A budapesti Eötvös József Gimnázium legutóbb holtversenyben első helyre került a HVG legjobb középiskolákat bemutató rangsorában.

A tanárok munkakörülményei ugyanakkor itt se ideálisabbak, mint bárhol az országban. Erre szerette volna felhívni a figyelmet a tantestület 60 tagja, amikor február közepén polgári engedetlenségi akciót hirdettek.

A március 16-án kezdődött sztrájkban még ennél is többen, az összesen 80 tanárból 62-en vesznek részt. Pedig a földrajz-történelem szakos Szeiman József szerint rengeteg dezinformáció és implicit fenyegetés éri őket azzal kapcsolatban, milyen következményekkel jár ez.

„Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy ennek ellenére mégis ennyien kiálltunk. A dolog másik része viszont az, hogy emiatt a bizonytalanság miatt feszültség is keletkezik. Ezt igyekszünk folyamatosan menedzselni, úgy kommunikálni, hogy mindenki számára megnyugtató legyen, és egyben tartsuk a tábort, mert a legfontosabb most az egységes kiállás” – fogalmaz.

Abban, hogy probléma van, mindenki egyetért a tantestületben. Egyedül abban van eltérés közöttük, hogy páran úgy érzik, talán nem a legmegfelelőbb a mód és az időpont, amit kiválasztottak a tiltakozásra. De a nagyjából 75 százalékos részvételi arány így is kiemelkedően magasnak számít.

– mondja az iskola egy másik tanára, a magyar-történelem szakos Kodácsi Boglárka, aki negyedik éve van a pályán.

Tanári autonómia jelenleg nem létezik

Mindketten egyetértenek abban, hogy pedagógusként jelenleg nem lehetséges szakmai munkát végezni. Az elmúlt 10 évben megjelent kettő darab kerettanterv, ugyanennyi Nemzeti Alaptanterv, valamint szintén kettő érettségi követelményrendszer is, ami folyamatos alkalmazkodási kényszert hozott magával. Ugyanakkor a változások egyike sem a modern oktatás felé vezet – teszik hozzá.

Szeiman szerint egyre inkább az a helyzet, hogy tananyagot tanítanak, nem gyereket. Nem tudnak alkalmazkodni a gyerekek sajátosságaihoz, mivel ki van adva, hogy év végéig el kell jutni mondjuk Mátyás királyig, és kész.

„Egy sikeres oktatási rendszer nem működhet kizsigerelt rabszolgákkal. Mindenkinek a tudása maximumát kell nyújtania, a diákok esetében ez elsősorban a módszertanon múlik, a tanároknál pedig a fizetésen” – mondja Szeiman, aki tizennegyedik éve tanít.

Kodácsi Boglárka szerint bizalomra lenne szükség az egész pedagógustársadalom irányába, mert jelenleg azt érzik, senki nem hiszi el nekik, hogy képesek ellátni azt a munkát, amiről diplomájuk van és amiben elhivatottak.

„Ha ez hivatás, márpedig az, akkor most már hagyjanak dolgozni, ne kelljen kéthetente kockás inget felvennem. Beleállok, mert ezt tartom fontosnak, de egyáltalán nem jókedvemben csinálom” – teszi hozzá.

Bár a sztrájk hangadóinak többsége, aki arccal is vállalja a véleményét, hozzájuk hasonlóan a fiatalabb korosztályból kerül ki, azt mondják, egyáltalán nincs szó arról, hogy idősebb kollégáik beletörődtek volna a helyzetükbe. A folyamatok egyik legaktívabb mozgatója például két évvel áll nyugdíj előtt.

Az viszont Szeiman szerint tény, hogy a pedagógus-bértábla az életkort jutalmazza, tehát minél idősebb valaki, annál magasabb a havi illetménye. Persze ennek még a teteje is méltatlanul alacsony, tehát nem arról van szó, hogy az idősebbek ne emelhetnének jogosan panaszt.

