„Bajban vannak” - Alföldi Róbert is megszólalt Majka és a kormány vitájáról
Alföldi Róbert szerint bajban lehet a hatalom, ha egy koncerten látott színpadi jeleneten megsértődik. A színész úgy gondolja, hogy nem volt még jellemző erre a kormányra, hogy különösebben értene a kultúrához vagy az előadóművészethez.
– fogalmazott az RTL Híradónak.
A vita hátterében Majka debreceni koncertje áll, ahol a Csurran, Cseppen című dal alatt egy kitalált ország miniszterelnökét játszották el a színpadon, akit a produkció részeként fejbe lőttek és összeesett. Néhány nappal később, as siófoki fellépésen ezt már nem ismételték meg.
A történtek után Orbán Viktor Tusnádfürdőn azt mondta: „Én értem, hogy mindenki pénzből él, de a pénz ennyire azért nem lehet fontos.” A miniszterelnök szerint valami félrecsúszott a magyar showbusinessben. A Kossuth Rádió péntek reggeli adásában is beszélt a témáról: „...hogy közben pénzt is kapnak érte, afelől sok kétségünk ne legyen.”
Majka reagált az állításokra. Visszautasította, hogy politikai alapon bárkitől pénzt kapott volna. „Sehova se álltam be” – mondta. Azt is hozzátette:
A zenész szerint éppen az a kormány vádolja őt, amely jelentős állami támogatást biztosított más, jobboldalinak tartott előadóknak. „Azok az emberek, akik elhisznek minden egyes mondatot, amit a kormány mond, azoknak én tök mindegy, hogy mit mondok, hogy honnan kaptam pénzt, vagy honnan nem.” Azt mondta, „megnézzük a jobboldali beállítottságú zenészeket, hogy mennyi pénzt kaptak már a kormánytól az elmúlt 15 évben, ahhoz képest rettentően le vagyok maradva anyagi támogatásban. Én egy forintot nem kaptam soha senkitől.”
Az RTL Híradó szerint a Szerencsejáték Zrt. 378 millió forintot adott az elmúlt 8 évben Pataky Attila fellépéseire, aki a Békemeneteken és a miniszterelnöki évértékelőkön is részt vett. Tóth Gabi koncertjeit 65 millió forinttal támogatták. Ő a Fidesz 2022-es kampányzáróján énekelte a Himnuszt.
A botrány után a kormányközeli sajtó több Majkát támogató céget is számonkért. A ONE Magyarország később közölte, hogy megszakítja az együttműködést a zenésszel. Hasonló eset történt 2015-ben, amikor a Telekom felbontotta a szerződését Ákossal. Akkor Orbán Viktor még így fogalmazott: „A kérdés úgy hangzik, hogy egy nagy cég, azért mert nagy, mert gazdag, vagy mert német, megteheti-e, hogy visszaélve a hatalmával megbüntet valakit azért, mert annak nem tetszik a véleménye.”
Az RTL megkereste a kormányt is, hogy megtudja, kik azok, akik pénzt fizetnek a zenészeknek, hogy kritizálják a kormányt, de választ nem kaptak.
A teljes riportot itt lehet megnézni: