Mondjuk ki: Woody Allen nem tud jó színdarabokat írni – megnéztük a Tiszta őrületet a Centrál Színházban
A cikk kisebb spoilereket tartalmaz!
Szeretném rögtön az elején leszögezni, hogy a Tiszta őrület a legjobb Woody Allen darab, amit az elmúlt években láttam.
Tavaly az Orlai Produkció mutatta be –a világon először – a Brooklyni történetet, ami egy sztenderd félreértős komédia. Annak mondjuk nem rossz, no de az Annie Hall, a Manhattan vagy az Agyament Harry szerzőjétől többet várna az ember.
Annál is nehezebb szavakat találni a Lövések a Broadwayen című előadásra, ami a Thália Színházban volt látható néhány éve. Woody Allen az egyik legszerethetőbb filmjét saját kezűleg ültette színpadra, de bár ne tette volna. Az hagyján, hogy a fanyar humorú szatírából musicalt írt, de kiszedett belőle minden mélységet és szatírát, hogy frivol kétértelműségekkel töltse ki a helyét.
Vannak persze jó Woody Allen darabok, mint a Vígszínházban több mint ötven éve műsoron lévő Játszd újra Sam, vagy a Pesti Színházban úgy tíz éve bemutatott Szent Iván-éji szexkomédia. De a Madách Színházban látott Hatalmas Aphrodité sem volt rossz.
Így már talán érthető, miért ültem be aggodalmakkal a Centrál Színház új előadására, a Tiszta őrületre, amelyik egyébként szintén világpremier. (Elgondolkodtató, mi lehet az oka, hogy a világhírű mester immár második darabját mutatják be elsőként Budapesten.)
Ebben a darabban a szerző a legnagyobb sikereket hozó filmjei univerzumához tért vissza, a New York-i zsidó értelmiséghez. A történet egy különös szerelmi ötszög. Jake (Hevér Gábor) sikeres, jómódú drámaíró, egy szép lakásban él a feleségével, Sheilával (Parti Nóra). Vendégségre készülnek, Sheila ugyanis párt szeretne találni a húgának, a meglehetősen introvertált Faynek (Balla Eszter). A könyvesbolti eladóként dolgozó lány súlyos magánéleti trauma után próbál új életet kezdeni: vőlegénye otthagyta az oltár előtt, hogy inkább Fay legjobb barátnőjét, Judyt vegye feleségül. A kiszemelt lovag Richard (Szabó Kimmel Tamás), a jó családból származó, tehetős, írói álmokat dédelgető, de félénk könyvkiadótulajdonos.
Sheila terveibe azonban apró homokszem kerül: Jake-et felhívja volt felesége, Boots (Martinovics Dorina), azzal, hogy férje késsel rátámadott. Jake pedig Sheila minden tiltakozása ellenére felhívja magukhoz a meglehetősen szabados viselkedésű nőt, és ezzel természetesen minden a feje tetejére áll.
A darabban záporoznak a Woody Allentől megszokott poénok, beszólások, de közben azért komolyabb kérdések is felmerülnek. Például, hogy mi a fontosabb egy párkapcsolatban: a hűség vagy a szenvedély? A kiszámíthatóság vagy az izgalom?
Amíg Jake Boots férje volt, elvont, szerinte művészi, Sheila szerint nézhetetlen darabokat írt, amikkel rendre megbukott. Majd a válás után írt két közönségízlést kiszolgáló tucat komédiát, és egy csapásra híres és gazdag lett. Boots és az egyre inkább a nő hatása alá kerülő Richard azt vallja, hogy Jake eladta magát. A drámaíró és Sheila persze azzal védekezik, hogy Jake csak örömet szerez az embereknek.
A szerző nem először foglalkozik ezzel a kérdéskörrel, gondoljunk csak a Holly Woody történetre, ahol a megvakult rendező leforgat egy hollywoodi mércével nézhetetlen katyvaszt, ami Európában viszont óriási sikert arat, mint művészfilm.
Ami viszont új, hogy úgy tűnik, Woody Allent magát is utolérte a probléma – már ha ez probléma:
A Tiszta őrület kicsivel magasabbra teszi a lécet, de valahogy mégsem sikerül igazán túlemelkednie azon, hogy a szereplők viccesen beszólogatnak egymásnak.
A színészekre nem lehet panasz. Hevér Gábort mostanában kezdik egyre inkább felfedezni. Na nem mintha eddig nem tudhattuk volna, milyen nagyszerű színész, és már csak az Őrült nők ketrecével is beírta a nevét a magyar színháztörténetbe, de az olyan műsoroknak hála, mint Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban vagy a nem rég véget ért Pandora –a szelence átka, végre az ország nagyobb nyilvánossága is megismerheti.
Jake tipikus Woody Alleni figura: szorongásos író, aki rengeteg munkát adna Freudnak. Egyfelől nem győzi eléggé törni magát, hogy megfeleljen nyers ám igényes feleségének, de közben nyilvánvaló, hogy még mindig heves érzelmeket táplál volt neje iránt, ebből a kettősségből pedig tele van mindenféle komplexussal.
Amikor Szabó Kimmel Tamás színpadra lépett, kicsit olyan volt, mintha feszengene Richardként. Nagyon külsőségesnek éreztem az alakítását. Talán a bemutató miatti drukk okozta ezt, de szerencsére hamarosan kizökkent ebből az állapotból, és ahogy Richard fokozatosan kinyílt Boots hatására, a színész is egyre jobban lubickolt a szerepében.
Parti Nóra egyedi, mély orgánuma remekül passzol az enyhén kontrollmániás Sheila alakjához, akinek kemény, szarkasztikus, passzív-agresszív felszíne alatt komoly szorongás és önbizalomhiány húzódik.
Martinovics Dorina mindig levesz a lábamról vidám kisugárzásával, amit még kifejezetten drámai szerepekben is meg tud mutatni úgy, hogy sosem megy az előadás rovására.
Végére hagytam Balla Esztert, aki a Centrál Színház egyik legnagyobb kincse. Bármiben is láttam az utóbbi években, mindenben egész más tudott lenni, drámában, vígjátékban és operettben is maximális teljesítményt nyújt. (És mindig rácsodálkozom, hogy ő volt a Macis lány a Kontrollban.)
Aki szereti Woody Allen igazi klasszikusait, nézze meg a Tiszta őrületet, mert azt a világot idézi, még ha nem is éri el ugyanazt a szintet. Tipikus Woody Allen-i egysoros poénokból nincs hiány, van határfeszegetés, sőt,
Az egy felvonásban játszott vígjáték egyestés kikapcsolódásnak jó, de mondjuk ki: Woody Allen nem tud jó színdarabokat írni. Molnár Ferencet is sokan szokták kritizálni, de azért az amerikai sztár tanulhatna tőle ezt-azt. Még szerencse, hogy A testőrt és a Játék a kastélybant is megnézhetjük a Centrálban.
