HÍREK
A Rovatból

Merkely: szigorítás nélkül meredeken nőne a fertőzöttek és a kórházba kerülők száma

A szigorításokkal az új esetek száma csökken majd, ennek látványos hatása két hét múlva lesz érezhető szerinte.


Ha nem lennének szigorítások, meredeken emelkedne a fertőzöttek száma, ezzel párhuzamosan az orvosi, kórházi kezelést igénylőké is radikálisan nőne - mondta a Semmelweis Egyetem rektora csütörtökön az M1 csatornán.

Merkely Béla hozzátette: a Semmelweis Egyetemen már több beteget kezelnek, mint a tavaly novemberi csúcs idején, és a súlyos esetek számában országos szinten is 95 százalékra közelítették meg a novemberi csúcsot.

Viszonylag rövid időn belül ezek a számok még jelentősebben emelkednének, és adott esetben a kórházi ellátás színvonalát is befolyásolnák, "ha nem lépnénk időben a szigorítás felé"

- jelentette ki.

Arra a kérdésre, hogy a szigorítások mennyire rövidíthetik le a harmadik hullámot, azt mondta: a koronavírus-járvány harmadik hulláma korábban érte el Írországot, Nagy-Britanniát és Portugáliát, és ezekben az országokban a szigorítások után körülbelül egy hónappal az esetszámok jelentősen csökkentek.

A szakember szerint

a szigorításokkal az új esetek száma csökken majd, ennek látványos hatása két hét múlva lesz érezhető.

Hozzátette: nagyon fontos ugyanakkor, hogy tart a lakosság oltása, mert a járvány leküzdésének leghatékonyabb módja a minél nagyobb arányú oltás. Véleménye szerint május közepén már "lényegesen jobb lesz a helyzet", és lehetőség lesz a szigorítások lépcsőzetes csökkentésére.

Merkely Bélát kérdezték az oltási hajlandóságról is, ezzel kapcsolatban elmondta, folyamatos javulást lát, most már a lakosság nagyobbik része szeretné az oltást, és világosan látják, hogy az a legjobb oltás, amellyel már beoltották őket, mert az már hat, és két hét múlva kimutatható védettséget ad.

A szakember szerint sokat tudnak ártani a vakcinák hatásosságát megkérdőjelező vélemények, mert a lakosság egy része ennek hatására elbizonytalanodhat.

Merkely Béla arról is beszélt:

jelentős előny a második hullámhoz képest, hogy most az orvosok és szakdolgozók be vannak oltva,

a Semmelweis Egyetemen öt pozitív koronavírus-eset van az 5800 orvos és szakdolgozó között, vagyis - mint mondta - "a humánerőforráson nem fog múlni a betegek ellátása".

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön jelentette be az üzletek és a szolgáltatások március 8-tól március 22-ig tartó bezárását, illetve szüneteltetését, továbbá az óvodák és az általános iskolák április 7-ig tartó bezárását. A koronavírus-járvány terjedésének csökkentéséért meghozott szigorításokról elmondta, az üzletek március 8-tól március 22-ig lesznek zárva, kivéve az élelmiszerboltokat, a patikákat, a drogériákat és a benzinkutakat. Március 8-tól március 22-ig minden szolgáltatás szünetel a magánegészségügy kivételével - tette hozzá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
Válik Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára
A hírt Dobrev Klára jelentette be abban a bejegyzésében, amiben azt is közölte, hogy Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől.


Mint azt mi is megírtuk: Dobrev Klára csütörtök délután egy hosszú Facebook-bejegyzésben bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc lemond a DK elnöki tisztségéről, a frakcióvezetői posztjáról, az országgyűlési képviselői mandátumáról, nem indul választáson sem és visszavonul a közélettől.

Ennek a posztban a végén egy rövid bekezdésben Dobrev azt is elárulta, hogy a házasságuknak is vége.

„Egy fájdalmas személyes ügyet is szeretnénk elmondani Ferivel, itt és most, először és utoljára. Sok hónapnyi gyötrődés, újratervezési kísérlet és megannyi átbeszélt éjszaka után meghoztuk életünk talán legnehezebb döntését: elválunk. Erről írni is nehéz, beszélni meg lehetetlen”

- fogalmazott Dobrev, aki hozzátette: mindig lesznek dologok, amelyek összekötik őket, ilyen az egymás iránti kölcsönös tiszteletük, örök barátságuk, és az is, hogy a gyerekeiknek mindig ők fogjuk jelenteni a családot. Azt is megjegyezte, hogy fiukat, Marcit továbbra is közösen nevelik majd.

„Most viszont gyászolunk - sok idő után ez az első dolog, amivel már nem együtt, hanem külön-külön kell megküzdenünk”

- írta Dobrev, aki azt is közölte, hogy a válásról a továbbiakban egyikük sem fog nyilvánosan beszélni, ezt a legbelsőbb magánügyként kezelik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter Gyurcsányról: A Fidesz megpróbálta látszólag a legkisebb áldozatot meghozni a honvédelmi miniszter kiszivárgott botrányos mondataira
„Bár a Karmelita Palota kommunikációs gépezete nem azt a személyt mondatta le, akit ma leginkább kellett volna, a TISZA az egyik célját már elérte” - fogalmazott Magyar Péter.


„A Fidesz megpróbálta látszólag a legkisebb áldozatot meghozni a honvédelmi miniszter kiszivárgott botrányos mondataira. Még egyszer utoljára bemondták, hogy Gyurcsány” - írja Magyar Péter a Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc visszavonulásának hírére reagálva.

„Vajon elhiszi-e bárki és van-e, aki a véletlen számlájára írja, hogy a kék Fidesz vezetője véletlenül pont a mai leleplezés napján, majd két évtizedet késve jelenti be a visszavonulását?”

- tette fel a kérdést a TISZA Párt elnöke, aki szerint „sorsszerű, hogy a NER a gyurcsányi hazugságban fogant és most egy másik hasonló méretű átverés hozta el a DK elnökének politikai pályafutása végét is”.

„Megígértük, hogy lépésről-lépésre lezárjuk az Orbán-Gyurcsány korszak két évtizedét. Ma egy lépéssel közelebb jutottunk ehhez és már csak egy nagyobb lépésre vagyunk a céltól.

Bár a Karmelita Palota kommunikációs gépezete nem azt a személyt mondatta le, akit ma leginkább kellett volna, a TISZA az egyik célját már elérte. Mindig is a Gyurcsány-Orbán rendszer lezárásán dolgoztunk, úgy tűnik, egy ekkora horderejű botrány kellett ahhoz, hogy a küldetés első felét sikerre vigyük”

- fogalmazott Magyar.

Mint azt mi is megírtuk: Dobrev Klára csütörtök délután egy hosszú Facebook-bejegyzésben bejelentette, hogy Gyurcsány Ferenc lemond a DK elnöki tisztségéről, a frakcióvezetői posztjáról, az országgyűlési képviselői mandátumáról, nem indul választáson sem és visszavonul a közélettől. Dobrev posztjában azt is közölte, hogy elválnak Gyurcsánnyal.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
FRISS! Gyurcsány Ferenc lemondott, visszavonul a közélettől
A DK elnöke minden posztjáról lemondott, és visszavonul a közélettől. Dobrev Klára azt is bejelentette, hogy elválik Gyurcsány Ferenctől.
F. O. - szmo.hu
2025. május 08.



Gyurcsány Ferenc bejelentette azt a döntését, hogy lemond a DK elnöki tisztségéről, lemond frakcióvezetői posztjáról, országgyűlési képviselői mandátumáról, visszavonul a közélettől, a választásokon nem indul.

Végleg véget kíván vetni annak, hogy a magyar jobboldal hazug gyurcsányozással próbáljon kimenekülni minden bűne alól,

hazug gyurcsányozással próbáljon elfedni minden bajt, hazug gyurcsányozással próbáljon lehetetlenné tenni embereket, programokat, politikákat. A gyurcsányozás a jobboldali politika erkölcsi, emberi, szellemi leépülésének terméke, a hazug karaktergyilkosságok mintapéldája. Ennek mostantól vége” – írta Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-kéviselője a Facebookon.

.

„A DK az egyetlen magyar párt, ahol az elnököt nem kongresszusi küldöttek szűk köre, hanem a párt teljes tagsága választja. Mindig így csináltuk, ezt tartjuk igazán demokratikusnak. Az elnökválasztásra heteken belül sor kerül, tájékoztattam az Elnökséget, hogy a választáson elindulok. Mától az elnökválasztásig tartó átmeneti időszakban a pártot Molnár Csaba ügyvezető alelnök irányítja” – tájékoztatott a politikus, aki ezután váratlan egy magánéleti fejleményről is tájékoztatta követőit.

„Egy fájdalmas személyes ügyet is szeretnénk elmondani Ferivel, itt és most, először és utoljára.

Sok hónapnyi gyötrődés, újratervezési kísérlet és megannyi átbeszélt éjszaka után meghoztuk életünk talán legnehezebb döntését: elválunk.

Erről írni is nehéz, beszélni meg lehetetlen. Persze mindig lesznek dologok, amelyek összekötnek minket; egymás iránti kölcsönös tiszteletünk, barátságunk örök, a gyerekeinknek mindig mi fogjuk jelenteni a családot, és persze Marcit is közösen neveljük. Most viszont gyászolunk - sok idő után ez az első dolog, amivel már nem együtt, hanem külön-külön kell megküzdenünk” – írta Dobrev Klára.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Reagált a kormány Gyurcsány távozására: ukránbarát, Brüsszel, Tisza Párt
A volt miniszterelnök minden politikai posztról lemondott. A kormány viszont nem lát változást az ellenzék soraiban.


Gyurcsány Ferenc csütrtökön bejelentette, hogy távozik a politikából: lemondott a Demokratikus Koalíció (DK) elnöki tisztségéről, frakcióvezetői pozíciójáról, és országgyűlési képviselői mandátumáról is. A volt miniszterelnök nem indul a következő választásokon sem.

A hírt felesége, Dobrev Klára osztotta meg a közösségi oldalán. A DK európai parlamenti képviselője azt írta: a döntést közösen hozták meg, és a párt elnöksége is elfogadta. Hozzátette: Gyurcsány Ferenc „mindig élvezni fogja a DK egész közösségének a barátságát, szeretetét és tiszteletét”.

A Kormányzati Tájékoztatási Központ is reagált a hírre a Telex kérdésére. Közleményükben azt írták:

„semmi sem változik! A DK Dobrev Klárával az élen ugyanúgy ukránbarát és Brüsszel utasításait követi, mint a Tisza Párt”.


Link másolása
KÖVESS MINKET: