HÍREK
A Rovatból

A Vidéki Prókátor szerint nem fognak szexvideót közzétenni Magyar Péterről, mert akkor Varga Judit emberként és anyaként is megbukna

A rejtélyes jogász szerint a volt igazságügyi miniszter gyerekei sosem tudnának megbocsátani neki. Úgy véli, a Fidesznek el kellene végre fogadnia, hogy egy pártnak sincs alanyi joga örökké hatalom maradni, és ideje lenne készülniük lelkiekben, hogy a hatalmat emelt fővel adják át.


A Vidéki Prókátor néven publikáló anonim szerző a Facebookon mondta el, mit gondol a Magyar Péter elleni esetleges lejáratásról. A kegyelmi ügyet kirobbantó rejtélyes jogász szerint nem valószínű, hogy a feltételezett szexvideó nyilvánosságra kerül, mert az Varga Juditot, Magyar volt feleségét is rendkívül negatívan érintené.

„Ha ugyanis megteszik, akkor Varga Judit, miután megbukott politikusként, megbukna emberként és anyaként is. A gyermekei, míg élnek, nem tudnák megbocsátani neki, hogy azokat szolgálta fenntartás nélkül, akik az apjukkal szemben ezt az ocsmány, bűnös lejárató akciót megtervezték és elkövették, s hogy ezt nem akarta, vagy nem tudta megakadályozni”

– állítja bejegyzésében.

A szerző ezután Varga Judit politikai tevékenységét értékelte. Úgy véli, a volt miniszternek meg kellett volna akadályoznia a Pegasus-, a Völner–Schadl- és a kegyelmi ügyet is, vagy ha erre nem volt lehetősége, le kellett volna mondania. Mint írja, Varga Juditnak „van még elszámolni valója a nemzettel szemben”.

A Vidéki Prókátor szerint Varga „minden kiemelkedő képessége és tudása ellenére nagyon rossz miniszter volt. Gyenge volt és súlytalan. Alkalmatlan volt a posztjára, s valójában valószínűleg nem is ő, hanem Völner Pál irányította a tárcát.”

Hozzáteszi ugyanakkor, hogy a politikussal szembeni kritikái ellenére az emberről és az anyáról nincs oka rosszat gondolni.

A bejegyzés írója reméli, hogy nem történik olyasmi, ami helyrehozhatatlan károkat okozna a család életében. „Talán még meg lehet állítani az elmebajt, a gátlásokat nem ismerő őrületet, mely nincs tekintettel semmire és senkire” – jegyezte meg.

Felszólította a fideszes politikusokat, hogy értsék meg: egy pártnak sincs alanyi joga évtizedekig hatalmon lenni. Arra kérte őket, készüljenek fel lelkileg a hatalom méltósággal való átadására, ha a nép áprilisban úgy dönt.

Majd Churchill példáját hozta fel, aki a világháború megnyerése után is emelt fővel fogadta el a választási vereséget. A szerző szerint a hatalom csak a „lelkileg torzult, beteg pszichéjű emberek” számára jelenti az életet.

„A magyar politikai élet ma pontosan olyan, amilyen Orbán jelleme és egyénisége, úgy is mondhatnám, hogy Orbán beszennyezte a magyar politikát a jellemével. Mivel egy totálisan centralizált rendszert épített ki, mindenről, ami ebben az országban az elmúlt 16 évben történt és a bukásáig még történni fog, kizárólag őt terheli a felelősség”

– fogalmaz a posztban.

A Vidéki Prókátor szerint a Fidesz fiatalabb generációjának el kellene gondolkodnia azon, hogy meddig kötik a jövőjüket a „Soros által útjukra indított, kiöregedett kollégiumi élcsapat” tagjaihoz, és nem kellene-e inkább egy „modern, normális, koalícióképes” pártot építeniük.

„Ha vannak a Fideszben olyan politikusok, akikben van emberség és belátás, akik szerint a politikának nem gátlástalan hazudozásról, vagyonfelhalmozásról és az ellenfél megsemmisítéséről kell szólnia, hanem a haza és a nemzet önzetlen szolgálatáról, akkor

szálljanak szembe azokkal, akik szerint a hatalomért semmilyen ár sem túl nagy, akik szerint bűncselekmények elkövetése, emberek, családok tönkretétele sem túl nagy ár, akik szerint még a saját politikai közösségbe tartozók emberként és anyaként való megsemmisítése sem túl nagy ár, mert a hatalomnak kizárólag csak a hatalom megtartása a célja és a hatalmon kívül nem tudják elképzelni az életüket”

– írja a szerző.

A bejegyzés végén arra figyelmeztet, „közös felelősségünk, hogy ne lépjünk át egy olyan határt, ahonnét már nincs visszaút”, majd a nemzeti összetartozás fontosságára hívja fel a figyelmet, mondván, „minden vitánk ellenére mégis csak egy nagy család tagjai vagyunk”.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Itt nézheted élőben, mit mond Magyar Péter az első parlamenti egyeztetésről
A Tisza Párt elnöke és párttársai a Fidesz-KDNP és a Mi Hazánk képviselőivel találkoznak a Parlamentben, ahol az új Országgyűlés alakuló ülésének előkészítéséről egyeztetnek.


Pénteken megkezdődnek az első egyeztetések az Országgyűlés alakuló ülésének előkészítésére.

Magyar Péter és a Tisza Párt tagjai a Fidesz–KDNP és a Mi Hazánk képviselőivel találkoznak.

A tárgyalóasztalnál több fontos kérdésről is dönthetnek, például az eskütétel rendjéről, az ülésrend kialakításáról, a házelnökről, a parlamenti bizottságokról és tisztségekről, valamint természetesen a május első hetére tervezett alakuló ülés menetrendjét is megvitatják.

A parlamenti bizottságok felosztásáról, a parlamenti tisztségekről és a májusi alakuló ülés menetrendjéről lesz szó a tervek szerint. Kiderülhet, hogy ki lesz Kövér László utódja az Országgyűlés élén, milyen parlamenti bizottságokat szeretne a Tisza Párt, és mennyire lesz nagyvonalú a leendő ellenzékével.

Magyar Péter a Parlament folyosóján sétálva már élőben bejelentkezett. Azt mondta, ez „a világ legszebb épületel”, és rendkívül nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy a Tisza Párttal most ott lehetnek.

„Ellentétben a 2010 óta tapasztaltakkal, ugyan a Tisza egy óriási, soha nem látott felhatalmazást kapott tőletek, a magyar emberekről, mégis másképpen szeretnénk működni, mint az előző kormánytöbbség”

– mondta.

Emlékeztetett arra, hogy 2022-ben a kormánypártok és az ellenzéki pártok nem tudtak megállapodni a tisztségek kiosztásáról, ezért Kövér László házelnök egyszemélyben hozott döntést arról, hogy kinek hány bizottsági elnöki, alelnöki pozíció lesz. Magyar kijelentette, hogy ők ezt másképp szeretnék intézni, meg akarják hallgatni a többi párt képviselőit, és kompromisszumra törekedni. Azt is elmondta, hogy Sulyok Tamás köztársasági elnökkel arról beszélt még szerdán, hogy várhatóan május 6-án vagy 7-én tarthatják meg az új Országgyűlés alakuló ülését.

Kitért arra is, hogy pénteken és szombaton számolják meg az átjelentkezők és a külképviseleten szavazók voksait, a Tiszánál pedig arra számítanak, hogy akár 3-4 újabb mandátumot szerezhetnek, így pedig akár 140-nél is több képviselőjük lehet a parlamentben.

Az alábbi videóban lehet követni az eseményeket:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Az oktatási és kulturális miniszteri pozícióra több jelöltünk is van
A Tisza Párt elnöke a Telex értesülésére reagált, miszerint Rubovszky Ritát neveznék ki oktatási miniszternek, akiről a nyilvánosság gyorsan eldöntötte, hogy túl fideszes. A leendő kormányfő mindenkitől több megértést, békességet és bizalmat kért.


„Az oktatási és kulturális miniszteri pozícióra több jelölt is van, és nem született végleges döntés” - ezt Magyar Péter mondta péntek délelőtt a Parlementben, miután a magyar sajtó egy kiszivárgott információ alapján arról cikkezett, hogy megvan a Tisza Párt oktatási minisztere, Rubovszky Rita oktatási és kulturális szakember.

Magyar Péter nyilatkozatában azt mondta, hogy tegnap kiszivárogtatott egy nevet a Telex, ami elindította a „polémiát és az adok-kapokot az interneten”.

Úgy fogalmazott, eddig is igyekeztek transzparensen eljárni, és „ha bármilyen valódi információt szeretnétek kapni azt tőlünk fogjátok megkapni”.

Mindenkitől több megértést, békességet és bizalmat kért.

„Bárkiről is legyen szó, szeretnék mindenkit megkérni a verbális lincselés leállítására. Főleg, hogyha tisztességes emberekről van szó, és akik nem is megerősítettek. Ezután konkretizálta, hogy az oktatási és kulturális miniszteri pozíciókról nincs végleges döntés.”

Végezetül ígéretet tett arra, hogy jövő héten már több miniszteri pozíciót is hivatalosan bejelent.

Ahogy arról beszámoltunk, a Telex tegnap arról írt, hogy információik szerint a Tisza Párt oktatási minisztere Rubovszky Rita, a Ciszterci Iskolai Főhatóság igazgatója lehet. A nem megerősített jelöltről a 24.hu ezután azt állította, hogy a 2000-es években egy Fidesz-közeli cégnél tűnt fel.

Magyar Péter támogatói nem fogadták kitörő lelkesedéssel a sajtóértesülést, ahogy egyes közéleti személyek sem.

Pankotai Lili politikai aktivista például azt írta a Facebookon, hogy „elfogadhatatlannak tartom, hogy egy világi intézmény – azon belül is az Oktatási Minisztérium – élére olyan, egyházi kötődésből jövő embert nevezzenek ki, amely egyház a Fidesszel karöltve lapátolta ki a pénzt az óvodákból, iskolákból, egyetemekből.”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Nagy Márton visszavonul a politikától
A nemzetgazdasági miniszter megerősítette, hogy leköszönése után nem vállal politikai szerepet. A hivatalos Facebook-oldala már el is tűnt.


Visszavonul a politikától Nagy Márton – ezt maga a leköszönő nemzetgazdasági miniszter közölte az Index érdeklődésére.

A lap észrevette, hogy péntek reggelre eltűnt a miniszter hivatalos Facebook-oldala, ezért keresték meg a Nemzetgazdasági Minisztérium. Azt a választ kapták, hogy az oldalt törölték.

Nem sokkal később Nagy Márton megerősítette az Indexnek: visszavonul a politikától.

A tárcavezető 2022 májusától gazdaságfejlesztési miniszter volt, jelenlegi tisztségét 2024 óta tölti be.

Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a 24.hu-nak adott interjújában élesen bírálta Nagy Mártont, szerinte a miniszter nulla eredményt tett le az asztalra.

Nem Nagy Márton az egyetlen miniszter, aki úgy döntött, hogy a kormányváltás után elköszön a politikai élettől. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter szintén távozik a közéletből, már az is kiderült, hogy az egyetemi oktatáshoz tér vissza. Az ő miniszteri Facebook-oldala szintén megszűnt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Több mint száz embert rúgnak ki a Fidesz online kampányait intéző cégtől
Elfogyott a pénz a választások után. Egy informátor szerint tömeges leépítés kezdődött a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökségnél, ami állítólag álprofil-hálózatot (trollfarmot) működtetett, és az ukrán zászlós provokációt szervezte a Nemzeti Meneten.


Csütörtök délután tömeges leépítés kezdődött a Fidesz online kampányait intéző Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökségnél, a cég munkatársainak mintegy 90 százalékát elküldhetik – írta a 444.hu. Az értesüléseik szerint a cég költözik, az új helyszín egyelőre ismeretlen. A portál szerint a lépések hátterében a párt választási veresége után megcsappant finanszírozás áll.

Egy, a cég működését közelről ismerő forrás szerint csütörtökön délután egy órakor állománygyűlést tartottak, ahol körülbelül 60 koordinátort bocsátottak el.

„A többieket 3 órától egyenként hívják be, és azt kérik tőlük, hogy ha közös megegyezéssel mondanak fel, jövő héten kifizetik őket. A stábból csak a legszűkebb mag, nagyjából a dolgozók 10 százaléka marad. A cég költözik, de egyelőre nem tudni, hová”

– számolt be a portálnak a névtelenséget kérő informátor.

A leépítés közel 110 embert érinthet. A Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség az a nonprofit kft., amely a Fideszhez köthető Digitális Polgári Körök rendezvényeit és online tevékenységeit szervezte egy XIII. kerületi irodaházból. A szervezet neve azután vált ismertté, hogy több oknyomozó cikk a közösségi média rejtett befolyásolásához kötötte a működésüket.

Korábbi cikkek szerint a cég egy több mint száz álprofilból álló hálózatot működtetett a Facebookon, hogy koordinált kommentekkel nyomják el a kritikus hangokat és erősítsék a kormánypárti narratívát.

Emellett fizetett hirdetésekkel is toboroztak résztvevőket Orbán Viktor egyik szegedi gyűlésére; ezeket a reklámokat azonnal leállították, amint a sajtó érdeklődni kezdett a módszerről.

A finanszírozási háttérről is több részlet kiderült az elmúlt hónapokban. A Telex korábban megírta, hogy a Digitális Polgári Körökhöz köthető Morális Forráskód Kft. fizette a kampányt segítő Facebook-hirdetéseket.

A 444 korábban arról is írt, hogy a Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség koordinálta az ukrán zászlós provokációt a Tisza Párt Nemzeti Menetén. Még az állítólagos koordinátort is megtalálták, aki egy fogókapun átlépve menekült a kérdések elől.


Link másolása
KÖVESS MINKET: