Magyar Péter szerint „az Orbán-kormány őszödi beszéde” került elő – titokzatos dokumentumról beszélt a politikus
A Tisza Párt vezetője szerint egy titokzatos irat alapjaiban írhatja át a kormány háborús kommunikációját. Azt ígéri, hamarosan mindenki láthatja majd a bizonyítékot.
Magyar Péter egy biztonságpolitikai beszélgetésen vett részt Ruszin-Szendi Romolusszal. A Tisza Párt elnöke azt mondta, hogy „egy-két napja befújt az ablakon a szél egy dokumentumot”. Úgy fogalmazott, nem számít, honnan származik az anyag, ő nem is tudja, de hitelesnek tartja – írta meg a 444.
Szerinte „ez az Orbán-kormány őszödi beszéde”.
Azt mondta, ez a dokumentum „alapjaiban írja át azt a narratívát, amit a magyar kormány kifele közvetít a magyar emberek felé”.
Konkrétumokat nem osztott meg, de arról beszélt, hogy a kormány a békéről beszél, miközben háborús veszélyhelyzet van.
Azt mondta, hogy aki eddig látta a dokumentumot, „egyetért abban, hogy ez mindent felülír, amit a kormány eddig ebben a helyzetben kommunikált”. Magyar Péter szerint a bizonyítékot hamarosan nyilvánosságra hozzák. Úgy fogalmazott, az őszödi beszédben is voltak súlyos állítások, de azok nem érintették a magyar nemzetbiztonságot. Ezzel szemben ez a dokumentum bemutatja, „hogyan machinálnak a háttérben és milyen veszélynek teszik ki a hazánkat”.
Ruszin-Szendi Romolusz azt mondta, ez egyértelmű bizonyíték lesz arra, „hogyan hazudnak és próbálnak megtéveszteni bennünket évek óta”.
Magyar Péter egy biztonságpolitikai beszélgetésen vett részt Ruszin-Szendi Romolusszal. A Tisza Párt elnöke azt mondta, hogy „egy-két napja befújt az ablakon a szél egy dokumentumot”. Úgy fogalmazott, nem számít, honnan származik az anyag, ő nem is tudja, de hitelesnek tartja – írta meg a 444.
Szerinte „ez az Orbán-kormány őszödi beszéde”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Húsz év után jöhet a miniszterelnöki vita? Magyar Péter elfogadta az RTL meghívását, Orbán Viktoron a sor
A Tisza Párt elnöke az országjárás nagykőrösi állomásán jelentette be a hírt, amire a helyszínen nagy taps volt a reakció. A Kormányzati Tájékoztatási Központ még nem reagált.
Húsz év után újra lehet miniszterelnök-jelölti vita Magyarországon: Magyar Péter nagykőrösi fórumán bejelentette, hogy az RTL Klub őt és Orbán Viktort is meghívta egy televíziós vitára. A Tisza Párt elnöke közölte, a maga részéről már el is fogadta a felkérést, és most a miniszterelnök válaszára vár.
„Kaptam egy meghívást miniszterelnök úr, az RTL Klub meghívott minket, kettőnket egy miniszterelnöki vitára. Én elfogadom az RTL Klub meghívását, Ön elfogadja?”
– tette fel a kérdést a színpadról Magyar, akinek szavait nagy taps fogadta.
A felvetés azért is bír nagy téttel, mert Orbán Viktor eddig kategorikusan elutasította a vitát Magyar Péterrel. A kormányfő állítása szerint ugyanis az ő valódi ellenfelei nem a hazai politikai szereplők, hanem a Tisza Párt elnökének „brüsszeli főnökei”, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, valamint Manfred Weber, az Európai Néppárt elnöke. Ugyanakkor
Orbán nemrég bejelentett nyilvános országjárása után már azt sem lehet teljesen kizárni, hogy a kampány végén mégis belemegy valamilyen formában a vitába.
A miniszterelnök legutóbb húsz éve, 2006. április 5-én, mindössze négy nappal a parlamenti választások előtt állt ki nyilvános vitára, akkor Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel ült le a köztelevízió stúdiójában. Kritikusai szerint a 2006-os vitánál valami eltört, és ezzel a vitaeseménnyel szűnt meg Magyarországon az a hagyomány, hogy a választások előtt a nagyobb pártok miniszterelnök-jelöltjei leülnek egymással vitatkozni.
A 21 Kutatóközpont tavalyi felmérése szerint a magyarok többsége támogatná egy nyilvános Orbán–Magyar vita megrendezését, a teljes népesség 56 százaléka gondolja így.
Mindössze az emberek 23 százaléka utasította el az ötletet, 21 százalék pedig nem tudott vagy nem akart dönteni a kérdésben. A pártpreferenciák szerint a Tisza-szimpatizánsok 86 százaléka van a vita mellett, míg a Fidesz szavazóinál ez az arány 35 százalék.
Húsz év után újra lehet miniszterelnök-jelölti vita Magyarországon: Magyar Péter nagykőrösi fórumán bejelentette, hogy az RTL Klub őt és Orbán Viktort is meghívta egy televíziós vitára. A Tisza Párt elnöke közölte, a maga részéről már el is fogadta a felkérést, és most a miniszterelnök válaszára vár.
„Kaptam egy meghívást miniszterelnök úr, az RTL Klub meghívott minket, kettőnket egy miniszterelnöki vitára. Én elfogadom az RTL Klub meghívását, Ön elfogadja?”
– tette fel a kérdést a színpadról Magyar, akinek szavait nagy taps fogadta.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Lovagkeresztet kapott Rákay Philip asztrológus felesége – A cége korábban 13,8 millió forintért adott tanácsokat a Fidesz-frakciónak
Wieber Orsolya okleveles asztrológus a Pesti Vigadóban vette át a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét. A kitüntetés a cégének korábbi, Fidesz-frakciós szerződései miatt keltett visszhangot a sajtóban.
Állami kitüntetést kapott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából Wieber Orsolya okleveles asztrológus, Rákay Philip felesége. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét a haza „érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett” tevékenységéért vehette át a Pesti Vigadóban – írja a Kontroll.
A friss elismerésről Wieber a saját Facebook-oldalán is beszámolt, ahol köszönetet mondott a kitüntetésért.
„Hálával tartozom a Teremtőnek, hogy nap mint nap ezzel az emberi lelket felemelő, s a tudatot lenyűgöző munkával – a Létezés jelekben való látásával, a keresztény kozmológia jelképeinek olvasásával, az 555 éves Csízió kalendáriumi tradíció asztrális és évköri szimbólumrendszerének újraélesztésével, a Mennyben fogant magyar Boldogasszonyi hagyomány ápolásával, Hazánk beavató csillagzatának, s az égig érő kozmikus történelemnek az olvasásával – bízott meg” – írta bejegyzésében. Hozzátette:
„Hogy mindezt a varázserejű logikával megáldott magyar nyelv Ősforrásig hatoló művelésén keresztül tehetem, a legnagyobb ajándék:
mert a magyar ige kötésével, oldásával, fonásával és szövésével gondozhatom a mondanivalót, a teremtés rejtett logikáját, amely visszavezeti az embert az Igaz Élet Élő Igéjéhez: ISTENHEZ.”
Hivatalos oldalán az okleveles asztrológus így mutatja be magát: boldog családanya, író, a MAGYAR PLANÉTÁS honlap alapítója, az ASZTRÁLIS HERMENEUTIKA megteremtője és a CSÍZIÓ kalendáriumi hagyományának kortárs felélesztője. Wiebernek pedagógus és újságíró diplomája van,
a ’90-es években fotómodellként dolgozott, a 2000-es évek fordulóján pedig a televíziós szerkesztő-riporteri munkáját cserélte fel női magazinok főszerkesztői székére.
Később önálló könyveiben és cikkeiben a teremtett világ szimbólumrendszeréről, a magyarság jelképeiről és a keresztény naptár jeles napjairól publikált.
Az asztrológushoz köthető Wieber and Wieber Kft. 2011-ben több mint fél éven át, majd 2012 januárjától 2013 márciusáig adott kommunikációs tanácsokat a Fidesz-frakciónak, összesen 13,8 millió forint értékben.
Állami kitüntetést kapott az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából Wieber Orsolya okleveles asztrológus, Rákay Philip felesége. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét a haza „érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett” tevékenységéért vehette át a Pesti Vigadóban – írja a Kontroll.
A friss elismerésről Wieber a saját Facebook-oldalán is beszámolt, ahol köszönetet mondott a kitüntetésért.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Meghalt egy honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
A harmadéves honvédtisztjelölt március 17-én vesztette életét a budapesti Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campuson. A haláleset körülményeit a hatóságok bevonásával vizsgálják.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt egy harmadéves honvédtisztjelölt március 17-én, a délutáni órákban a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campusán. A hírt a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj közölte a Facebook-oldalán. A közlemény szerint
A hatóságok már vizsgálják a tragédia körülményeit, a családot pedig értesítették a történtekről.
A hírt elsőként közlő 24.hu a rendőrséghez fordult a részletekért, amint választ kapnak, cikkünket mi is frissítjük.
A tragédia helyszíne, a Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campus a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának budapesti központja. Az itt tanuló honvédtisztjelöltek katonai szolgálatát és kiképzését a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj szervezi, amely a honvédség hadrendjébe tartozó alakulat.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt egy harmadéves honvédtisztjelölt március 17-én, a délutáni órákban a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem Zrínyi Miklós Laktanya és Egyetemi Campusán. A hírt a Magyar Honvédség Ludovika Zászlóalj közölte a Facebook-oldalán. A közlemény szerint
A hatóságok már vizsgálják a tragédia körülményeit, a családot pedig értesítették a történtekről.
A hírt elsőként közlő 24.hu a rendőrséghez fordult a részletekért, amint választ kapnak, cikkünket mi is frissítjük.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Több államtitkár is a tragédiával végződő NAV-os parti meghívottja volt
Az ukrán pénzszállítók elleni rajtütés napján tartott nagy bulit egy Somogy megyei farmon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi és rendészeti elnökhelyettese. Több mint száz főt hívott meg az eseményre.
Ahgy már korábban hírt adtunk róla, egy ünneplés másnapjára holttest került elő a Zselicvölgy Szabadidőfarm melletti tóból. Azon az estén, amikor a NAV bűnügyi és rendészeti elnökhelyettese a friss altábornagyi kinevezését ünnepelte, és több kormányzati vezető is meghívót kapott az eseményre. Az esetet nem jelentették be, és a rendőrség sem tett közzé információkat a balesetről.
Március 5-én, az ukrán pénzszállítók elleni rajtütés napján tartott nagy bulit egy Somogy megyei farmon a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi és rendészeti elnökhelyettese. A férfi az akciót követően este a Zselicvölgy Szabadidőfarmon a friss altábornagyi kinevezését ünnepelte, több mint száz főt hívott meg az eseményre.
Az egyik meghívott vendég, a NAV dandártábornoka meghalt az összejövetelen, holttestére másnap a farm melletti sekély tóban bukkantak rá.
titkolózás oka az lehetett, hogy a balesettel végződő összejövetelre számos kormányzati politikus is meghívót kapott.
A 444 azt írta, hogy több NAV-os tiszt mellett a Nemzetgazdasági Minisztériumból, a Belügyminisztériumból, a külügyminisztériumból is vártak államtitkárokat, sőt meghívták a Miniszterelnöki Kabinetiroda polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelős államtitkárát is. A meghívotti listáján szerepelt többek között Vágújhelyi Ferenc, Gerlaki Bence, Lóga Máté, Farkas Örs, Bolcsik Zoltán és Budai Gyula.
Farkas Örs elismerte, hogy kapott meghívót Somogyba. Azt mondta: „ez nem meglepő, ilyen kinevezések esetében megszokott, hogy a szakterülettel kapcsolatban álló kormányzati vezetőknek is meghívót küldenek”. Farkas azt mondta, hogy neki nem volt személyes kapcsolata a NAV-os dandártábornokkal. Budai Gyula, a Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa sem vett részt a rendezvényen. Budai a 24.hu-nak azt mondta, csak a sajtóból tudta meg, hogy a meghívottak között volt. Aznap Szijjártó Péter miniszter társaságában vidéki programokon vett részt.