HÍREK
A Rovatból

Itt vannak a fővárosi antitestvizsgálat eredményei

Az jött ki, amit eddig is lehetett sejteni: az egyik oltóanyag lényegesen rosszabbul teljesített a 60 évesnél idősebb korosztály körében.


A Fővárosi Önkormányzat – az arra jelentkező kerületi önkormányzatokkal együttműködésben – júliusban ingyenesen lehetőséget biztosított 60 év feletti budapesti lakosok számára koronavírusantitest-tesztelésre. A antitestvizsgálat eredményeit kedden hozták nyilvánosságra.

A tesztelés során vénás vérből vett mintából, az ABBOTT diagnosztikumokat gyártó cég által forgalmazott SARS-CoV-2 IgG II Quant Assay teszt módszer alkalmazásával, szerződött külső laboratórium végezte el a vizsgálatokat. A tesztelésre jelentkezők önkéntesen adhatták meg az oltottságukra vonatkozó adatokat, amely alapján 13,524 esetben értékelhető ki részletesen az eredmény - írják a Fővárosi Önkormányzat közleményében.

Azt is hozzátették: a 13,524 értékelhető vizsgálat – a résztvevők véletlenszerű kiválasztásának, illetve a súlyozás hiányában – nem képvisel a hatvan év feletti budapestiek vonatkozásában reprezentatív mintát, azonban az önkéntesen tett nyilatkozatok és adatszolgáltatások alapján elvégzett értékelés és bemutatás így is érdemi tanulságokkal szolgál.

A tesztelés eredményei:

Mint írják,

a Sinopharm oltóanyag esetében a tesztelésben részt vevő, az oltásukról nyilatkozó 60 év felettiek esetében 25,89%-os mértékben volt tapasztalható az IgG típusú neutralizáló antitestek nem elégséges mennyiségének jelenléte a vérkeringésben. A többi oltóanyag esetében az elégséges antitest-szinttel nem rendelkezők aránya lényegesen alacsonyabb.

A Sinopharm oltóanyag esetében az esetszám lehetővé teszi az életkor szerinti adatelemzést is, amely alapján egyértelmű összefüggés mutatkozik a kor és az antitestek nem elégséges mennyisége között:

Egyes kerületi önkormányzatok az eddig még fel nem használt tesztmennyiséget augusztus hónapban használják fel, de maga a program július hónapban véget ért - jegyzik meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Ekkora öngólt már régen rúgtak Felcsúton
A Tisza Párt elnöke szerint Orbán Viktor cáfolata az olaszországi villa ügyében más szempontból felér egy beismeréssel is.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, Orbán Viktor sajtópereket ígért azok ellen a portálok ellen, akik az olasz Domani alapján megírták, hogy az olaszországi Varese (Lombaria) városában magyarországi kormányközeli egyénekhez kerülhetett egy 1,7 milliárd forintot érő villa, amit a sajtótermék csak Orbán-villaként emlegetett.

Magyar Péter posztjában viszont arra utalt, hogy a miniszterelnök cáfolata beért egy beismeréssel is. Mint fogalmazott:

„Ekkora öngólt már régen rúgtak Felcsúton. A miniszterelnök elvtárs az imént egy viccesnek és fiataloschnak gondolt posztban jelentette be, hogy sajtópert indít, mert egy olasz villáról azt állították, hogy az övé.

Érdekes, hogy a hatvanpusztai 13 milliárd forintos uradalmi birtok miatt sosem perelt.

Köszönjük a beismerést, Miniszterelnök elvtárs! Az öngól Felcsúton és a hatvanpusztai pánikszobában is öngól.”

A villáról és a vélelmezett tulajdonosi háttérről korábban itt írtunk.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter szerint „az Orbán-kormány őszödi beszéde” került elő – titokzatos dokumentumról beszélt a politikus
A Tisza Párt vezetője szerint egy titokzatos irat alapjaiban írhatja át a kormány háborús kommunikációját. Azt ígéri, hamarosan mindenki láthatja majd a bizonyítékot.


Magyar Péter egy biztonságpolitikai beszélgetésen vett részt Ruszin-Szendi Romolusszal. A Tisza Párt elnöke azt mondta, hogy „egy-két napja befújt az ablakon a szél egy dokumentumot”. Úgy fogalmazott, nem számít, honnan származik az anyag, ő nem is tudja, de hitelesnek tartja – írta meg a 444.

Szerinte „ez az Orbán-kormány őszödi beszéde”.

Azt mondta, ez a dokumentum „alapjaiban írja át azt a narratívát, amit a magyar kormány kifele közvetít a magyar emberek felé”.

Konkrétumokat nem osztott meg, de arról beszélt, hogy a kormány a békéről beszél, miközben háborús veszélyhelyzet van.

Azt mondta, hogy aki eddig látta a dokumentumot, „egyetért abban, hogy ez mindent felülír, amit a kormány eddig ebben a helyzetben kommunikált”. Magyar Péter szerint a bizonyítékot hamarosan nyilvánosságra hozzák. Úgy fogalmazott, az őszödi beszédben is voltak súlyos állítások, de azok nem érintették a magyar nemzetbiztonságot. Ezzel szemben ez a dokumentum bemutatja, „hogyan machinálnak a háttérben és milyen veszélynek teszik ki a hazánkat”.

Ruszin-Szendi Romolusz azt mondta, ez egyértelmű bizonyíték lesz arra, „hogyan hazudnak és próbálnak megtéveszteni bennünket évek óta”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Meghalt F. Várkonyi Zsuzsa
A pszichológusnő évtizedeken át segítette a hozzá fordulókat és tanította a leendő segítőket. Sikerkönyvéből még film is készült, amely az Oscar-versenybe is bekerült.


Hosszú betegség után, vasárnap este elhunyt F. Várkonyi Zsuzsa. A klinikai pszichológus 76 éves volt. A hírt a Nyitott Akadémia közölte a Facebook-oldalán, amelynek ő is szerzője volt.

F. Várkonyi Zsuzsa Budapesten született 1948. november 21-én. A Gondolat kiadónál kezdte pályáját, ahol pszichológiai könyveket szerkesztett. Később a Békásmegyeri Nevelési Tanácsadónál dolgozott, gyerekekkel foglalkozott pszichoterapeutaként.

Az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán is tanított. Fejlődéslélektani szemináriumokat tartott, ahol minden tanítványa azzal a pszichológiai területtel foglalkozhatott, „ami amúgy is érdekelte”.

1987 és 1991 között az Amerikai Egyesült Államokban élt. Itt kétéves kutatómunkát végzett, amely alapján megírta, milyen feltételek mellett lehet a szülésélmény harmonikus, és milyenek mellett traumatikus. Foglalkozott a Nyitott Örökbefogadás és az Önsegítő Csoportok mozgalmával is.

1991-től a Gordon Iskola Egyesület elnöke, vezető trénere és programfejlesztője lett. A Testnevelési Főiskolán posztgraduális mentálhigiénés képzést vezetett segítő foglalkozásúaknak. Emellett segítő-beszélgetés és tevékenységkísérő szemináriumokat is tartott.

Később egy szervezetfejlesztő csapatban dolgozott vezető coach-ként és trénerként. Élete utolsó aktív szakaszában tréner- és coach-képző programokat vezetett.

Több pszichológiai könyvet is írt. Szépirodalmi munkája, a Férfiidők lányregénye című könyv alapján film készült, amely – Akik maradtak címmel – 2020-ban Magyarországot képviselte az Oscar-díj-versenyen, és bekerült a legjobb tíz külföldi alkotás közé. A könyv magyarul, angolul, németül és héberül is megjelent.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
„Gyenge kis röpdolgozat” – Érettségizőket kérdeztünk a mai vizsgáról
Könnyű szövegértés, tűrhető novella, nehéz műveltségi teszt – nagyjából így nézett ki a Szeretlek Magyarország által meginterjúvolt fiatalok véleménye.


Ahogy arról a nap folyamán már írtunk, egy interjú alapú szövegértés és egy irodalmi műveltségi teszt után Örkény István egy novelláját kapták a középszintű érettségizők a hétfőn kezdődő vizsgasorozat első napján.

A Szeretlek Magyarország stábja egy budapesti gimnázium előtt kérdezte a frissen végzett diákokat, hogyan sikerült nekik az idei első írásbeli.

Ha egy iskola érettségizői reprezentatívnak számítanak, el lehet mondani, hogy Daniss Győző szövege szinte senkinek nem okozott gondot, az Örkény-novella láttán szintén sokan felsóhajtottak, ugyanakkor az irodalmi tesztet szinte senki nem találta könnyűnek.

Vizsgázók a magyarérettségiről

Link másolása
KÖVESS MINKET: