"A táppénz csak science fiction" – mire számíthat, aki a létminimum alatt él, de dolgozni akar?
A munkaerőhiány miatt egyre több cégnél nyitottak a szegénységben élő, elsőre problémásnak tűnő munkavállalókra is. Ők viszont hiába akarnak dolgozni, sokszor azt sem tudják, mi fán terem a havibér, táppénzről szinte nem is hallottak még, főleg nem motivációs levélről.
A két fél találkozását próbálja segíteni az Utcáról Lakásba Egyesület “Adj munkát!” projektje, amely visszaadná az álláskeresők önbizalmát, és még a késés miatt dühöngő főnököket is rávenné, hogy legyenek egy kicsivel megértőbbek.
Adrienn volt már könyvtáros asszisztens, portás és takarító. Iván dolgozott call centerben, karácsonyi vásárban és piackutató cégeknél. Gizi legutóbb egy gyerekruhaüzletben próbálta ki magát, József pedig most éppen biztonsági őr, de korábban árult motorbicikliket, volt BKV-ellenőr és közmunkás, amiről egyszer az Abcúgnak is elmesélte az élményeit.
Ők mind szegénységben élő emberek, akik egyáltalán nem félnek dolgozni, mégis sokszor csak feketén, alkalmi munkákra veszik fel őket. Ha meg is csípnek valamilyen állást, gyakran már az első problémánál megválnak tőlük.
Adriennt, aki hajléktalanszállón él, azért rúgták ki a portás állásából, mert magas volt a vérnyomása, és a főnökei attól tartottak, ha rosszul lesz, majd nem tudja kinyitni az ajtót. Amikor takarítónak ment, kiderült, hogy nem jelentették be, amivel nem is lett volna baja, ha szólnak neki előre.
Gizi néhány próbanapot dolgozott egy ruhaüzletben, amit nem fizettek ki, és még csak fel sem hívták, hogy nem tartanak rá igényt. Józsefnek az volt az egyik legrosszabb élménye, amikor a próbaideje alatt betegszabadságra ment, és kirúgták.
Az ehhez hasonló helyzetben lévő embereknek próbál segíteni az Utcáról Lakásba Egyesület (ULE) “Adj munkát!” projektje, amelyben szegénységben élő, sokszor hajléktalan embereket hoznak össze a munkaadókkal. Ehhez először is csináltak egy honlapot, ahol közzétették az álláskeresők fényképes önéletrajzait, benne minden eddigi tapasztalatukkal, és hogy mivel foglalkoznának szívesen. A hosszú távú cél, hogy minél többen tartósan elhelyezkedjenek, de örülnek az alkalmi munkáknak is.
“Nyaraló rendbetétele, levélszedés, takarítás, felújítás” – sorolta Mester Attila, a projekt egyik vezetője, hogy milyen feladatokkal szokták őket megtalálni magánemberek, de szoktak jelentkezni gyárak is.
Ha bejön egy álláslehetőség, Attila felkínálja a csoport szokásos, kedd délutáni gyűlésén. Sokszor előre tudja, ki lenne rá a legalkalmasabb, vagy éppen kinek lenne rá a legnagyobb szüksége.
“Egy gyárban keresnek takarítót, csomagolót, gépkezelőt” – fordult oda Gizihez egy szeptember végi megbeszélésen, amelyen mi is ott voltunk. “Nem tudom, ez mennyire van messze Csepeltől, de biztosan megy oda valami busz. Keresnek portást is, de ott Karcsira gondoltam” – mondta.
Gizi fogadkozott, hogy megnézi, miről van szó, bár elég elkeserítőnek látta a helyzetét.
“Sok sikertelen próbálkozáson vagyok túl, és nem érzem valami jól magam. Nehéz fizikai munkát nem tudok vállalni az ízületeim miatt” – mondta, ráadásul úgy érzi, középkorúként sokszor esélye sincs bekerülni egy munkahelyre.
Attila szerint viszont egyre jobb a helyzet, és nyitottabbnak látja a munkaadókat, mint korábban, amihez szerinte a munkaerőhiány is hozzájárul. Ez abból is látszik, hogy néhány héttel ezelőtt azzal kereste meg őket egy budapesti multinacionális cég mérnöke, szívesen vennének fel embereket betanított munkára. “Az egyik tagunk jelentkezett is, de rögtön lepattant a HR-ről. A mérnök viszont nem hagyta annyiban, és összehozott egy találkozót a HR-esek és az egyesületünk vezetői között. 7-8 embert vittünk gyárlátogatásra, és könnyen lehet, hogy az egyikük el is kezd majd dolgozni náluk” – mondta.
“Ez a cég például azért volt nyitott, mert nem mindig éri meg nekik felvenni egy fiatal dolgozót. Mire betanítják, sokan már váltanak is a magasabb fizetésért. Ha viszont esélyt és megbecsülést adnak valakinek, akinek rég nem volt ebben része, az kisebb eséllyel fog elmenni”.
Persze kellett a mérnök közbenjárása is, ami azt mutatja, hogy a nagy cégeknél is jó, ha van gazdája az ügynek. Attila szerint az lenne a legideálisabb, ha a nagyobb cégek szociális munkásokat alkalmaznának, akik direkt a rossz helyzetben levő dolgozók problémáira figyelnének.
Innen már csak az albérlet következhet
Az “Adj munkát!” végül is valami olyasmit csinál, amit az állami fenntartású munkaügyi központoknak kellene, de ott szinte mindenki csak rossz tapasztalatokat szerzett.
Adrienn augusztus végén jelentkezett egy tanfolyamra, ahol gyógypedagógiai segédeket képeznek. “Először azt mondták, ne is adjam be, mert van már piacképes szakmám. Ez alatt arra gondoltak, hogy van oboista végzettségem” – mosolygott. Végül egy szociális munkás tanácsolta neki, hogy mindenképp adja be a papírt.
“A munkaügyi központban inkább alattvalónak érzi magát az ember, itt viszont komolyan kíváncsiak rá, hogy mihez értek, és mit szeretnék csinálni” – mondta Iván, aki épp megfázással küszködött, amikor találkoztunk. Nem is várta meg a gyűlés végét, inkább elszaladt egy oktatásra, ahol forgalomszámlálókat tanítanak be, aztán hazament lefeküdni.
“Egy ilyen klubban az emberek könnyebben elmondják a problémáikat, jobban meg tudnak nyílni, így hatékonyabban lehet munkát is találni” – mondta Attila. Adrienn szerint elsősorban nem is az a jó egy ebben a közösségben, hogy technikai segítséget kapnak az álláskereséshez, bár az is nagyon hasznos. “A múltkor például a motivációs levelekkel foglalkoztunk, mert most már ilyet is kérnek mindenhol. Régen ilyen nem volt” – mondta. Számára viszont sokkal fontosabb, hogy az itteni beszélgetéseken fel tud oldódni, és megszabadult egy sor frusztrációtól, ami korábban akadályozta őt a munkakeresésben.
Sokáig szégyellte, hogy takarítani jár, de ez már a múlté, sőt elhitte, hogy másra is képes lehet.
“Elhittem, hogy meg tudom mutatni én is, és már tudom, hogy akkor sem kell elkeseredni, ha valami éppen nem sikerül. De jó néhány ilyen összejövetel kellett, mire kijöttem ebből az állapotból”. Adrienn évek óta hajléktalanszállón él, de ma már saját szobája van, ami sokkal kényelmesebbé tette az életét. “Innen már csak az albérlet következhet”.
Mindig feketén dolgoztak
Attila úgy számolta, az elmúlt szűk egy év alatt, mióta működik a csoport, nagyjából tízen találtak állandó, és még többen alkalmi munkát. De ha valakit felvesznek, akkor sem szakítják meg vele a kapcsolatot, hanem közvetítőként ott vannak a munkaadó és a dolgozó között.
“Mindkét félben berögzült rutinokat kell feloldanunk. Az ügyfeleink többsége mindig feketén dolgozott, az pedig, hogy táppénzre lehet menni, teljesen science fiction nekik. Ehelyett ahhoz vannak szokva, hogy odamennek valahova reggel, aztán vagy megkapják a beígért kétezer forintjukat, vagy nem.
Előfordult, hogy kiközvetítettünk valakit egy munkára, de nem ment el a megbeszélt időre, ami jogosan háborította fel a munkaadót. Kiderült, hogy az illető beteg lett, de azt már nem tudta, hogy erről szólni is kellene. Sokaknak az is szokatlan, hogy a hónap végén kapnak fizetést, hiszen korábban általában naponta próbálták összerakni a pénzt. Egyébként jobb is lenne, ha a heti bér lenne a szokásos, az könnyebben átlátható. Az Egyesült Államokban irodai munkáknál is így szokás” – mondta.
Közben viszont sokszor a munkaadók sem tudják elképzelni, milyen körülmények közt élnek a saját dolgozóik.
“Ha egy dolgozó nem veszi fel a telefont, nem biztos, hogy egy cégnél rögtön arra gondolnak, hogy nem volt pénze feltölteni a kártyáját. Pedig ez gyakran előfordul”.
Attila és munkatársai az ehhez hasonló konfliktusokat próbálják elsimítani, de persze így is előfordul, hogy valakitől megválnak.
Az “Adj munkát!” szervezőinek hosszú távon az a célja, hogy valamilyen társadalmi vállalkozássá fejlesszék az állásközvetítést, de ennek a kereteit még nem találták ki pontosan, majd a tagokkal együtt fogják megtervezni. Egyelőre ott tartanak, hogy szeretnék, ha minél több munkaadó megismerné őket, akik akár személyesen is elmennének egy keddi gyűlésükre, akár egy komplett állásbörzét is tartanának.
Ehhez persze az is jó lenne, ha minél több, nehéz helyzetben levő álláskereső ismerné meg őket, és csatlakozna hozzájuk. A tagjaik jó része ugyanis az Utcáról Lakásba Egyesület körüli civil szervezetekben, a Város Mindenkiében és a Közmunkás Mozgalom a Jövőért-ben is aktív, ami Attila szerint jó, de nem ártana kicsit tágítani a kört.
“Most adtunk be egy pályázatot, ha azzal nyerünk, akkor jövő nyárig biztosan működni tudunk”.
