prcikk: Czutor Zoltán: Halálos döfést kapott a popzene | szmo.hu
SZEMPONT
A Rovatból

Czutor Zoltán: Halálos döfést kapott a popzene

Mi a baj a tehetségkutató műsorokkal? Mi az oka a Budapest-vidék ellentétnek? És mitől lehetne jobb hely Magyarország?


Névjegy

Czutor Zoltán zeneszerző, szövegíró, előadó, tanár. 1983-ban kezdett zenélni Szegeden Volent Zsolttal és Miklós Tiborral, az együttes neve Ropi volt. Ez a felállás lett az 1989-ben alakult Nyers magja.

A Nyers első albuma 1995-ben jelent meg Elmúltak a buta zenék címmel. A következő évben jelent meg a Béna című album, Zoltán pedig az Egyesült Államokban próbált stúdiózenészként dolgozni. Visszatérése után folytatta a munkát a Nyerssel. Hiába voltak sikeresek és népszerűek, "feloldhatatlan ellentétek" miatt a zenekar 2005-ben feloszlott - azóta csak egy-egy kiviételes alkalomra állnak újra össze.

Zoltán a Nyers feloszlása után új együttest alapított. A Belmondo zenekarhoz olyan tagokat toborzott, akik "szerettek volna valami mást, valami újat kipróbálni; jó értelemben vett popzenét játszani, ami után még tükörbe lehet nézni." 2009-től felsőoktatási intézményekben és magániskolákban tanít. 2011-ben lett az Artisjus vezetőségi tagja.

- Milyen érzés volt az egri Beatles Múzeum májusi megnyitóján zenélni?

- Nagyon fontos volt. Eleve nekem bármikor jó Beatlest játszani. Olyan szinten meghatározta a zenei fejlődésemet, a szocializációmat, ízlésemet, olyan szinten befolyásolta a könnyűzenéhez való hozzáállásomat, ami kikerülhetetlen. Szeretem visszaadni a Beatles számaiból áradó érzést. Annyira fontosak számomra, hogy például ezért nem jártam még soha Angliában. Sokáig emiatt nem mentem el Paul McCartney-koncertre sem, pedig lett volna rá lehetőségem. Tudom, hogy komikusan hangzik, de nem akarok azzal szembesülni, hogy mi nem vagyunk haverok a még élő Beatles tagokkal.

Nagyon kedves zenész barátaim meghívására mégis eljutottam tavalyelőtt Bécsbe, egy Paul McCartney-fellépésre. Szíven ütött, lenyűgözött. A mellettem állók mondták, hogy koncert elejétől a végéig sírtam. Tényleg az van ezzel a csávóval, meg az összes Beatles-taggal, amit gondolok: kikerülhetetlenek és meghatározók, 6-8 év alatt olyan életművet dobtak össze, amelyet azóta sem tud senki felülmúlni.

- Volt más ennyire meghatározó az életedben?

- Megközelítőleg sem. Pedig a szüleim nem csak Beatlest hallgattak, hanem sok mást is: Rolling Stonest, Led Zeppelint, Pink Floydot, Dire Straits-et, vagy éppen a korabeli tánczenéket, diszkót is.

Belmondo - You've Got To Hide Your Love Away (The Beatles cover)

- A szüleid hatására kezdtél el zenélni?

- Valószínűleg igen, bár sem az apám, sem az anyám nem zenész. Ettől függetlenül nagyon muzikális család a miénk, gyakran hallottam például otthon kétszólamú éneklést, és remek zenéket hallgattunk. Ez az örökség egyszerre áldás és átok. Ebben a világban erős zenei esztétikai igényességgel bírni nem jelent túl jó kilátásokat az elfogadottság szempontjából. Gyakorlatilag dagonyázunk a bunkóságban,

"
sokkal egyszerűbb annak, aki mondjuk italodiszkón vagy a 3+2 együttesen nőtt fel, mert érzi, hogy mi kell a tömegeknek.

Mindig a játékot kerestem, a popzenében is, és soha nem gondoltam, hogy nem akarok popzenét játszani, soha nem gondoltam, hogy ne akarnék szórakoztatni, extázist kiváltani, sőt, pontosan ezt akartam azzal, amit bármikor írtam és csináltam, a Nyerssel és a Belmondóval, vagy önállóan is.

- Hogyan gondolsz vissza az indulásra, a nyolcvanas évekre, a Nyersre?

- A Nyers előtt már két másik zenekarban játszottam, a Ropiban és a Steal Hillben – utóbbi azért érdekes, mert félórás metal opusokat írtunk, majd sehol sem léptünk fel. Aztán jött a Nyers, és elkezdtünk játszani: összeraktuk a metált funky elemekkel, groove-okkal. Egyéb zenei motívumokkal, vokálokkal kísérleteztünk, szövegekkel játszottunk, elképesztő elmebetegségeink voltak. Nekünk akkor úgy tűnt, ez a popzene.

- Jobb, izgalmasabb volt a rendszerváltozás környékén játszani?

- Technikai szempontból sokkal rosszabb. Egy elektromos gitárnak vagy egy dobfelszerelésnek ettől függetlenül hatalmas nimbusza volt, csodálatos dolognak számított, mivel ilyen eszközökhöz nehezebben lehetett hozzájutni.

Mi volt jobb? Olyan idők jártak, hogy ha tudtad, hogy valahol koncert van, különösebb hirdetés nélkül összeverődött 200-300 ember. Még Ropi néven toltuk, 14 évesek voltunk, és az első koncert, amit a szegedi Vasutas Művházban, a Kapcában tartottunk, teltházas volt.

Nyers - Bármi a divat

- Gondoltátok, hogy a Nyerssel országosan ismertek lesztek?

- Annyira naivak voltunk, hogy azt gondoltuk, simán világsztárok is lehetnénk. Az ember általában azért kezd kiskamasz korában rock&rollt játszani, hogy sikeres világsztár legyen. Olyan, mint amikor az ember a születendő gyermekét várja, és van egy elképzelése arról, hogy milyen lesz, de nyilván mindenben más, az ember mégis sokkal jobban szereti, mint azt, akit várt előtte. Így alakult a zenekar karrierje is: nagyon más lett, mint amit elterveztünk, de nagyon jó érzéssel gondolunk vissza rá, és nagyon szeretjük a mai napig.

Érzékletesen fejezi ki egy zenész barátom mondása mai állapotokat: ha minden van, akkor semmi nincs. Most minden van. Előveszed a telefonodat, bármire azonnal rá tudsz keresni, de nem tudsz nagyot durrantani semmivel sem. Zenével legalábbis biztosan nem. A zene elvesztette ezt a fajta titokzatosságát és a progresszív, előremutató, komoly ideológiai meghatározó jellegét, amellyel az 1950-es, 1960-as évektől az 1990-es évek elejéig, közepéig bírt. A kilencvenes évek végére ez már teljesen eltűnt.

- Mire gondolsz, milyen most a popzene?

- Ügyek vannak, amik bevonzanak néhány száz vagy ezer embert. Életérzések, amelyek persze korábban is voltak, de ezek egészen felszínesek, közhelyesek. A mai zenék a menekülést, az elbújást, az önáltatást erősítik: buli van! Azt látom, talán a nyolcvanas, kilencvenes évektől vált általánossá, hogy a zeneipar pénzemberei és megmondói már nem a létező, alulról kinőtt zenei produkciókból válogattak, nem azt karolták fel, és nem azok mögé tettek apparátust, hanem

statisztikák és grafikonok alapján kezdték összerakni a produkciókat, mesterséges formációkat kreáltak piaci elvárások alapján. Kábé ott kapott halálos döfést a popzene és rockzene.

- Ezért nem szereted a tehetségkutatókat?

- Már bocsánat, de milyen tehetségeket keresünk? Az, hogy valakinek jó énekhangja van, az tényleg egyféle tehetség, de körülbelül ennyi. Ezek a tehetségkutatók erről szólnak, megállnak az eszköznél. Hol vannak a művek, amelyeket előadnak? Hol a mondanivaló? A jelenkori tehetségkutatók úgy működnek, mint amikor valaki a hangszerboltban válogat, megtalálja a legjobb gitárt, azután kifizeti és hazaviszi. De a zene nem lehet csupán attól jó, mert találtunk egy jó gitárt és azon játszunk.

czutor1

- Szerinted léteznek megélhetési zenészek?

- Határozottan, és egyre több ilyet látok. Zenész körökben is az egzisztenciálisan sikeres zenészek a véleményvezérek,

"
egyfajta látványos szellemi eltunyulást tapasztalok.

Én több évtizeden át abban a tudatban voltam, hogy a zenészség intellektuális foglalkozás. 2015 Magyarországán én erről már egyáltalán nem vagyok meggyőződve. De ez nem zenei, hanem összkulturális kérdés.

- Ebből milyen kiút lehet? Az Artisjusnál te, mint vezetőségi tag, tudsz valamit tenni?

- Az Artisjus feladata ebben nem túl sok, maximum annyi, hogy megpróbáljuk erősíteni azt a jogi keretrendszert, amely a művészeket segíti, hogy minél több kultúrára fordítható összeg legyen, és a jogdíjakból minél kevesebb pénzt vegyenek el adó vagy más levonás formájában.

Csak felülről lehet a jelenlegi helyzeten változtatni, ám ehhez a média és a politika közös akarata kell. Ahhoz, hogy a zene cool legyen, nem jó út, hogy a heti két ének-zene órából csak egy maradjon az iskolákban, és azon is köpőcsövezzenek a diákok, mert érvénytelen, őket nem érdeklő, anakronisztikus dolgokkal foglalkoznak ahelyett, ami a zenében igazán érdekes. Valahogy kapcsolatot kellene találni a zene, az éneklés, a muzsika és a mindennapi élet között. Legalább olyan kapcsolatot, amilyen más, fejlettebb popkultúrájú európai országokban van.

- Mit lehetne tenni a zenei kultúra erősödéséért?

- Magyarországon a lakosság kb. 2 százaléka állítja magáról, hogy tud valamilyen hangszeren játszani, míg a skandináv országokban ez az arány a 40 százalékot is elérheti. Óriási különbség! Ott eleve úgy nőnek fel, hogy az óvodában, iskolában a hangszeres tanítás mellett a próbalehetőség is adott. Minden évben kötelező hangszerválasztás van. A testnevelés óra sem azért van, hogy mindenkiből olimpiai bajnok legyen, de legalább sport- és egészségszerető emberekké válhatnak a gyerekek. A zenét sem azért kell oktatni, hogy mindenkiből művész, hanem hogy legalább zeneértő, zeneszerető közönség legyen.

A zene olyan atavisztikus kulturális elem, amely semmi mással nem hasonlítható össze. A zene sok mindent jelent az ember életében: lelki kielégülést, az öröm és a bánat megélését, szórakozást, intellektuális élményt, katarzist.

"
A zene a legbunkóbb ember életének is része.

Az intellektust, az emberi fantáziát, a játékosságot és az adni akarást kellene olyan pozícióba helyezni a közvélekedésben, amely nálunk sosem volt igazán a helyén. Ez lehetne a jövő útja Magyarországon.

Belmondo - Rocksztár

- Mit értesz ezen?

- Montpellier-ben, Franciaországban például elképesztően pezsgő a kulturális élet. Nem csinálnak ügyet abból, hogy odaadjanak egy villamost vagy egy tűzfalat a képzőművészeknek, hogy tessék, fessék tele. Minden érdekes és minden fontos számukra a köztéri szobroktól a játszóterekig. Minden héten fiesta van a belvárosban, a főtéren, mindenki kihozza magával a kis elemózsiáját, az egész város táncol, nevet, haverkodik. Ilyen itt valamiért elképzelhetetlen.

És akkor rájössz, hogy nincs értelme külön a francia konyháról beszélgetni, mert inkább francia hozzáállás van, és ez az élet minden területét átszövi. Ezért nincs értelme arról beszélgetni, hogy támogassuk a zenét, ennél sokkal általánosabb értékeket kellene felemelni ahhoz, hogy a zenéről szóló közvélekedés is megváltozzon.

- Zenészek, írók képesek befolyásolni ezeket a folyamatokat és megváltoztatni a tendenciát?

- Semmiképpen sem úgy, hogy közben a kereskedelmi média képviselői és a politikusok gátlástalannak, műveletlennek és tájékozatlannak bizonyulnak. Jó kérdés, hogy ezt számon kérhetjük-e?

- Erre azt mondhatja, aki a kereskedelmi médiában dolgozik, hogy adott a távirányító vagy a tévé kapcsolója, ki lehet kapcsolni.

- Ez azért álságos, mert az utóbbi 20 évben, aki szórakozni akart, nem nagyon nézett mást, mint a Magyar Televízió adásait és RTL Klubot. Nyilván nem fogsz egész nap National Geographicot nézni.

Létezik egy elemi, minimálisan elvárható morális felelősség, amit nem lehet lerázni azzal, hogy "az emberek ezt akarják". Ha ezt az elfogadhatatlan gondolatmenetet követjük, elég gyorsan eljutnánk oda, hogy akkor legyen pornó a tévében, mert ez a legnépszerűbb, és nyilvános kivégzés élőben, mert azt úgyis sokan megnéznék. Vannak elemi ösztönök, amelyeket nem szolgálunk ki, mert azzal beláthatatlan károkat okozunk.

- Akadt feladat, amelyet morális indokkal utasítottál vissza?

- Természetesen, például szövegírást, vagy valamilyen ügyben való részvételt. Annak, hogy először a zeneszerzők egyesületébe, később az Artisjus elnökségébe beválasztottak, az egyik oka az lehetett, hogy nem megyek bele olyan szituációkba, amelyeket a felfogásommal összeegyeztethetetlennek tartok.

Belmondo - Nőj már fel!

- Ki lehet most is törni vidékről ebben a Budapest-centrikus országban?

"
- Szerintem az elmaradottságot a vidék köszönheti magának.

Nem a fővárost hibáztatom azért, hogy szegediként ide költöztem. Budapest soha nem követeli meg magának ezt a pozíciót. A vidék mond le erről a lehetőségről. Hiába indítanál mozgalmat, elhal, mert – néhány örömteli kivételtől eltekintve – Budapesttől távolabb egyszerűen nincs rá igény.

Száz évvel ezelőtt, a békebeli időkben feltűnően prosperált a vidék, és olyan városok, mint Hódmezővásárhely vagy Szabadka, vagy akár Nagyvárad, meghatározó kulturális központok lehettek a zenében, irodalomban, képzőművészetben is.

- Mitől lehetne jobb hely Magyarország?

- Szeressük magunkat. Ez nyilván evidens. De akkor olyat mondok, ami tőlem lehet, hogy kicsit furcsa lesz, mert olyan szlogent érzek magaménak, amely egy számomra nem túl szimpatikus párt jelmondata volt – Széchenyi István nyomán. "Merjünk nagyok lenni, merjünk nagyot álmodni." Széchenyi Istvánnak igaza volt. És ha a Fidesz ezt képviselné most, én lennék a legnagyobb fideszes.

"
Ennek az országnak ez hiányzik: merjünk nagyok lenni.

- Mi mindenben kellene nagyoknak lennünk nekünk, magyaroknak?

Merjünk bocsánatot kérni, ha hibáztunk, ha valakit megbántottunk, ha szabálytalanságot követtünk el például a közlekedésben! Merjünk udvariasak lenni, merjünk adni magunkból és ne csak elvárjunk – akár anyagiakról, akár az időnkről vagy a figyelmünkről van szó!

Merjünk szeretni, és ne keményítsük meg a szívünket! A férfiaknak pedig azt üzenném, hogy merjenek családot alapítani, megnősülni, gyermeket vállalni és maradandót alkotni!

Ha tetszett az interjú, nyomj egy lájkot!

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Kéri László: Orbánék pitiáner tolvajbandaként végzik, miközben az újkori magyar történelem legnagyobb esélyét játszották el
A politológus élete legnagyobb csalódásának nevezte, mi lett a volt tanítványaiból. Szerinte a Tisza Pártnak a kétharmadra is esélye van, és a 2026-os voksolás kimenetelének globális hatásai is lehetnek.


Kéri László politológus, szociológus a Szélsőközép nevű YouTube csatornán azt mondta, életének legnagyobb közéleti csalódása az, ami a Bibó Kollégiumban egykor általa is tanított Fidesz-alapítókból lett.

Azt állítja, ennél szerencsésebb korosztály és csapat nem volt az újkori magyar történelemben, mert húsz évük volt felkészülni a kormányzásra, nem tapadtak a Kádár-rendszerhez, rengeteg nemzetközi tapasztalatot gyűjtöttek, és egy viszonylag békés, gazdaságilag konszolidálódó időszakban, dőlő uniós pénzek mellett vették át az országot.

„Ehhez képest szerintem az, hogy csalódás, az nem eléggé erős kifejezés. Tehát, ha arra gondolok, hogy milyen peremfeltételek mellett kapták az országot, és hogy hagyják itt, akkor ez az újkori magyar történelem leginkább eljátszott és soha vissza nem térő esélye, alkalma” – mondta Kéri, aki szerint ezt a bélyeget és kollektív bűnt soha nem fogják magukról lemosni.

„Szerencsés világgazdasági, szerencsés politikai konstelláció mellett egy ilyen végtelen, pitiáner tolvajbandaként végzik” - fogalmazott.

A politológus úgy véli, a Fidesz-alapítók bukásának egyik oka a kollégiumi múltjukban keresendő. A Ménesi úti intézmény egy olyan eszméletlen zárt világ volt, amely hihetetlenül erős közösségteremtő erővel bírt, és ez a szoros kötelék elnyomta a belső kritikát.

Kéri szerint Orbán Viktor sorozatosan „dupla vagy semmit” játszott, és ezekből rendre győztesen került ki, ami tovább erősítette a tévedhetetlenségének mítoszát a csoporton belül. A másik okot Lord Acton híres mondásával magyarázta: „A hatalom korrumpál, az abszolút hatalom abszolút korrumpál, ezeket az embereket egytől egyig mind megrontotta a kontroll nélküli hatalom.”

Szerinte a kontroll hiánya miatt az egykori jó tulajdonságaik elsorvadtak, és elhatalmasodott rajtuk a démonuk. Példaként Gulyás Gergelyt hozta fel, aki Kéri szerint egy „szégyellős ministránsból” vált olyanná, aki folyamatosan hazudik, még ha láthatóan nem is esik neki jól.

Kéri László szerint Orbán Viktornak „nem volt soha ideológiája, pillanatnyi érdekei voltak, és a pillanatnyi érdekéhez kapott mindig valamilyen álideológiai hátteret.”

A politológus több személyes anekdotát is megosztott a Fidesz korai időszakából. Felidézte a párt ötödik születésnapját 1993-ban, ahol Lévai Anikó a férjéről azt mondta: „Tudod, a Viktort az emberek vagy szeretik, vagy utálják. És ezzel én is így vagyok.”

Egy másik alkalommal, amikor Orbán azon bosszankodott, hogy az emberek félnek tőle, Kéri felesége, Zita megjegyezte, hogy ezen el kéne gondolkodnia. Orbán erre azt válaszolta: „Aki fél tőlem, az menjen orvoshoz.” Kéri feleségének replikája így hangzott: „Ennyi orvos nincs ebben az országban.” Kéri szerint Orbán ezt tíz évvel később is felemlegette neki.

A politológus elmesélte azt a történetet is, amikor 1983-ban a Bibó Kollégium alakuló ülésén azzal keltett botrányt, hogy kijelentette, ő kiköltözne egy olyan kollégiumból, ahol három ember – Simicska, Varga Tamás és Orbán – felszólító módban beszél a többiekkel. Amikor Orbán számonkérte, Kéri azt vágta a fejéhez: „Az a baj veletek, hogy rosszabbak vagytok a Kun Béla-féle Lenin-fiúknál.” Tizenöt évvel később a már miniszterelnök Orbán a parlament folyosóján odaszólt neki:

„Azért a Kun Bélázásért egyszer még elszámolunk.”

Kéri szerint Orbán Viktor legnagyobb politikai és személyes kudarca a 2002-es választási vereség volt. „A 2002-es választás elvesztését az soha nem fogja megbocsájtani az országnak. Tehát én azt láttam rajta, hogy az az igazi törés” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a Fidesz egyáltalán nem volt felkészülve a vereségre, és ezt a kudarcot a miniszterelnök a mai napig nem heverte ki.

A politológus úgy látja, a magyar demokratikus kísérlet 2006-ban siklott ki, és az azóta eltelt időszakban az ország négy legfontosabb alrendszere – a gazdaság, a politikai rendszer, a társadalmi szerkezet és a kultúra – is tévútra került. Szerinte a gazdaság csődben van, a jogállamiságot felszámolták, a társadalmi polarizáció drámaian megnőtt, a kulturális életet pedig tönkretették.

Úgy véli, a 2026-os választás igazi válaszút lesz, mert az Orbán által létrehozott rendszer nem reformálható.

A globális politikáról szólva Kéri azt mondta, a világban 2008 óta halmozódó válságok – pénzügyi, klíma, migrációs, kiber – kedveznek az olyan „erős embereknek” és „szélhámosoknak”, mint Trump, Putyin, Hszi Csin-ping vagy Orbán, akik azt hitetik el, hogy univerzális problémamegoldók. Ennek fényében a 2026-os magyar választásnak hatalmas nemzetközi tétje van.

„Egy Orbán-győzelem ennek a tábornak elég komoly segítség lenne. Ha itt megbukik, akkor az pont ennek a típusnak és ennek a típusú berendezkedésnek az inverze is lehet, tehát meg is fordítja” – fejtette ki.

A választási esélyeket latolgatva Kéri László azt mondta, a pártlistás versenyt már eldőltnek tekinti, szerinte azt a Tisza Párt nyeri. A választás azonban a 106 egyéni körzetben dől el, ahol a helyzetet sokkal nehezebb modellezni.

Saját, az országot bejárva szerzett tapasztalatai alapján úgy látja, a Tisza Párt jelöltjei hatalmas energiával dolgoznak, míg a Fidesz jelöltjei mögül elfogyott a korábbi bázis, és sok fideszes polgármester is inkább kivár.

Szerinte minden esély megvan nemcsak a Tisza győzelmére, hanem a kétharmados győzelemre is, ehhez elég, ha 65-öt megnyernek a 106-ból egyéni kerületből.

Az értelmiség felelősségével kapcsolatban Kéri azt mondta, mindenki csak a saját nevében beszélhet. Ő és a felesége azzal tették meg a magukét, hogy az elmúlt másfél évben 103 helyen jártak az országban a Tisza Pártot segítve.

„75 éves létemre ennyit tudtam tenni azért, hogy változás legyen. Azt gondolom, hogy a kortársaim, vagy a hasonló felkészültségűek közül jó néhánynak még ezt meg kellett volna tenni” – mondta, kritikával illetve azokat, akik megelégedtek azzal, hogy „idióta tévéknél vitatkoznak”.

A teljes beszélgetés

Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Rácz András hamis zászlós akcióra figyelmeztet: orosz provokátorok jöhetnek
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia egy ukrán álláshirdetésre hivatkozva készíti elő a terepet egy provokációnak. Rácz András szerint a cél az, hogy egy esetleges erőszakos tömegoszlatást később „ukrán beavatkozásként” lehessen beállítani.


Rácz András szerint a kormánymédia tudatosan készíti elő a terepet egy lehetséges provokációnak a közelgő választásokra. A szakértő azt állítja, hogy „a kormánymédia épp előkészíti szláv anyanyelvű provokátorok lehetséges érkezését a választásokra”.

Úgy véli, ez a narratíva egy olyan, hamis zászlós akció alapja lehet, amelynek keretében orosz provokátorok érkeznének Magyarországra.

Rácz András szerint a kormányközeli sajtóban napok óta szerepel egy hír, amely egy ukrán álláskereső oldalon megjelent, azóta már lezárt hirdetésen alapul. Ebben a „Mi Büszkeségünk” nevű civil szervezet állítólag jó fizikai állapotú embereket keresett magyarországi nyilvános eseményeken való részvételre. A szakértő szerint a történet több ponton is sántít.

Egyrészt gyanúsnak tartja a hír forrását, egy Mario Nawfal nevű libanoni-ausztrál bloggert, aki a magyar kormány számára kedvező témákban már korábban is feltűnt. A bejegyzés szerzője szerint „nem túl nagy az esélye, hogy éppen ő böngészne ukrán nyelvű álláshirdetéseket”, valószínűbbnek tartja, hogy valakik elküldték neki az információt.

Rácz András a gyakorlati megvalósítást is kétségbe vonja, szerinte a hirdetés nem számol az ukrajnai realitásokkal. „Ukrajnában a hadiállapot miatt a katonakorú férfiaknak gyakorlatilag lehetetlen külföldre utazniuk” – állítja, hozzátéve, hogy egy civil szervezet valószínűtlen, hogy elegendő kiutazási engedélyt tudna szerezni.

Emellett a hirdetésből hiányoznak az EU-ba való beutazáshoz szükséges feltételek, mint a biometrikus útlevél vagy a vízum. A felajánlott fizetést is irreálisnak tartja, mivel a 100 ezer hrivnyás díj a fronton harcolók harci pótlékának felel meg, nem pedig egy civil megbízásnak.

A bejegyzés szerint nem ez az első eset, hogy a választások előtt felmerül egy esetleges hamis zászlós művelet gyanúja. Buda Péter nemzetbiztonsági szakértő korábban a Török Áramlat gázvezeték közelében talált robbanószerek ügyét nevezte egy előre megtervezett akciónak, amelynek célja a választások befolyásolása lehetett. Az ügyre reagálva Aleksandar Vučić szerb elnök visszautasította, hogy az incidenssel a magyar választásokba akartak volna beavatkozni.

Az „ukrán provokáció” vádja sem új, Magyar Péter korábban egy konkrét ügynökséget nevezett meg, amely szerinte egy ukrán zászlós provokációért volt felelős.

„Ergo, ha például a választások utáni esetleges ellenzéki tüntetéseken nagyszámú, igen, erőszakos, szláv nyelvet beszélő tüntető/provokátor bukkanna fel, akkor a NER média erre a sztorira alapozva mondhatná, hogy lám, lám, itt az ukrán beavatkozás, az ukrán erőszak, stb.”

Rácz szerint a mostani történet arra lehet alkalmas, hogy ha a választások után erőszakos cselekmények történnének, a kormánymédia azokat ukrán beavatkozásként tálalhassa. A szerző hozzáteszi, hogy az átlagember egy tüntetés zajában nem tudja megkülönböztetni az orosz és az ukrán beszédet.

A bejegyzés szerint Ukrajnának nem állna érdekében egy ilyen akció, Oroszországnak viszont annál inkább. „Valójában persze Ukrajnának mindez egyáltalán nem érdeke. Az viszont nagyon is elképzelhető, hogy Oroszországból akár százas nagyságrendben is érkezzenek provokátorok.”

Rácz András szerint erre már több példa is volt a posztszovjet térségben, például Moldovában. A logisztika sem lenne bonyolult, állítja: Szerbián keresztül be lehetne utaztatni az embereket, főleg, ha a magyar hatóságok félrenéznek.

Az Oroszország-szakértő végül a hatóságok felelősségét hangsúlyozza. „FONTOS részlet, hogy mindezt csak akkor lehet megcsinálni, ha a magyar hatóságok félrenéznek. Ergo, mind a rendőrségnek, mind a nemzetbiztonsági szerveknek kulcsszerepük van/lenne egy ilyen forgatókönyv megakadályozásában” – zárja gondolatait Rácz András.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Buda Péter: Választási puccsról szóló orosz álhírek árasztották el a netet, kritikus napok jönnek
A „Matrjoska” nevű orosz dezinformációs hálózat koordinált kampányban terjeszt hamis videókat a magyar választási kampány utolsó napjaiban - állítja a nemzetbiztonsági szakértő. A tartalmak más platformokon már közel 300 ezer megtekintést gyűjtöttek össze.


Két nappal a vasárnapi választás előtt az orosz és a magyar kormánybarát médiában is egyre többet emlegetik a „magyar Majdan” lehetőségét, miközben elemzők szerint egy hamis zászlós művelet következő, akár erőszakos szakasza is előkészítés alatt állhat - írja Buda Péter legújabb Substack bejegyzésében.

A dezinformációs kampány egyik eleme szerinte egy, a „Pravda Magyarország” nevű csatornán április 6-án közzétett videó, amelyen állítólag ukrán katonák egy budapesti akciót készítenek elő.

Bár a konkrét klip független hitelesítése nehézkes, a módszer illeszkedik a hálózat által használt mintázatokhoz.

A felvétel több ponton is gyanús: az „akciótérkép” közepén feltűnően nagy betűkkel szerepel a BUDAPEST felirat, ami egy titkos műveletnél életszerűtlen. A rejtett kamerás felvétel látszatát keltő snittek is beállítottnak tűnnek, az eligazítás szövegét pedig nyilvánvalóan felolvassák.

Buda Péter szerint a narratívát a hazai közéletben is felerősítik, az Alapjogokért Központ főigazgatója, Szánthó Miklós például arról beszélt:

„Minden egyes nappal egyre egyértelműbb, hogy az ukránok és az őket kiszolgáló Tisza már arra készülnek, hogy a választási vereségük után puccsal kíséreljék meg átvenni a hatalmat.”

Mint arról korábban írtunk, Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró már felhívta a figyelmet a „Matrjoska” nevű orosz bothálózatra, amely vélhetően az orosz katonai titkosszolgálathoz köthető, és ismert médiumok arculatát ellopva terjeszt ukránellenes álhíreket.

A hálózat működéséről és a magyar kampányról részletesen írt a Kyiv Independent. Elemzésük szerint a hálózat rendszeresen hamisít médialogókat és koordináltan posztol feltört közösségi média fiókokból. Bár a videók elérése az X-en egyenként alacsony, más platformokon a kapcsolódó Ukrajna-ellenes tartalmak összesen közel 290 ezer megtekintést értek el.

A mostani orosz beavatkozási kísérlet Buda Péter szerint március 23-án indult, amikor Vlagyimir Kornyilov Kreml-barát propagandista egy Telegram-posztban bedobta a „magyar Majdan” narratíváját, azt írva: „Mindenki érti, hogy Ukrajna Maidanra készül Magyarországon.” Két nappal később az orosz állami RT hírcsatorna már arról cikkezett, hogy egy Orbán-győzelem kiválthat-e egy „szteroidon pörgetett Majdant”.

A LetsData nevű elemzőcég kutatói szerint a kampány célja egyértelmű.

„Ez a narratíva azt célozza, hogy hiteltelenítsen minden lehetséges tiltakozást, és delegitimálja Orbán ellenzékét” – közölték.

A dezinformációs műveletben a Kreml-barát és a magyar kormányközeli narratíva lényegében megegyezik: Brüsszel és Kijev beavatkozik a választásba, Orbán Viktor győzelme esetén pedig zavargások vagy puccs jöhet. Ezzel szemben független elemzők egy koordinált orosz dezinformációs műveletet látnak, amelynek célja az ellenzék és a lehetséges tiltakozások hiteltelenítése.

Az elkövetkező napok Buda Péter szerint kritikusak lehetnek.

A műveletek legvalószínűbb forgatókönyve szerinte valamilyen közintézmény megtámadása vagy tömegrendezvények felhasználása olyan tömegriadalom keltésére, amely erőszakba fordulhat át és amely aztán a résztvevők fizikai épségét is fenyegetheti.

„Képzeljünk el például egy súlyos pánikot egy zsúfolt tömegrendezvényen, ahonnan mindenki menekülni próbál” - írja a nemzetbiztonsági szakértő.

Mindez szerinte ürügyet adhat olyan propaganda-tevékenység kifejtésére vagy vészforgatókönyvek alkalmazására a kormány részéről, amely alapjaiban befolyásolhatja a választást vagy akár annak elhalasztását is eredményezheti, nem beszélve a választást követő időszak történéseinek befolyásolásáról egy hamis zászlós narratíva mentén.

 


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZEMPONT
A Rovatból
Bendarzsevszkij Anton: Putyin és környezete számára a szovjet összeomlás nem lezárt múlt, hanem jóváteendő trauma
Az idei választási kampány központi témájává vált Oroszország. De hogyan jutott el az elmúlt 16 évben Putyin irányítása alatt odáig, ahol most tart? Korszakértékelő sorozatunk egy sajátos világpolitikai kitekintéssel folytatódik.


A ma zajló háborúk és válságok nem a semmiből érkeztek: a 2010-es évek látszólagos nyugalma mögött már ott sorakoztak a globális törésvonalak. Egy rendkívül nyitott gazdaság számára - mint amilyen hazánk is - a blokkosodás és a háború a legrosszabb forgatókönyv. Magyarország a német tőke, az amerikai tech-cégek, az orosz energia és a kínai beruházások metszéspontján építette fel modelljét – ám ez a törékeny egyensúly most a globális viharok középpontjába került. Hol rontotta el a Nyugat a válaszadást az orosz és kínai közeledésre, és milyen mozgástere marad egy kis, tengerpart nélküli országnak a nagyhatalmi szembenállások korában?

A korszakértékelő sorozatunk rendhagyó részében Bendarzsevszkij Anton kül- és biztonságpolitikai szakértővel arról beszélgettünk, mit jelenthet mindez egy olyan kis és nyitott országnak, mint Magyarország.

— Úgy emlékszem, hogy 2010-ben, amikor elkezdődött ez a bizonyos 16 éves korszak, Magyarország körül, sőt Európában és a világban is viszonylag nyugodt helyzet volt. Nem gyülekeztek még igazán viharfelhők az égen, bár túl voltunk Putyin müncheni beszédén és a grúziai háborún is. Mondhatjuk, hogy egy kiegyensúlyozottabb külpolitikai helyzetben indult ez a 16 év?

— Igen is, meg nem is. A maihoz képest valóban nem volt ennyire súlyos a globális helyzet, de sok mai probléma gyökere éppen a 2011 és 2014–15 közötti időszakban keresendő. Ott volt a 2008-as világgazdasági válság, amelynek hatásai 2010-ben még erősen érezhetők voltak, és 2011-ben jött az arab tavasz is, amely destabilizálta a Közel-Keletet és Észak-Afrikát, később pedig hozzájárult az európai migrációs válsághoz. Obama és Merkel politikájának is nagy szerepe volt a későbbi problémák előzményeiben. Obama nevéhez kötődik a resetpolitika:

az Egyesült Államok a grúziai háború után nem reagált erőteljesebb fellépéssel Oroszországgal szemben, hanem újrakezdést hirdetett. Ennek később következménye lett a krími annexió és a mostani háború is.

2011-ben történt a fukusimai katasztrófa is, ami felgyorsította a német atomerőmű-bezárásokat. Ennek egyik későbbi következménye lett a 2022 utáni energiaválság, mert a zöld átállás még nem tartott ott, hogy kiváltsa a kieső olcsó energiát. Emellett a német migrációs politika is hibásnak bizonyult, és a krími annexió után Berlin nem visszafogta, hanem tovább mélyítette az orosz energetikai együttműködést az Északi Áramlat-projektekkel. Angela Merkel azt gondolta, hogy a kölcsönös gazdasági függés pacifikálja Oroszországot, de utólag látjuk, hogy ez nem működött.

A 2010-es években tehát olyan világpolitikai és világgazdasági környezet alakult ki, amely megalapozta a mai gazdasági, energetikai és biztonságpolitikai válságokat.

Ekkor indult el az orosz–kínai közeledés is, a BRICS ekkor kezdett geopolitikai jelentőséget kapni, és ekkor kezdődtek az orosz integrációs törekvések a posztszovjet térségben is: vámunió, Egységes Gazdasági Tér, majd 2015-től az Eurázsiai Gazdasági Unió. Mindezekre a Nyugat nem adott megfelelő választ.

— A migrációs válság, amely az első nagy megrázkódtatás volt, az arab tavaszt követte, az ottani destabilizáció miatt. Putyin szíriai beavatkozása a humanitárius katasztrófát mélyítette. Mennyiben járult hozzá az orosz katonai szerepvállalás a migráció elindulásához? Ez azért is fontos, mert 2015 elején, a Charlie Hebdo elleni merénylet idején Orbán Viktor már a migrációt nevezte meg a legnagyobb problémának.

— Az biztos, hogy Oroszországnak minden kedvez, ami destabilizálja a Nyugatot. De nem látom azt, hogy a migrációs válság közvetlenül az oroszokhoz kapcsolódott volna. Oroszország 2015 szeptemberében avatkozott be Szíriában Aszad oldalán, és néhány évre stabilizálta a rezsimet, de a migrációs válság előzményei már korábban kialakultak. Aki figyelte a térséget, az az arab tavasz után is láthatta, hogy súlyos humanitárius válság körvonalazódik, nemcsak Szíriában, hanem Líbiában, Egyiptomban és másutt is. Először a menekültek a szomszédos országokba mentek, de ha a válságok elhúzódnak, előbb-utóbb Európa felé indultak tovább

.

Ebben nemcsak az oroszoknak, hanem az Egyesült Államoknak, Törökországnak és a térség más szereplőinek is volt szerepük.

Törökország például nem akadályozta meg a továbbhaladást, később ezért kellett az EU–Törökország-megállapodás. A nemzetközi jog szerint a háború elől menekülőknek az első biztonságos országnak kellene menedéket nyújtania. Ez az esetek többségében nem Magyarország vagy az Európai Unió, hanem Törökország vagy a válságrégió körüli államok lettek volna. Az oroszoknak nyilván érdekük volt a helyzet elhúzódása és Európa destabilizálása, de a válságot nem ők okozták.

— Mi tette Oroszországot évről évre kitapinthatóbban ellenségessé a Nyugattal szemben? Miért fordult el Putyin Oroszországa Európától, amikor a 90-es években, sőt még a 2010-es évek elején sem éreztünk ilyen fenyegetést?

— Szerintem az, hogy az orosz revanspolitika visszatér, csak idő kérdése volt. Oroszország évszázadok óta hasonló ciklusokat jár be. Van egy megerősödési szakasz, amikor gazdaságilag és politikailag megerősödik, majd ezt az állam nem az állampolgárok jólétére, hanem központosításra és katonai erősödésre fordítja. Ebből következik egy expanzív szakasz, amely végül összeomlásba torkollik, majd újraindul a ciklus. Ha a Szovjetunió összeomlását vesszük kiindulópontnak, akkor a 90-es évek a túlélésről, a 2000-es évek a megerősödésről, a 2010-es évek pedig már az orosz expanziós kísérletekről szóltak. Oroszország agresszívabb lett a környezetében és azon túl is: beavatkozott Szíriában, afrikai támaszpontokat épített ki, a Wagner-csoport is ekkor lett aktív. Ehhez korábban nem volt elég ereje. Ez azért is volt beleprogramozva a rendszerbe, mert az orosz elit jelentős része a Szovjetunió alatt szocializálódott, és a széthullását történelmi veszteségként élte meg.

Putyin és környezete számára a szovjet összeomlás nem lezárt múlt, hanem jóváteendő trauma.

Ezt sok ország pontosan látta, ezért akartak a közép- és kelet-európai államok minél gyorsabban belépni a NATO-ba. Úgy látták, hogy Oroszország egyszer vissza fog térni, és az egyetlen biztonsági garancia a nyugati katonai szövetség. Közben volt egy ellentétes folyamat is: miközben sokan felismerték ezt a veszélyt, túlságosan ráhagyatkoztunk az Egyesült Államokra és a NATO-ra, és közben leépítettük a saját fegyveres erőinket.

— Amit ma Oroszországban látunk, az csupán megkésett fejlődés, vagy mélyebb kulturális gyökerei vannak?

— A történelmi folyamatok egészen másképp alakultak Nyugat-Európában, mint Oroszországban. Nyugat-Európában évszázadok alatt kialakult a demokratikus kultúra és intézményrendszer. Oroszországban ez nem történt meg. A jobbágyfelszabadítás is későn jött, aztán a cári birodalom után következett a szovjet rendszer, amely újabb mély nyomot hagyott a társadalomban. A 90-es években volt kísérlet a demokrácia kiépítésére, de ez megbukott. Ebben nagy töréspont volt az 1996-os választás, amikor a kommunisták visszatérésétől tartó oligarchák és a Nyugat erősen beavatkoztak Jelcin újraválasztása érdekében. Ez az egyébként sem erős orosz demokrácia hitelességét tovább roncsolta.

Azóta beszélhetünk irányított demokráciáról: vannak választások és többpártrendszer, de a rendszer úgy van kialakítva, hogy a valódi hatalom ne kerüljön veszélybe.

A Nyugat gyakran azért nem érti Oroszországot, mert demokráciák logikájával próbál értelmezni egy nem demokratikus rendszert. Nem arról van szó, hogy az oroszok „másképp működnek”, hanem arról, hogy a történelem mély nyomot hagyott rajtuk. Egy ilyen hosszú történelmi pálya nem fordul át egyik napról a másikra.

— Volt-e olyan pont, amikor Ukrajna csatlakozhatott volna a NATO-hoz, és ezzel talán meg lehetett volna előzni a mostani katasztrófát?

— A probléma kétoldalú volt. A NATO-tagsághoz kellett volna az ukrán társadalom és politikai elit támogatása, valamint a NATO-tagállamok beleegyezése is. Szerintem nem volt olyan pillanat, amikor ez a két feltétel egyszerre teljesült volna. A 2000-es években a NATO részéről még lett volna nyitottság, de Ukrajnában a társadalom megosztott volt, és a többség elutasította a NATO-tagságot. Az ország egyszerre akart jó kapcsolatot a Nyugattal és Oroszországgal, és sokan attól féltek, hogy a csatlakozás konfliktust idézne elő.

Amikor később az ukrán társadalom többsége már a NATO-tagságot kezdte támogatni, addigra a NATO-tagállamok lettek óvatosabbak, mert Oroszország megerősödött, és világossá vált, hogy az ukrán csatlakozás komoly konfrontációt jelentene.

2008-ban, a bukaresti NATO-csúcson ez különösen élesen látszott. Putyin személyesen próbálta lebeszélni a NATO-tagállamokat Ukrajna, Grúzia és Moldova közeledésének támogatásáról. Akkor az amerikai adminisztráció még próbálta győzködni az európai partnereket, de Merkel és a francia vezetés ellenállt. Ma részben fordított a helyzet: Európában nagyobb lenne a hajlandóság, de az Egyesült Államok, sem Biden, sem Trump alatt nem látott reális utat az ukrán NATO-tagságra. Ehhez egy meggyengült Oroszország kellene, a jelenlegi geopolitikai helyzetben ez nem látszik lehetségesnek.

— Megérkeztünk a jelenbe: háború a szomszédban, háború Iránban, egy rendkívül instabil korszak. Ezek szerint mindennek megvoltak a látható jelei már a 2010-es években, sőt korábban is. Milyen reális hatások érték Magyarországot egy ilyen viharos korszakban?

— Magyarország rendkívül nyitott gazdaság. A különböző mutatók szerint a világ leginkább globalizált gazdaságai közé tartozunk. A GDP-nk nagyon jelentős része a külkereskedelemhez kötődik, vagyis különösen ki vagyunk téve a globális folyamatoknak.

Tehát a magyar gazdaság akkor működik jól, ha békés időszak van, ha nincsenek válságok, és a szereplők kereskednek egymással.

Mi kis gazdaság vagyunk, szemben például Lengyelországgal, amely nagy belső piaccal rendelkezik. Nálunk nincs ilyen belső tartalék, nincs tengerpart, nincsenek kikötők, jobban rá vagyunk utalva a környezetünkre és a globális folyamatokra.

A Covid-válság, majd a szomszédban zajló háború, most pedig az energiaválság és az iráni háború mind súlyos csapásokat mértek egy ilyen nyitott gazdaságra.

Az energiaárak mindenre hatnak: a szállításra, a műtrágyára, az élelmiszerárakra, az inflációra. Egy olyan ország számára, mint Magyarország, az lenne a legkedvezőbb, ha a konfliktusok mielőbb véget érnének, nem mélyülne tovább a blokkosodás, és fennmaradna a korábbi, nyitottabb világgazdasági környezet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk