.


Németh Norbert korábban hat éven át vezette a Pápai Magyar Intézetet, majd tavaly lemondott a rektori tisztségről. Ezt követően Székely János megyéspüspök egyéves szabadságot engedélyezett számára olaszországi tanulmányok idejére. A szabadságot azonban végül nem használta ki, hanem arra kérte a püspököt, hogy bocsássa el a papságból.

A korábbi szombathelyi pap teológiai és társadalomtudományi végzettséggel rendelkezik. Diplomáciai tapasztalata annyi, hogy tanácsosi feladatokat látott el a szentszéki magyar nagykövetségen.

A Válasz Online információi szerint

Németh egyházi pályán is folytatni szerette volna a munkáját, és püspök kívánt lenni. A források szerint azonban „esetében magánéleti kockázatok merültek fel, így az elöljárók nem támogatták a püspökké válás felé vezető úton”.

Közben a londoni magyar nagykövetségen betöltetlen maradt a helyettes vezetői poszt, amelyet korábban Palóczi Péter látott el. Ő június végéig dolgozott ezen a poszton, majd kinevezték stockholmi nagykövetnek.

A Válasz Online szerint Szijjártó Péter rövid időn belül Németh Norbertet nevezte ki a londoni magyar nagykövet első beosztottjának.

A lap egyházi körökből származó információi szerint a külügyminiszter és Németh baráti kapcsolatot ápoltak.

A londoni magyar nagykövetség második emberének tisztsége komoly szakmai felkészültséget igényel. A nagykövet, Kumin Ferenc kormányzati, államigazgatási és diplomáciai tapasztalatokkal rendelkezik, a lap szerint azonban ez nem indokolja, hogy a helyettes vezetői posztot diplomáciai tapasztalat nélküli személy kapja meg.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Lakner Zoltán: A nemzetbiztonsági kockázat a várbeli spájzban van – megszólalt az elemző a munkácsi rakétatámadás kormányzati kommunikációjáról
Rakéta csapódott egy munkácsi gyárba, tizenkét sérült kórházban van. Sulyok Tamás először orosz támadásról írt, majd gyorsan módosította bejegyzését.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 21.



Csütörtök hajnalban rakétatalálat érte a magyar határtól mintegy harminc kilométerre fekvő Munkács egyik elektronikai gyárát. A telephelyen tűz keletkezett, amely még reggel is lángolt. A támadásban közel húsz ember megsérült, közülük tizenkettőt kórházban ápolnak, és van köztük súlyos sérült is. Halálos áldozatról nem érkezett hír.

Az esetre elsőként Sulyok Tamás köztársasági elnök reagált. Együttérzését fejezte ki, majd rövid időn belül módosította posztját: törölte belőle az „orosz” szót, így az esemény már csak „rakétatámadásként” szerepelt a bejegyzésben.

A változtatásról Török Gábor politikai elemző is véleményt mondott. Úgy fogalmazott: „Egy újabb gyöngyszem, amely megmutatja, hogy a politikai mellett a digitális analfabétizmus is létezhet. Amit kiveszel a szövegből, nyilván az lesz a legérdekesebb és a legárulkodóbb.”

Lakner Zoltán politikai elemző szintén értékelte a kormányzati kommunikációt. Azt írta: „Egy biztos,

a magyar kormányzat ma minden eddiginél látványosabban, széltében-hosszában bebizonyítja, meddig tart a szuverenitása Putyinnal szemben: semeddig.”

Lakner szerint a kabinet nem találja a megfelelő szavakat a kárpátaljai orosz rakétatámadás megnevezésére, ezért olyan kifejezéseket használ, mint a „Munkácsot ért rakétatámadás”, az „éjszakai események” vagy az „Ukrajnából érkező hírek”.

A szakértő a közösségi médiában megjelent magyarázatokról is írt. Felidézte, hogy terjedtek olyan bejegyzések, amelyek ukrán önmegtámadásról vagy hadiüzemet érő katonai csapásról szóltak, miközben valójában egy amerikai tulajdonú kávéfőzőgyárat ért találat Munkács mellett.

Lakner hozzátette: „A nemzetbiztonsági kockázat a várbeli spájzban van.”

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor is megszólalt a munkácsi orosz rakétatámadásról
A miniszterelnök – Sulyok Tamással és Szijjártó Péterrel ellentétben – posztjában le is írta, hogy orosz támadásról volt szó. Ezen kívül beszámolt a kormányülés egyéb döntéseiről is.


Délután 5 óra után nem sokkal Orbán Viktor is posztolt az éjjel Munkácsot ért orosz rakétatámadásról. A miniszterelnök azt írta:

„A mai kormányülésen áttekintettük a Munkácsot ért orosz rakétatámadás következményeit. Utasítottam a belügyminisztert, hogy készítse fel a debreceni és nyíregyházi kórházat a sebesültek fogadására. Hála Istennek nem volt rá szükség.”

Hozzátette: Szijjártó Péter egyeztetett a kárpátaljai magyarok képviselőivel, akiknek szintén felajánlottuk a magyar kormány segítségét.

Orbán szerint a „béke irányába tett erőfeszítéseket, és a Trump elnök által kezdeményezett tárgyalási folyamatot folytatni kell. Csak a béke!”

Orbán Viktor tehát egyértelművé tette, hogy álláspontja szerint a támadás Oroszország részéről érkezett. Mint arról korábban írtunk, Sulyok Tamás köztársasági elnök utólag törölte posztjából az „orosz támadás” szókapcsolat „orosz” jelzőjét, míg Szijjártó Péter csak „Ukrajnából érkező hírekként” utalt a magyarok által is lakott területet ért rakétatámadásról.


Link másolása
KÖVESS MINKET: