GASZTRO
A Rovatból

Horvátország ősszel is csábító! - végigettük Rijekát

Hal hallal és rákkal, na meg egy kis kagylóval. Fiumét sokan csak átutazásra használják, pedig a kikötőváros tele van élettel és ízekkel.


Valamiért Horvátország eddig kimaradt az életemből. Gyerekként nem utaztunk a szüleimmel külföldre, amikor pedig már magam utazhattam, mindig a repülővel könnyedén elérhető helyszínek közül válogattam.

Pedig Fiume itt van a szomszédban. Autóval 5-7 óra, vonattal pedig 10.

Ügyesen elcsípve a szezon utolsó járatainak egyikét, mi most ezt az utóbbi lehetőséget választottuk.

RegioJettel utaztunk éjszaka, így a 10 órás menetidő nagy részét konkrétan átaludtuk, és délelőtt már aktívan tudtuk járni a várost. (Bár szezonon kívül ez a vonal nem üzemel, érdemes lehet a RegioJet honlapját böngészni, mert több, más európai városba is eljuthatunk Budapestről, és a kényelmi szolgáltatásaiknak köszönhetően jóval pihentetőbb utunk lehet, mint egy hagyományos vonatkocsiban.)

Fiume (horvátul: Rijeka) Horvátország legfontosabb kikötője, és harmadik legnépesebb városa Zágráb és Split után. 2020-ban Európa kulturális fővárosa volt.

A magyarok szempontjából azért is fontos, mert a Monarchia idején ez volt a legnagyobb kikötője Magyarországnak. Ekkor élte fénykorát a város, számos épületet emeltek, és az infrastruktúrát is jelentősen fejlesztették. Ezeket a magyar emlékeket is érdemes meglátogatni egy városi séta során.

Furcsa rádöbbenni, hogy mennyire szépen megmaradtak itt Monarchia nyomai, miközben a mediterrán életérzés és az ipar is megérintette a várost.

Szállást 2 főre nagyjából 10.000 forint környékén már lehet foglalni egy éjszakára, de ha nagyobb keret van rá, csodaszép hotelek közül is válogathatunk.

Mi a Hotel Bonavia Plava Laguna 7. emeltén foglaltunk szállást, és a kilátás miatt ez egy hibátlan döntésnek bizonyult.

Az 1876-ban épült, de azóta teljesen felújított 4 csillagos hotel a Corso sétány mellett található, és a tengerhez is csak pár perc leérni.

Már az első napunkon ki is használtuk a part közelségét, és a kikötőtől nem messze fogyasztottuk el az ebédünket.

A tenger édes gyümölcsei

És itt történt meg a csoda, az élmény, ami teljesen megváltoztatta a tenger kincseihez való hozzáállásomat. Nem tudom, hogy hogyan kerülhettek el eddig az igazán ízletes, tengeri ételek, de ez után az ebéd után rá kellett jönnöm, hogy én még soha nem ettem igazán friss halat.

Mert az igazán friss hal, rák és kagyló édes, omlós és abbahagyhatatlan. Olyan, amilyet itt adnak. Olyan, ami köszönőviszonyban sincs egy fagyasztott darabbal. Olyan, ami mellé szinte mindegy, hogy mi a köret, mert magában is megállja a helyét.

Ha csak egy helyet ajánlhatnék Fiumében, ez lenne az. És ha szeretitek a halat, vagy szeretnétek megszeretni, akkor itt bátran vállaljatok be bármit.

Az előételek feléről azt sem tudtuk, hogy pontosan mi, mégis egymás kezéből kaptuk ki a kanalat és ájuldoztunk az ízeken és a friss hal minőségén.

A tulajdonos gyorsan lefektette a főbb szabályokat is: fokhagyma, olíva és friss hal. Ez a szentháromság. És valóban, olyan helyen nem jártunk, ahol ezek közül ne szerepelt volna valami az asztalon.

Itt kóstoltuk először a blitvát, ami mángold és főtt krumpli elegye. Remek köret egy friss hal mellé.

És itt ettem először buzarát, ami az egyik kedvencem lett, és ami egy állandó vágyakozást idézett elő bennem. (És ez a vágyakozás sajnos a hazatéréssel sem szűnt meg.)

De mi is az a buzara?

A Buzara egy horvát "technika" a tenger gyümölcseinek elkészítésére. Különösen Dalmáciára és az Isztria régiókra jellemző. Olívaolaj, bor, fokhagyma, friss fűszernövények (általában petrezselyem) és (néha) zsemlemorzsa keveréke. Ez az elkészítési mód ízletes mártást hoz létre, amely jellegzetes, friss és tiszta ízt és aromát kölcsönöz az ételnek, amely a tengerre emlékeztet. A tenger gyümölcsei közül leggyakrabban a scampit vagy a kagylót készítik el így, de a kis halakat is gyakran főzik ezzel a módszerrel.A buzara elkészíthető fehéren vagy pirosan, a mártás színére utalva. A fehér buzara fehérborból és a fent említett összes többi összetevőből készül, míg a vörös változat friss paradicsomot vagy paradicsomszószt is tartalmaz. Általában ropogós kenyérrel szolgálják fel, hogy felitathassuk a finom mártást.

Szóval az első ebédünk után biztosak lettünk benne, hogy ki kell használnunk a lehetőséget, hogy ilyen közel vagyunk a tengerhez.

És ha fürdeni nem is fogunk, nekiállhatunk felfalni a tenger összes gyümölcsét!

A vacsoránk helyszíne egy klasszikus, kockás terítős hely volt a belvárosban.

Itt is rábíztuk magunkat a felszolgálónkra, és azt ettük, amit ajánlott nekünk. Nem jártunk rosszul, bár egy picit szintén túlrendeltük magunkat.

A horvátoknál is szokás az, hogy a főételeket egymásra halmozzák, és hogy egy tésztás étel után még jön egy halas fogás, amit aztán megfejelhetünk egy desszerttel.

Itt kóstoltunk először surlicét, ami a horvátok egyik közkedvelt, friss tésztája. Ez a hosszúkás, belül lyukas tészta tényleg mindenhez megy. Húsos és zöldséges raguk mellé ugyanúgy jól esik, mint a paradicsomos vagy tejszínes tenger gyümölcsei alá.

Desszertek közül csak a fritulét kóstoltuk meg, ami a horvátok mini fánkja.

A piac

Ha valaki el szeretné kerülni a napi kétszeri éttermezést, és apartmanban foglal szállást, jó barátságot köthet a helyi piaccal.

A friss zöldségeket és gyümölcsöket is csodaszépnek találtuk, de a halpiac abszolút új élmény volt. Na itt lehet kísérletezni a különböző tengeri állatokkal.

Ha pedig mégis beülnénk valahova, a piac mellett kifejezetten olcsó éttermek sorakoznak.

Napi ajánlat, pörgős konyha, óriási adagok. Ebben a kategóriában sem csalódtunk.

És végre szarvasgomba is került a tányérunkra, amiről szintén híres ez a térség. Hihetetlen, de igaz, hogy egy egyszerű, "kifőzdeszerű" helyen is kerülhet ilyen luxus cikk a tányérra.

A vacsoránk aztán ismét elég extrára sikerült. A Conca D'oro tökéletes elegye a pizzériának, a kocsmának és a bisztró kategóriának.

Van, aki csak egy pohár gyöngyözőt dönt le itt magába, mások elé meg óriási húsos tál érkezik. Mi természetesen a tulajdonos tanácsára maradtunk a tengeri fogásoknál.

A polip carpaccio füstölögve érkezett az asztalunkra. És ez a füstös aroma szerencsére az étel ízében is megmutatkozott. Itt már tényleg szóhoz sem jutottunk, annyira sokat adott maga az étel, és az elkészítési mód különlegessége is.

A másik friss hal, ami ha jól emlékszem csak marinálva volt, passiógyümölcsöt is tartalmazott, és ettől igazán gyümölcsös és könnyed ízt kapott az egész tál. Most is a számban érzem az ízét, ha rágondolok.

De asztalra került egy fésűkagylós rizottó is. Természetesen szarvasgombával!

És egy mondhatni egyszerűbb fogás is érkezett: a tintahal főtt burgonyával.

Na ezen a ponton érzi az ember, hogy mennyire fontos a frissesség és a minőség. Mert ha ez nincs, akkor csak krumplit eszel hallal, de így egy tökéletes, sallangmentes ételt.

A következő napokban kicsit barangoltunk a szomszédos városok és szigetek között (erről majd egy másik cikkben mesélek!), és csak az utolsó vacsoránkat fogyasztottuk el Fiumében.

Ez az étterem, ahogy a többi is, vegyesen volt tele turistákkal és helyiekkel, úgyhogy úgy érzem, hogy jó helyeket találtunk meg az utazásunk során.

Itt is sorakoztak friss halak a hűtőpultban, ami arra ösztönzött minket, hogy maradjunk hűek az előző napokhoz, és búcsúzzunk méltóan a várostól.