A fiatalabb tanárok helyzete ugyanakkor még elkeserítőbb: ők azok, akik sokszor családalapítás, egzisztenciateremtés előtt állnak, de adott esetben még a 200 ezer forintot is épphogy csak eléri a fizetésük.

„Már az is előrelépés lenne, ha az intézmények kapnának valamekkora gazdasági autonómiát, így pótlékokat fizethetnének azoknak a kollégáknak, akik pluszmunkát vállalnak. Jelenleg erre nincs mód: aki szakkört tart, többet kirándultatja az osztályát, vagy képzi magát akár a saját költségén, ezért semmiféle kompenzációt nem kap” – mondja Szeiman József.

„Most még oké, amíg ketten vagyunk, de mi történik, ha lesz mondjuk két gyerekünk? Mit kell majd beáldoznunk? Szerintem ezeknek a beszélgetéseknek nem szabadna megtörténniük.”

Hiába sztrájkolnak, így is berendelhetik őket gyerekfelügyeletre

Teljes támogatottsága nyilván sosincs egy ilyen akciónak, de Szeiman szerint beszédes, hogy a sztrájk első napján a diákok túlnyomó része nem jött be az iskolába. Ez pedig csak akkor lehetséges, ha a szülő igazolja a hiányzást.

Az Eötvösben a végzősök kötelező érettségi tárgyaiból a sztrájk alatt is megtartják az órákat, a kisebbeknél pedig ahol csak lehetett, megoldották a szülők a felügyeletet. Akiknél nem tudták, azokra a szabályok szerint a nem sztrájkoló tanároknak kellene vigyázniuk. De mivel ők sokkal kevesebben vannak, mint a sztrájkolók, így egyedül képtelenek rá, az igazgató az utóbbiakat is berendelheti felügyelni.

A résztvevők úgy döntöttek, hogy a szerdai napon bevállalják ezt, csütörtökön viszont jó néhányan inkább a polgári engedetlenség eszközét választják majd, melynek során erre sem lehet kötelezni őket. Persze tisztában vannak vele, hogy ez komoly következményekkel járhat: a múltkori polgári engedetlenségi akció folyományaként például arányosan még többet is levontak tőlük, mint az arra a napra eső bérük.

Az iskola vezetése viszont nagyon támogató: Kodácsi Boglárka szerint mindent megtesznek azért, hogy megteremtsék a sztrájk keretrendszerét, ugyanakkor kifelé is törvényesen járjanak el. Az igazgatóság tagjai óriási pluszmunka árán vállalták például azt, hogy megszervezik a helyettesítést a mostani, folyamatosan változó helyzetben.

A családos tanárok életszínvonala látványosan zuhan

Szeiman József szerint a kormányzat folyamatosan türelmet kér a pedagógusoktól, de ez nem megy örökké.

„Nekem két gyermekem van, a nagyobbik 5 éves. Mire eljutunk oda, hogy az ígéretük szerint kezdenek valamit a rendszer problémáival, már iskolás lesz. A költségek egyre növekednek, a bérünk növekedése viszont egyáltalán nem inflációkövető. Ma ott tartunk, hogy a családos tanárok életszínvonala nem egyszerűen csökken, inkább látványosan zuhan. Folyamatosan le kell mondanunk dolgokról, nekem ne mondja senki, hogy ez rendben van.”

A mostani sztrájkot péntekig tervezik, a rövid távú céljuk az, hogy ezt a három napot sikerüljön problémamentesen levezényelni. Utána pedig majd kitalálják, hogyan tovább. Egyelőre optimisták, de ha továbbra sem történik érdemi változás a helyzetükben, a pályaelhagyást sem tartják kizártnak. Ez a tanári kar több tagjánál is felmerült már, és hangsúlyozottan nem függ össze a hivatástudatukkal, pusztán egzisztenciális kérdés.