Marco Rubio az orosz-ukrán tárgyalásról: a fő kérdés, hogy kié legyen Donyeck megye ötöde
Az ukrajnai háború lezárásáról szóló tárgyalások
– jelentette ki Marco Rubio amerikai külügyminiszter szombaton Münchenben a Bloomberg hírügynökségnek adott interjúban. A politikus jelezte: Washington elkötelezett a megoldás keresése mellett, bár a kudarc sem kizárt.
– fogalmazott a külügyminiszter.
Rubio kifejtette, hogy a terület feladása Ukrajna számára "nyilvánvaló okokból" kemény engedmény lenne mind taktikai, mind politikai nézőpontból. Kijev eddig következetesen elutasította, hogy területeket adjon fel, Moszkva pedig ragaszkodik a 2022-ben annektált négy megye teljes orosz ellenőrzéséhez és nemzetközi elismeréséhez.
A béketárgyalások amerikai küldöttségét Steve Witkoff, az elnök békemissziókért felelős különleges megbízottja és Jared Kushner vezeti. A két diplomata a kedden, február 17-én folytatódó háromoldalú tárgyalás után már az Iránnal tervezett közvetlen egyeztetésekre készül.
Az amerikai külügyminiszter megállapította, hogy
Rubio azt is kifejtette, hogy az Egyesült Államok Európa túlélésében érdekelt a szoros összekapcsoltság és a transzatlanti szövetség kritikus fontossága miatt. Washingtonnak nincs kifogása az ellen, hogy a német, a kanadai vagy a brit kormány vezetői Pekingbe látogatnak, hozzátéve, hogy Donald Trump amerikai elnök tavasszal utazik a kínai fővárosba.
"Azt várjuk el, hogy a nemzetállamok egymással kapcsolatban legyenek, de végső soron azt várjuk, hogy a nemzetállamok a saját nemzeti érdeküknek megfelelően cselekszenek" – fogalmazott.