Ismét egy fergeteges előételes tálat fogtunk ki. Ami akkor adag volt, hogy bőven elég lett volna vacsorára. És eszméletlenül puha kenyér is érkezett hozzá, így otthagyni nem tudtuk.

A főfogásként érkező tintahal itt egyben volt megsütve. Az első két darabnál hirtelen nem értettük, hogy mi az a kis műanyagnak tűnő zsák benne, de miután rájöttünk, hogy csak a tinta tokja, már annak örültünk, hogy ez így mennyivel autentikusabb élmény volt.

Ha az ember a nyári melegben látogat el a tengerhez, nyilván inkább fürdeni és pihenni fog a tengerparton. De ha ősszel érkezik, több figyelmet fordíthat a kultúrára, a nagy kirándulásokra vagy éppen a gasztronómiára. Mi rendkívül hálásak vagyunk azért, hogy végül nyárról őszre csúsztattuk a túránkat.

Horvátországról rengeteg információt olvashattok még ide kattintva. És higgyétek el, szezonon kívül is tele van élettel!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


GASZTRO
A Rovatból
7 budapesti panorámás étterem, ahol a finom falatok mellé mesés kilátást is kapsz
Fedezd fel Budapest legszebb panorámás éttermeit, ahol a kulináris élményeket lenyűgöző kilátás koronázza meg.


Budapest egyszerre kínál gasztronómiai élményeket és látványos városképet – a kettő pedig a panorámás éttermekben találkozik a legszebb formájában. Akár a Duna hullámairól, akár egy történelmi épület tetejéről, akár a Gellért-hegy oldalából nézünk a városra, minden évszakban más arcát mutatja, és az élményt egy finom vacsora vagy egy pohár bor csak tovább fokozza.

Ebben a válogatásban hét olyan budapesti éttermet mutatunk be, ahol az ízek mellett a kilátás is csodás. A Spoon The Boat a Duna vizén ringatózva kínál romantikus vacsorát és különleges hétvégi programokat. A Városliget Café & Restaurant a Vajdahunyad várára és a Városligeti-tóra nyit panorámát minden évszakban. A Séf Asztala a Parlamentre néző teraszával és magyaros comfort food fogásaival várja a vendégeket. A 360 Bár a Párisi Nagy Áruház tetejéről ad teljes körpanorámát, mediterrán hangulattal és látványos fogásokkal. A Búsuló Juhász a Gellért-hegyről mutatja meg a város egyik legszebb panorámáját, klasszikus vendéglátással. A Halászbástya Étterem világörökségi környezetben kínál magyar hagyományokra épülő konyhát. Végül az Esetleg Bisztró a Duna-parti bisztróhangulatot és a Szabadság híd látványát hozza közel.

Spoon The Boat

Ha vízparti élményre vágysz a belváros szívében, kevés különlegesebb helyet találsz, mint a Spoon The Boat, amely közvetlenül a Dunán ringatózik a Vigadó térnél.

Innen pazar kilátás nyílik a Lánchídra és a Budai Várra – a látvány önmagában is felejthetetlen, de a kellemes dunai szellő, a frissen készült fogások, a hűsítő koktélok és a gyümölcsös fagyikelyhek csak tovább fokozzák az élményt.

A belső tér elegáns, modern, mégis barátságos. A nagy üvegfelületeknek köszönhetően szinte minden asztalt a kilátás ural, a nyári hónapokban pedig a külső fedélzet a legkedveltebb hely.  A Spoon fedélzetén minden érzékünket kényeztetik: tökéletes választás egy hétköznapi ebédre, egy romantikus vacsorára vagy egy különleges hétvégi programra. Utóbbiakból pedig nincs hiány – hétvégén a családi ebédmenühöz vagy a Rum Adventure rumkóstoló programhoz exkluzív dunai városnéző hajózás is társul, amelyre közvetlenül a Spoon saját pontonjáról szállhatsz fel. A kínálat a nemzetközi és magyar konyha fogásait ötvözi modern tálalással. Könnyed előételek, szezonális főételek és látványos desszertek alkotják az étlapot.

Munka után is érdemes célba venni a hajót, hiszen szerdától péntekig elindul a Day&Night hangulat: a délutáni chill zenéket este felpörgő lounge-ritmusok váltják. A Spoon The Boat több mint egy vízen ringatózó étterem – igazi nyári élmény, ahol a Duna hullámain, Budapest szívében vacsorázhatsz. A hely mottója pedig könnyen valósággá válik: "Szerelembe ejtünk Budapesttel."

