Természetes fejlődést a gyerekeknek, saját igényeik és ütemük szerint – Az AKG-ban jártunk
Odabent hatalmas, szabad levegőjű aulájával, színes hangulataival, játékosságával inkább tűnik olyan közösségi térnek, ahol több generáció is jól érezheti magát. Szűcs Tamás ügyvezető igazgatóval beszélgettünk arról, hogy miként működik ez a folyamatosan fejlődő iskola, ahová a tanárok is szívesen járnának, ha visszamehetnének az időben.
- Éppen 30 éve, 1988-ban született meg az Alternatív Közgazdasági Gimnázium. Mi volt az alapkoncepciója, és mennyiben változott az elmúlt három évtized alatt?
- A rendszerváltást megelőző időszakban évekig zajlott egy műhelymunka azoknak a tanároknak a részvételével, akik az akkori iskolarendszert nem tartották megfelelőnek. Keresték az utakat, hogy miként lehetne gyermekközpontúbbá tenni az iskolákat. Pedagógiai vezetőnk, Horn György, aki akkor a II. Rákóczi Ferenc Kereskedelmi Gyakorló Szakközépiskolának volt az igazgatója, koordinálta ezeket a beszélgetéseket. Aztán a közös gondolkodás eljutott a gyakorlati megvalósítás tervéig. 1987-88 táján már egy kicsit szabadabb volt a légkör, és Gazsó Ferenc oktatási minisztere engedélyezte, hogy a minisztérium kísérleti iskolájaként létrejöjjön az AKG.
Az iskola kezdettől fogva nem a pedagógiai elméletekre, hanem a gyakorlati munkára koncentrált, hogy miként lehet a legjobb válaszokat adni azokra a kérdésekre, amelyek feszítették – és azóta is feszítik – az iskolarendszert.
Szűcs Tamás, az AKG ügyvezető igazgatója- Az AGK-nak, „szájhagyomány útján” nagyon hamar híre ment.
- A Műszaki Egyetem előadótermeit kellett kibérelni a felvételikre! Aztán a helyzet konszolidálódott: már nem közel 6000 gyerek jelentkezett, hanem csak 600… Aztán nagyon sok változás következett be, mert a külvilág, a társadalom, a gazdasági élet is óriási változásokon ment keresztül az utóbbi 30 évben, és az AKG mindig tudott ezekhez rugalmasan alkalmazkodni, szem előtt tartva a gyermekközpontúságot, de azt is, hogy a pedagógusok is szeressenek itt tanítani. Az elején már az is kuriózumnak számított, hogy a négyosztályos gimnázium helyett mi négy és fél osztályost indítottunk: a 8. év második félévében vettük át a gyerekeket és itt kapták meg a nyolcadikos bizonyítványukat. Közben részt vettek egy előkészítőn, tanulás-módszertannal, kommunikációval. Azokra a készségekre próbáltunk hangsúlyt fekteti, amelyekkel tapasztalataink szerint az akkori közoktatás nem foglalkozott kellőképpen és azóta sem foglalkozik! A rendszerváltás után az új oktatási törvény lehetőséget biztosított hat- és nyolcosztályos gimnáziumok létrehozására. Nagy dilemma előtt álltunk: nyissunk-e „lefelé”, mert egy 12 éves, a serdülőkor előtt álló tanuló egészen más hozzáállást igényel, mint egy 14 éves kiskamasz. Végül a tantestület úgy döntött: vágjunk bele a hatosztályosba. A következő újítás a „nyelvi év” volt, amit mi a 11.-be illesztettünk be, az első négyéves alapképzés után egy második idegen nyelvvel. Közben elindítottunk, szintén nyelvi évvel, egy párhuzamos négyosztályos művészeti gimnáziumi képzést. Tehát folyamatosan, szerkezetében is változott az iskola. Az utóbbi 1-2 év pedig arról szólt, hogy létrehozzuk az általános iskolánkat. Ha minden rendben megy, szeptemberben a Kiscelli utcai új épületünkben ez is elindul.
- Egyik jelmondatuk: „A gyermek nem az életre készül, hanem él.” Erről egy másik klasszikus mondás jut eszembe: „Nem az iskolának, az életnek tanulunk.” Világszerte probléma, hogy az iskolai tananyagnak kevés a gyakorlati haszna, vagy még inkább: nem tud lépést tartani a világ felgyorsult fejlődésével.
- Ma Magyarországon az a szabály van érvényben, hogy mindenkinek, akár állami, önkormányzati, vagy magániskolába jár, ugyanazt az érettségit kell letennie. Mi annyival vagyunk szabadabbak, hogy az út, amelyen eljuttatjuk a tanulót az érettségiig, nem ugyanaz, mint az állami kerettantervben szereplő. Én úgy gondolom, hogy az iskola, mint intézmény, már évtizedek óta nem találja a helyét a világban.
Az a felfogás, hogy a gyereket beíratják az iskolába és mindenféle tudást tömnek a fejébe, nagyon túlhaladott.
Ha ezt erőltetjük, és azon vitatkozunk, hogy az egyes tantárgyakból mit kell megtanítani és mit nem, akkor nem jó úton haladunk. Ha az életre készítjük fel a gyereket, akkor olyan készségeket, képességeket kell fejleszteni, amelyek később akár a munkaerőpiacon, akár a magánéletében, a társadalmi létében fontosak lehetnek számára. Nem biztos, hogy fejből le kell vezetnie a Thálész-tételt, vagy tudnia kell, hogy X költő hol és mikor született, hanem például legyen képes megfogalmazni egy kérelmet, egy adott helyzetben kommunikálni, tudjon gondolkodni, érvelni; az internet világában tudja az információk forrását felkutatni, értékelni, a különböző helyről érkező adatokat a helyükön kezelni. És sorolhatnám még sokáig azokat a dolgokat, amelyek nélkül valaki nem élheti jól az életét, nem lehet hasznos tagja a társadalomnak. A munkaerőpiac nem elsősorban a lexikális tudást várja, hanem az olyanokat, akik képesek a váratlan problémák megoldására. Nem azt mondom, hogy nincs szükség konkrét ismeretekre, vagy akár a verstanulásra, hanem azt kellene végiggondolni, hogy mire mennyi időt szánunk – miközben azt látjuk, hogy a gyerekek végtelenül túlterheltek, és nem arra fordítódik az energiájuk, az idejük, hogy a saját igényeiknek és ütemüknek megfelelő természetes fejlődésen menjenek keresztül.
A kreatív történelem tanulmányi verseny ezüstérmes AKG-csapata-Csakhogy ehhez több egyénre szabott program kellene…
- Az iskolarendszert kezdettől fogva az átlagteljesítményre találták ki. Ha valaki ebből valamerre kilóg, le kell nyesegetni, mert a rendszer nem tud vele mit kezdeni. Ennek viszont az a következménye, hogy aki valamiben gyengébb, annak kudarcos élete lesz, az iskolát utálni fogja, és az igazi tehetségek sem érzik jól magukat. Említhetnénk híres tudósok példáit…
- Hogyan segítik a gyerekek kreativitását?
- Próbálunk otthonosabb teret biztosítani az idejáró gyerekeknek. Például padlószőnyegeket tettünk fel, elhagytuk a komorrá csempézett folyosókat, az iskolacsengőt, helyettük a diákok alkotásai dekorálják az épületet. Fontos, hogy milyen a gyerekek és a tanárok viszonya, a köztük folyó interakció. Nem egy katedráról osztom az észt, lemegyek közéjük beszélgetni. Nem a katedrától lesz egy tanárnak tekintélye, azt meg kell szerezni. Harminc éve létezik nálunk a patrónus-rendszer: minden diáknak van egy iskolai „szülője”, aki mindenfélével foglalkozik, akihez a gyerek problémáival fordulhat. A személyesség ezen keresztül nagyon át tud jönni.
Ez nem azt jelenti, hogy „haveri viszony” van tanár és diák között, csak próbálunk emberként nézni egymásra.
Ami a szakmai oldalt illeti: alkalmazunk projekt-módszert, kiscsoportos vagy szintenkénti oktatást, és a tananyagot is igyekeznek a kollégáim úgy strukturálni, ami az adott gyereknek, csoportnak a legmegfelelőbb.
- Ez a munka különleges képességet és hozzáállást követel a tanároktól. Kik kerülhetnek be az AKG tanári karába?
- Nem emlékszem, hogy valaha is vettünk volna fel tanárt hirdetés alapján, többségükkel volt előzőleg valami személyes kapcsolatunk, vagy ismertük a pályáját. A legtöbb tanárunk régóta nálunk van, még az induló csapatból is sokan tanítanak, de ők már nyugdíj-körüliek. Olyan még nem fordult elő, hogy nem találtuk meg a megfelelő kollégát, de úgy gondolom, hogy ez azért van, mert van egy hírünk, és a tanárok szeretnének hozzánk jönni.
- Az iskolának milyen kiemelkedő sikereire emlékszik az elmúlt évtizedekből?
- Az egyik legrégebben futó programunk az elsősegély-nyújtás. Egy nagyon elhivatott kollégánk indította el, hogy minél többen tanulják meg az elsősegély, köztük az újraélesztés alapjait. Igen komoly csapatot tudott maga köré építeni, a gyerekek átérzik ennek a fontosságát, az ezzel járó felelősséget. Az AKG-ban végzettek mind képesek arra, hogy újraélesszenek valakit, volt is már rá példa. Rendszeresen jól szereplünk az ilyen versenyeken. Megjegyzem, hogy az AKG elsősorban a csapatversenyekben erős – nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyerekek jól tudjanak együtt dolgozni. Manapság a munkahelyek egy része el is várja, hogy valaki képes legyen a csapatmunkára. Ugyancsak híres a robotika-csapatunk, több hazai és nemzetközi versenyen értünk el az elmúlt években kiemelkedő helyezést. Aztán itt vannak a diákvállalkozások. Kezdetben sokan furcsállották, hogy „közgazdasági gimnázium” vagyunk és nem szakközépiskola, de mindig is meggyőződésünk volt, hogy a közgazdaságtan legalább annyira része az általános kultúrának, mint az irodalom, a piacgazdaságban meg különösen, tehát nem árt tudni, hogyan működik. Meg kell tanulni, hogy mi a vállalkozás, a vállalkozói készség. Van nálunk egy diákvállalkozási program, amelyben közgazdasági alapismeretekkel is megismerkednek a gyerekek. Ez eredetileg az angolszász Young Enterprise program volt, amit a Közgazdasági Politechnikum hozott be Magyarországra. Velük közösen hoztuk létre a YE Alapítványt. E területen szép sikereket érnek el a gyerekeink, de az igazi siker az, hogy elsajátítanak, megismernek valamit. És a nálunk végzetteknek gyakorlatilag 100%-a továbbtanul, több diplomát szerez és a munka világában is megállja a helyét. A patrónus-rendszer sajátossága, hogy „csibéink”, „fészekaljunk” sorsát tovább követjük. Az én első „csibéim” 1999-ben végeztek és mindegyiküknek egyenesben van az élete. A tanulóink családi háttere egyébként amúgy is olyan, hogy nem kell őket rábeszélni a továbbtanulásra.
Fotó: Skára Krisztián, AKG- AKG-be felvételiző gyerekeknek van-e jellemző társadalmi, anyagi háttere?
- Kimondhatjuk, hogy igen, mert e program megvalósításához nem kapunk elég forrást az államtól, ezért a családok hozzájárulását kérjük. Ez már önmagában szelektál, bár van ösztöndíj-programunk. Tehát jellemzően a felső középosztálybeli értelmiségiek gyermekei érkeznek hozzánk.
- Mibe kerül egy év egy gyereknek?
- Nagyon eltérő. Az idei tanévben egy évre 900 ezer forint a költségtérítés összege, ezt különböző bontásokban fizethetik a szülők, illetve lehet hozzá támogatást kérni az alapítványtól. A szociális, tanulmányi ösztöndíjakról első fokon az adott évfolyamok, a „kisiskolák” patrónusai döntenek, aztán a szülők és az iskola képviselőiből alakult bizottság mondja ki a végső szót. Sok-sok milliót elköltünk ezekre a kompenzációkra is.
-Napjainkban korábban elképzelhetetlen mennyiségű tudásanyaghoz juthatunk hozzá az internet segítségével. Hallani már olyan hangokat is, hogy az iskola, mint olyan, feleslegessé válik.
- Az iskola a mai formájában valószínűleg halálra ítélt, de annak, hogy emberek átadják tudásukat, tapasztalatukat a következő generációnak, valahogyan működnie kell.
Nem hiszem, hogy ezt teljesen gépekre lehetne bízni az ember kiiktatásával. De mindenképpen nagyot fog változni az iskola és a tanárok szerepe. Már most is meg kellene, de azért nem tud, mert a tanárképzés nem változik. A tanár a jövőben a „na, majd én megmondom, hogy mi a tuti” szerep helyett koordinátori feladatot lát el, és fel kell vérteznie magát menedzser-szemlélettel is. Az iskola, mint olyan, fizikai térként is megmaradhat, de a tereket, a tantermeket újra kell gondolni. Jelenleg nálunk a digitális iskola épül felmenő rendszerben, az alsó három évfolyam digitális rendszerben tanul: digitális tananyagot kapnak, nem füzetbe, hanem laptoppal jegyzetelnek, a csoportok különvonulhatnak, akár az aulában is dolgozhatnak, de ez azért nem azt jelenti, hogy egymással nem kommunikálnak. A tantermek falait azonban nem tudjuk odébb tolni, kitágítani. És az is felmerül, hogy mi a szerepe egy iskolai könyvtárnak a 21. század második évtizedében? Hogyan lehet kölcsönözni e-könyvet? Nem azt mondom, hogy ki kell dobni a régi könyveket, de el kell fogadni, hogy a világ halad. Az első vonatoknál még attól féltek, hogy az emberek belehalnak a 30 km/órás sebességbe… A legnagyobb probléma, hogy azokra a nagy változásokra, amelyek korábban évszázadok alatt mentek végbe, ma néhány évünk van. És azért nehéz, mert éppen azt nem tanították meg nekünk az iskolában, hogy az ilyen gyors változásokra hogyan kell rugalmasan reagálni…
- Az AKG jelenelvű iskola. Az iskola nem háríthatja át tanítványaira saját feladatát, nem terhelheti az egyébként is nehéz, krízisekkel terhelt életszakaszt a tudatos életre készülés – számára különben sem felfogható - terheivel…A jelenelvűség nem azt jelenti, hogy az iskolának szerintünk nincsenek a felnőttkorra kondicionáló funkciói, hanem azt a meggyőződésünket fejezi ki, hogy az ember hétköznapjait - néhány kivételes és rövid időszakot kivéve - nem a távlati célok hatják át, hanem a rövidebb távú sikerekre törekvés, napi apró örömök, a felmerült problémáknak, konfliktusoknak a feloldására irányuló cselekedetek.
- Az AKG érték és normaközvetítő iskola. Az életkorhoz igazodó módon törekszünk erős érzelmi kötődést teremteni, és az intellektuális belátás, megértés indokait biztosítani, a polgári-demokratikus társadalom, így különösen a szabadság, a szolidaritás, az igazságos társadalom értékeinek. Minimumkövetelménynek tekintjük, hogy törvénytisztelő, öntudatos állampolgárként, stabil értékrenddel jussanak el az iskola befejezéséig.
- Az AKG pedagógiai elveinek hátterében az a meggyőződés áll, hogy minden gyerek más. Eltérő adottságokkal, motivációval, adottságokkal, értékekkel rendelkezik, és az iskola minden egyes tanítványának optimális fejlesztésre koncentrál.
- Az AKG szabad iskola. Az iskola valamennyi tanítványát –életkorától, eredményeitől függetlenül – szuverén önálló embernek tekinti. A szabadság a mi értelmezésünkben az információ szabadságát, az adott kérdésben érintetteknek a döntésben való részvétel jogát, és a döntés következményeinek vállalását jelenti. Az egyes döntések, a közösen elfogadott szabályok a folyamatos kommunikáción, az eltérő álláspontok közelítésén, egyeztetésén alapulnak.
