„Ezzel csak azt lehet elérni, hogy az uniós források ne érkezzenek meg” – így értékelik a pedagógus-státustörvény tervezetét a szakszervezeti vezetők

A Forbes szerint először lépte át az ezermilliárdos nagyságot egy magyar családi cég: a Mészáros-csoportot 1549,8 milliárd forintra taksálták. A magyarázat egyszerű, legalábbis a számok szerint: tavaly ugyanis minden érdekeltségük ugrásszerűen javította az eredményét, így az összérték a 2023-as, 627,5 milliárdos becsléshez képest közel ezermilliárddal ugrott. Miközben a legnagyobb családi vállalkozások többsége stabilan nő az inflációs válság és a recessziós félelmek közepette is,

Hogy mindez mit mond el a közpénzből hízó, állami megrendelésekre épülő gazdasági modellről, és hogyan lehetne rajta változatni, arról Ligeti Miklóssal, a korrupciókutatással foglalkozó Transparency International Magyarország elnökével beszélgettünk.

– Egy év alatt ezermilliárd forinttal nőtt a Mészáros-család vagyona. Ez valóságos tündérmese. Hogyan sikerült?

– Nem mondanám, hogy Mészáros Lőrinc-kutatók vagyunk, de sokat foglalkozunk vele. Zeisler Judit, a Transparency International Magyarország szakpolitikai vezetője jegyzi a tenderbajnok.hu projektünket, amely a közpénzekből legnagyobb mértékben részesülő oligarchákat és az általuk elnyert közbeszerzéseket vizsgálja. Ebben többek között a Mészáros-csoport, illetve a hozzá köthető gazdasági érdekháló vagyonosodását is nyomon követjük.

Az úgynevezett gazdaglistákon és hasonló kiadványokban, amelyek nem a családi vállalkozásokat, hanem a leggazdagabb személyeket gyűjtik össze, rendre a NER-es oligarchák állnak az élen. Ha mindezt a magyar gazdaságtörténet múltjához hasonlítjuk, amire korábban például a Korrupciókutató Központ tett kísérletet, amikor összevetette Weiss Manfréd és Mészáros Lőrinc vagyonosodását, láthatjuk, hogy a polgári korszak iparbárói nem adófizetői pénzekből gyarapodtak. Az iparosodás idején a vagyonosodás alapja a saját teljesítmény volt, nem az állami források.

– Weiss Manfrédéknál is volt ilyen exponenciális növekedés?

– Bizonyos szakaszokban igen, de az ő felemelkedésük a rátermettségüknek volt köszönhető. Erről olvashatunk például a g7.hu-n is. A Gründerzeit idején valóban volt fellendülés, de olyan ütemű gazdagodás, mint Mészáros Lőrincé, nem történt. Ő 2014–15-ben még csak kezdő milliárdos volt, 7–8 milliárd forintos vagyonnal, amit nagyjából

Ilyen gyors felemelkedés Weiss Manfréd esetében nem volt. Neki, és a hozzá hasonló gazdasági szereplőknek egy teljes élet munkájára volt szükség, hogy a vagyonukat felépítsék.

– Mészáros Lőrinc 2014-ben a Heti Válasznak úgy fogalmazott: „Abban, hogy eljutottam idáig, bizonyára szerepet játszik a Jóisten, a szerencse és Orbán Viktor személye, de én soha nem privatizáltam, nem nyúltam le semmit, mindent a munkámmal és az eszemmel szereztem meg.”

– Van egy mondás: minél fontosabb valaki, annál kevesebb információt ír a névjegyére. De Gaulle állítólag csak annyit írt: „Charles”. Ez persze nem igaz, de jól hangzik. Ha a metaforát alkalmazzuk,

Az elmúlt 15–16 év NER-es tapasztalata mutatja, hogy az exponenciális gazdagodás mindig az állam által dominált ágazatokban történik, ahol a nagy bizniszeket közbeszerzéseken lehet elnyerni: út-, vasút-, közmű- és hídépítés. Magánmegrendelésben ritkán épít valaki viaduktot vagy autópályát. A következő lépésben az étvágy nőtt: szállodaipar, bank, pénzügyi szektor, távközlés, de ezeken a területeken is erős állami hátszéllel és támogatással. Gondoljunk például a jelenleg is futó gigantikus méretű budapesti irodaházépítkezésekre, ahol a kész épületeket az állam haveri, sőt ha Tiborcz István érintettségét nézzük, akkor családi alapon, 600 milliárd forintot közelítő összegű adófizetői pénzből vásárolja meg. Mindezt úgy, hogy az építési oldalon is állami forrásokat találunk, hiszen

A Jászai Gellért-féle 4iG csoport is erős állami támogatással működik: a versenyszabályokat kreatív jogértelmezéssel elkerülve jutott hozzá az Antenna Hungáriához, a Vodafone-ba pedig úgy vásárolhatta be magát, hogy az állam csak kisebbségi tulajdont szerzett, miközben hitelgaranciával is segítette az ügyletet.

– Tehát nem arról van szó, hogy az első milliárdok után már tisztán piaci versenyben működnek.

– Nem, ők továbbra sem versenyeznek. Az állam kijelöli a célpontokat, megszerzésükben támogatja őket, és ők egyik területről repülnek a másikra.

– Azt is tudjuk, hogy gyakran alvállalkozókkal végeztették a munkát.

– Ez ma is így történik. Például a vasútépítésben Mészáros Lőrinc generálkivitelező pozícióban lévő cége mindent alvállalkozóknak ad ki. A Mészáros-csoport egyik legnagyobb cége azonban ma már az MBH Bank.

– Ott viszont már látni, hogy nem gond megfizetni a legjobb szakembereket. Így aztán már a saját teljesítmény is versenyképes lehet.

– Két külön dologról van szó. Ma már profik menedzselik azokat a cégeket is, amelyek a NER kezdetén még tényleg családi méretű vagy annál nem sokkal nagyobb vállalkozásokként indultak. Ezzel szemben az MBH Bankba részben eleve jól működő egységeket vontak össze: a Budapest Bank patinás és stabil volt, az MKB-t adófizetői pénzből tisztították meg a rossz hitelektől, a takarékszövetkezetek rendben működtek, csak nem voltak tőkeerősek. Ezeket az állam kikupálta, így nem volt nehéz növekedni.

– Ez alatt a 10–15 év alatt, a morális és társadalmi veszteségeken túl, mennyi anyagi kárt okozhatott mindez az országnak?

– Rettenetesen sokat. És valóban, nemcsak anyagi kárt, hanem erkölcsit is. Sajnos ez ismét megerősít egy régi toposzt a magyar közgondolkodásban: hogy nem a tudás, hanem a kapcsolatok, nem a tőke, hanem az állami járadék, nem az innováció, hanem a politikai helyezkedés hozza a sikert.

Ha ezek a cégek igazi versenybe kerülnének, többségük elbukna. Nyilván a NER-rel nem ér véget a Vodafone örökébe lépett szolgáltató működése, ahogy az MBH-é sem, és az építőiparban sem áll le minden azonnal. De valószínű, hogy a Mészáros-csoport építési részei, ha a politikai támogatásból szőtt körkörös védelem a NER végeztével leomlik, nem állják meg a helyüket a versenyben, mert nem ehhez szoktak.

– Ha már meg tudják fizetni a profi munkatársakat, nem történhet meg, hogy olyan versenyelőnyre tesznek majd szert, hogy azáltal meg fogják állni a helyüket piaci körülmények között is?

– Biztos lesz olyan, amelyik nem bukik el hamar. De azok a lefölöző cégek, amelyek kizárólag arra rendezkedtek be, hogy a drága közbeszerzésekből lehúzzák a sápot, és a tényleges munkát továbbpasszolják, igazi versenyben, függetlenül attól, mennyire profi a menedzsmentjük, kihullanak. A piac kiszelektálja őket, mert felesleges árdrágító tényezőnek bizonyulnak.

– Ehhez új törvények kellenének?

– Inkább olyan elhatározás, hogy a megbízásokat tényleg versenyben adják oda. Ha az állam azt tapasztalja, hogy a cégek, amelyeket soha nem kell félteni, összejátszanak, kartelleznek és mesterségesen magasan tartják az árakat, akkor inkább senkivel ne építtessen. „Ha leosztottátok a piacot, hogy megkapjátok a zsíros profitot anélkül, hogy tényleg dolgoznátok érte, akkor ne kapjon munkát senki.” A harmadik vagy az ötödik ilyen körben majd megtanulnak tisztességesen ajánlatot tenni.

és a szabálytalankodókat elrettentő erővel szankcionálja. Ez most nem történik meg.

– A felderített és dokumentált korrupció képezheti-e alapját későbbi büntetőeljárásoknak, amelyek végzetesek lehetnek egyes cégekre vagy cégbirodalmakra?

– Az kérdés, hogy egy büntetőeljárás mennyire lesz „végzetes”, és megéri-e olyan eljárásokat lefolytatni, amelyek ezeket a cégeket megbuktatják. Itt a beszállítói körrel és a dolgozókkal együtt egész térségek, akár megyék, több tízezer, akár százezer fős közösségek megélhetéséről van szó.

Eközben a NER tolvajai a pénzt már rég kivitték oda, ahova biztonságba akarták helyezni. Viszont a bebukott cég magával rántja a fél megyét. Ez még csak nem is pürrhoszi győzelem, hanem vereség.

– Felmerülhet, hogy államosítják, majd újraprivatizálják ezeket a cégeket, hogy elkerüljék a tömeges bedőlést?

– Igen, lehetséges ilyen kísérlet is, ezt persze jobban ki kell dolgozni. Egyensúlyt kell teremteni az igazságtétel jogállami parancsa, és a gazdaság, illetve a társadalom működtetésére vonatkozó elementáris igény között. Különben a magyar társadalom úgy érezheti, hogy a „nagy igazságtétel” jegyében saját maga ellen visel háborút.

– Milyen károkat okozhat egy ilyen háborúskodás?

– Annyi biztos, hogy a tőke nagyon gyorsan tud mozogni. Ha bizonytalanságot érez – kormányváltás, a hatalom gyengülése vagy beomlása fenyeget, könnyen menekül. A „capital flight” jól ismert jelenség, nem csak a „bűnös” tőke esetében. Életszerűtlen azt gondolni, hogy bármely befektető itt tartalékolja a párnacihában a pénzét, várva, hogy a NER vége után mi következik. Persze hogy menekíti. Aztán ha megéri, visszahozza; ha nem, azt mondja: jó, a magyarországi operációt bezárom. Ez nem csak a NER közpénzen hizlalt oligarcháira jellemző: a német autóipar is kétszer meggondolja, bővíti-e a kapacitásait, épít-e új gyárat, vagy kivonja a profitot, eredménytartalékba teszi, és majd ha az új kormány megfelelő feltételeket kínál, visszajön.

– A NER-érdekeltségű tőke is menekülhet?

– Ha valaki az igazságtétel és vagyonvisszaszerzés körében abban gondolkodik, hogy a NER utáni hatalom szépen berendezkedik, visszaveszi mindazt, amit a NER elvett a közösből, és a pénz, amire rá akar csapni, itt türelmesen vár, hogy elkobozzák, meg a gyárra lakatot tegyenek, akkor nagyon fog csalódni. Ennél sokkal jobb stratégiával kell hozzálátni az elszámoltatáshoz. Egyelőre ez inkább vágyálom a fejekben.

– Ezek szerint az is lehet, hogy egy esetleges kormányváltás után hasonló évek jönnének, mint a ’90-es évek elején?

– Más a feladat. Sokkal nehezebb kihívás a NER-hez szokott gazdasági szereplőket megtanítani versenyezni, és rá is szorítani őket a versenyre. Ez lenne az ország „NERtelenítése”. Nem elég csupán kipöckölni néhány vezetőt és fideszteleníteni a NER-t. Az a dilemma, hogy mi történik a NER után? Csak annyi, hogy

– Milyen lehet egy fidesztelenített NER?

– Az azt jelentené, hogy a NER-ben a Fidesz által kialakított, kézhez szoktatott, kézi vezérelt, versenytől védett, nem teljesítményalapú gazdaság és politika megmarad, csak a kulcsfigurákat lecserélik. Ekkor csak annyi történne, hogy mások adnák a parancsokat és új haszonhúzók fölöznék le a profitot, de a lényeg változatlan maradna.

Mint a filmekben: egy 2019-es téli éjszakán egy csapat amerikai tengerészgyalogos bukkant fel a tengerből Észak-Korea partjainál. A New York Times szerint a szigorúan titkos küldetésüket személyesen Donald Trump hagyta jóvá, és az volt a céljuk, hogy elhelyezzenek egy elektronikus lehallgatókészüléket, amellyel az Egyesült Államok lehallgathatta volna Kim Dzsongun kommunikációját. Az észak-koreai vezető ugyanis egyre kiszámíthatatlanabbnak és veszélyesebbnek tűnt, hol barátilag beszélt Trumppal, hol atomcsapásokkal fenyegetőzött. Mivel Trump tárgyalásokra készült vele, az amerikaiak nagyon szerették volna tudni, valójában hogyan gondolkodik.

A feladatot SEAL Team 6 elit egységének Vörös Osztagára bízták, ők végeztek korábban Oszáma bin Ládennel is. Az akciót hónapokig készítették elő, méghozzá a legnagyobb titokban, mert a New York Times szerint könnyen végződhetett volna túszdrámával, vagy akár egy nukleáris konfliktust is kirobbanthatott volna.

A csapatot egy kétszáz méter hosszú atomtengeralattjáró vitte az észak-koreai partok közelébe, ahol a katonák hangtalan motorokkal felszerelt mini tengeralattjárókba szálltak. Ezek azonban nyitottak voltak, tehát a tengerészgyalogosoknak órákat kellett eltölteniük a fagyos, mindössze 4 fokos vízben, amíg partot értek. Ezért fűthető búvárruhákat vettek fel.

A terv az volt, hogy miután partra szállnak, percízen elhelyezik a lehallgatókészüléket, majd észrevétlenül távoznak. De azután minden rosszul alakult.

Az első probléma az volt, hogy menet közben nem kommunikálhattak a parancsnoksággal, és a szokásokkal ellentétben drónokat sem küldhettek a terület fölé, mert azonnal lebuktak volna. Emiatt a küldetést gyakorlatilag vakon kellett végrehajtaniuk, nem tudták, hogy mi vár ott rájuk.

A felderítési adatok alapján olyan időpontot választottak, amikor a térségben a lehető legkisebb a forgalom. És sokáig úgy is tűnt, hogy senki sincs körülöttük. A két mini-tengeralattjárók körülbelül 90 méterre a parttól állt meg a sekély, átlátszó vízben. Az egyik azonban túlfutott a célon, ezért visszafordult. Ennek ellenére folytatták az akciót.

A SEAL-ek hangtalanul a parthoz úsztak, majd kiemelkedtek a vízből, és elkezdték levenni a búvárfelszerelésüket. Közben a rossz irányba álló mini tengeralattjárót megpróbálták a többiek megfordítani, és bekapcsolták a villanymotort.

A fedélzetén lévő észak-koreai legénység az amerikai lap szerint azért maradhatott ilyen sokáig észrevétlen, mert a SEAL-ek éjjellátó szemüvegei részben hőérzékelők alapján működtek — és a koreai halászok ruhája annyira átvizesedett, hogy testhőmérsékletük nem különbözött sokban a tenger hőmérsékletétől. A mini tengeralattjátó motorja által keltett hullámok azonban felkelthették a halászok figyelmét, és ha arra néztek, megláthatták a mini tengeralattjárók nyitott fülkéjéből kiszűrődő fényt.

A hajó elindult a tengeralattjárók irányába. A fedélzeten lámpákat kapcsoltak fel, és beszélgetés hallatszott. Az egyik SEAL ekkor tüzet nyitott, és társai követték a példáját.

Fogalmuk sem volt, hogy egy járőrhajóra vagy egy halászhajóra tüzelnek, de úgy érezték, nincs más választásuk. A közeledő hajón mindenki meghalt. A tengerészgyalogosok a holttesteket a vízbe húzták, és késekkel átszúrták az áldozatok tüdejét, hogy a testek biztosan elsüllyedjenek. Ezután vészjelzést küldtek az atomtengeralattjárónak, ugyanis a parancsuk az volt, ha lelepleződnek, azonnal szakítsák félbe a műveletet és meneküljenek.

Minderről a New York Times szerint a Trump kormány semmit sem közölt a katonai és hírszerzési ügyekért felelős kongresszusi bizottság tagjaival, pedig a tájékoztatást törvény írja elő. Később a Biden kormány kivizsgáltatta az esetet, de azt a jelentést is titkosították. Nyilvánosan sem beszélt soha senki az akcióról, egészen mostanáig, így azt sem tudni, hogy az észak-koreaiak mennyit tudtak róla.

A Fidesz vasárnapi kötcsei piknikje idén nem a megszokott módon zajlott: az újságírók elől hermetikus kordonnal zárkóztak el, igaz, élőben közvetítették, amit meg akartak mutatni. Orbán Viktor beszédében azt mondta, ez most más: a csipkelődés elmarad, vigyázni kell a szavakra. Az ellenfelét „kiskakasnak” nevezte, megjegyezve, hogy a kiskakasból nem lesz nagy kakas. Azt állította, a méréseik szerint 106 körzetből 80-at nyernének, emellett új nemzeti konzultációt jelentett be „a kiszivárgott tiszás adóemeléssel kapcsolatban”. Beszéde végén félreérthetetlenül meg is fenyegette közönségét: „Mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek, mostantól mindenki tegyen meg mindent, amit tud, mert, ismernek engem, nem vagyok olyan ember, aki fenyegetőzik és durváskodik, de semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve és minden el lesz rendezve.”

Magyar Péter kordonok nélkül megtartott beszédére hosszú sorokban érkeztek az autók és a buszok, hívei megtöltötték a kicsiny főteret. A Tisza elnöke bejelentette, ezzel az eseménnyel hivatalosan is elindult a párt választási kampánya, és élesedik a párt új mobilos applikációja, ami összefogja majd a támogatóikat. Magyar Péter arról beszélt, végre lezárják a „Gyurcsány–Orbán-korszakot”, és működő Magyarországot ígért, A puliitusra egyetlen szót írtak: adócsökkentés. Hogy ki nyerte a politikai szezonnyitót, arról Somogyi Zoltán szociológussal beszélgettünk.

– Ott volt Kötcsén a kormányfő és az ellenzék vezetője is, így nagyon más volt az idei kötcsei piknik, mint az eddig megszokottak.

– Kötcsén eddig zárt körben hangzottak el a beszédek és a beszélgetések. Most először engedtek be nyilvánosságot, és először hallhattuk élőben a miniszterelnököt. Ez formai áttörés, amely a tényleges politikai verseny visszatérését jelzi. Magyar Péter részéről nem volt tartalmi újdonság, ő eddig is járta az országot, de ennyire közvetlen közelségben a miniszterelnökhöz beszédet mondani még nem láttuk. Beszéde hangsúlyai a megszokott érvrendszert követték,

Ez egyszerre erős és kockázatos lépés: közvetlenül a Tisza Pártot célozza, azaz róla beszél, amivel el is ismeri, hogy komoly ellenfélként kezeli. Arról itt nem beszélve, hogy ennél egyértelműbb választási csalást is nehéz elképzelni: a kormány közpénzből pártkampányt finanszíroz. Ennél kevesebbért is, az Unió más országaiban kormányok szoktak lemondani.

– A miniszterelnök az Indexen megjelent, mindenféle aláírás nélküli „feljegyzésre” utalt, amit Magyar Péter hazugságnak nevezett, valamint Tarr Zoltán mondataira arról, hogy nem beszélhetnek mindenről, amíg nem nyerték meg a választásokat. Elképzelhető, hogy ez a kormánypártnak a lottóötös?

– Ez azon múlik, hogyan reagál a Tisza. Ha a kormányoldal el tudja hitetni, hogy az ellenfél adóemelést tervez, az hatásos üzenet lehet. Egy szegény országban erős a félelem attól, hogy az emberek még kevesebbet visznek majd haza, így ezzel erőteljesen mozgósítani lehet. Ilyen értelemben

– A nyilvánosság kezelése mégis felemásra sikerült: volt élő közvetítés, ugyanakkor hermetikusan lezárták a rendezvényt, a sajtót mellékutcába szorították.

– És mindezt részben a Tiszára fogták, ami gyenge indoklás. A „biztonság érdekében” narratíva nevetségesnek hatott: Rogán Antal „szurkolótábor-szétválasztásos” hasonlata kifejezetten szerencsétlenül hangzott az újságírókra nézve, az újságírók ugyanis nem részei alapértelmezésben a szurkolótábornak. Látható volt az is, hogy

ezért is jött jól a terület elzárása az újságírók elől. Ez viszont éles ellentmondást teremtett: ha nyitottságot mutatnak, akkor mindezt a sajtó fizikailag elzárása ettől mindezt hitelteleníti.

– Amikor Magyar Péter megérkezett, a sajtó azonnal hozzá fordult, mert tőle lehetett kérdezni. Ő egy új applikációt is bejelentett, amely erősen emlékeztet a Tusványoson Orbán által bejelentett digitális polgári körökre.

– Ezek a részvételi és közösségimédia-technikák nem újak: platformépítés, alulról jövő ötletek gyűjtése, folyamatos online jelenlét. Orbán ugyanezt hangsúlyozta a saját oldalának: jelen kell lenni, aktívan kell működni az interneten. Kicsit ironikusan is hatott a beszédében, hogy egy monumentális világpolitikai vízió után azt kezdte el majdnem mondani, hogy hogyan kell bekapcsolni a számítógépet, és hogy mi az az internet. A kérdés persze az, ebből is érződik, hogy van-e elég aktív fideszes közösség, amelyik ezt a munkát elvégzi. Korábban volt. Van-e most is?

– Orbán azt is mondta, mostantól mindenki tegyen meg mindent a közös győzelemért, mert semmi nem lesz elfelejtve, minden fel lesz jegyezve.” Mit üzen ez?

– Figyelmeztetést a saját tábornak: nem lehet büntetlenül eltávolodni a közösségtől. Úgy látszik, csökken azok száma, akik a Fidesz sikeréért dolgoznak, ezért kellett fegyelmező jelzést adnia.

– Elhangzott még a kormányfőtől az is, hogy az ország 93 ezer négyzetkilométeres, „nem igaz, hogy pont ide, pont ekkor kellett Magyar Péternek rendezvényt szervezni”. Ez is a feszültség jele?

– Az. Ugyanakkor Orbán később azt hangsúlyozta, hogy „kicsi az ország, ezért nem engedhet meg magának rossz kormányt”. Kettős célt követ: egyszerre ébreszteni a saját tábort, mert kell a munkája, egyben megnyugtatni, hogy „80 helyen vezetünk, van tehát értelme velünk dolgozni”.

– Az EU-ról szóló elemzésében a versenyképesség csökkenését számokkal igazolta, de amikor a magyar gazdaság erejét állította szemben az Unió gyengülésével, már nem hozott adatokat.

– Több állítása is vitatható volt, és bizonyos tényezőket elhallgatott. Az Egyesült Államok szerepéről például nem esett szó. A külpolitikai kapcsolatok nála rendre az aktuális érdekekhez igazodnak: ha az érdek úgy hozza, közeledik egy szereplőhöz, ha nem, eltávolodik tőle. Ezt láttuk korábban más vezetők, például Meloni esetében, de mintha ez történne most Trump-pal is, akiben csalódott, mert nem hozta meg a békét. Meg, persze semmit sem, amit Orbán a magyaroknak megígért: nem jöttek az amerikai befektetések egyelőre, nem lett új költségvetése az országnak.

– A nemzetközi szabályok helyett most „a nagyhatalmi játszmák ideje jön” – mondta Orbán. Ez a kijelentés egy kicsi ország szempontjából különösen kockázatosnak hangzik.

– Orbán azt gondolja, hogy ő „mindenkivel jóban” van, de ez az állapot erodálódik, mert nem lehet egyszerre mindenkivel jóban lenni. Nagyon udvariasan, de azért elmondta az amerikai álláspontot Trump, hogy nem szeretné, hogy az oroszoktól Európában energiát vásároljanak. Nyilván itt a gázvásárlásról van szó. Mit tud erre Orbán mondani?

– Értékként említette, hogy a Fidesz-KDNP stabilan kormányoz hosszú ideje.

–Ezek a mondatok mind arról szólnak, hogy ez egy olyan érték, amit úgy kell hagyni, és ez pedig egyetlen egy módon történhet, ha őt választják meg újra és újra a magyarok. Viszont

Nyilvánosan megdicsérte Matolcsyt egy intézkedése okán. Ez a politika nyelvén azt jelenti, hogy hiába a világ legnagyobb bankrablásában vett részt az egykori jegybankelnök, akit egy egész ország utál beleértve a jobboldal táborát is, Orbán bevállalja ezt a kockázatot. Nem érzi problémának, hogy a Matolcsyt megvédje.

– Összességében mennyire volt erős a beszéd?

– Ha a ember nem néz utána az egyéb tényeknek, hanem egyszerűen csak mint egy politikusi beszédet hallgatja, akkor ennek a külpolitikai része igen markáns, nagyon sokfelé tekintő volt, úgy érezhette az ember magát, hogy egy mélyen átgondolt elemzői beszédet hall. De a miniszterelnök imázsát most nem egyetlen beszéd formálja, hanem az előzmények:

Egy beszéd önmagában nem fordít hangulatot; a környezet és a politikai dinamika dönti el, mennyire hat.

– A kormányfő a végén egyszerre sürgette a mozgósítást és ígért számonkérést a saját táborán belül. Mit olvas ki ebből?

– Azt, hogy szerinte még vezetnek, de a győzelem nem magától értetődő. A cél: tűzbe hozni a csapatot, ugyanakkor megakadályozni a kedvvesztést. Ezért hangzott el a „minden számon lesz kérve” üzenet.

– Visszatérve a kampánytechnikákra: Magyar Péter digitális platformja mennyiben kihívás?

– Formailag hasonló ahhoz, amit a kormányoldal hirdet: folyamatos online jelenlét, közösségi bevonás, kérdezz-felelek csatornák. A kihívás mindkét oldalnak az, hogy valódi önkéntes- és aktivistahátteret építsen, amely nemcsak jelen van, hanem dolgozik is.

– Kapu Tibor űrhajós megjelenése egy erősen pártjellegű rendezvényen mennyire volt ízléses?

– Újságírók és elemzők pártrendezvényeken való részvétele szakmailag problémás. Kapu Tibor esete más: ő világossá tette, hogy a projektje számára fontos, ahová hívják, elmegy, és ellenzéki, illetve kormánypárti fórumon egyaránt megszólal. Amíg nem áll ki egyik párt mellett sem, űrhajósként, szakmai minőségben elfogadható, hogy ilyen eseményeken megjelenjen.

– Mi volt a kötcsei nap tanulsága?

– A forma újszerűsége: az élő közvetítés és a fizikai zártság kombinációja erős jelzés a verseny kiéleződéséről.

A következő időszakot az dönti el, melyik oldal tud nagyobb fegyelmezettséggel és következetességgel élni az online és offline mozgósítás eszközeivel, illetve hogy 16 év kormányzás után eredendően mennyire untak már rá a választók a miniszterelnökre. Mert az a választás leginkább róla fog szólni, ezt Orbán és Magyar is tudja.

A héten elindult az Otthon Start program, ami az elmúlt hetekben sokakat lázban tartott. Hatalmas az érdeklődés a 3%-os hitellel kapcsolatban, ugyanakkor egy rakás kérdés is felmerült az emberekben. Vajon tényleg megéri? És, ha igen, kinek? Elég-e egyáltalán 50 millió forint, és a 10 százalék önerő, vagy ennél jóval többre van szükség ahhoz, hogy valaki tényleg saját otthont vegyen. Egyáltalán lehet-e 50 millióból élhető otthont vásárolni?

Három olyan emberrel beszélgettem a témáról, akik elgondolkodtak, hogy felveszik a 3%-os hitelt. Elmondták, hogy mi alapján gondolkodtak, és, hogy végül tényleg élnek-e ezzel a lehetőséggel.

Norbi a harmincas évei elején jár. A párjával jelenleg Budapesten bérelnek egy 2,5 szobás lakást. Szerencséjük van, hiszen a fővárosi árakhoz képest nem fizetnek érte sokat.

Egy ideje már gondolkodtak azon, hogy saját házat vesznek. Már azelőtt elkezdtek nézelődni, hogy a kormány bejelentette volna az Otthon Start programot. „Kertes házat szeretnénk venni az agglomerációban. A minimum 70 négyzetméteres, önálló téglaházat keresünk, jó elosztással, közepes méretű telekkel. Mi egy kissé meguntuk a közös" életet a lakóközösségekkel, ezért szeretnénk egy kertet és privát életteret.”

Norbiéknak szerencséjük van, hiszen van egy nagyobb összegű önerejük. Hitelre viszont így is szükségük lett volna, ezért már hitelminősítést is kértek. Aztán jött a bejelentés a 3%-os hitelről, ami kedvezőbb, mint egy piaci hitel, számunkra pedig pont jó időben indult el a program.

„Próbálunk mindent figyelembe venni. A THM mellett a terhelhetőséget vettük szemügyre, úgy gondoltuk, hogy egyikünk fizetésénél sem lehet nagyobb a törlesztőrészlet, így ha valamelyikünk véletlenül nem tudna dolgozni, akkor sem kell pánikba esnünk.

- mondja Norbi, aki végül egyedül tudja csak felvenni majd a hitelt, hiszen a párjával még nem házasok, az Otthon Start program esetében pedig csak házastárs vagy szülő lehetne az adóstársa.

A házkeresés viszont még úgy sem egyszerű, hogy relatív magas önerővel és a hitellel együtt nagyobb keretük van. „Természetesen nem a terveinknek megfelelő otthonra lesz pénzünk, azokat már vagy eladták, vagy 10-15 millióval drágábban próbálják eladni. Hoznunk kellett pár új kompromisszumot.”

„Volt olyan eset, ahol a térképmásolat és valóság közti probléma akadályozta volna a hitelfelvételt, majd bekopogott egy készpénzes vevő és ezzel minden probléma elhárult az eladó részéről. A másik gyakori dolog, hogy az irányár tényleg irányár, de nem úgy mint eddig. Korábban 5-10%-ot is lehetett alkudni, most pedig inkább fordítva működik a dolog: ha jó az ingatlan, hajlandóak a vevők licitálni. Az ingatlanosok nagy része hihetetlenül magabiztos, és nyeregbe érzik magukat, de ezt nem bántuk, hiszem nagyon hamar kiderül, ha ez csak látszat. De egyébként a leggyakoribb eset az, hogy a tulajdonos becsli túl az ingatlanát” - meséli.

Igaz, hogy kompromisszumokkal, de jó eséllyel találhatnak olyan ingatlant, amit meg tudnak vásárolni, így számukra jó ajánlat a 3%-os hitel. Vannak viszont olyanok is, akiknek még ezzel a konstrukcióval is hamar el kellett vetni a saját otthon lehetőségét.

Lilla a húszas évei közepén jár, tavaly végzett az egyetemen turizmus-vendéglátás szakon. Jelenleg Zalaegerszegen lakik egy 54 négyzetméteres szoba+nappalis lakásban. A nagymamája élt itt, miután meghalt, az édesapja megörökölte. Egy kicsit felújították, Lilla pedig az egyetem után odaköltözött, hogy elkezdhesse az önálló életét, ne kelljen a szüleivel laknia, de albérletet se kelljen fizetnie. „Ez volt a legkézenfekvőbb döntés. Igaz, már az egyetem alatt is dolgoztam egy hotelben kvázi diákmunkásként. Miután lediplomáztam is itt maradtam, jelenleg recepciós vagyok.”

„Nem mondom, hogy nem tudnék kifizetni magamnak egy albérletet, viszont vidéken is ugyanúgy drága a megélhetés, itt is fizetni kell a számlákat, a boltban is magasak az árak. Ha bérleti díjat is fizetnék, akkor szinte semennyit nem tudnék félretenni arra, hogy egyszer mondjuk vegyek egy saját lakást” - fogalmaz a fiatal lány.

Eredetileg úgy tervezte, hogy 3-4 évig minimum a nagymamája lakásában marad, gyűjtöget, illetve megvárja, hogy hogyan alakul az élete. De amikor az interneten találkozott a 3%-os hitelről szóló hírekkel, elgondolkodott, hogy mi lenne, ha most vágna bele.

„Arra gondoltam, hogy körbenézek, és ha találok, veszek egy nagyobb, újépítésű lakást, aminek jobb az elosztása, nyugisabb helyen van és mondjuk van legalább két külön szoba is. Ez már egy egész jó alap lenne” - meséli Lilla, akinek viszont sajnos nagyon hamar le kellett mondani erről az álomról.


Lillának a szülei felajánlották, hogy a 10%-os önerőben segítenek, illetve a nagymamája lakását is kiadják egy időre, az abból befolyó pénzből pedig állják a törlesztőrészlet egy részét. A fiatal lánynak így csak ki kellett volna pótolnia ezt az összeget, amit meg is tudott volna tenni.

Az olyan kaliberű lakások, amiket ő kereset volna viszont egyrészt drágábbak voltak, illetve, miután egy-két lakást megnézett, ő is realizálta, hogy ha bizony nem tud előrukkolni egy nagyobb összeggel, és nem foglalóz le egy lakást, rögtön jön más, aki ezt megteszi.

„Nekem csak akkor lett volna ennyi pénzem, ha eladjuk a mostani lakást. A szüleim viszont ezt nem szerették volna, és őszintén szólva én sem, mivel van egy 15 éves öcsém, akinek pár év múlva szintén jól fog jönni, ha lesz hol elkezdenie a saját életét”- fogalmaz.

Lilla így végül hamar letett a lakásvásárlásról. Csak úgy, mint Róberték.

Róbert a negyvenes évei közepén jár, a barátnőjével egy vidéki városban élnek. Jelenleg egy 90 négyzetméteres lakást bérelnek 220 ezer forintért. Nincs gyermekük, nem is terveznek, így alapvetően nem volt céljuk, hogy saját ingatlant vásároljanak. Viszont a 3%-os hitel hallatán ők is elgondolkodtak ezen. Ők viszont már ezen a ponton el is vetették az ötletet.

„Ráadásul a hitel havi törlesztőrészlete is több lenne, mivel az körülbelül 270 ezer forint környékére jön ki havonta.

És ehhez hozzájön még az is, hogy 25 évre felvennék egy hitelt, amit úgy 70 éves koromig fizethetnék, tehát addigra mondhatnám el magamról, hogy van egy saját lakásom. Amúgy tök feleslegesen, hiszen nem tervezünk gyereket, tehát nem létfontosságú, hogy valakinek például utánunk legyen egy öröksége” - foglalta össze Róbert.

Norbi, Lilla és Róbert sztorija viszont nem egyedi. A cikk készítése során több tucat emberrel beszélgettem a saját helyzetéről, gondolatmenetéről, és nagyjából mindenkinek az esete felsorakoztatható valamelyik fenti történet mögé, annyi különbséggel, hogy különböző élethelyzetekben vannak és minimálisan eltérő anyagi háttérrel rendelkeznek.