Városliget Café & Restaurant

A Városliget Café a Műjégpálya épületében található, ahonnan az étterem minden ablakából

tökéletes kilátás nyílik a Városligeti-tóra és a Vajdahunyad várára.

A Hősök tere, a Műcsarnok és a Néprajzi Múzeum szomszédságában megbújó étterem igazi városi menedék: madárcsicsergés, finom ételek és hűsítő italok várnak, miközben pillanatok alatt úgy érzed, mintha nyaralni érkeztél volna. Akár egy frissítőre, akár könnyed ebédre vagy vacsorára ülsz le, a nyugodt, zöld környezet rögtön kiszakít a városi nyüzsgésből.

A belső tér elegáns, tágas és világos, a nagy ablakok keretként foglalják magukba a tó és a vár látványát. A Tavirózsa terem különösen kedvelt fotópont, ahol a vendégek szívesen készítenek képeket magukról és a háttérben magasodó várkastélyról. A hangulat nyugodt, családbarát, ugyanakkor a természet közelsége és az intimebb asztalok miatt romantikus vacsorákhoz is ideális.

A konyha sokoldalú, a nyári étlap friss és kreatív fogásokkal vár. Könnyed saláták, szezonális levesek, tartalmas főételek és házi desszertek közül válogathatsz, a kávékínálat pedig kifejezetten figyelemre méltó. A forró napokon a házi limonádék adják a legjobb frissítést, esténként pedig szerdától vasárnapig élő gitárzene kíséri az étkezéseket. A Városliget Café & Restaurant egyszerre nyugodt, elegáns és barátságos – egy olyan hely, ahová mindig jó érzés visszatérni.

Séf Asztala

Budapest szívében, a Parlament közvetlen szomszédságában, a Duna-part fölött találod a Séf Asztalát – egy helyet, ahol az étkezés mellé a város egyik legszebb panorámája jár.

A Kossuth téri teraszról szinte karnyújtásnyira magasodik a Parlament impozáns épülete, miközben a tér eklektikus házai és a budai oldal panorámája csak tovább emelik a látvány különleges hangulatát.

A Séf Asztala egyszerre deli, kávézó és pékség, de leginkább egy gasztronómiai menedék, ahol a jól ismert magyar fogások új, letisztult formában, mégis elérhető módon kerülnek eléd. A koncepció mögött Wolf András séf áll, aki évtizedek óta dolgozik azon, hogy a magyar konyha hagyományos ízei – a szaftos gulyás, a házi nudli vagy akár egy jó rántott hús – ne csupán nosztalgiából éljenek, hanem a modern városi étkezés részei legyenek. Az étlap könnyed, magyaros, mégis nemzetközi szemléletű: friss péksütemények, kovászos szendvicsek, minőségi saláták és meleg fogások sorakoznak rajta. A reggeli kínálatban tojásételek, Shakshuka, a krémes Egg Benedict, a ropogós lángos és az édes New York roll is helyet kapott.

A teraszon ülve olyan, mintha Budapest képeslapja elevenedne meg előtted – ez az élmény pedig egy bőséges, magyaros comfort food fogás vagy egy finom olasz kávé mellett válik teljessé. A Séf Asztala nemcsak a turisták célpontja: a környék irodáiból érkező dolgozók, a helyiek és a visszajáró vendégek is felfedezték maguknak. Legyen szó egy kiadós ebédről, egy nyugodt délutáni kávéról vagy akár az augusztus 20-i tűzijáték előtti vacsoráról, igazi pihenőhely a város közepén, ahol az étel, a panoráma és a hangulat egyaránt maradandó élményt kínál.

360 Bár

A 360 Bar a történelmi Párisi Nagy Áruház tetején, az Andrássy út legmagasabb pontján vár, ahonnan tényleg teljes körpanoráma nyílik a városra.

Innen egyszerre pillanthatod meg a Parlamentet, a Bazilikát, a Citadellát, a Hősök terét és Budapest számtalan ikonikus épületét.

Nappal kristálytisztán kirajzolódnak a részletek, este pedig a kivilágított város fényei ragyognak körbe. Nyáron a csillagos égbolt alatt, open air hangulatban, nyitott bárpulttal és mediterrán nyaralásokat idéző, meghitt fényekkel várják a vendégeket.

A tetőterasz atmoszférája fiatalos és pezsgő: égősorok, buja növényzet, színes textilek és élő DJ-szettek gondoskodnak arról, hogy mindig történjen valami. A közönség vegyes – helyiek és turisták egyaránt felbukkannak –, sokan pedig kifejezetten a naplemente miatt érkeznek, így ha ezt az élményt szeretnéd elcsípni, érdemes előre asztalt foglalni. A magasból érkező friss szellő a legforróbb nyári napokon is üdítő, így a terasz még a hőségben is kellemes.

Ha megéheznél a panoráma és a nyári hangulat mellé, a bár klasszikus fogásokkal is készül: választhatsz szaftos burgert, bőrén sült lazacot vagy megosztásra szánt két fős mediterrán fogásokat is – bőven van miből falatozni, akár egy könnyed vacsorára is. A házi készítésű buciával és fűszeres mango chutney-val készült Rooftop Special Burger kihagyhatatlan, de a kétfős Tomahawk Steak vagy a Brazil Rib-Eye (amely egy fűvel táplált brazil marha rib-eye-ból készül) chimichurri szósszal is komoly rajongótáborral bír. A széles borkínálat és a signature koktélok tökéletesen illenek a látványhoz, így a 360 Bar nemcsak a szemnek, hanem az ízlelőbimbóknak is igazi élmény.

Búsuló Juhász Étterem

A Gellért-hegy tetején, a város fölé magasodva találod a Búsuló Juhászt, amely 1937 óta része Budapest éttermi életének.

Innen a főváros teljes panorámája tárul eléd: a Dunán átívelő hidak, a Parlament, a pesti belváros és a budai hegyek mind egyszerre láthatók.

A kilátás évszaktól függetlenül magával ragadó, télen a hófedte város, nyáron pedig a zöld lombok és a fényben fürdő utcák adják a látvány alapját.

Az étterem belső tere klasszikus, elegáns, a múlt értékeit megőrizve, de a modern igényekhez igazítva. Fekete-fehérbe öltözött pincérek és bárzongora teremti meg az ünnepélyes hangulatot. A vendégkör változatos: családok, turisták és üzletemberek egyaránt megfordulnak itt. A nagy ablakok minden asztalt a panoráma felé fordítanak, így a látvány mindig része az étkezésnek.

A konyha a polgári magyar gasztronómiára épít, hangsúlyos borkínálattal. A fogások között megtalálhatók a klasszikus húsételek, friss halak és szezonális zöldségköretek, mind igényesen tálalva. Az étterem rendszeresen ad otthont különleges eseményeknek – leánykéréseknek, esküvőknek, ünnepi vacsoráknak –, ami nem véletlen, hiszen a helyszín eleganciája és a kilátás párosítása ritka értéket képvisel.

Halászbástya Étterem

A Halászbástya Étterem a Budai Vár szívében,

világörökségi helyszínen található, közvetlen kilátással a Parlamentre és a Dunára.

A panoráma a város egyik legismertebb képeslapmotívuma: a folyó fölött ívelő hidak, a pesti belváros sziluettje és a Gellért-hegy látképe egyszerre jelenik meg a vendég előtt. Különösen naplementekor varázslatos, amikor a fények lassan átváltanak az esti ragyogásba.

A belső tér a történelmi környezethez méltóan elegáns és impozáns, modern kiegészítőkkel. A nagy ablakok és a terasz minden évszakban élvezhetővé teszik a kilátást. Az étterem nem véletlenül kedvelt helyszín eljegyzésekhez, esküvőkhöz és születésnapi vacsorákhoz, hiszen egyszerre sugároz romantikát és exkluzivitást.

Szabó Barna konyhafőnök vezetésével a menü a magyar hagyományokból merít, de modern köntösben. A szezonalitás fontos szerepet kap, az ételekhez felhasznált alapanyagok frissen, gondos válogatással érkeznek. A Halászbástya Étterem minden szempontból teljes élményt kínál: az elhelyezkedés, az építészeti környezet, a gasztronómia és a kiszolgálás együttese emeli a város legkülönlegesebb éttermei közé.

Esetleg Bisztró

A Bálnában, közvetlenül a Duna-parton található Esetleg Bisztró egyszerre nyújt városi pezsgést és vízparti nyugalmat.

A nagy teraszról tökéletes rálátás nyílik a Szabadság hídra és a Műegyetem épületére, ami különösen naplementekor látványos.

A folyó közelsége miatt a nyári esték itt hűvösebbek, a téli időszakban pedig a belső térből, hatalmas ablakokon keresztül élvezheted a panorámát.

A belső kialakítás a loft stílust és a francia vidéki hangulatot ötvözi: fa felületek, kék árnyalatok és otthonos részletek teszik barátságossá a teret. Az étterem akusztikus koncertekkel, élő zenével és tematikus estekkel is várja a vendégeket, így nemcsak gasztronómiai, hanem kulturális élményt is nyújt. A vendégkör változatos, a lazább hangulat miatt baráti összejövetelekre és hétvégi családi ebédekre egyaránt ideális.

A bisztrókonyha szezonális, friss alapanyagokra épül, amelyeket a közeli Vásárcsarnokból szereznek be. Az étlap rövid, de minden fogás igényesen elkészített, a levesektől az előételeken át a főételekig és desszertekig. A bor- és fröccskínálat nyáron kifejezetten kedvelt, a téli időszakban pedig a forró italok és a tartalmasabb ételek dominálnak. Az Esetleg Bisztró egyszerre adja a Duna-parti panoráma nyugalmát és a városi élet pezsgését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
GASZTRO
A Rovatból
Meglepően jó dolgokat találsz, ha elszakadsz az olcsó sörtől – Kóstold végig Magyarországot a Magyar Ízek utcáján
A Magyar Ízek utcája ma és holnap is egész nap várja a látogatókat. A háromnapos fesztiválon több mint 150 kiállító mutatja be portékáit, és mintegy 400.000 látogatóra számítanak.
Fotó: Nagy Bogi - szmo.hu
2025. augusztus 19.



Idén tizenötödik alkalommal rendezik meg a Magyar Ízek Utcáját a Várkert Bazárnál, amely mára a Szent István-napi ünnepségek egyik legnagyobb gasztronómiai eseménye lett.

A háromnapos fesztiválon több mint 150 kiállító mutatja be portékáit, és mintegy 400.000 látogatóra számítanak.

A rendezvény célja, hogy megmutassa a Kárpát-medence gasztrokultúrájának gazdagságát, sokféle technológiát és ízt, a hagyományostól az egészen modern megoldásokig. Az idei év kiemelt tematikája a „Vadat és halat”, a díszvendég pedig Kárpátalja, így a magyarországi vad- és halételek mellett a kárpátaljai konyhával is találkozhatnak az érdeklődők.

A programkínálat szintén változatos: a színpadon könnyűzenei koncertek, világzene és blues váltják egymást, családoknak bábelőadásokkal és gyerekprogramokkal készültek, a rakparton pedig kézműves foglalkozások, állatvédő szervezetek és kulturális bemutatók egészítik ki a gasztronómiai felhozatalt.

Amikor hétfőn kilátogattunk a rendezvényre, még nem lehetett megkóstolni Magyarország Tortáját és a Magyarország Cukormentes Tortáját, de mától déltől ezek is elérhetők a látogatók számára. Idén a Dobos-torta merész újragondolása, a „DCJ Stílusgyakorlat” lett Magyarország Tortája, a cukormentes kategóriában pedig az „Álmodozó” nyert, amely csokoládéval, meggyel és fahéjjal készült.

Hasonlóan nagy érdeklődés kíséri a Magyar Pékszövetség idei versenyének győzteseit is. Három kategóriában hirdettek nyertest: a Szent István-napi kenyér címet az „Alföldi pajta kenyér – tönkölyliszttel” nyerte el, az innovatív kenyerek között a Mediterrán Kenyér bizonyult a legjobbnak, míg

a leveles sétáló sütemények versenyének első helyezettje a Három Tarka Macska Kézműves Pékség „Augusztusi Álom” nevű édessége lett.

Ez utóbbit mi is megkóstoltuk, és bár az ára (2950 forint) elsőre meghökkentő lehet, a minősége és kidolgozottsága sok mindent megmagyaráz.

A Három Tarka Macska eddig is híres volt igényes, különleges péksüteményeiről, de az Augusztusi Álom talán még ezeket is felülmúlja. A laminált croissant-tészta belsejében meggyszósz és brownie-töltelék rejtőzik, ami különleges textúrát és gazdag ízt ad a süteménynek. Nem arról van szó, hogy egy-egy kiskanálnyi töltelék kerül a közepébe: minden falat tele van meggyes és csokoládés rétegekkel, így a roppanós tészta és a puha, gazdag belső együttese valóban ünnepi élményt ad.

Mi egy különleges desszertként tekintettünk rá, amit egyszer valóban érdemes kipróbálni.

A Szent István-napi rendezvénysorozathoz idén is kapcsolódnak a kedvezményes SZIN pontok, ahol meglepően baráti árakon lehet italokat és rágcsálnivalókat venni.

A fél literes ásványvíz például 250 forint, a csapolt sör 380 forint, a pogácsa pedig 275 forintba kerül. Ilyen árakat a rakparton máshol nemigen találni.

Két ilyen bódéval mi is találkoztunk a Magyar Ízek utcáján: egy a bejáratnál, egy pedig a végén kapott helyet. Az egyetlen kérdés csak az, hogy a rendezvény három napja alatt vajon kitartanak-e majd a készletek, hiszen több százezer látogató fordul meg ilyenkor.

Fontos azonban látni, hogy ez a vásár nem elsősorban a kedvezményes árakról szól, hanem az újdonságokról, a különleges ételek felfedezéséről. Éppen ezért talán nem is érdemes összehasonlítani a SZIN pontok árszintjét a Magyar Ízek utcáján kínált termékekével. A kettő teljesen más célt szolgál.

A szervezők egyébként praktikus szempontokra is gondoltak:

a kedvezményes bódék közelében kaptak helyet a kihelyezett mosdók, egy az utca elején, egy a végén.

Itt is felmerül bennünk a kérdés, hogy a várható tömeghez mérten ez a két helyszín elég lesz-e.

Kínálat és árak a Magyar Ízek utcáján

A színpad közelében rögtön a Pécsi Sörfőzde standja áll, így azonnal képbe kerültünk a sörös vonal árazásával: a csapolt sör 850 Ft-tól indul, de egy prémium búza már 1800 Ft. Ha valaki inkább alkoholmentesre vágyik, egy dobozos radler 800 Ft-ért vihető. Nem messze innen egy kávés pultnál a presszó 800 Ft, a jeges kávé pedig 1600 Ft. Náluk egészen elvetemült kávés-sörös kombinációk is kaphatóak.

Annál a standnál, ahol a Szent István-napi kenyeret is meg lehet vásárolni (2200 Ft), házi réteseket is kínálnak (1400 Ft), valamint klasszikus süteményeket (1200 Ft).

Innen csak pár lépés a Három Tarka Macska pultja, akikről már szó esett a díjnyertes sétálódesszertjük miatt. De ha valaki náluk szeretne kóstolni, nem muszáj rögtön a borsosabb árú különlegességet választania: a crookie (croissant + cookie) 1490 Ft, míg egy sajtos pogácsa 690 Ft. Az édességkínálatot színesíti egy erdélyi csokis stand is, ahol hatalmas házi csokitömbökből tördelnek szeleteket, 100 grammonként 2300 Ft-ért.

Rengeteg olyan csemege is akad, amit kifejezetten otthonra vásárolhat az ember. Teák, kolbászok, szörpök, csiliszószok és mézek váltják egymást. Itt az árak azért elég változóak, de általánosságban elmondható, hogy a szokásos áraikkal települtek ki a termelők.

A sós falatok között igazi sláger a sajttál: 1500 forintért már kapható egy kis méretű válogatás, a nagyobbak pedig 2000–2100 forintért vihetők. Ha viszont valami igazán tartalmasra vágyunk, a street food vonalon a „gulyásbomba” (kiflibe töltött pörkölt) 2500 Ft, a „hundog” pedig 3800 Ft.

Csehország is képviselteti magát a rendezvényen, így a prágai pultnál egy korsó világos láger 1000 Ft/3 dl, de kóstolhatunk kofolát is (a csehek gyógynövényes üdítőjét) 700 forintért.

A magyar klasszikusok közül a töltött káposzta és a sült kolbász is kapható, mindkettő 4500 Ft körül mozog. A vadhúsok kedvelői pedig szarvaspörköltet vagy vadász aprópecsenyét találhatnak 4800 Ft-ért.

A édesebb vonal különlegességei közül is kiemelkedik a Boldogi Nagyrózsa (1600 Ft), ami olajban sült, ropogós fánkféle, többféle ízesítéssel.

És erdélyi lepények (2500 Ft-tól), kárpátaljai cseburék (2000 Ft), vagy épp lekváros csörögefánk (2000 Ft/adag) is várják a kóstolni vágyókat.

És hogy ne maradjon ki a nagy összehasonlítási alap: egy sima lángos 2500 Ft.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
Megkóstoltuk az ország tortáit: videón az első benyomások
Augusztus 19-től elérhető az Ország Tortája és az Ország Cukormentes Tortája. Stábunk már meg is kóstolta az ünnepi finomságokat.
F. O. - szmo.hu
2025. augusztus 19.



A Magyarország Tortája címet idén a DCJ Stílusgyakorlat fantázianevű torta nyerte el, mely az eredeti dobostorta mesterének – Dobos Carl Józsefnek – monogramját viseli. A torta készítői Balogh László és Kis Roland, a gyulai Kézműves Cukrászda cukrászmesterei,

A Magyarország Cukormentes Tortája címet 2025-ben az Álmodozó elnevezésű tortának ítélte oda a zsűri, amely a meggy és a csokoládé dominanciájával felidézi a Lúdláb vagy a Rigójancsi ízvilágát. A torta megalkotója Kovács Alfréd, a váci Édes Vonal Cukrászda cukrásza.

A Pénzcentrum több száz cukrászdát megkérdezett arról, hogy mennyiért adják majd a tortákat. Elemzésük szerinta leggyakoribb említett ár 1500 forint, a legalacsonyabb összeg 1200 forint, a legmagasabb pedig 2500 forint volt. Rossz hír, hogy mire a győztes tortákat kiválasztották és kihirdették, a két fő alapanyag jelentősen drágult: a csokoládé és a meggy is.

A két győztes tortát már meg is kóstoltuk. Íme az első benyomásaink:

@szeretlekmagyarorszag.hu Megkóstoltuk az ország tortáit! @IDEÁL DESSZERT #orszagtortaja #dobostorta #cukraszda #szmo #budapest ♬ eredeti hang - Szeretlek Magyarország.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:


GASZTRO
A Rovatból
Rácz Jenő új helye is csatlakozik a Time Out Markethez, ami heteken belül megnyit
A világszerte ismert Time Out Market, amely 11 különleges gasztronómiai koncepciónak ad otthont, 2025. szeptember 20-án, szombaton 11 óra 30 perckor nyitja meg kapuit a budapesti Blaha Lujza téri Corvin Palace-ban.


Ez az első Time Out Market a közép- és kelet-európai régióban, amely egy fedél alatt hozza össze a város kiemelkedő séfjeit, éttermeit és kulturális élményeit. A mintegy 2500 négyzetméteres területen 540 ülőhely várja a látogatókat.

A nyitás utolsó szakaszában most vált nyilvánossá az utolsó négy szereplő, teljessé téve a Time Out Market Budapest kiemelkedő kínálatát.

Az új nevek között szerepel a M’EAT by Rácz Jenő, a LIRA by Essência Restaurant, a Hai Nam Pho, és az Absolut Bar.

Az új szereplők

M’EAT by Rácz Jenő: A séf, akinek egy Michelin-csillaggal elismert étterme is van, a spanyol és portugál tapas bárok hangulatát hozza el a magyar prémium felvágottakkal és sajtokkal. Az étlapon válogatott húsáruk, kézműves sonkák és szalámik, valamint házi pástétomok is szerepelnek.

LIRA by Essência Restaurant: A szintén Michelin-csillagos Essência csapata, Tiago Sabarigo séf vezetésével, az elérhető fine dining élményét hozza el, letisztult ízekkel és minőségi alapanyagokkal. Kifejezetten a Market számára készített fogásokkal készülnek, mint a tatár beefsteak osztrigaemulzióval vagy a házi készítésű tészta feketekagylóval.

Hai Nam Pho: A családi vállalkozásként indult vietnámi étterem visszatér a VIII. kerületbe, ahol nosztalgikus és autentikus ízeket kínál, saját készítésű tésztákkal. Az étlap minden eleme személyes élményeken alapul, az észak-vietnámi konyha hagyományait tisztelegve.

Absolut Bar: A világ egyik legismertebb prémium italmárkája saját koktélbárral csatlakozik, ahol a klasszikus italok mellett egyedi koktélkülönlegességeket is kínálnak.

Gasztronómia és kultúra egy helyen

A Time Out Market Budapest nem csupán az ételről szól. Három bárjában helyi borokkal, sörökkel, koktélokkal és alkoholmentes italokkal is várják a vendégeket. A kultúra szintén központi szerepet kap, egész éves programsorozattal.

A hétköznapokon élő zenei programok (zongoraestek, jazz koncertek) várják a látogatókat, míg csütörtökönként DJ-szettek gondoskodnak a hangulatról.

Vasárnap a családoké a főszerep gyerekprogramokkal. A heti programot havonta egy nagyszabású koncert teszi még izgalmasabbá.

A ma bemutatott új szereplők mellett a kínálatban már korábban bejelentett éttermek is helyet kapnak, mint például az Anyukám Mondta olasz konyhája, a közel-keleti ízeket kínáló Pingrumba, a tajvani 101 Bistro, vagy a kortárs magyar konyhát képviselő Szaletly. Emellett a Tuning Burger, a Casa Christa, a Bigfish, a Dreher Tanksör és a Wines of Hungary is csatlakozott a projekthez.

A Time Out Market Budapest minden nap 11:30 és 23:30 között várja a látogatókat a Blaha Lujza téren.

Link másolása
KÖVESS MINKET: