GASZTRO
A Rovatból

III. Károly kitiltotta az összes királyi rezidenciáról Kate Middleton egyik kedvenc ételét

Korábban a saját szakácsai már nem szolgálhattak fel ilyen ételt.


III. Károly a királyi étrendben is módosítást hajtott végre - írja a Telegraph alapján a Womansday.com.

Kitiltotta a libamájat minden királyi rezidenciáról, így ezentúl nem szolgálhatják fel az erőszakkal felhízlalt állatokat a Balmoral kastélyban, Sandringham-ben, a Windsor kastélyban, a Hillsborough kastélyban és a Buckingham-palotában sem.

A hírt a palota is megerősítette egy állatvédő szervezetnek írt levelében, amelyben azt is hozzátették, hogy libamájat a királyi háztartás nem vásárol és nem ad el.

A lapok megjegyzik, hogy a libamáj korábban Kate Middleton kedvenc ételei közé tartozott.

A király már egy ideje a libamáj ellen kampányol. 2008-ban például megtiltotta szakácsainak, hogy a saját rezidenciáján ilyen ételt felszolgáljanak.

Sőt, majdnem visszavonta az egyik helyi sajtüzlet királyi engedélyét, mert libamájat árultak.

Elisa Allen, a PETA alelnöke azt üzente, hogy mások is kövessék a király példáját és hagyják el a libamájat az étlapról. Azt is hozzátette, hogy a madarak fájdalmas kényszeretetéséről készült videofelvételek éppen elegendőek ahhoz, hogy elvegyék a kedvét bárkinek.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


GASZTRO
Rendelj tortát az internetről! 5 hely, ahol fantasztikus desszertköltemények közül válogathatsz
Egy igazi ünnep tortával együtt teljes. Ne rohangálj a városban megfelelő cukrászda után kutatva, hanem rendelj könnyedén az általunk ajánlott honlapokról.


Asztalka Cukrászda

Az Asztalka egy különleges cukrászda, ahová a Tabáni templom előtti kis térről lehet belépni. A vendégtér berendezése, valamint az egyedi porcelánok és evőeszközök igazi otthonná varázsolják a helyet. És ez a barátságos hangulat az itt készült édességeket is átitatja.

Ha tőlük rendelsz tortát, kicsit olyan érzésed lesz, mintha egy aranykezű rokonod kreációját vinnéd haza.

Egy különböző ízekből összeállított emeletes tortával, naked cake-kel vagy minitortás koncepcióval pedig igazán ünnepivé varázsolhatod az közelgő eseményt.

Kínálatukban glutén- és laktózmentes, illetve szénhidrátcsökkentett desszertek is szerepelnek. Ha pedig különleges alkalomra keresel egyedi tortát, abban az esetben is készséggel állnak rendelkezésedre.

Ízekről, dekorációról személyesen és e-mailben is egyeztethetsz velünk, de a webshopban különböző fix kombinációk közül is válogathatsz. Közönségkedvenc íz náluk az Asztalka Krémes, amiben pirított mandulás hab lapok között lágy főzött vaníliakrém és tejszínhab lapul (Egy tavalyi felmérés szerint, ez az ország egyik legjobb krémese). És a trüffelkrémes - sós karamellás Asztalka Királynője sem véletlenül kapta ezt a figyelemfelkeltő nevet.

Elérhetőség:

1013, Budapest, Döbrentei u. 15. (A Hegedűs köz mellett, a Szent Katalin templom lábánál.)

www.asztalkacukraszda.hu

Fotó: Ber-KATT - Lelkes Bernadett fotográfus

Cziniel Cukrászda és Kávéház

Az újhullámos tortakülönlegességek között néha az ember kicsit elveszve érezheti magát, és a nap végén lehet hogy csak valami egyszerű, de nagyszerű klasszikusra vágyik.

A Római-part kedvenc cukrászdájában, a Czinielben a formatorták, az emeletes-, figurástorták, a parfétorták, a kímélő és paleo ínyencségek mellett rengeteg klasszikus is sorakozik.

A Sacher, az Eszterházy, a Dobos- és a csokitorta ugyanis soha nem megy ki a divatból.

A webshop könnyen használható, nincs szükség további egyeztetésre, és a torták extra gyorsan, akár már másnapra is rendelhetők. Ez bizonyos esetekben rendkívül fontos tényező lehet.

Ráadásul Budapesten belül kiszállítást is vállalnak!

Elérhetőség:

1031, Budapest, Nánási út 55. - Római part

www.czinielcukraszda.hu

Szamos

A Szamos szintén az időtlen kategóriába tartozik. Alapreceptjeiket hosszú évtizedek óta tökéletesítik, így pontosan tudjuk, hogy mit kapunk, ha tőlük rendelünk meg egy klasszikus ízt.

Az egész alaptorták mellett rendelhetsz tőlük csodaszép esküvői tortát, és extra cuki figuratortát is.

A kisebb zsúrtorták nagyon jó árban vannak, és kifejezetten praktikusak, ha csak páran ünnepeltek.

Ha pedig válogatós, vagy nagyon különböző ízlésű emberekkel osztod meg az édességet, a tortaszelet összeállítás életmentő lehet. Ennél a verziónál egy dobozba 6 vagy 10 tortaszeletet lehet szabadon variálni.

Mivel a Szamosnak rengeteg üzlete van, biztos lesz a közeledben egy, ahol akár át is veheted a rendelésedet, de házhozszállítást is vállalnak.

És bár ez alkalommal a webshop előnyeiről beszélünk, ide kívánkozik, hogy a nagyobb üzletekben mindig van készleten torta, amiért akár utolsó pillanatban is be lehet ugrani.

Elérhetőség:

www.szamos.hu

SUGAR! shop & confectionary

A Sugar a játékosságáról és kreativitásáról ismert. Mondhatnánk azt is, hogy sok esetben túldíszítettek az itt készült művek, de ez egy vidám desszertnél abszolút nem hátrány.

Itt igazán különleges tortát rendelhetsz kisfiúknak, kislányoknak, vagy akár gyereklelkű felnőtteknek.

A meglepően sok variáció között akad azért szolidabb kinézetű, és egészen elegáns esküvői torta is.

A weboldal nagyon jól használható, és extrémen részletes. A torták belső töltelékvariációit például remekül elmagyarázzák.

Vannak olyan torták, amiket azonnal meg is tudsz rendelni, de egy nagyobb, emeletes, sok dísszel ellátott tortához azért további egyeztetés is szükséges.

Elérhetőség:

1061, Budapest, Paulay Ede utca 48.

www.sugarshop.hu

Mon Petit Dessert Boutique

A Mon Petit Dessert Boutique a művészet és a gasztronómia találkozása.

Ezeket a tortákat tényleg nem lehet máshogy hívni, csak műalkotásoknak.

Az édességek minden esetben rendelés után készülnek el, ami két munkanapot vesz igénybe. Ezután lehet a megadott címen átvenni, vagy kérés esetén házhoz szállítják.

Szavakkal nehéz visszaadni ezeknek a tortáknak az egyediségét, így inkább beszéljenek helyettünk a képek.

Elérhetőség:

1052, Budapest Petőfi tér 3-5.

www.monpetitdessert.com

Link másolása
KÖVESS MINKET:

GASZTRO
Megnéztük, mennyibe kerül jóllakni a 2024-es Gourmet Fesztiválon
A Millenáris Parkban idén május 24. és 26. között szervezték meg a fesztivált, amelyre lapunk is ellátogatott. Idén több helyen lehet találkozni pénztárcabarát ételekkel is.


Az idei Gourmet Fesztiválon a női energiák kerültek a középpont. A kiállítók és a színpadi programok között is sok női séffel, cukrásszal, pékkel, bartenderrel és kistermelővel lehetett találkozni. A fesztivál 2024. május 24. és 26. között látogatható a Millenáris Parkban.

A helyszínen 9500 forintért lehet jegyet váltani (telefonon keresztül 8500 forintért), azonban vasárnap, a gyereknap alkalmából a 18 év alattiak ingyenesen mehetnek be a fesztivál területére.

Idén több helyen lehet találkozni pénztárcabarát ételekkel is, amelyeket legfeljebb 2500 forintos lehet megvásárolni. Az ételek legtöbb helyen kisebb adagok, hiszen a fesztivál lényege az, hogy többféle ételt is meg lehessen kóstolni.

Az idei Gourmet Fesztiválról készült rövid videónkat ITT nézhető meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
Megnyílt Osváth Zsolt lángosozója, ahol az első 100 ember ingyen lángost kapott
Az ismert véleményvezér a Wesselényi utcában nyitotta meg friss vendéglátó egységét. Jóféle magyar lángost akar adni az embereknek, hazai alapanyagokból.


Osváth Zsolt étteremtulajdonos, digitális tartalomgyártó és influenszer a Unicorn Bistro után ezúttal egy lángosozót is megnyitott.

„A Wesselényi utcában vagyunk, és az nem titok, hogy itt rengeteg külföldi megfordul. Éppen ezért nyilván építettünk arra, hogy számukra is kívánatos legyen a hely, de nem a már-már hungarikummá vált külföldiek lehúzását céloztuk meg, hanem azt szeretnénk, hogy olyan lángost, olyan ételeket kapjanak, hogy ha beleharapnak, akkor a magyarság jó oldalába harapjanak bele”

– mondta el lapunknak Zsolti.

„Kistermelőkkel dolgozunk, talán a liszten kívül – ami egyébként a Gyermelyi gyárból érkezik – minden termékünk kizárólag magyar”

– tette hozzá.

„Nyilván sokan próbálják bizonyos oldaltól a magyarságot, a hazaszeretetet elvenni, de bennem ez bennem van, és én imádom minden egyes négyzetméterét annak, ami itt van, mert minden egyes négyzetméternek története van”

– jegyezte meg a népszerű véleményvezér.

Osváth Zsolttal készült rövid riportunk ITT tekinthető meg.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
6 teraszos hely, ahova élmény kiülni a melegebb napokon
Olyan helyeket gyűjtöttünk most össze, ahol a csinos panoráma különleges gasztronómiával párosul.


Akárki akármint mond, a város nyáron is gyönyörű. Ilyenkor persze a négy fal sokkal kevésbé vonzó, és kertekbe, tetőkre, teraszokra vágyunk. Szerencsére abból is akad jópár. Mi most hat, különösen izgalmas szereplőt gyűjtöttünk egy csokorba.

Spoon The Boat

Kezdjük a sort egy speciális esettel, egy hajóterasszal, ami igazán egyedi kilátással bír a pesti és a budai oldalra is.

A Spoon fedélzetén több terasz is található, de ha az időjárás borongósabbra fordul, vagy este hűvösebb lesz, a télikertbe is átköltözhetünk, ahonnan ugyanolyan remek panoráma tárul elénk.

A Spoon erőssége, hogy a remek lokáció mellett kiemelkedő a konyhája is. Komfortos ízekkel dolgoznak, miközben az adagokkal sem spórolnak.

A bisztró jellegű étteremben több magyaros, és jópár nemzetközi fogást is kínálnak. A könnyedebb céklás, vegán előétel mellett például ott a tökéletes kontraszt kacsamáj formájában. A főételek között pedig szépen megfér egymás mellet a tofu teriyaki, a jércemelles rizottó és klasszikus csirkepaprikás is.

Kiemelendő még, hogy az étlapon szereplő, szinte már túl szépnek tűnő édességeik a valóságban csak még csinosabbak. Ráadásul az ízekkel is mesterien bánik a cukrász.

De ha csak egy italra térnétek be, akkor sem fogtok csalódni. Alkoholos és alkoholmentes opciókból sincs hiány. (A ház hárslevelűből készült pezsgőjét nem érdemes kihagyni!)

Elérhetőség:

Spoon The Boat - 1052, Vigadó Tér 3. kikötő

Yellow Bistro & Bar

Budapestet hajlamosak vagyunk a belvárossal azonosítani, pedig annyi izgalmas kerülete és szeglete vár felfedezésre.

A Yellow Bistro & Bar a Danubius Hotel Helia aljában található, pár lépésre a Dunától, megdöbbentően zöld, vidéki városokat idéző környezetben.

Mivel az itt megszálló és a külsős vendégekre egyaránt fel vannak készülve, egy hatalmas teraszon foglalhatunk helyet, ami több részre oszlik. Van napozásra és árnyékban hűsölésre alkalmas ülőhely is bőven.

A név kötelez alapon a teraszon már egy sárga food truck (vagy inkább drink truck) kocsiból is kérhetjük a frissítőnket, de nem csak italban erősek.

Az étlapon találhatóak szezonális finomságok, magyaros fogások és street food ételek is. Az adagok pedig rettentő kiadósak. Az egyszemélyes halas tál még egy nagyétkű férfinak is derekas feladat lehet.

És hogy tovább fokozzuk a stílusos apróságok sorát, a bisztrónak saját süteménye is van: a Yellow torta.

Ez a fehér csokoládé krémes mangó-maracuja töltelékes édesség nem csak hogy isteni, de glutén- és hozzáadott cukortól is mentes.

Elérhetőség:

Yellow Bistro & Bar - 1133, Kárpát utca 62-64.

Centrál Grand Cafe & Bar

A Centrál Budapest egyik legendás kávéháza. Megkerülhetetlen, ha a város történelméről, vagy az irodalmunk nagyjairól esik szó. Közben pedig nagyon mai, és a turisták számára éppúgy vonzó, mint a városlakóknak.

Nemrég frissítették a kínálatukat, megerősítették a koktélos vonalat, valamint új, extramutatós desszertek is felkerültek az étlapra.

Kiemelkedő a reggelis vagy brunch menüjük. Ráadásul egész nap elérhető!

Délután reggelizni? Ha még nem próbáltad, van mit pótolnod! Ha pedig olvasnál erről bővebben, ITT a legutóbbi látogatásunk lenyomata.

Fantasztikus kávéjuk és remek matchájuk is van. A meleg italok mellé pedig híres emberek frappáns idézeteit is megkapjuk kísérő gyanánt.

A Centrál belső tere is csodaszép, de ilyenkor azért a terasz a csábítóbb opció, ami tele van növényekkel, és a lokációból adódóan a Ferenciek terén áthaladó, nyüzsgő városi forgatagot kémlelhetjük innen.

Elérhetőség:

Centrál Grand Cafe & Bar - 1053, Károlyi Mihály u. 9.

TETŐ

A TETŐ egy régi koncepció új helyen. Tavaly még a Westend bevásárlóközpont tetején találhattuk meg őket, de idén átköltöztek a Mammut II tetejére.

Számomra egészen megdöbbentő, hogy mennyire más világba csöppenünk, amikor elhagyjuk a pláza belső terét. Nagyon laza, nagyon kellemes, kicsit indusztriális, kicsit strandos hangulat vár itt.

Mivel a TETŐ név mögött a Mad Scientist kisüzemi sörfőzde csapata áll, nem meglepő, hogy egyszerre 15 csapról folynak a különlegesebbnél különlegesebb sörök.

Ezt a kínálatot nagyjából ötvenféle dobozos tétellel is kiegészítik.

Persze ha nem vagy sörös sem maradsz szomjas, mert koktélok és natúr borok is találhatóak a pultban. És ha megéheznél... hát azok alapján amit én kóstoltam itt, jobb is ha megéhezel!

A street foodos ételek sokszor nem túl kreatívak, de a Kolorádó fesztiválról és Turbinából ismert Tikos Dávid és csapata nagyon friss és üde vonalat hoz a TETŐre. Van kolbász, sült krumpli és csirkemell is, rengeteg zöldséggel kiegészítve. És a gombával körített hummus legalább olyan vonzó opció, mint a húsos tál.

Elérhetőség:

TETŐ - 1121, Lövőház utca 2 - 4.

Port de Budapest

A Port de Budapest közvetlenül a Nemzetközi Hajóállomás szomszédságában található a Belgrád rakparton.

Az egész hely a csodás panorámára épít. Még a zárt rész is teli üvegablakokból áll, így tökéletes kilátás van a Dunára, a Szabadság-szoborra és a hidakra.

És ha már a hidaknál tartunk:

a Szabadság híd és az Erzsébet híd nem csak a pompás kilátás része, hanem ital formájában is megjelenik itt, Lisa és Liberty néven.

Az ételek között több olyan is akad, ami koktélozás mellé lesz tökéletes kísérő. De pompás rák és tartalmasabb burger vagy tészta is választható.

Sokszor van délután élő DJ szett is, ami mellett remekül lehet beszélgetni, és élvezni a vízparti napsütést.

Elérhetőség:

Port de Budapest - 1056Nemzetközi Hajóállomás, Belgrád rkp. 23.

Giulia

A Giulia a leghangulatosabb belsőudvari kert most a Széll Kálmán tér környékén.

Jelenleg csak a kert üzemel, de Giulia egy főként tésztákra specializálódó modern trattoria is lesz ősztől. Eredetileg a belső tér kialakításával kezdték el a munkálatokat, de a jó idő közeledtével jobbnak látták, ha először a kertet nyitják meg, és ez már most egy remek döntésnek bizonyult.

A Giulia egy modern, olasz étterem, amihez az alapanyagok többségét Olaszországból importálják.

Még a hivatalos nyitóbuli előtt jártunk náluk, ITT olvashattok bővebben az ételekről.

Nekünk nagyon tetszettek az autentikus előételek, és az izgalmas koktélok miatt egyszer egy esti idősávban is rápróbálunk majd.

Elérhetőség:

Giulia - 1024, Retek utca 12.

Fotó és szöveg: Vass Adrienn

Link másolása
KÖVESS MINKET: