SZEMPONT
A Rovatból

„Azokat, akiket már ezerszer porig aláztak, és nem hajlandók tovább hazudni magukról, nem fogják visszazavarni a négy fal közé!”

„Ha valaki egész életében azt hallja, hogy mocskos, a létezése is szégyen, ha megvetik azért, ami, ha a legszebb emberi érzést titkolnia kell, ha hazugságra kényszerítik, az az ember sérülni fog. A magyar lakosság 8-10 százalékáról beszélek.” Vélemény.


Ha meghalnak a szüleid, árva leszel, ha elveszted a társad, özvegy, de ha a gyereked hal meg, az akkora fájdalom, amire nincs szó.

Ez jár a fejemben, és az a 13 éves fiú, aki egy hónapja öngyilkos lett, mert nem tudott megküzdeni azzal a szégyennel, kiközösítéssel, amit büntetésként rámértek azért, amiről nem tehetett, mert más volt, mert nem heteroszexuálisnak született.

Ma Magyarországon nem kell elmenni egy falusi iskolába, hogy tanúi legyünk a bullyingnek, amire nincs magyar szó. Elég ehhez nézni a köztévét, vagy elmenni Kövér László vagy Novák Katalin egy-egy lakossági fórumára.

A bullying úgy kezdődik, hogy a közösség hangadói kipécéznek valakit, akinek onnantól pokollá teszik az életét. Ez történt velem a gimiben, amikor fél éven át 10 percre elővettek, amikor is egy nyelvórát egy olyan teremben tartották, amit egy másik osztály termén át kellett megközelíteni. Nem az osztálytársaim aláztak hétről-hétre, a legtöbbjük csendben elfordította a fejét, de volt egy amúgy tök rendes csaj, azt hiszem orvos lett belőle, és eléggé szarul esett, hogy az egyik “mi van te b¥zi”-ra felröhögött, ami után még durvábban jöttek nekem.

15 éves voltam, egyáltalán nem érdekelt a szex, a Star Wars annál inkább. A mai napig elő tudom hívni a képet, ahogy hárman állnak a pad tetején, körbeállnak, és én nem tudok elmenekülni sem.

Egész héten emiatt a tíz perc miatt szorongtam, a jegyeim leromlottak, a szüleim nem értették, mert annyira szégyelltem, hogy egy hónapja tudtam erről először beszélni. Mindent elkövettem azért, hogy a szüleim erről ne szerezzenek tudomást, mert nem akartam rájuk szégyent hozni.

A suliban, azt a gyereket, akiről azt gondolják, nem-heteroszexuális, ki fogják pécézni, és nagyon ritkán ússza meg annyival mint én.

Eddig az iskolákban volt lehetőség beszélni arról, hogy homoszexuálisnak lenni nem szégyen, teljesen normális, az emberi populációban kortól, helytől függetlenül 8-10 százalék nem-heteroszexuális az egyedszám. El lehetett mondani, hogy erről senki nem tehet, mert gondolj bele, ki az, aki ezt választaná egy olyan országban, ahol megaláznak miatta.

Volt lehetőség a suliban beszélni a témáról. Amint az a törvény hatályba lép, erre nem lesz lehetőség, ugyanis “homoszexuális propagandának” számít, mintha attól, hogy beszélünk róla, valaki átváltozna homoszexuálissá. Döbbenet.

Nem lesz lehetőség, Pedig a b¥zizás már most elég nagy fordulatszámon pörög Magyarországon, és amint az én példám is mutatta, elég pár gyerek az iskolában, aki képes tönkretenni egy-egy életet. Az én életem szerencsésen alakult, mert ki tudtam bulizni, hogy másik város másik gimijében kezdjem a következő tanévet, de erre nem túl sok gyereknek van esélye.

Szerencsésen alakult, mert ez a heti egyszeri tíz perc megaláztatás is kellett ahhoz, hogy miután Szegeden a bölcsészkaron elnyertem egy amerikai ösztöndíjat, és az angol nyelv tanításának módszertanát oktató tanár az angol tanszék folyosóján kijelentette, hogy “nehogy már egy b¥zi menjen Amerikába”, illetve “egy b¥ziból ne legyen tanár”, fogjam magam, besétáljak a Szegedi Egyetem újság szerkesztőségi szobájába, ami az angol és a német tanszék között volt félúton, és írjak egy nyílt levelet neki, amiből akkor országos botrány lett, mert a Narancs és a Kossuth Rádió is foglalkozott a témával. A botrány eredményeként az egyetemen akkor már évek óta oktató tanár a következő szeptembert a szegedi katolikus gimnázium angoltanáraként folytatta, én meg bizottság előtt átmentem abból a módszertanból, amire egy napnál többet senki nem tanult, és megkaptam a német után angolból is a tanári diplomámat is, amivel két éve már nem kaptam állást, mert túl liberális vagyok meg még b¥zi is, és ezeket nem is titkolom.

Az én sztorim azonban egyedi. Illetve abban nem egyedi, hogy a megaláztatását ahogy én titkoltam, mindenki titkolni fogja. Tehát akármilyen jó is a kapcsolatod a gyerekeddel, ő éppen azért, mert meg akar téged védeni attól a szégyentől, amit ő átél, mert nem akar rád szégyent hozni, bármit ki fog találni, csak ne tudd meg.

A tanárnak a suliban sem egyszerű. Osztályfőnök voltam, én vettem fel a gyerekeket a ma már elitgiminek számító pesti gimibe. Hatszoros volt a túljelentkezés, konkrétan annyi okos kisvarázsló jött el a hatosztályos szóbelire, hogy az került be, aki szimpatikus volt. Minden gyerekemet imádtam, a tűzbe mentem volna értük, szerintem elég jó viszonyban voltunk, én Törpéknek hívtam őket, mert a gimiben ők tényleg törpék voltak, ők meg engem Hókuszpóknak, amin jót röhögtünk, és az erdei iskolában a “pantomimozzatok el az ofővel valamit” feladatra azt találták ki, hogy akkor Hupikék Törpikék vs Hókuszpók lesz a sztori, és nyilván én halok meg a végén. Oké. Ezzel csak azt akartam bemutatni, hogy nem ez a bemegyek órára, frontális oktatás keretében elmondom nekik angolon a Present Perfectet, németen meg a Konjunktivot, oszt szevasz. Tudtam, ki kibe szerelmes, kinek válnak a szülei, és emiatt szorong, de azt is, kit ver az anyja. De arra nem jöttem volna rá, hogy pár fiam elkezdett bullyingolni, ha nem szól pár Törpilla.

Ilyekor ha a b¥zizás a bullying oka, akkor az ember tanárként elkezd érzékenyíteni. Ha nincs bullying, akkor is elkezd, és nem csak a témában.

Amikor pár éve visszamentem tanítani egy szakgimnáziumba, mert már megengedhettem magamnak ezt az úri passziót, és leszartam, hogy 58 ezer forint érkezik a számlámra havonta a heti 12 óra angolért, az egyik 15 éves angolon, ahol Indiáról volt szó, közölte, hogy “azok cigányok, és mindet ki kellene irtani”. És akkor itt megálltunk. Szerintem három hétig érzékenyítés ment.

A gyerek nem magától lesz rasszista, ahogy nem magától lesz homofób. És még a pesti belvárosi elitgimiben is lesz olyan gyerek nem egy egy osztályban, aki otthon azt hallja, hogy “mocskos b¥zik”. És van rá esély, hogy a gyökér szülők jobb sorsra érdemes gyereke majd kipécéz valakit, hogy “b¥zi”.​

Nincs mit azon csodálkozni, hogy a nem-heteroszexuálisok 40 százaléka már gondolt az öngyilkosságra, és 30 százalékuk megpróbálta. És amikor majdnem sikerült, csak az időzítés volt szar, mert még a kávézóban elájul, kihívják a mentőt, akik, mivel már a légzés is leállt, ahogy azt a páciens előre tudta, a mentősök intubálják, és ehhez szétvágják a kétszázezer forintos kabátját, meg a Nápolyban vett ingét, és senki nem érti, miért, mert fiatal, pénze is van, vicces, sikeres... De ez egy másik sztori.

Ha valaki egész életében azt hallja, hogy mocskos, a létezése is szégyen, ha megvetik azért, ami, ha a legszebb emberi érzést titkolnia kell, ha hazugságra kényszerítik, az az ember sérülni fog.

A magyar lakosság 8-10 százalékáról beszélek.

Én szerencsés vagyok, mert egy elfogadó környezetben (körúton belüli értelmiség) létezve lehetőségem lett arra, hogy úgy döntsek, boldogan akarok élni. Bár a döntésig brutál volt az út.

De én a sok ezerből vagyok az egy kivétel.

Az iskolai bullying ugyanis társadalmi szinten is működik.

Elmondom, hogy.

Az osztály jó tanuló kislánya, akinek a hajában mindig rózsaszín selyemmasni van, a tanár minden kérdésére azonnal tudja a választ, tisztelettudó, ésatöbbi, mindenki ismer ilyet, egy templomkertben megtartott zsúron arról beszél, hogy a homoszexuális párok megbontják a család egységét.

Ez történt Kaposváron 2018. július 1-jén, amikor Novák Katalin egységbe hívta a nemzetet a homoszexuálisok ellen. Hogy Novák Katalin szavait mindenki komolyan vegye, az akkor még államtitkár Novák után Márfi Gyula, veszprémi érsek megsimogatta a jó tanuló, okos kislány buksiját.

De ugyanígy a nem-heteroszexuálisok elleni országos vegzálást bátorította Kövér László is, aki 2019. május 15-én Zuglóban egy lakossági fórumon azt mondta, hogy “egy normális homoszexuális tudja, mi a világ rendje, hogy ő így született, ilyenné lett. Próbál ehhez a világhoz úgy alkalmazkodni úgy, hogy nem tartja magát feltétlen egyenrangúnak”.

Sem Kövér, sem Novák nem mondta ki, hogy “mocskos b¥zik”, a fenti kijelentéseikkel pusztán a gyűlöletet szítják és uszítanak egy kisebbség ellen, és lesznek sokan, akik ezektől felbátorodva gyűlölettől eltorzult arccal “mocskos b¥ziznak”. A kisebbség tagjai közül egyre több embernek válik pokollá az élete, és lesznek, akik nem tudnak megbirkózni a rendszeres megszégyenítéssel, és véget vetnek az életüknek. Úgy mint a múlt hónapban az a 13 éves fiú.

Novák Katalintól szeretném megkérdezni, érez-e személyes felelősséget a fiú haláláért.

A Fidesz politikusait nem érdekli, hogy emberek életét teszik tönkre. A családügyi miniszter családok életét is. Kormánypárti politikusoknak ez nem lesz probléma, mert a gyerekeik olyan iskolába járnak, ahol a tanár nem bemegy és az osztály elé állva ledarálja az anyagot, hanem kis csoportokban projekteken dolgozva, játszva, örömmel tanulnak. Ilyen közösségekben sokkal hamarabb kiderül a bullying. Azokban az iskolákban, ahova az ő gyerekeik járnak, van fejlesztőpedagógus, pszichológus, és minden, ami a gyerek mentális fejlődéséhez kell. Ha esetleg az ő gyerekeik közül derül ki, hogy nem-heteroszexuális, az sem lesz gond. Elküldik majd egy szabad országba, ahol a lopott pénzből a gyereknek anyagi gondja sem lesz, és boldogan élhet.

No de a te gyerekeddel mi lesz?

Az a családügyi minisztert nem érdekli. Ha öngyilkos lesz, hát van ilyen. Nyilvánvalóan az sem érdekli, hogy a család élete megy ettől tönkre. Mert ha meghalnak a szüleid, árva leszel, ha elveszted a társad, özvegy, de ha a gyereked hal meg, az akkora fájdalom, amire nincs szó.

Nem tudom elképzelni Novák Katalinról, hogy homofób lenne, bár persze simán lehet. Orbánról már inkább. De akárhogy is van, pont azt csinálják, amit a nácik Németországban, amikor szavazatmaximalizálásra kiválasztották a zsidókat, akik jóllehet mindösszesen csak 0,75 százalékát tették ki a Harmadik Birodalom teljes népességének, mégis ők lettek a felelősek a világ minden bajáért. Az antiszemitizmus évszázadok óta a nyugati társadalmakban jelen volt (a Magna Chartának is vannak ilyen rendelkezései), ahogy a homofóbia is. Ellenség kellett a Fidesznek, Novák Katalin elmondta, hogy veszélyt jelentünk a családra, a sok amúgy is homofób gyökér meg a Face-en elkezdte a profilképére rárakni a “megvédjük a családokat” keretet.

Ezek az emberek elhiszik, hogy veszélyt jelentünk arra, ami amúgy minden ember számára fontos. De mi is családban akarunk élni, mi is boldogan akarunk élni, és mi is emberek vagyunk. Amúgy teljesen normálisak.

És azokat, akiket már ezerszer porig aláztak, akik már megjárták a földi poklot, akiket eltaszított a családjuk, és karácsonykor egyedül ültek otthon, de talpra álltak, és nem hajlandók tovább hazudni magukról, nem fogják visszazavarni a négy fal közé. Engem se!

Soha nem maradok csendben, és minden tőlem telhetőt megteszek, hogy a gyűlölet ne kergessen senkit a halálba, és hogy tegyünk a gyűlölet ellen. Mert a gyűlölet nem épít, hanem megmérgezi a lelkeket, és rombol.

Arra kérlek ezért, te se maradj csendben, ha azt látod, hogy embereket aláznak meg.

Ne fordítsd el a fejed, ne legyél bűnrészes.

Homonnay Gergely közben egy másik posztban ezt írta: "minden pedagógust arra kell bátorítanunk, vegye elő irodalom, rajz, osztályfőnöki, erkölcstan, földrajz, történelem, fizika, informatika vagy épp matek órán a témát. A következő napokban itt, ezen az oldalon pl. “homoszexuális propaganda - töri” címszó alatt kapnak majd ötleteket. Egyúttal várom azokat a tanár kollégák jelentkezését, akik segítenének ebben. Holnap kezdünk irodalommal. Ha emiatt valakit meghurcolnak, a TASZ jogászai segítenek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Nagy Attila Tibor: Most bizony az a látszat, hogy a nagy magyarvédő Orbán Viktor egy magyarellenes jelöltnek szurkol a romániai elnökválasztáson
A politikai elemző szerint „most Orbán nyitott támadási felületet maga ellen, nem lehet felróni Magyar Péternek, hogy ezt igyekszik a maga javára fordítani és hitelteleníteni Orbánék nemzetféltését.”


Nagy Attila Tibor politikai elemző Facebook-bejegyzésében vizsgálta meg a magyarellenes román elnökjelölttel összebarátkozó Orbán Viktort. Az elemző posztjában úgy fogalmazott:

„Míg Magyar Péter legutóbbi hangfelvételét nem tartottam különösebben nagy dolognak és olyannak, ami különösebben ellentétben állna a kormányfő és más kormánytagok a harmadik világháborút emlegető nyilatkozataival, Orbán Viktor tihanyi beszédéről már mást gondolok. A romániai magyar politikai térben értetlenséget, vihart váltott ki, hogy Orbán Viktor magyar kormányfő Tihanyban egyetértőleg idézett a magyar politikában magyarellenesnek minősített George Siminontól. A beszédben a hatalompolitika győzedelmeskedett, vagyis:

Orbán komolyan számol azzal a lehetőséggel, hogy a romániai elnökválasztás második fordulóját is Simion fogja nyerni, ezért jobb neki már most gesztust gyakorolni.”

Nagy Attila Tibor kiemelte:

„Csakhogy eddig úgy tudtuk, hogy George Simion magyarellenes - hogy-hogy akkor egyetértőleg idézi őt Magyarország miniszterelnöke? Fura, hogy erre a problémára sem a kormányfő, sem a beszédírója nem gondolt. Persze, lehet azt gondolni, hogy George Simion és Orbán között több a hasonlóság, mint a különbség a globalisták, az EU bürokratái elleni harcban, csak akkor kár volt korábban a Fidesz részéről és a kormánypárti médiarendszerben folyamatosan »magyarellenes« jelzővel ellátni George Siminont.

Mert most bizony az a látszat, hogy a nagy magyarvédő Orbán Viktor egy magyarellenes jelöltnek szurkol a romániai elnökválasztáson. Most Orbán nyitott támadási felületet maga ellen, nem lehet felróni Magyar Péternek, hogy ezt igyekszik a maga javára fordítani és hitelteleníteni Orbánék nemzetféltését.”

„Orbán Viktor tihanyi beszéde legfeljebb akkor bizonyulhat majd – legalábbis a magyar-román kapcsolatokban – hasznosnak, ha George Simion megnyeri a romániai elnökválasztást. De ha nem...” – írta posztja végén az elemző.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SZEMPONT
A Rovatból
„Feri bácsi most kicsit pihenni fog, és utána friss erővel szét fogja darabolni Orbán Viktort!” – Az utca emberét kérdeztük Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról
Megoszlottak a vélemények Gyurcsány politikai szerepéről és hagyatékáról, de a megkérdezettek többségének nem fog hiányozni a volt miniszterelnök. Emlékezetes pillanatot viszont mindenki fel tudott idézni.


Mindenkit – egyes hírek szerint talán még őt magát is – derült égből a villámcsapásként ért, hogy Gyurcsány Ferenc múlt csütörtökön váratlanul minden tisztségéről lemondott, visszavonul a közélettől, ráadásul még feleségével, Dobrev Klárával is válnak. Az esetet még különösebbé tette, hogy erről maga Gyurcsány a mai napig nem beszélt a nyilvánosság előtt, mindent a párt többi tagja kommunikált.

Kíváncsiak voltunk, hogy mit szól az utca embere ahhoz, hogy a magyar politika 2004 óta egyik legmeghatározóbb szereplője, a Fidesz és Orbán Viktor legfőbb ellenfele, sőt ellensége úgy tűnik, végleg visszavonul.

A járókelőket megosztotta a kérdés: voltak, akik szerint a DK volt elnöke gonosz dolgot tett 2006 októberében, míg mások bíznak abban, hogy Dobrev Klárának lehet még keresnivalója a magyar politikában. A többség nem fog könnyeket hullajtani a távozása miatt, sőt olyannal is találkoztunk, aki még a nevét sem akarta kiejteni a vieóban.

Az utca embere Gyurcsány Ferenc visszavonulásáról


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
New York Times: Erdő Péter a három legesélyesebb jelölt között volt a pápaválasztás első körében
A később pápává választott Robert Prevost, Pietro Parolin és Erdő Péter kapta a legtöbb szavazatot az első fordulóban, írja az amerikai lap. Erdő Pétert egy konzervatív szövetség támogatta, de hamar világossá vált, hogy nem győzhet.


A New York Times több mint egy tucat bíborossal készített interjút, hogy feltárja, mi történt a zárt ajtók mögött. A cikkből kiderül, hogy első nap a konklávét megnyitó elmélkedés elhúzódott, emiatt az első szavazás csak késő este kezdődött.

A voksok nem hoztak egyértelmű eredményt: három esélyes maradt versenyben. Köztük volt a 72 éves magyar Erdő Péter, aki mögött egy konzervatív szövetség állt, köztük több afrikai támogató.

De a New York Times szerint hamar világossá vált, hogy a magyar jelölt nem győzhet egy olyan konklávén, amelynek tagjait nagyrészt Ferenc pápa nevezte ki.

Rajta kívül sokan szavaztak Pietro Parolinra, a 70 éves olasz bíborosra, aki Ferenc pápa alatt gyakorlatilag a Vatikánt irányította. Azonban az első szavazáson ő sem kapott elsöprő támogatást. Az olasz tábor megosztott volt, ráadásul többeknek nem tetszett, hogy Parolin nem fektetett kellő hangsúlyt a közös tanácskozásokra – ezek Ferenc pápa kormányzási stílusának fontos részei voltak.

És a legesélyesebbek között ott volt a később pápává választott Robert Prevost is, aki korábban misszionáriusként dolgozott, majd egy szerzetesrendet vezetett, ezután perui püspökként szolgált, végül a Vatikán befolyásos szereplőjévé vált. Így sok olyan elvárásnak megfelelt, amelyeket a különböző bíborosi csoportok fontosnak tartottak - írja az amerikai lap. Azzal, hogy látszólag egyszerre képviselte Észak- és Dél-Amerikát, Prevost két kontinens bíborosai körében is népszerű volt. Amikor a többiek kikérdezték a latin-amerikai bíborosokat, akik jól ismerték őt, tetszett nekik, amit hallottak róla. A konzervatívok is úgy látták, hogy nem megosztó.

„Prevost bíborosban megvolt minden olyan tapasztalat, amit kerestünk”

– mondta Vincent Nichols, Anglia bíborosa. „Egy igazi misszionárius szívével rendelkezik, mély tudással és széles világlátással. Püspökként vezetett egy egyházmegyét, így közvetlen kapcsolatban volt a hívekkel, ugyanakkor dolgozott a Kúriában is – abban a római hivatalrendszerben, amely az egyház kormányzását segíti.”

Másnap világossá vált, hogy Prevostnak esélye van megszerezni a szükséges támogatást. Amikor a délutáni szavazáson elérte a 89 szavazatot – azt a kétharmados többséget, amely ahhoz kell, hogy valakit pápává válasszanak –, a terem tapsviharban tört ki, és mindenki felállt. „És ő csak ült tovább!” – mesélte a lapnak egy bíboros. „Valakinek fel kellett húznia. Mindannyiunk szemébe könny szökött.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Gáspárik Attila: Magyar Péter menetelése olyan, mint egy népmese, lehet, hogy bejön, de a lépesmézről nagyon nehéz lejönni
A Simion mellett kiálló Orbán Viktorról sokak számára kiderült, az erdélyi magyar kisebbségnél és Románia demokratizálódásánál fontosabb neki, hogy az Európai Unióban blokkolni tudja az Oroszország elleni határozatokat - mondja a marosvásárhelyi színház volt igazgatója.


A korábban magyarellenes megnyilvánulásaival ismertséget szerző szélejobboldali román elnökjelölt, George Simion már Orbán Viktor róla szóló mondataival kampányol Erdélyben. Támogatói olyan szórólapokat osztogatnak, amin a magyar miniszterelnök fotója és egy tőle származó idézet szerepel. Orbán Viktor ugyanis május 9-én a Tihanyi Apátságban Simion szavait idézte egyetértően: „most a nemzetek Európájának, a keresztény Európának van itt az ideje.” Hozzátette, „biztosítjuk Románia népét és jövendő elnökét, hogy mi az összefogás és az együttműködés talaján állunk, ezért semmilyen elszigetelést, politikai retorziót nem fogunk támogatni Romániával és annak vezetőivel szemben.” Simion azonnal megköszönte a szavakat: „Köszönöm a nagyszerű üzenetet, Orbán Viktor! Meg kell nyernünk a harcot! Együtt!” - írta.

Azóta erdélyi magyar értelmiségiek, politikusok és történészek sorra szólaltak meg – közülük többen párhuzamot vontak az őszödi beszéddel, mások szerint Orbán ezzel nyíltan beavatkozott a román választásba, méghozzá egy szélsőséges, Nyugat-ellenes, magyarellenes politikus javára. Magyar Péter hazaárulással vádolta Orbán Viktort, és bejelentette, szerdán gyalog indul Erdélybe. Gáspárik Attilával, a marosvásárhelyi színház volt igazgatójával a történtekről beszélgettünk.

– A miniszterelnök tihanyi szavai elfordíthatják-e a Fidesztől a romániai magyar szavazók többségét?

– Ha most lennének a magyar választások, valószínűleg. De mivel hogy 11 hónap van még, addig biztos még egy-két stadiontervet be fognak mutatni.

Nekünk nincs annyi fantáziánk, amilyen módon itt a pénzt tudják osztogatni, és milyen módszereket tudnak kitalálni.

De itt hálózatépítés folyik. Például az MCC, a Mathias Corvinus Collegium folyamatosan nagyon elit rendezvényeket szervez, és vonja el a szürkeállományt az erdélyi magyarok közül, fizetik őket, és építenek egy új elitet szép csendesen. Ez csak egy a sok közül, rengeteg hálózatot építettek. Talán Magyar Péternek a most bejelentett menetelése, ami nagyon szép, olyan, mint egy népmese, lehet, hogy bejön, és az erdélyi magyarok egyszer csak azt mondják, na jó, akkor nézzük, hogy ő mit ajánl, vagy mit tud.

Persze nagyon nehéz a lépes mézről lejönni, arról a lépes mézről, amiért igazából nem kell csinálni semmit.

Úgy érzem, nagyon sok ember részéről, hogy bizakodva és reménykedve néznek Magyar Péter politikai aktivitására Erdélyből, és neki itt is lesz elég dolga, hogy segítsen a szellemi romeltakarításában, amit a Fidesz itt is okozott a klientúra kiépítésével. Gyurcsány Ferenc óta Bukarestben nem volt román–magyar közös kormányülés. Mégiscsak egy szomszédos országról van szó, szeretem, nem szeretem. Az Európai Unió hetedik legnagyobb országáról beszélünk, ez Románia. A Fidesz az ebben rejlő lehetőségekkel soha nem élt, vagy nem akart élni. Török cégek csinálják itt az országutakat. Jó volna, ha a két ország végre szorosabban is együttműködne, ha Magyar Péter erre ráerősítene.

– Magyar Péter mostani menetelése stabilizálhatja azt a fajta elfordulást a Fidesztől, amit említettél?

– Első körben inkább az eddigi passzív embereket fogja megszólítani. Ez pedig egy gondolkodó réteg, mert elsősorban a gondolkodó réteg fordult el a Fidesztől, mert nem szereti azt, ami történik. Akik rájöttek, hogy ide mindent importálni akarnak. Csak egy példa:

Székelyföldön nem él meg a parlagfű. Amikor a magyar kormány parlagfűellenes államtitkárt állított, akkor Székelyföldön is egy-két politikusnak eszébe jutott, hogy irtsuk ki a parlagfüvet.

Vagy amikor a magyar kormány bevezette a kormányinfót, akkor a Kovászna megyei tanácselnök kitalálta, hogy akkor mi tartunk megyeinfót. Erdélyben a politikai elit leszokott az önálló gondolkodásról és arról, hogy azokra a kérdésekre fókuszáljon, amiket nekünk kell itt megoldani.

– Ez most megváltozhat?

– Abban a pillanatban, hogy Magyar Péter megerősödik, akkor lesz egy tömegvonzás. Egy csomó ember elindul a Damaszkusz kávéházba, és Paulusként megfordulva azt fogja mondani, „jaj, kényszerből tettem”. Rengetegen lesznek már, nagyon sokan vannak, akiknek különböző belső fórumokon már nagyon-nagyon elegük van, mondogatják, mikor jön már valami más. De egyelőre sokan inkább a magyar költségvetést nézik, hogy abból hogyan lehetne még érzelmi alapon pénzeket kizsarolni. Ez egy hosszú folyamat, erről majd a szociálpszichológusok sok-sok tanulmányt fognak írni. Mindez Antall József idejében indult el. Kedves ember lehetett, meg jó ember is, de elhitette a határon túliakkal, hogy ez nekik jár. Minden jár. Nem kell jegyet vegyenek a buszon, a metróba, mert határon túliak, erdélyiek. Holott nem halat kellett volna adni, hanem hálót, ahogy a régi japán mondás is mondja.

– Most pedig itt van az elnökválasztás, és Orbán Viktor legújabb favoritja, George Simion. Mennyire fontos Romániában, hogy ki lesz a köztársaság elnöke?

– Romániában félelnöki rendszer van, ami azt jelenti, hogy az államelnököt közvetlenül a nép választja, és sokkal nagyobb felhatalmazása van, mint Magyarországon. A miniszterelnöknek is nagyon komoly funkciói vannak, de az államelnök felel a külpolitikáért, főleg az európai integrációért, ő képviseli az országot az Európa Tanácsban, és ő nevezi ki a titkosszolgálatok és a korrupcióellenes hatóság vezetőit. Tehát erősen képes befolyásolni az ország vezetését és állapotát. Igaz, minden kinevezés át kell menjen a parlamenten is, ahol bár sokan vannak a Simion-féle AUR pártból, de nem elegen ahhoz, hogy mások nélkül ez a szavazás átmenjen. Tehát

a fékek és ellensúlyok rendszere, bármilyen furcsa, Romániában eddig még működött, még mindig működik.

Hogy megértsük, mi történt, vissza kell menjünk december elejére. Akkor volt egy elnökválasztás, amit az Alkotmánybíróság megsemmisített, mivel az derült ki, hogy akkor második fordulóba került volna egy Georgescu nevezetű, teljesen kívülről jött ember, aki Putyin-imádó, és semmilyen politikai háttere addig nem volt neki, csupán középkáder vezető volt, de nagyon látványosan úszott a hideg vízben, és lovagolt. A második helyre pedig egy tévébemondónő érkezett be – ugyan egy párt révén –, de annak a pártnak nem volt akkora jelentősége. Már akkor észrevehette volna az ország és annak vezetői, hogy a lakosok nagy része nem akar az eddigi politikai elitből elnököt magának, hanem teljes megújulást akar, legalábbis az a része, amelyik elment választani. Ez körülbelül a választók 50%-a. Világosan látszott az elvárás, és két héttel ezelőtt, a megismételt első fordulóra olyanokat kellett volna jelölni, akik eddig nem kompromittálódtak a politikai életben.

Ehelyett a legnagyobb koalíció, amelynek az RMDSZ is része volt, „kikukázott” egy tíz éve lelépett, volt nemzeti liberális pártvezetőt.

A hangsúly Romániában a „nemzeti”-n van, a liberalizmust csak a gazdasági liberalizmusra értik. Ez a jelölt nem jutott be a második fordulóba. Az RMDSZ végig Lázár János kampánycsapatával dolgozott, körülbelül ugyanazok végezték a kampányt, akik Lázár Jánosnak is végzik.

– A magyarországi miniszterről beszélünk?

– Igen. Porcsalmi Bálint volt a kampányfőnök. Ők a legaljáról összeszedett second-hand Fidesz-reklámokkal kampányoltak. Tehát: „Előre, sohase hátra!”, „Mindig előre!”. Ez nem érdekelte az embereket, miközben az RMDSZ iszonyatosan erőszakosan kampányolt, azt sulykolta, hogy végveszély van. Az első fordulóban végig arról beszéltek, hogy a második fordulóba jutottunk, ám az történt, hogy egy fociultra végzett az első helyen, második helyen pedig Bukarest főpolgármestere végzett, aki egy érdekes figura. Erdélyben született, Fogarasban, odavalósi, ahonnan Jancsó Miklós is származott. Ott a török időktől kezdve románok, németek, magyarok együtt éltek, tehát neki van érzéke a kisebbségekhez. Ezen kívül egy híres matematikus, a Sorbonne-on doktorált matematikából, 50 alig múlt el, tehát politikusnak szinte fiatal, eléggé hasonlatos Karácsony Gergelyhez, egy megfontolt, higgadt ember, akinek nagyon széles látóköre van, és nagyon hosszú távra is tud tervezni, mert átlátja ezeket a kérdéseket. Az RMDSZ kénytelen volt vele menni a második fordulóra, miután az első fordulóban elmondta róla, hogy nem jó semmire. Ez már nagyon nehéz volt. Egyik napról a másikra azt mondani, hogy ami eddig fehér volt, az igazából fekete.

Ráadásul kezdetben Gulyás Gergely, majd Orbán Viktor is azt mondta, hogy a magyar kormányt igazából nem érdekli, mi történik a választáson, neki teljesen mindegy.

Miközben a két országnak rengeteg közös érdeke van. Például a magyar kormány azzal hiteti a magyar közvéleményt, hogy Európa legnagyobb földgáztartalékát, amit Romániában találtak meg a Fekete-tengerben, majd Magyarországgal közösen fogják kiaknázni. Ez pedig koránt sincs eldőlve, miközben Magyarországnak roppant fontos, hogy gázhoz jusson, és az orosz importról le tudjon válni. Tehát nem mondhatja semmilyen felelős magyar politikus – legyen az kormánypárti vagy ellenzéki –, hogy neki teljesen mindegy, hogy mi történik itt. Rá egy napra azt üzente Orbán Viktor, hogy jó keresztény ez a Simion, és ő támogatja a nemzetállamok Európáját. Mi, erdélyi magyarok már nagyon sokszor elmondtuk, hogy nem lehet szó nemzetállamok Európájáról, mert akkor Szlovákiában is, Romániában is majd lesz nemzetállam – kisebbségek nélkül. Nem hiszem, hogy ez valakinek az érdeke lenne.

– Mi volt erre a reakció?

– Próbálták az RMDSZ politikusok megmagyarázni, hogy ez csak arról szólt, hogy jó keresztény ember. Mintha a másik nem volna keresztény ember. Persze, ha nem volna keresztény ember, akkor se volna probléma. Romániában megpróbálják az államot és az egyházat elválasztani, ami azt jelenti, hogy a közintézményektől is távolabb tartják ezeket a dolgokat. Tehát akkor az RMDSZ politikusok kezdték mosdatni Orbán Viktort, amire óriási felháborodás tört ki a különböző internetes fórumokon, és azzal fenyegetőztek a választók, hogy nem is mennek el választani. Ezután sokan megszólaltak, jeles értelmiségiek, hogy ez tarthatatlan, Orbán Viktor súlyosan megsértette a játékszabályokat. Erre történt az a telefonbeszélgetés, amire hivatkozni szoktak, hogy Kelemen Hunor RMDSZ-elnök és Orbán Viktor megegyeztek, hogy nincsen semmi gond, Magyarország nem szól bele a választásokba. Tehát lefordítom az én egyszerű gondolkodásomra: az megint azt jelenti, hogy mindegy, akár lehet is Simion Románia elnöke.

Ha Románia elnöke lesz Simion, persze nem lesz világvége, de hogy az erdélyi magyarság újrakezdheti ott, ahol George Funar alatt abbahagyta.

Harcolnunk kell megint azért, hogy egy magyar nyelvű plakátot, egy színházi plakátot kitehessünk az utcára, vagy harcolnunk kell azért, hogy az idősgondozásban vagy a gyermekorvosoknak valamilyen módon kötelező legyen, hogy a kisebbségek nyelvét ismerjék, legalább olyan helyeken, ahol 20%-nál több magyar él. Tehát ez egy borzalmas hátrányt jelent nekünk, és megállítja az építkezésünket. Szijjártó Péternek sikerült mindezt megtetéznie azzal a kifejezéssel, hogy hát mi csak jóban szeretnénk lenni Románia eljövendő elnökével. Tehát ők már eleve elkönyvelték azt, hogy Simion nyerni fog. Ennek az az olvasata, hogy

Orbánnak az erdélyi magyar kisebbségnél és Románia demokratizálódásánál fontosabb, hogy az Európai Unióban blokkolni tudja az Oroszország elleni határozatokat.

Mert ne mindig csak az erdélyi magyarokért sírjunk. Magyarországnak szerintem kötelessége, joga és feladata, hogy egy demokrácia legyen a szomszéd államban, hogy legalábbis segítsen ebben, mint ahogy minket is érdekel, hogy Magyarországot demokratikus erők vezessék. Minden román, mikor nyugatra megy, Magyarországon keresztül kell menjen. És mi, erdélyi magyarok nagyon kényesek vagyunk arra, hogy ők milyen élményeket szereznek ott. Hogy beszél velük a rendőr, hogyan szolgálják ki őket. Sajnos az utóbbi időben nagyon sok panasz érkezett, hogy pokróc módon bánnak az átutazókkal, akik nem ismerik a magyar nyelvet, de azokkal is megtörténik ilyen az utóbbi időben, akik ismerik.

– Egy dolog, mit szeretne a magyar kormány, de mi a valóság? Hogy állnak most a jelöltek?

– Most úgy néz ki a felállítás, hogy lehet, hogy behozta a lemaradást Nicuşor Dan, Bukarest főpolgármestere, tehát nyitott a harc. Érdekes ez a helyzet. Két héttel vagy egy héttel ezelőtt, mikor volt az első forduló, megnéztem a magyarországi eredményeket, nagyon kevesen mentek el szavazni, tehát nem mozgósított sem az RMDSZ, sem a Fidesz, sem a magyarországi ellenzék azok között a román állampolgárok között, akik Magyarországon élnek.

Akik mégis elmentek szavazni, azok 60%-ban Nicuşor Dant választották, aki most is a demokratikus erők jelöltje.

Tehát a Magyarországon élő román állampolgárok pontosan látják és tudják, tudták az első fordulóban is, hogy ki az, akire lehet számítani.

– Azt mondtad, hogy kikukázott pártvezetőt találtak csak az első fordulóra. Ezek szerint Romániában is létező probléma, amit például az Egyesült Államokban észrevehettünk. Elfáradt a politikai elit?

– Egyrészt elfáradt, és ennek az oka pedig az, hogy ma a politikában dolgozni nem egy kifizetődő dolog. Ugyanis Románia viszonylag komolyan veszi a korrupció elleni harcot, ami azt jelenti, hogy ha feljelentettek, már indul is a vizsgálódás. Ki a fenének van kedve folyamatosan bizonyos hatóságokkal a nyakában vezetni akár csak egy iskolát vagy egy egyetemet, egy állami vállalatot? Borzalmas a folyamatos vegzálás. Borzalmas az is ugyanakkor, hogy a forrásokat megtalálni, az állami forrásokat, az mindig valami sógorkomaság alapján lehetséges. Tehát nem elég, hogy te okos vagy. Kapcsolatokkal kell rendelkezni. Jó kapcsolataid pedig akkor vannak, ha visszasegíted a másikat, aki pénzt utalt neked, vagy pénzt utalsz valakinek. Tehát lett egy zárt kaszt, ami nem tudott megújulni. Így hát itt

a romániai Menczer Tamások kezdtek el politizálni, akik folyamatosan nagyokat tudnak mondani, hatalmas nézettséget tudnak generálni, és ezt a nézettséget szavazatra tudják konvertálni.

Ma igazat mondani szerényen, az nem hoz szavazatokat és nem hoz nézettséget.

– Ezzel ugye nem azt akarod mondani, hogy már az is baj, ha a korrupció ellen egy országban határozottan fellépnek?

– Nem, egyáltalán nem mondom, csak a másik oldalon meg nincs semmi. Ez egy kicsit hasonlít a Gulliver Lilliputban történetéhez: ha valakinek valami nem tetszik, akkor feljelenti a másikat, és elindul egy eljárás, miközben az igazi nagy korruptak sok esetben – tudjuk jól – meglépnek.

– Mit veszíthetünk, ha Orbán favoritja lesz Románia elnöke?

– Például nagyon-nagyon jó lehetőséget is tud nyújtani jelenleg Románia olyan csak magyar állampolgároknak, akik Magyarországon kisodródtak politikai beállítottságok vagy csupán a nem lojális magatartások miatt. Például elég sok magyarországi színházi rendező és drámaíró is ma Erdélyben él, vagy legalább félig itt él, és itt alkot, és a román adófizetők pénzéből élnek. Ami egy fantasztikus dolog! Erről álmodtunk! Az értékek menjenek, jöjjenek egymás között! Mohácsi János most fejezte be Székelyudvarhelyen a rendezését. De ha most választások lettek volna, az a színész, akit ő rendez a színpadon, csak elővesz egy borítékot, beírja a szavazatát, és érte jönnek, és elviszik, és máris leszavazott. Mohácsi Jánosnak ugyanezért haza kellene mennie Budapestre.

Tehát az a több ezer Erdélyben dolgozó magyarországi magyar, akik identitást építenek, akik a magyarság megtartásán dolgoznak, azoknak fel kell ülniük egy vonatra vagy repülőre, és csak otthon szavazhatnak. Igazából nem érint, de bosszant ez a dolog. Én Stuttgartban voltam decemberben, amikor az első, megsemmisített elnökválasztás volt. Hála a NER-nek, mert Bagossy László ott igazgató, úgyhogy meglátogattam a stuttgarti Theater Tri-bühné-t. Ha egy normális Magyarország lenne, akkor Budapesten találkoztunk volna, esetleg Kaposváron. Szerencsére elmentem Stuttgartba, ott pedig elmentem a román konzulátusra, ami az általa igazgatott színháztól 400 méterre van, és bementem szavazni. Nagyon boldogok voltak, kérdezték, mit csinálok? Mondtam, meglátogattam a magyar barátomat. Mondták, jaj, de jó, szóljak még másoknak is, hogy jöjjenek szavazni. Tehát bárhova be lehet sétálni, nem kell lajstromozni, nem kell bejelölni – ez egy normális, mobilis Európa. Erről álmodtunk, hogy mindenki oda menjen, ahol dolga van.


Link másolása
KÖVESS MINKET: