SZEMPONT
A Rovatból

Hogyan vált rémálommá 450 ember álomnyaralása? – Az utasok a Wizz Airt okolják

Nem csillapodnak a kedélyek a madeirai út miatt. Az utasok csak Teneriféig jutottak, aztán az erős szélre hivatkozva visszahozták őket Budapestre. Most pedig még azért is fizetniük kell, hogy lemondhassák a visszaútra megváltott foglalásukat.

Link másolása

Nehéz vadabb utazási rémálmot elképzelni annál, amit azoknak kellett átélni, akik április elején a Wizz Airrel próbáltak eljutni Madeirára. A légitársaság gépe ugyanis április 4-én az erős szél miatt többszöri kísérlet után sem tudott leszállni a sziget repülőterén, ezért végül Tenerifén landolt.

Így akik a gépen utaztak nem jutottak el az örök tavasz szigetének is nevezett üdülőhelyre, akik pedig ezzel a géppel tervezték a visszautat, azok ott rekedtek. Így összesen körülbelül 450 embert érintett az eset.

Lapunk egyik olvasója, aki a gépen utazott, részletesen leírta nekünk, mit élt a sikertelen landolások közben, és hogyan fogadta, amikor több órás várakozás után végül kiderült: nem fog eljutni a szigetre a Wizz Airrel, ugrott az előre eltervezett utazása.

Azonban nem adja fel: szombaton megint megpróbál a légitársasággal eljutni Madeirára.

Szinte mindig rázós a landolás

A Christiano Ronaldóról elnevezett maderai repülőtéren a landolás még a tapasztalt pilóták számára sem egyszerű: a szigeten nem sok vízszintes felület van, a kifutópálya egy része így betonlábon támaszkodik, és egyik oldalról az óceán, a másik oldalról pedig hegyek határolják. A terep mellett az óceáni szelek sem könnyítik meg a dolgukat, a landolás szinte mindig rázós itt.

Április 4-én a Wizz Air Budapestről érkező gépének ez nem is sikerült az erős a szél miatt, így többszöri próbálkozás után végül Tenerifén szállt le 223 utassal fedélzetén.

„Amikor a repülőtér felett köröztünk, sokáig bíztunk abban, hogy végül sikeresen landolhatunk”

– mondta lapunknak a gép egyik utasa, Anna.

Voltak, akik elsírták magukat

A repülő egy órán keresztül körözött a sziget felett, kétszer kísérelte meg a leszállást, de végül inkább tovább repült a körülbelül fél órányira lévő Tenerifére, ahol kevéssel 19 óra után landolt.

„Tanácstalanul álltunk a reptéren, nem tudván, mi lesz velünk. A 220 fős utasközönségből egy körülbelül 50 fősnek tűnő csoporttal együtt várakoztam. Nem tudtuk, hogy hol van a többi utas, és szórványosan jutottunk információkhoz a reptér földi személyzeténél proaktívan érdeklődő utasoknak hála, akik az összecsipegetett információmorzsákat megosztották velünk.”

Anna szerint végül sikerült kideríteni, hogy az utasokat buszokkal szállodákba viszik, ahonnan majd másnap reggel öt órakor indulnak is vissza a reptérre 6-ra, hogy újra elinduljanak Madeira felé.

„Így az érkezés és elindulás között csak arra jutott idő, hogy sietve megvacsorázzak, lezuhanyozzak, 5 órácskát aludjak, majd reggel megint csak sietve összekészüljek, és rohanva egyek egy keveset a reggeliből a buszra szállás előtt.”

A reptéren aztán egy újabb nyolcórás várakozás következett. Anna állítása szerint eközben a Wizz Airtől semmilyen tájékoztatást nem kaptak „sem emailben, sem sms-ben”. A reptér földi személyzete körülbelül óránként bemondta, hogy az indulás csúszik, és csak újabb egy óra múlva tudnak információt adni. Végül 14.10-kor bejelentették:

a gép egyáltalán nem megy Madeirára, helyette 15:00-kor visszafordul Budapestre.

Anna azt írta, hogy az utasoknak így mindössze fél órájuk volt eldönteni, hogy ezzel a géppel elindulnak haza, vagy maradnak Tenerifén, vállalva, hogy innentől minden költséget maguk állnak, beleértve a szállást és a hazafele szóló jegyet is, a helyszínen ugyanis ezt mondták nekik.

„Teljesen ledöbbentem, mert én még ekkor is bizakodó voltam, hogy eljutunk Madeirára. Még arra sem volt időnk, hogy utánanézzünk, van-e kompjárat a két sziget között. Sokan olyan csalódottak voltak, hogy elsírták magukat.”

Anna végül úgy döntött, inkább további költségek nélkül hazautazik Budapestre. Szerinte azonban sokan úgy voltak vele, hogy már legalább „mentik, ami menthető”, és nem hagyják kárba veszni a kivett szabadságot.

A beszállókaput végül 14.50-kor nyitották meg. Anna szerint az utasoknak körülbelül a fele szállt fel vele együtt a gépre, ami végül 16:10-kor indult útnak (ottani idő szerint), és 22:35-kor szállt le Budapesten magyar idő szerint.

Háromszor csekkoltak ki és be

Az érintett utasok azóta létrehoztak egy Facebook-csoportot, aminek már több mint 180 tagja van. Az itteni bejegyzések alapján azoknak sem volt könnyebb a helyzete, akik Madeirán vártak arra, hogy a Wizz Air hazavigye őket.

Az egyik érintett a csoportban azt írta:

„hozzáteszem azt is lehetett olvasni, hogy szombaton mindenki hazajut, na ez se igaz, csomóan vasárnapra meg későbbre kaptak csak helyet valahová, ráadásul az emberek többsége saját költségen, új repjegyek megvásárlása útján! Aki megvette másik gépre a jegyet, az meg csak reménykedhet, hogy hozzájut még a pénzéhez.”

Szerinte „összességében, persze oké”, kaptak szállást és ellátást, és végül pénteken egy mentesítő járatot is küldött értük a Wizz Air, de azt is hozzátette:

„három napon keresztül 7-8 órákat várakoztattak, háromszor mentünk ki a reptérre, háromszor csekkoltunk ki és be a szállodába. Legjobban azzal tudnám összegezni az »élményt«, hogy mi a felszállást tapsoltuk meg”.

A beszámolók alapján azoknak is kijutott még a nehézségekből, akik végül Tenerifén maradtak. Többeknek ugyanis a csomagja végül fent maradt a Budapestre tartó járaton, így a kényszerű tenerifei nyaralást azzal kezdhették, hogy megvegyék a létfontosságú holmikat maguknak.

Elindultak Budapestre, pár óra múlva már landoltak a gépek Madeirán

Anna leginkább azt nehezményezi, hogy az ügy több mint 400 embernek okozott komoly anyagi kárt és óriási csalódást, aminek végső soron szerinte „nem a vis maior időjárási körülmény volt az oka, hanem az, ahogyan a Wizz Air ezt a helyzetet saját döntése alapján kezelte”. Szerinte ugyanis a károkat minimálisra csökkenthették volna, ha egy napnyi várakozás után szerda este átviszik őket Teneriféről Madeirára, az ott várakozókat pedig hazahozzák.

A madeirai reptér honlapja alapján április 4-én 19 óra után, vagyis néhány órával azt követően, hogy a Wizz Air gépe visszaindult Budapestre, a reptéren már le tudtak szállni a gépek.

A flightradar adatai szerint az érintett 9H-WBK azonosítójelű gép pedig a fél 11-es budapesti landolás után másnap reggel 6.50-kor indult újra útnak Athénba.

A Wizz Air operációs központjának gyors döntést kellett hoznia

A Wizz Airtől többek között azt is megkérdeztük, hogy belefért-e volna időben, hogy a gép még néhány órát várakozzon Tenerifén, majd miután lecsendesedett a szél, mégiscsak Madierára vigye az utasokat, majd onnan térjen vissza Budapestre?

Válaszukban erre nem tértek ki, de az elküldött közleményükben azt írták:

„Pilótáink és a Wizz Air operációs központja bízott benne, hogy az időjárási viszonyok másnap reggel lehetővé teszik az utasok továbbszállítását, de sajnos ez nem így történt. A Wizz Air operációs központjának gyors döntést kellett hoznia, hiszen ha a gép továbbra is Tenerifén várja, hogy kedvezőbbé váljon az időjárás, és el tudja szállítani az utasokat Madeirára, a várakozás ideje alatt több, ezzel a géppel beütemezett járatot kellett volna törölni Budapestről. Ezzel pedig még több ember számára lehetetlenítette volna el a hazajutást a húsvéti ünnepekre.”

A légitársaság szerint így az operációs központ

„a legésszerűbb és a legkevesebb utasnak kellemetlen megoldást hozta meg, és visszarendelte a gépet Budapestre, hogy a többi menetrendszerinti járaton elláthassa feladatát”.

A Wizz Air szerint ők minden utast tájékoztattak valamennyi lehetőségről, így többek között arról is, hogy módjukban áll repülőjegyüket átfoglalni. Azt a légitársaság elismerte, hogy akik utazási irodán vagy online közvetítőn keresztül vásárolták meg a jegyüket, azok késve kaphattak tájékoztatást. Az ő esetükben ugyanis közvetlen kontakt hiányában csak a foglalást intéző irodának tudták elküldeni az információkat.

A Facebook-csoportban közzétett beszámolók szerint azonban a Wizz Air még a közvetlenül a légitársaságtól foglalóknak sem küldött semmilyen tájékoztatást erről, sőt, a reptér földi személyzete ennek pont az ellenkezőjét közölte az utasokkal. Anna is azt mondta, hogy bár közvetlenül vette a jegyet a Wizz Airtől, ő sem kapott tájékoztatást.

Van, akit milliós kár ért

Sokan szeretnék teljes egészségben visszakapni a tervezett hazaútra szóló jegyük árát is. Ezzel többen is próbálkoztak, de a beszámolók szerint csak néhány embernek bólintottak rá erre a Wizz Air telefonos ügyfélszolgálatán az elmúlt napokban. A többieket különböző indokokkal elutasították.

Kedden már egységes hozzáállást tapasztalhattak az érdeklődők: a diszpécserek megkérik őket, hogy az igényüket emailen küldjék el. Erre pedig egy sablon válasz érkezik, amelynek a lényege:

nem jogosultak a visszaút jegyárának visszatérítésére, mert az érintett járattal kapcsolatban nem történt változás.

Ez persze igaz is. Ugyanakkor elég abszurd érvelés is egyben, hiszen pont a légitársaság nem vitte el őket Madeirára, így nem sokra mennek egy onnan Budapestre tartó járatra szóló jeggyel.

Így, akik például már rég itthon vannak, de eredetileg csak április 15-én jöttek volna vissza, most a hagyományos módon lemondhatják a foglalásukat – minimum 34 ezer forint ellenében.

Emellett sokan szeretnének kártérítést kapni a lemondott szállásdíj, autóbérlés, vagy más előre lefoglalt, és így kényszerűen törölt program, például egy hajóút miatt is. A Facebook-csoportban ugyanis van, aki azt írta, Madeiráról egy óceánjáróra szállt volna, de az az út is meghiúsult, így milliós kár érte. Többen jelezték a csoportban, hogy a fogyasztóvédelmi hatósághoz fordulnak az ügyben.

Anna bár végtelenül csalódott, ugyanakkor igencsak elszánt is, és egyáltalán nem adta fel, hogy eljusson az örök tavasz szigetére.

„Engem olyan szinten frusztrál, hogy el sem jutottam Madeirára, hogy még azt az óriási békát is lenyeltem, amilyen égbekiáltó méltánytalanságot követett el velünk a Wizz Air, és végül is úgy döntöttem, hogy újrafoglalom a jegyemet.”

Így szombaton délután újra nekivág a tervezett útnak. Igaz, ahogy mondta: a decemberben lefoglalt szállásdíjnak csak egy részét kapta vissza, most pedig már csak ahhoz képest két és félszeres áron tudott foglalni.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter Kocsis Mátéról: Nem sok időt tölt munkával, délutánonként pezsgőzik és borozik
Az országjárásra induló politikus szerint a Fidesz frakcióvezetője nem mondott igazat arról, hogy 8 millió forintos fizetése lett volna egy állami vállalatnál.

Link másolása

„Napjainak a nagy részét, főleg a délutánokat pezsgőzéssel és borozással tölti a Várban, különböző haveri cégeknél és éttermekben”

– mondta Magyar Péter a Telexnek Gyulán. A Fidesz frakcióvezetője egy nappal korábban azt mondta: szerinte Magyar Péter államközeli megbízásait a volt felesége, Varga Judit intézhette, hiszen Magyar nem a végzettségének megfelelő megbízásokat kapott a kormánytól.

Magyar szerint Kocsis nem mondott igazat azzal, hogy neki 8 millió forint lett volna a fizetése.

„Én arra emlékszem, hogy amikor a jogi egyetemre jártunk, és Gulyás Gergellyel relatíve könnyen vettük a jogi egyetemet, akkor Kocsis Mátét leginkább kocsmákban lehetett látni, valamint a MIÉP-nél, aminek az ifjúsági tagozatát vezette. És hát nagy nehezen tudta csak letenni a vizsgáit, nem is tudom, hogy van-e egyébként szakvizsgája, valószínűleg arra már nem mert elmenni” - mondta a lapnak országjárása első állomásán a Tisza Párt politikusa.

Szerinte Kocsis csak megijedhetett attól, amit mondott, vagyis hogy Magyar Pétert a felesége pozíciója miatt nevezték ki állami cégek vezetésébe, azzal hivatali visszaéléssel vádolta a kormányt és a saját kollégáit. Magyar emiatt egyébként várja is, hogy Kocsis kijelentései miatt valaki feljelentse a kormányt hivatali visszaélésért, és az ügyészség ezt kivizsgálja.

„Én ezt sose tagadtam. Nyilván Kocsis Máté letagadja, de a Fideszre nagyon is jellemző a nepotizmus, a feudalizmus, helyi szinten vagy máshol is. De ennek fogunk véget vetni.”

Magyar azt is elmondta Kocsisról, hogy a fideszes politikus nem tölt sok időt munkával, a pezsgőzések és borozások idején nem is nehéz megtalálni a Lovarda környékén vagy a Batthyány Lajos Alapítvány felújított kastélyánál. A kastély díszterme Magyar Péter szerint „úgy néz ki, mint egy angol klub. Ott szoktak az urak ingyen fogyasztani. Kocsis szerintem többet tartózkodik ott, mint az irodájában.”

A teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni:

A Fidesz frakcióvezetője ezt a választ küldte a megjelentekre:

"Csúnya, alaptalan dolgokat állít rólam PszichoPeti, de jobban jártam, mint a felesége, mert engem csak szóban bántalmaz. Csak elő ne kerüljön a nadrágszíj"

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra” - íme a Magyar Péterhez csatlakozó önkéntesek érvei
Fiatalok és idősek, fővárosiak és vidékiek, itthon és már külföldön élők egyaránt vannak azok között, akik felajánlották segítségüket Magyar Péternek. Le is írták, miért. Ezekből az indokokból válogattunk.

Link másolása

A hét elején még csak néhány száz, ma már több mint 16 ezer tagja van Magyar Péterék Discord csatornájának, ahol élénk viták folynak arról, mi mindennek is kellene megváltoznia Magyarországon, és nagyon sokan ajánlják fel a segítségüket. Meghirdettek számos önkéntes pozíciót is: Event Managert, moderátort, HR-est, digitálismédia-szakértőt, tartalomírót és szerkesztőt is kerestek az elmúlt napokban. A jelentkezés annyira transzparensen zajlik, hogy teljesen nyilvános.

A bemutatkozásokból, motivációs sorokból sok minden kiderül arról, kit mi érintett meg a Magyar Péter-jelenségből, miért szeretne aktívan is részt venni a munkában.

Vannak, akik már szereztek tapasztalatokat más politikai erőknél, például a Momentumnál, a Kétfarkúaknál vagy Puzsér Róbert kampányában, mások viszont még sohasem szavaztak, vagy épp rég kiábrándultak. Olyanok is szép számmal akadnak, akik külföldre költöztek, de most hazajönnének.

Az általuk írt mondatokat idézzük:

21 éves vagyok, jelenleg Amerikában tanulok, de Budapestre járok haza. Eddig innen, Amerikából tehetetlenül, néha könnyes szemmel néztem az otthon folyó eseményeket. Amióta eszemet tudom, én ebben a rendszerben éltem, de most végre látni esélyt némi változásra. Szeretném a lehető legtöbbet tenni azért, hogy legyen hová hazamenni még számtalan sorstársamnak egy szép napon.

Tenni akarok azért, hogy nekem se kelljen 2026 után azon agyalnom, melyik országban nem fogom magam idegennek érezni. Itthon ugyanis idegen és kirekesztett vagyok pusztán azért, mert értelmes, kitartó, őszinte és gyermektelen nőként élem az életem.

64 éves informatikus vagyok. 1990-ben reménykedtem egy jobb jövőben, sajnos megtapasztaltam, hogy a reményeim nem teljesültek. Azóta már a gyermekeim jövőjét is reménytelennek látom. Nagyobbik fiam Spanyolországban él, nyugodtabb körülmények között. Szeretném, ha az unokáim élete jobb lenne, ezért szeretném ezt a korrupt rendszert megszűntetni.

24 éves általános iskolai tanár vagyok. Ugyanazon okokból lettem tanár, amiért ide is szeretnék csatlakozni, és minél aktívabban tenni a közösség fejlődéséért. Segíteni akarok a környezetemen, és jobbá tenni a társadalmat.

17 éve marketinggel és rendezvényszervezéssel foglalkozom. Sok éve már, hogy kiábrándultam a politikából, szavazni sem voltam az elmúlt két alkalommal. Most végre úgy érzem, van egy kis remény arra, hogy talán engem is meghallgatnak, másoknak is elég volt már, ami itthon történik, és gyűlölködés helyett végre összefogás lehet.

Feleségemmel és lányunkkal egy kis faluban élünk már 15 éve. Azt látom, hogy most van rá lehetőség, hogy változtassunk az elmúlt 30 év politikai berendezkedésén, és én részt akarok benne venni.

Szoftvermérnökként dolgozom egy kiberbiztonsági cégnél. Az elmúlt években (évtizedekben?) még nem voltam annyira lelkes, mint mostanság.

Politikailag aktív vagyok annak ellenére, hogy külföldön élek, mivel családom nagy része (szüleim és testvéreim) még otthon élnek, és fontosnak tartom, hogy ők milyen körülmények között éljenek.

23 éves vagyok. Tegnap esti-ma hajnali beszélgetés alatt úgy tűnt, hogy itt olyan közösség épülhet ki, akiket megéri szolgálni, segíteni. Némiképp visszaadtátok a hitemet a magyarokban.

28 éves vagyok, két gyerekem van, akiknek szeretném, ha könnyebb lenne elindulniuk az élet rögös útján, mint nekem. Amióta szavazóképes korban vagyok, mindig a Fidesz nyer, én pedig minden alkalommal egy hétig sírok utána, hogy ezt az országot el kell hagyni, innen nincs menekvés. Szeretném, ha ezt soha többet nem kellene éreznem, a gyerekeimnek pedig soha nem kellene átélniük, milyen egy zsarnok, hazug párt kormányzása alatt élni.

Mindig is aktív voltam a közösségekben, ahová tartozom. Viszont ez az elmúlt 6-7 évben teljesen eltűnt, köszönhetően a jelen megosztottságnak. Belefáradtam az állandó hadakozásba, de most látom, vannak velem/velünk mások is.

57 éves vagyok, szofterfejlesztő cégnél dolgozom. Nagyon szeretném, ha megszűnne a regnáló kormány. Ellenzék nincs. A legfőbb motivációm, ha sikerülne a fenti célt elérni, az 5 éve külföldön élő és dolgozó lányom hazaköltözhetne.

20 éves jogi hallgatóként szeretnék egy olyan közösség része lenni, amivel a változást el lehet hozni.

Mivel nagyon rég nem érzem azt, hogy a politikában motivált lennék, így szavazni sem mentem szinte soha. Most azt gondolom, hogy veletek valami nagyon fontosnak és értékesnek lehetek a részese.

20 éves egyetemista vagyok. Eddig különösebben nem foglalkoztam politikával, viszont Magyar Péter többek között ezen is változtatott. Minden gondolatával tudok azonosulni, az értelmiségi baráti köröm szintén.

Én azért szeretnék tenni, hogy ne kelljen elhagynom a hazámat, mert a menyasszonyomra ráomlik a kórház, ahová dolgozni megy, és leendő gyermekeimet ne kelljen kimenekítenek majd egy dán iskolába, hogy elfogadható oktatáshoz jussanak.


Link másolása
KÖVESS MINKET: