Brutálisan sok a turista Horvátországban, ha így megy tovább, rekordot dönt a vendégek száma
A horvát turisztikai szövetség idén 21,4 millió külföldi turistával számol az előfoglalások alapján, ami meghaladja a 2019-es rekordévet, amikor közel 20 millió turista érkezett az országba.
Az első fél évben 5,7 millió turista látogatott Horvátországba és 24,7 millió vendégéjszakát töltöttek el, a vendégek száma 120 százalékkal, a vendégéjszakák száma 107 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte vasárnap a Jutarnji List című napilap a horvát Turisztikai Szövetség (TZ) adataira hivatkozva.
A lap szerint az első idei erős hétvége a horvát turizmusban egy hónappal megelőzte a tavalyit. A horvát turisztikai minisztérium által elindított eVisitor rendszer adatai alapján jelenleg 640 ezer turista nyaral az országban, ez a szám pedig még ebben a hónapban elérheti a napi egymilliót.
A legtöbb vendégéjszakát a németek töltötték el (4,4 millió), őket az osztrákok (1,4 millió), a szlovénok (1,3 millió), a lengyelek (millió), a britek és a csehek (egymillió alatt) követték.
A legtöbb turistaéjszakát Isztriában (7,9 millió), Split-Dalmácia megyében (15,5 millió) és a Tengermellék-fennsík megyében (4,2 millió) realizálták. A legtöbb látogatót Rovinj (730 ezer ), Porec (560 ezer) és Dubrovnik (530 ezer) fogadta.
A horvát turisztikai szövetség idén 21,4 millió külföldi turistával számol az előfoglalások alapján, ami meghaladja a 2019-es rekordévet, amikor közel 20 millió turista érkezett az országba.
A számok arra utalnak, hogy amennyiben nem történik valami rendkívüli esemény, ez a turisztikai idény emlékezetes marad mind a turisták számát, mind a bevételeket illetően, ideértve az államkasszát is
- írta a lap.
Az első fél évben 5,7 millió turista látogatott Horvátországba és 24,7 millió vendégéjszakát töltöttek el, a vendégek száma 120 százalékkal, a vendégéjszakák száma 107 százalékkal több, mint tavaly ugyanebben az időszakban - közölte vasárnap a Jutarnji List című napilap a horvát Turisztikai Szövetség (TZ) adataira hivatkozva.
A lap szerint az első idei erős hétvége a horvát turizmusban egy hónappal megelőzte a tavalyit. A horvát turisztikai minisztérium által elindított eVisitor rendszer adatai alapján jelenleg 640 ezer turista nyaral az országban, ez a szám pedig még ebben a hónapban elérheti a napi egymilliót.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Egyre újabb információkat oszt meg Magyar Péter a közösségi oldalán Orbán Viktor nyaralásáról. Legutóbb arról számolt be a TISZA-politikus, hogy a miniszterelnök Horvátországban egy jachton volt látható.
"Tegnap délután érkezett ez a luxusgép Brac szigetére, ahol Orbán Viktor vízre szállt. A gép Ungár Anna cégének tulajdonában van. Ungár Anna Schmidt Mária oligarcha lánya és egyben Ungár Péter testvére…
Orbán korábban az ő tengerparti villájukban nyaralt…akkor most nem fapadossal volt az utazás?"
Egy térképet is megosztott, melyen látható a repülőgép adatai mellett az útvonal is.
Egyre újabb információkat oszt meg Magyar Péter a közösségi oldalán Orbán Viktor nyaralásáról. Legutóbb arról számolt be a TISZA-politikus, hogy a miniszterelnök Horvátországban egy jachton volt látható.
Magyar Péter: a NER legendás luxusjachtját vették észre ott, ahol Orbán Viktor nyaral
A TISZA Párt vezetője szerint: „Egyre érdekesebb a háborús veszélyhelyzetben luxizó Orbán Viktor nyaralása”. Újabb információkat osztott meg az Adriai utazásról.
Később a TISZA Párt vezetője újabb fotót osztott meg, melyen egy jacht látható. A fotóhoz pedig azt írta:
"Egyre érdekesebb a háborús veszélyhelyzetben luxizó Orbán Viktor nyaralása. A reggeli vízre szállós képek Brac szigetén készültek. És vajon melyik luxusjacht állt szinte pontosan a felcsúti hajóskapitány hajója mellett? Csak nem Szíjj László Lady Mrd nevű sokmilliárdos luxusjachtja? De igen.
Vajon a nyílt vízen már átszálltak a királyi hajóra, amin anno Szijjártó Péter is pihent?"
Kommentben egy térképet is megosztott, melyen látszik a hajó reggeli tartózkodási helye.
A Telex megjegyzi, hogy Szijj a tiszakécskei központú, rengeteg állami tendert és koncessziót elnyerő Duna Group vezetője. A hajót pedig egy máltai cégen keresztül tulajdonolta. A fedélzetén pedig egyszer Szijjártó Péter külügyminisztert is látták.
A portál a Vesselfinder hajókövető oldal alapján azt írta, hogy délután a MY Lady Mrd Split kikötőjében horgonyzott. Előtte - Bračcsal szemben - a makarskai kikötőben járt augusztus 20-22. között.
Még a Mohunál sem számítottak arra, hogy 50 milliárdos veszteség jön össze 2024-ben
Runtág Tivadar operatív igazgató szerint Pethő Zsolt, a Mohu vezérigazgatója nem a nagy veszteség miatt távozott a posztjáról, és nem felmentették, hanem saját döntése alapján ment el a cégtől.
Számítottak arra, hogy indulása után hosszabb ideig nem lesz nyereséges a Mohu, de hogy ekkora, 50 milliárd forint veszteség jön majd össze 2024-ben, arra nem – erről beszélt a 24.hu-nak Runtág Tivadar, a hulladékgazdálkodást monopol koncesszióban végző Mol-leányvállalat operatív igazgatója.
Runtág szerint Pethő Zsolt, a Mohu vezérigazgatója nem a nagy veszteség miatt távozott a posztjáról, és nem felmentették, hanem saját döntése alapján ment el a cégtől.
Ugyanakkor azt is mondta, hogy „ha egy vállalat pénzügyi teljesítménye elmarad a tervezettől, meg kell vizsgálni az okokat”.
Az operatív igazgató szerint a veszteség a vállalat működéséből fakad, ezért most újratárgyalják a szerződéseket az alvállalkozóikkal.
A 24.hu-nak nyilatkozó alvállalkozók arról panaszkodtak, hogy az új szerződésekben sokszor előnytelenebb feltételek szerepelnek, csökkentett díjakat ajánlanak, a minőségi feltételeken pedig szigorítanak. A Mohu sok vállalkozónak tartozik, az alvállalkozók értelmezése szerint a cég ezzel zsarolja őket: ha aláírják az előnytelenebb új szerződést, akkor megkapják a pénzt.
Runtág elismerte, hogy néha kevesebbet kínálnak az alvállalkozóknak a szerződésben, de ezzel az elmúlt két évben felmerült problémákat akarják korrigálni, fölösleges szállításokat csökkenteni. Azt viszont rágalomnak nevezte, hogy a Mohu zsarolná az alvállalkozókat, vagy ne fizetne időben. Azt is elmondta, hogy az alvállalkozók nagy részével már megállapodtak.
Runtág azt az értesülést is tagadta, hogy a Mol kézi vezérlésre állt volna át a Mohunál.
Több alvállalkozó arról számolt be a 24.hu-nak, hogy a tárgyalásokra a Moltól érkeznek emberek, mondván, hogy a Mohunál átalakítások vannak. Runtág szerint viszont kézi vezérlésről szó sincs, a Mohu munkatársai is mindig részt vesznek a tárgyalásokon.
„Azt nem mondanám, hogy elégedetlen velünk a Mol”
– tette hozzá.
Az operatív igazgató megerősítette, hogy a gyártói felelősségi díjak emelését javasolja a Mohu egyes hulladékfajtáknál, mert a díjak jelenleg nem fedezik a begyűjtési, válogatási, előkészítési költségeket. Runtág Tivadar szerint vannak, akik megkerülik az EPR-rendszert, így sok koncessziós hulladék nem kerül a gyűjtőbe. Ez magyarázhatja, hogy egyes kategóriákban kevesebb a begyűjtött hulladék, mint azelőtt, hogy a Mohu átvette volna a rendszert.
Runtág a lomtalanítási rendszerről is beszélt. Mint mondta, szeretnék keretek közé szorítani a ház elé kipakolós budapesti rendszert, és elérni, hogy a lomtalanítás ne bénítsa meg a várost. A rendszer jövőjével kapcsolatban úgy fogalmazott, az ügy még képlékeny, tervezés alatt áll a rendszer átalakítása.
Számítottak arra, hogy indulása után hosszabb ideig nem lesz nyereséges a Mohu, de hogy ekkora, 50 milliárd forint veszteség jön majd össze 2024-ben, arra nem – erről beszélt a 24.hu-nak Runtág Tivadar, a hulladékgazdálkodást monopol koncesszióban végző Mol-leányvállalat operatív igazgatója.
Runtág szerint Pethő Zsolt, a Mohu vezérigazgatója nem a nagy veszteség miatt távozott a posztjáról, és nem felmentették, hanem saját döntése alapján ment el a cégtől.
Ugyanakkor azt is mondta, hogy „ha egy vállalat pénzügyi teljesítménye elmarad a tervezettől, meg kell vizsgálni az okokat”.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Orbán Balázs is az Adrián van, elárulta, mit csinálnak Orbán Viktorral
A miniszterelnök politikai igazgatója Magyar Péter bejegyzésére reagált, melyben a Tisza Párt vezetője a miniszterelnök nyaralásáról osztott meg információkat.
Orbán Balázs az Adriáról jelentkezett. A miniszterelnök politikai igazgatója egy posztban reagált arra, hogy Magyar Péter pénteken fotókat osztott meg Orbán Viktor nyaralásáról. Többek között arról is írt a Tiszás politikus, hogy a horvátországi pihenő helyszínén felbukkant a NER kedvenc luxusjachtja is.
Erre reagált Orbán Balázs a közösségi oldalán, ahol azt írta:
"Hoppá, ez egy vízi zebra! Újabb ordas kamu. Ellenben örömmel jelentem a helyszínről, hogy a választások megnyeréséhez szükséges győzelmi terv megírása jól halad.