SZEMPONT
A Rovatból

„A természet rendjére hivatkozni óriási képmutatás” – Márton András madármentő a gemenci gólyaügyről

A hosszú évek óta gólyákat nevelő szakember szerint nem igaz, hogy a haldokló fiókák megmentésével többet ártanának, mint segítenének. Megindokolta, miért.
Láng Dávid - szmo.hu
2020. június 09.


Link másolása

Mint arról beszámoltunk, sokakat megrendített, amikor a gemenci feketególya-kamera közvetítéséből kiderült, hogy az egyik fiókát a szülők kidobták a fészekből, mert az aszály miatt nem találtak elég táplálékot. Később pedig nyilvánvalóvá vált, hogy a többiekre is hasonló sors várhat.

Az eset olyan heves érzelmeket váltott ki az emberekből, hogy az üzemeltető múlt pénteken végül lekapcsolta a webkamerát. A dráma azonban tovább folytatódott: hiába sikerült élelmet találni, hétvégén a második kisgólya is elpusztult, így már csak egy van életben.

A fejleményekről rendszeresen beszámoló Gemenc Zrt. továbbra is a természet rendjére hivatkozik és tartja magát ahhoz, hogy nem avatkoznak közbe. Ezzel azonban rengetegen nem értenek egyet.

Köztük van az egyik legismertebb hazai madármentő, Márton András is. Vele beszélgettünk a másik oldal érveiről.

– Mi a véleménye a be nem avatkozás elvéről?

– Nettó hazugság, amikor azt mondják, hogy nem lehet kimenteni a fiókákat, mert akkora traumát jelentene a fekete gólya számára az emberek közelsége. Ugyanezekbe a fészkekbe évente többször másznak fel ipari alpinisták a Magyar Madártani Egyesület (MME) megbízásából, akik gyűrűzés céljából lehozzák a fiókákat, majd visszateszik őket. Egy mentőakció során annyi lenne a különbség, hogy nem tennék vissza őket. Teljesen biztos vagyok benne, hogy semmi különbség nincs egy felnőtt gólya reakciójában, ha visszatér a fészekbe és ott találja a fiókáját éhen halva, vagy ha azt látja, hogy eltűnt. Egyik sem fogja túlzottan megviselni.

Ami pedig a megzavarást illeti: a Gemenc Zrt. fakitermeléssel is foglalkozik, és konkrétan a bekamerázott fészektől néhány tucat méterre található egy rakodóterület, ahol a kivágott fákat munkagépekre pakolják.

Közvetlen mellette van a vadászterülethez tartozó puskabelövő lőtér, a lövéseket is többször lehetett hallani a webkamerás közvetítésen, amíg működött. Furcsamód arról nem beszélnek, ez milyen hatással van a gólyákra, csak az esetleges mentés következményeiről.

Erősen túl van misztifikálva ez a történet, amit az is mutat, hogy a Dunakanyarban élő, általam ismert fekete gólyák mindegyike kifejezetten emberjárta területen fészkel. Van olyan fészek, ahonnan látszik a közeli erdőgazdaság útja, egy másik közvetlen közelében pedig crossmotorosok rohangálnak.

– És a gólyákat ez nem zavarja?

– Zavarja, persze, de meg tudnak birkózni vele. Tény, hogy a fekete gólya sokkal érzékenyebb faj a már urbanizálódott fehérnél. Alapesetben lakott területen kívül raknak fészket, azonban messze nem arról van szó, amit a Gemenc Zrt. kommunikál, tehát hogy kis túlzással már attól is elmenekülnek, ha rájuk pillant az ember.

A Tények vasárnapi riportjában az volt a zárómondat, hogy azért sem érdemes kimenteni a fiókákat, mert annyira érzékenyek, hogy úgysem lehetne a szülőktől elszakítva felnevelni őket. Ez is óriási hazugság. A csehországi Makovban például működik egy bekamerázott mentőhely, amelynek fő profilja az, hogy ennek a fajnak az egyedein segítsenek. Párba állt náluk két, mentésből származó fekete gólya, és tavaly is tettek alájuk szintén mentett fiókákat, hogy neveljék fel őket. De a Hortobágyi Madárkórházban is több példa volt már ilyesmire.

Márton András dömösi otthonában, ahol három éve látogattuk meg. Fotó: Mervai Márk

– Milyen sors várhat a fészekben megmaradt egyetlen fiókára?

– Folyamatosan kapom róla a híreket, egyelőre jól van. Mindazonáltal elmondtuk mindhárom érintett félnek (Gemenc Zrt., MME, Duna-Dráva Nemzeti Park), hogy mivel hivatalos természetvédelmi mentőhely vagyunk, nem fogjuk hagyni, hogy elpusztuljon a fióka. A Gemenc Zrt. által közölt adatok alapján kivárunk, de ha az élete veszélybe kerül, tőlük függetlenül is elvégezzük a mentést.

A hangsúly az utolsó mondaton van, mivel más mentőszervezetekhez hasonlóan

mi is gyakran megkapjuk, hogy afféle „Disney-tudatú” idióták vagyunk, akik rajzfilmeken nevelkedtek és azt hiszik, hogy mindent haza kell vinniük a nyuszitól a rigón át az őzikéig, ami kicsi és cuki.

Valóban vannak ilyenek is, főleg mert az emberek nagy része vagy túlaggódja a dolgokat, vagy teljesen közömbös marad. A középutat kevesen képviselik, mi azonban tényleg csak akkor avatkozunk be, ha azt látjuk, hogy muszáj.

– A másik oldal azzal érvel, hogy a szelekció a természet rendje. Önök máshogy gondolják?



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Tegyenek börtönbe, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at, és akkor nem nekik lesz kétharmaduk, hanem nekünk háromnegyedünk
A TISZA Párt alelnöke bohócnak nevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjét, miután Lánczi Tamás azt írta egy posztban Magyarnak: börtönbüntetés jár annak, aki tiltott külföldi támogatást használ fel.

Link másolása

Megalakulása óta az első vizsgálatot indította meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal, írja azt rtl.hu. A kormány kezdeményezésére februárban létrehozott intézmény a kormánypárti Magyar Nemzet egyik cikkére hivatkozik. Az állami hírügynökséggel azt közölték: a lap információi alapján felmerül a gyanú, hogy „ugyanaz a külföldi és magyar szereplőkből álló érdekkör” próbál beavatkozni a magyar választásokba, amelyik a 2022-es választás előtt Márki-Zay Péter mozgalmát támogatta.

A hivatal Magyar Péter nevét nem említette, de a Tisza Párt alelnöke tegnap Facebook-posztban reagált. Azt írta, a vizsgálat vele kapcsolatban indult. Azt javasolta Lánczi Tamásnak: kérdezze a Fideszt, „évente hány milliárd forintot költenek 2015 óta az amerikai kampányguruknál, a gyűlölet propaganda mestereinél”.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője erre szintén a közösségi médiában reagált: felhívta Magyar Péter figyelmét arra, hogy „amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Magyar Péter ma a Békés megyei Mezőhegyesen kampányolt, innen üzent Lánczinak Tamásnak:

„Innen is üzenem neki, hogy irtó nagy bohóc. Kit akar börtönbe tenni, engem? Vagy a magyar népet? Mit gondol, hogy tényleg azt el fogják fogadni az emberek egy ordas kamu alapján, amit a propaganda állít, majd engem börtönbe rakjanak?

De tegyen börtönbe, szerintem annál jobb lesz, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at. És akkor nem nekik lesz kétharmaduk hanem nekünk háromnegyedünk.”

A Magyar Nemzet csütörtökön azt írta, hogy Magyar Péter mozgalma mögött a Bajnai Gordonhoz köthető DATADAT nevű cégcsoport állhat, erre az egyesület honlapjának adatvédelmi tájékoztatójában találtak nyomokat. A cégcsoport ügyvezetője szerint hazugság, ami a Magyar Nemzetben megjelent.

„Sosem találkoztam velük, sem Magyar Péterrel, sem a hozzá kötődő párttal, sem a hozzá kapcsolódó egyesülettel soha semmilyen viszonyt nem ápoltunk”

- mondta Szigetvári Viktor, aki szerint azért szerepeltek az adatvédelmi tájékoztatóban, mert a Magyar Péter által átvett egyesülettel volt kapcsolatuk régebben.

Szigetvári Viktor azt mondta, nem tartnak a vizsgálattól, és együttműködnek majd a Szuverenitásvédelmi Hivatallal, ha felkeresik őket.

A szervezettel kapcsolatban épp tegnap terjesztett be határozattervezetet az Európai Parlament öt frakciója. Eszerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása és működése sérti a szabad és tisztességes választások elvét. Arra szólítanák fel az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a korábbi döntését és függessze fel a Magyarországnak adott támogatásokat, amíg az összes korábban támasztott feltételt nem teljesíti a kormány. A tervezetről jövő héten szavazhat az Európai Parlament.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Csernus: Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk
Ügyesek voltunk, mert megmaradtunk, magyarul beszélhetünk. De az ügyességből egy ponton megalkuvás lett.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Csernus Imre az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának legutóbbi adásában lesújtó képet festett társadalmunk lelkiállapotáról. „Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk” – mondta a pszichiáter, akinek az elkövetkező hetekben jelenik meg legújabb könyve A magyar címmel.

A szakember úgy látja, hogy egy gyönyörű országban élünk, minden lehetőségünk meglenne arra, hogy jól érezzünk magunkat, de erre azért nem vagyunk képesek, mert érzelmileg nem vállalunk felelősséget, nem viselkedünk felnőttként. Ebből az önbecsapásból és gyávaságból fakad szerinte rengeteg egészségügyi problémája az embereknek.

Ebből a szempontból egy beteg nemzet vagyunk.

– mondta.

Közéleti állapotaink kapcsán elmondta, hogy azért vagyunk képtelenek a politikusainkon számonkérni az ígéreteiket, mert akkor egyúttal azzal is szembe kellene néznünk, hogy a saját ígéreteinek sem tartjuk be valójában.

Önmagunkkal viszont nem akarunk konfrontálódni.

A felelősségvállalás hiánya, a nem felnőtt viselkedés kialakít egy „öntudatlan populációt”, akikkel szemben viszont működik az „oszd meg és uralkodj” technikája.

Csernus arról is beszélt, hogy bár számtalan sportágban sikerült a történelem során a döntőig küzdeni magát a magyar csapatoknak, ám gyakran, váratlanul elbuktunk. Szerinte mindennek az az oka, hogy előre félünk a vereségtől, ez a félelem pedig megbénít minket.

A pszichiáter úgy látja, hogy akkor lehet belőlünk sikeres nemzet, ha bátrak leszünk, elkezdünk hinni magunkban, ha az érzelmeinkért is felelősséget vállalunk, de merünk beszélni a gyengeségeinkről, hiányosságainkról is. Mindez szerinte az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú, mert ezeket a rossz mintákat adjuk tovább gyermekeinknek.

A teljes beszélgetést ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: