„Gumibotcsinálta műfordító vagyok” – mondja Bárász Péter, aki 45 éve él Belaruszban
– Nyaralni inkább külföldre járunk, mert a szolgáltatások színvonalát megörököltük a Szovjetuniótól. De ha az ember kívülről nézi, amúgy egy teljesen normális, európai országban vagyunk.
Sőt, még annál is normálisabban: Mert van valami, amit majdnem minden turista meg szokott jegyezni: feltűnő, hogy mekkora a tisztaság.
A közbiztonságba bele tartozik az, hogy bármikor bevihetnek. De a rendőrökön kívül más nem fog megtámadni. Ha nem zárod be a kocsidat, nem viszik el.
Az üzletekben nagyon hasonló választékot találsz, mint bárhol egy hasonló méretű és típusú üzletben. A nagy üzletláncok nincsenek bent, de ugyanazokat az árukat megkapod itt is. Más kérdés, hogy az itteni átlagfizetés töredéke a magyar átlagfizetésnek, nem hogy az európainak.
Színházak, mozik, kávéházak, parkok... minden megvan, és az utcán nem köpködnek.
– Egyébként belarusz állampolgár vagy?
– Nem. Mindig is magyar állampolgár voltam. Annak idején a Szovjetunióban többször felajánlották, hogy legyek állampolgár, de ezt mindig visszautasítottam. Amióta pedig Belarusz önálló állam lett, azóta nem is kerestek már ezzel.
– Mondod, hogy külföldre jártok nyaralni. Ezek szerint utazni lehet? Nincs lezárva a határ?
– A Covid előtt a határok nyitva voltak. Én magyar útlevéllel közlekedem, akinek belarusz útlevele van, annak csaknem mindenhová vízum kell.
De persze most, a járványra hivatkozva mi sem mehetünk sehova.
– Beszéljünk kicsit a nyelvről. Úgy viszonyul az oroszhoz, mint mondjuk a cseh a szlovákhoz?
– A belarusz egy teljesen különálló szláv nyelv. Sokkal közelebb áll a lengyelhez, ukránhoz, vagy a csehhez és szlovákhoz, mint az oroszhoz.
Amikor elkezdtem műfordítással foglalkozni belaruszból, lengyelül tudtam, és az elég volt ahhoz, hogy jól megértsem, mi van leírva. A műfordításhoz ugyanis elsősorban nem a forrásnyelvet kell tudni. Arra vannak szótárak. Hanem a fordítandó mű kulturális és történelmi környezetét. Na én ebbe beletanultam.
2010-ben nyugdíjba mentem, és akkor kezdtem irodalmat fordítani anélkül, hogy akár egyetlen szót is tanultam volna belaruszul. Csak néhány év múlva kezdtem tudatosan tanulni a nyelvet.
– Ezt kicsit furcsállom azért. Hiszen ott élsz jó pár évtizede, ennyi idő alatt azt gondolná az ember, hogy csak „ragad rád” valami a nyelvből.
– 75 óta élek Bresztben. 2010-ben kezdtem műfordítással foglalkozni.
Majdnem mindenki oroszul beszél. Vannak falvak, ahol olyan tájszólásokban beszélnek, amelyek többé-kevésbé hasonlatosak az irodalmi belarusz nyelvhez.
Ezen kívül van egy rendkívül vékony értelmiségi réteg, akik tudatosan mindig belaruszul beszélnek. Írók, költők, művészek. De ha azt mondom, hogy a tízmilliós országban ezren, akkor nagyon sokat mondtam.
Most kezd divatba jönni, mert belaruszul beszélni politikai demonstrációnak számít. Volt olyan időszak nem sokkal 2010 után, amikor a belarusz nyelv utcai használata büntethető cselekedetnek számított. Elvihetett érte a rendőrség.
Én voltam ilyennek tanúja. Ilyen körülmények között nem tud rád ragadni a belarusz nyelv.
– De ez miért alakult ki? Ezt még a diktatúrák logikájával sem tudom megérteni, hogy Belaruszban elvisznek valakit, mert belaruszul beszél.
– Ez az ország néhány évszázadig a cári Oroszország része volt. Előtte pedig sok évszázadig része volt annak, amit mi itt Belarusz Államalakulatnak mondunk. Úgy hívják, hogy Litván Nagyfejedelemség. Ott valóban többségében belarusz lakosság volt. A hivatalos nyelv is a belarusz volt, egészen addig, amíg létre nem jött a Lengyel-Litván Unió (1569-1795). Ekkor lett egy másik hivatalos nyelv is, a lengyel, amely egyre erősebben elnyomta a belaruszt, akárcsak később az orosz. A belaruszok egy ága ma is „litvinnek” mondja magát.
A szó szoros értelmében tehát Belarusz sosem volt önálló állam. 1918-19-ben néhány hónapig volt egy Belarusz Népköztársaság. De nem tartott egy évig sem. Utána pedig a 90-es években lettünk önállóak.
– De ha nem ismerted a belarusz nyelvet, mi adott indíttatást, hogy fordítani kezdjed a belarusz irodalmat?
– Egyszer a vonaton véletlenül összeismerkedtem egy emberrel, akiről kiderült, hogy a belarusz ellenzékhez tartozó történész. Ő próbált meg rábeszélni, hogy foglalkozzam műfordítással.
A hatására el is kezdtem, de bevallom, nagyon nem tetszett nekem ez a dolog. Nagyon nehéz szakma. Nem teljes embert kíván, annál sokkal többet. Az embernek bele kell élnie magát egy idegen kultúrkörnyezetbe, és abban megpróbálni magyarul gondolkozni.
Nyomdafestéket tűrő szavaim nincsenek erre a tevékenységre. De az ismerősöm erősködésére lefordítottam egy lengyel regényt. Ez volt Sergiusz Piaseckitől A Nagy Medve szerelmese. Végül 2018-ban jelent meg.
Amikor kész lettem, azt mondtam, hogy pont, itt a vége. De a sors másképp akarta. Én nem egyszerűen botcsinálta műfordító vagyok, hanem gumibotcsinálta műfordító.
Amikor befejeztem ezt a munkát, Belaruszban épp elnökválasztás volt. 9 ellenzéki elnökjelöltet engedtek versenybe szállni Lukasenkával.
Volt köztük egyetlenegy szimpatikus, aki nagyon meggyőzően, érthetően, világosan beszélt.
Néhány napig nem tudtuk, él-e vagy hal. A KGB börtönében tért eszméletre. Ő Uladzimir Nyakljajeu. Arra gondoltam, hogy én egyetlen dolgot tudok tenni ezért az emberért...
Megkérdeztem az én vonaton megismert ismerősömet, hogy ismeri-e Nyakljajeut. Kiderült, hogy kebelbarátok, sőt, annál is többek. Megkértem, hogy válasszon ki az életművéből egy novellát, és én azt publikálni fogom Magyarországon.
Egészen kis szövegről van szó, az a címe, hogy A dongó és a vándor. Hamar lefordítottam, de rájöttem, hogy nem merem aláírni, mert ha aláírom, hogy fordította Bárász Péter, akkor legjobb esetben is kiutálnak ebből az országból.
Ezért megkértem Körner Gábor barátomat, hogy legyen szíves írja alá, mintha az ő fordítása lenne. Karádi Éva pedig olyan gyorsan lehozta a Lettre Internationale-ban, hogy Nyakljajeu még ült, amikor megjelent.
De amikor a KGB közölte, hogy úgy is tudják ki igazából a fordító, akkor erről leszoktam.
– Ezt hogy kell elképzelnünk, hogy szólt a KGB?
– Belarusz ugyanis az egyetlen volt szovjet tagállam, ahol a titkosszolgálatot a mai napig KGB-nek hívják. És ők az itt élő külföldieket megfigyelik. Különösen egy ilyet, mint én, aki hosszú-hosszú évek óta itt él.
Néha az éppen rám állított hivatalnok felhív. Amikor 2011-ben elkezdtem Nyakljajeut fordítani, pár év múlva jelentkezett az aktuális megfigyelőm, hogy beszélgessünk kicsit. Elsősorban a belarusz gazdasági életről volt szó.
De azóta több ilyen beszélgetés nem volt. 13-ban meg tudtam jelentetni Nyakljajeunak egy novellagyűjteményét az Ab Ovo kiadónál. Az a címe, hogy Kandúr a zsákban. Ebbe a novellákon kívül bekerült Nyakljajeu két beszéde is, amit a pere elején és végén mondott.
Fűztem hozzá magyarázatokat is. Ezeket viszont már nem mertem aláírni. A kiadó kitalált egy nem létező nevet, és azt mondta, hogy az utószót írta ez és ez, és fordította egy másik, nem létező illető.
Szerencsére nem lett belőle semmi bajom, amin kicsit azért csodálkozom. Igaz, ez nem angolul jelent meg, csupán egy kis ország kis olvasóközönsége számára vált elérhetővé.
Az sem biztos, hogy végigtanulmányozták, mi van benne. Nem is könnyű, hisz az országban rajtam kívül nincs sok ember, aki ért magyarul.
– Térjünk rá a jelenre. Hogy állnak a tiltakozások?
– Most tél van. Tegnap -25 fok volt Minszkben. Ami egyébként enyhének számít a szokotthoz képest. Régen volt -40 is...
Ennek megfelelően nincsenek soktízezres tüntetések. De egyébként már régebb óta nincsenek, mert azokat meg kell hirdetni, meg kell szervezni, és ezeket az információkat a KGB is olvassa, aki már a helyszínen várja a tüntetőket.
Ezért körülbelül két és fél hónapja inkább kisebb létszámú, lokális tüntetések szoktak lenni egyes környékeken.
Tegnap összesen talán 6-8000 ember vonult fel, és 20-25 embert vettek őrizetbe.
– Hogy látod az esélyeket? Lehet valami eredménye a tiltakozásoknak?
– Ez a tiltakozási hullám nem fog elhalkulni. Volt több próbálkozás, hogy vérbe fojtsák. Tizenkét halálos áldozat volt eddig. Most nagyon csúnyát fogok mondani. Jóformán egy fél év telt el, hiszen augusztus 9-én volt a választás, akkor kezdődött minden.
Borzasztó, amit most mondtam, de így van. 40 ezer ember járta meg az őrszobát. tizenvalahányezer ember járta meg a börtönt. Most körülbelül ezer ember ül, de a többség egy hónap körüli elzárást szokott kapni. Az ilyen mértékű retorziókat a társadalom kibírja.
Sőt, azt mondom, hogy ha Minszkben megjelennek a tankok, hogy eltapossák a tiltakozásokat, akkor a többi városban sokkal nagyobb tiltakozások robbannak ki.
Az ősszel elszólták magukat, egészen pontosan a belügyminiszter-helyettes, hogy koncentrációs tábort építenek, ahová majd szépen beterelik a tiltakozókat. Ez azután elhalt, aztán most, a múlt héten megint előkerült. De ezzel minket már nem tudnak megállítani.
Viszont van egy érdekes dolog. Tegyük fel, hogy holnap lemond Lukasenka és elrepül az Arab Emirátusokba. Akkor 90-95%-ban azonnal meg fog szűnni a tiltakozás. Ez nem egy rendszerváltó, politikai vagy gazdasági célokat kitűző tiltakozási hullám, hanem egy kimondottan Lukasenka elleni megmozdulás.
De ha lemond és jön utána egy ugyanilyen, akkor már nem fogunk 26 évet várni.
Még egy érdekes dolog. A korábban kifejtett történelmi helyzet miatt a belaruszok nemzetté alakulása még nem történt meg. Tudom, ez furcsán hangzik. Ami ma történik itt, az pontosan a nemzetté alakulás.
Ez a biztosítéka annak, hogy most már nem fogunk békésen tűrni.
– Belarusz hogy kelezi a Covid-helyzetet?
– A járványkezelés számai épp oly légből kapottak, mint a választási számok. Napi 6-7 betegnél több nem halhat meg. Pont. Az is meg van adva, hogy hány ember betegedhet meg naponta. Most naponta a 2000-et közelíti az új betegek száma.
Az ismerőseim körében is látom, hogy sokan megbetegednek. Persze nem tudjuk, hogy mind covidosak-e, mert nem tesztelik őket. Ugyanazt látjuk, mint Magyarországon volt: ha nem tesztelünk, nem lesznek Covid-fertőzöttek.
Rengeteg olyan esetről is tudunk, hogy ágyhiány miatt kezelés nélkül maradnak olyan betegek, akiknek nem Covidjuk van.
– A tüntetésekre nem hat ki a pandémia?
– Érdekes módon egy valamiben megegyeznek a tüntetők és a kormány: mindketten úgy tesznek, mintha nem lenne Covid. Február 11-12-re például összbelarusz népi gyűlést tervez az emberünk.
– Posványos?
– Belarusz egy mocsaras ország.
