SZEMPONT
A Rovatból

Ceglédi Zoltán Homonnayról: Szegény Gergőt most holtában is körbe fogják vinni, itt mártír, ott céltábla

A politikai elemző mélyen őszinte és elgondolkodtató posztot írt Homonnay Gergely halála kapcsán.

Link másolása

Vasárnap késő este érkezett a hír, hogy meghalt Homonnay Gergely író, aktivista Rómában. Azóta kiderült, hogy még életben volt, amikor rátaláltak a Bananon nevű privát klub törökfürdőjének mosdójában, de életét már nem tudták megmenteni.

Homonnaytól sorra búcsúztak a közösségi médiában közéleti szereplők, egykori barátok.

Ceglédi Zoltán politikai elemző a Facebook-oldalán írt egy hosszú posztot egykori barátja halálának kapcsán. Írását változtatás nélkül közöljük:

"Van ez az undorító szokás, hogy az ismert emberekhez halálukban odadörzsölik magukat az élők. Jobbá akarnának válni attól, hogy ők vésik a méltató sorokat a kőbe, hisz hogy lehetne már az a rossz, aki ennyire cimbora volt a szerető férjjel, a figyelmes anyóssal, a gondoskodó gyárigazgatóval.

Akkor lehet ennek inkább helye, ha van valami konklúziónk is. Akkor sem biztos, de ezt a kockázatot vállalom.

Homonnay Gergelyt jó tizenhét éve ismertem. Ezen időszak valamivel kisebb részében barátok voltunk, egy másik, legalább ekkora periódusban meg egyáltalán nem szeretett. Ő volt az anno, aki ételt hozott nekem és elmosogatott, mikor be volt gipszelve a kezem, meg olajradiátort, mikor kikapcsolták nálam a fűtést – és az is, akivel végül már nem tudtam beszélni, mert annyira belepistult a politikai csatákba.

Vannak ma is olyan barátaim, akiket hosszabb-rövidebb ideig azért raktam stand-byra, mert épp nagyon hisznek valamiben vagy nagyon gyűlölnek valamit, nagyon missziójuk van, diktátorokkal vagy maszkokkal, és inkább nem keresem őket, mert amíg abból nem látnak ki, csak a fal lenne köztünk, amit egyre véresebb ököllel ütlegelnék. Azt szoktam gondolni, hogy ez így helyes, mert nem csinálok konfliktust, nem mérgesítem el a dolgokat.

Gergőt soha nem bántottam; amikor faszságot írt rólam, soha nem reagáltam. Gondoltam, fussa meg ezeket a köröket, és majd aztán. Csak ugye, az van, hogy az időnk egyfelé pörög, fogy, és most épp neki már nincs több. Azt hittük, hogy van, majd később rájön és megbeszéljük, de nem. Gombolyítanád, és már a spulni koppan. És engem hihetetlenül bánt, hogy most azt az embert búcsúztatják, akit az elmúlt pár évben láttak, amivé tette a politikai aktivizmus, amivé ők tették, és örökre eltűnt az, aki előtte és valójában volt. Én is odaadtam nekik.

Beszopjuk ezt az egész mi meg ők hülyeséget, az okos az eszével, az ízléses a szépérzékével, a művelt a milliónyi, elolvasott könyvével köt kompromisszumot, hogy táborokba rendeződjék. Minden bajunkat is belenyomjuk az Egy Nagy Ügybe, mellőzöttségünk, magányunk, minden azért támad, gondoljuk, mert azok ott a másik oldalon olyanok és azt csinálják.

Szegény Gergőt pedig most holtában is körbe fogják vinni, itt mártír, ott céltábla. Lehetett volna egy teljes élete, a cicás könyvekkel meg a normálisan összerakott bulvársajtóval, bloggal, közönséggel, és egészen biztos vagyok abban, hogy ott kezdett megdőlni a dolog, amikor először leírta egy politikus nevét, amikor először hasította meg a közönségét immár nem azon az alapon, hogy köszönt-e vagy írt-e szonettet, hanem hogy kire szavaz.

Közös bűnünk, hogy elismerjük legfontosabb ismérvként, megkülönböztető jegyként, hogy valaki mit gondol a... politikusokról.

Mindezek okán pedig eszem ágában sincs magamat odaemelgetni, mert igenis van bűnöm az ügyben. Az, hogy meg sem próbáltam, hogy van-e még annyi kreditem, hogy beszéljünk, hogy lehozzam, lenyugtassam. Hogy meggyőzzem arról, amit korábban ő még nálam is jobban tudott, hogy nem csak egyfelé lehet menni.

A világ egyik legértelmetlenebb halála után pedig annyit tudunk így utólag tenni, hogy végiggondoljuk: valóban okkal haragszunk-e egymásra, és tényleg reparálhatatlan-e dolog. Hogy mivé leszünk közben. És főleg: kinek jó az, ha mi ezt gondoljuk és így viselkedünk?

Én is tehetek róla."


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: A fideszeseket Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják az Európai Parlamentben
A politikus szerint a Fidesz képviselői csak felveszik a pár száz milliós fizetést, és egyébként semmit nem csinálnak. Azt mondja, érdemes összehasonlítani, milyen emberek vannak pártja EP-listáján, és kik alkotják a Fideszét.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Magyar Péter szerint március 15-én és április 6-án már bebizonyította mozgalma, hogy vannak vidéki támogatói és nem csak egy „belpesti médiahekkről” van szó. Szerinte a vidéken élőket többek között őszinteséggel lehet megszólítani, nem pedig „lejönni dzsippel és megmondani, hogyan kellene élni”.

A politikustól megtudtuk, hogy 538 jelentkezőből választották ki másfél nap alatt azokat, akik az internetes szavazás után pártja EP-képviselőjelöltjei lehetnek majd.

„Van olyan, aki hat nyelven beszél. (...) Egyedül több nyelven beszél, mint a Fidesz-frakció húsz év alatt az Európai Parlamentben. Ami nem nehéz persze: százszor nulla az nulla, hiszen tudjuk, hogy a legtöbb semmilyen nyelven nem beszél.

Mr. Nobodynak, Senki úrnak hívják őket az Európai Parlamentben, akik felveszik a pár száz milliós fizetést évente és egyébként semmit nem csinálnak.”

Magyar szerint figyeltek a nők arányára, a jelentkezők életkora is fontos szempont volt, ahogy az is, hogy legyen víziójuk.

„Össze kell hasonlítani a Fidesz EP-listáját Deutsch Tamással az élen, meg a mi EP-listánkat. Szerintem ha nem is a pártokról beszélünk, akkor elég könnyű eldönteni, hogy az ember kire szavaz”

– tette hozzá Magyar Péter.

A teljes beszélgetést és a békési országjáróról készült beszámolót itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Eljön az ember közéjük és nem lejön egy dzsippel, és megmondja, hogyan kéne élni
Elkísértük Magyar Pétert vidékre, az országjárása első állomására. Egy résztvevő azt mondta, utoljára ilyen zizegés a rendszerváltás környékén volt Békés megyében.
Maier Vilmos - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

„Olyan bebetonozott dolgok vannak az országban, amit egy úgymond friss erőnek kell valamilyen szinten megoldani” – mondta lapunknak Magyar Péter Békés megyei országjáró rendezvényének egyik résztvevője. A férfi szerint két éve az ellenzéki összefogás nem működött.

Két másik résztvevő ezt úgy fogalmazta meg, hogy „teljesen elkopott az ellenzék”. Szerintük „utoljára ilyen zizegés a rendszerváltáskor volt itt Békésben”.

„Én MZP-s vagyok, de mindenki szimpatikus, aki Orbánt le akarja váltani” – mondta a rendezvényre lányával érkező nő. A tinédzser lapunknak úgy fogalmazott: nagyon reménykedik abban, hogy Magyar változást tud hozni az országnak.

„Meggyőzött minket. Aki itt van, szerintem annak a nagy részét meggyőzte”

– jelentette ki a gyűlés végén egy férfi.

A politikus orzságjárásának első állomásáról készült beszámolónkat itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Magyar Péter: Tegyenek börtönbe, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at, és akkor nem nekik lesz kétharmaduk, hanem nekünk háromnegyedünk
A TISZA Párt alelnöke bohócnak nevezte a Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetőjét, miután Lánczi Tamás azt írta egy posztban Magyarnak: börtönbüntetés jár annak, aki tiltott külföldi támogatást használ fel.

Link másolása

Megalakulása óta az első vizsgálatot indította meg a Szuverenitásvédelmi Hivatal, írja azt rtl.hu. A kormány kezdeményezésére februárban létrehozott intézmény a kormánypárti Magyar Nemzet egyik cikkére hivatkozik. Az állami hírügynökséggel azt közölték: a lap információi alapján felmerül a gyanú, hogy „ugyanaz a külföldi és magyar szereplőkből álló érdekkör” próbál beavatkozni a magyar választásokba, amelyik a 2022-es választás előtt Márki-Zay Péter mozgalmát támogatta.

A hivatal Magyar Péter nevét nem említette, de a Tisza Párt alelnöke tegnap Facebook-posztban reagált. Azt írta, a vizsgálat vele kapcsolatban indult. Azt javasolta Lánczi Tamásnak: kérdezze a Fideszt, „évente hány milliárd forintot költenek 2015 óta az amerikai kampányguruknál, a gyűlölet propaganda mestereinél”.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője erre szintén a közösségi médiában reagált: felhívta Magyar Péter figyelmét arra, hogy „amennyiben egy jelölt vagy jelölő szervezet tiltott külföldi támogatást használ fel, az három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”.

Magyar Péter ma a Békés megyei Mezőhegyesen kampányolt, innen üzent Lánczinak Tamásnak:

„Innen is üzenem neki, hogy irtó nagy bohóc. Kit akar börtönbe tenni, engem? Vagy a magyar népet? Mit gondol, hogy tényleg azt el fogják fogadni az emberek egy ordas kamu alapján, amit a propaganda állít, majd engem börtönbe rakjanak?

De tegyen börtönbe, szerintem annál jobb lesz, akkor nem 50%-ot fogunk elérni, hanem 80-at. És akkor nem nekik lesz kétharmaduk hanem nekünk háromnegyedünk.”

A Magyar Nemzet csütörtökön azt írta, hogy Magyar Péter mozgalma mögött a Bajnai Gordonhoz köthető DATADAT nevű cégcsoport állhat, erre az egyesület honlapjának adatvédelmi tájékoztatójában találtak nyomokat. A cégcsoport ügyvezetője szerint hazugság, ami a Magyar Nemzetben megjelent.

„Sosem találkoztam velük, sem Magyar Péterrel, sem a hozzá kötődő párttal, sem a hozzá kapcsolódó egyesülettel soha semmilyen viszonyt nem ápoltunk”

- mondta Szigetvári Viktor, aki szerint azért szerepeltek az adatvédelmi tájékoztatóban, mert a Magyar Péter által átvett egyesülettel volt kapcsolatuk régebben.

Szigetvári Viktor azt mondta, nem tartnak a vizsgálattól, és együttműködnek majd a Szuverenitásvédelmi Hivatallal, ha felkeresik őket.

A szervezettel kapcsolatban épp tegnap terjesztett be határozattervezetet az Európai Parlament öt frakciója. Eszerint a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása és működése sérti a szabad és tisztességes választások elvét. Arra szólítanák fel az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja felül a korábbi döntését és függessze fel a Magyarországnak adott támogatásokat, amíg az összes korábban támasztott feltételt nem teljesíti a kormány. A tervezetről jövő héten szavazhat az Európai Parlament.

Az RTL Híradójának riportját itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Csernus: Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk
Ügyesek voltunk, mert megmaradtunk, magyarul beszélhetünk. De az ügyességből egy ponton megalkuvás lett.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 18.


Link másolása

Csernus Imre az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorának legutóbbi adásában lesújtó képet festett társadalmunk lelkiállapotáról. „Egy búvalbaszott, pesszimista, rosszindulatú nép vagyunk” – mondta a pszichiáter, akinek az elkövetkező hetekben jelenik meg legújabb könyve A magyar címmel.

A szakember úgy látja, hogy egy gyönyörű országban élünk, minden lehetőségünk meglenne arra, hogy jól érezzünk magunkat, de erre azért nem vagyunk képesek, mert érzelmileg nem vállalunk felelősséget, nem viselkedünk felnőttként. Ebből az önbecsapásból és gyávaságból fakad szerinte rengeteg egészségügyi problémája az embereknek.

Ebből a szempontból egy beteg nemzet vagyunk.

– mondta.

Közéleti állapotaink kapcsán elmondta, hogy azért vagyunk képtelenek a politikusainkon számonkérni az ígéreteiket, mert akkor egyúttal azzal is szembe kellene néznünk, hogy a saját ígéreteinek sem tartjuk be valójában.

Önmagunkkal viszont nem akarunk konfrontálódni.

A felelősségvállalás hiánya, a nem felnőtt viselkedés kialakít egy „öntudatlan populációt”, akikkel szemben viszont működik az „oszd meg és uralkodj” technikája.

Csernus arról is beszélt, hogy bár számtalan sportágban sikerült a történelem során a döntőig küzdeni magát a magyar csapatoknak, ám gyakran, váratlanul elbuktunk. Szerinte mindennek az az oka, hogy előre félünk a vereségtől, ez a félelem pedig megbénít minket.

A pszichiáter úgy látja, hogy akkor lehet belőlünk sikeres nemzet, ha bátrak leszünk, elkezdünk hinni magunkban, ha az érzelmeinkért is felelősséget vállalunk, de merünk beszélni a gyengeségeinkről, hiányosságainkról is. Mindez szerinte az ország jövője szempontjából kulcsfontosságú, mert ezeket a rossz mintákat adjuk tovább gyermekeinknek.

A teljes beszélgetést ITT tudod megnézni.


Link másolása
KÖVESS MINKET: