SZEMPONT
A Rovatból

A romák gettóban tartása a legfontosabb cél

Míg a 2010 előtti kormányok inkább az iskola falain belül próbálták valahogy enyhíteni a gyerekek közötti társadalmi különbségeket, addig az elmúlt hét év sokkal inkább a szegregációt fenntartó, második esély típusú programokról szólt egy kutatás szerint.
Prókai Eszter, Abcúg - szmo.hu
2018. február 19.



Míg a 2010 előtti kormányok inkább az iskola falain belül próbálták valahogy enyhíteni a gyerekek közötti társadalmi különbségeket, addig az elmúlt hét év sokkal inkább a szegregációt fenntartó, második esély típusú programokról szólt. Mint például a tanodák egyre erőteljesebb pályázati támogatása. Egy nemrég megjelent tanulmány szerint azonban ezek az intézmények – bár jó szándékkal, de valójában csak fenntartják a roma gyerekek szegregációját és az iskolai sikertelenségüket.

Tudnak hatékonyan működni a jelenlegi, alapvetően lexikális tudást számon kérő, tantárgyalapú oktatási rendszerben olyan programok, amik a roma tanulók oktatási érdekeit állítják központba?

Lehet-e hatásuk ezeknek a programoknak az egész rendszerre, és sikeresebbek lesznek-e ettől az iskolába a roma gyerekek?- ezeket a kérdéseket feszegeti Kende Ágnes nemrég megjelent tanulmánya.

A szerző két programon keresztül próbál rávilágítani arra, hogyan pattanak le az egyébként jószándékú oktatási programok a közoktatás egészéről. Az egyik ilyen a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézetben működik, ahol az egyetemről kikerülő majdani pedagógusokat arra készítik fel, hogyan próbálják kompenzálni az iskola falain belül a társadalmi egyenlőtlenségeket, a másik pedig a tanoda program.

A kutató szerint előbbi újfajta szemlélete, mire eljut az iskolákhoz, részben elolvad, bedarálja őket az iskola hagyományos működése, és ez történik a tanodákban alkalmazott hatékonyabb tanítási módszerekkel is, amiket az iskola, ahelyett, hogy alkalmazná, inkább csak kihasználja, és felmenti magát az alól, hogy neki kelljen megoldania a roma gyerekek iskolai problémáit.

Kende szerint mindkét program elszigetelten, zárványként működik: a tanárképzés egészére nem ez a felfogás jellemző, a tanodák pedig nem képesek hatást gyakorolni a roma gyerekek iskolai eredményességére.

Az 1990-es évek óta minden kormány tisztában volt a roma gyerekek oktatási problémáival és az erősödő oktatási szegregáció jelenségével, történtek is próbálkozások különböző oktatáspolitikai megoldások bevezetésére, de valódi politikai akarat egyik kormányzat oktatáspolitikájában sem volt arra, hogy a problémákat rendszerszinten kezeljék. Ennek ellenére Kende szerint mégis jól látható a különbség a 2010 előtti és az azóta eltelt idő oktatáspolitikája között.

Míg a

- 2002–2010 közötti liberális, majd később szocialista oktatási kormányzat egy sor, az oktatási integrációt támogató programot vezetett be, és igyekeztek bizonyos ellenfékeket beépíteni a szabad iskolaválasztás gyakorlatába, például azzal, hogy megnehezítették a körzeten kívüli gyerekek iskolai felvételét, másrészt a körzeteket igyekeztek úgy újrarajzolni, hogy két körzet között ne lehessen túl nagy a társadalmi különbség.

... addig a

- 2010 után hatalomra kerülő konzervatív kormány ideológiai alapon szakított az előző kormányok oktatáspolitikai elképzeléseivel: az integráció és esélyegyenlőség fogalmát a felzárkóztatás fogalma váltotta fel, és az elmúlt hét év történései csak a szelektivitást erősítették.

Mint például:

a leszállított tanköteles kor, ami a roma gyerekek korai lemorzsolódása szempontjából különösen növeli a kockázatot, hiszen sokan már az általános iskola végére elérik a tanköteles kor határát

az egyházi iskolák erőteljes térnyerése, a felvételi követelményeik kialakítása, illetve a hozzájuk társított elit jelleg eleve eltántorítja a roma szülőket az egyházi iskola választásában

a szakiskolai rendszer átalakítása, ami egyrészt a szakmaválasztást előre hozta 14–15 éves korra, illetve merevebbé tette a különböző középfokú iskolatípusok között az átjárást, ezzel is megnövelve a lemorzsolódás kockázatát

a Híd program bevezetése, ami gyűjtőhelyévé vált azoknak a nagyon hátrányos helyzetű – elsősorban roma – gyerekeknek, akiket még a szakiskolákba sem vettek fel.

De ez látszik az uniós pályázati kiírásokból is: amíg a 2010 előtti kormányok döntően az iskolán belüli átalakulásokat támogatták, például a kompetencia alapú oktatással, addig 2010 után sokkal inkább a szegregációt fenntartó, vagy legalábbis az integrációt nem támogató, „második esély” típusú programokra – mint például a tanoda pályázatokra – került a hangsúly.

Ez utóbbi önmagában nem lenne probléma, ha mellette az intézményfejlesztés és a pedagógiai kultúraváltás is része maradt volna az elképzeléseknek.

Kende tanulmányában részletesen is bemutatja ezt a két programot. Az egyik ilyen a Miskolci Egyetem Tanárképző Intézetében működik, ahol a képzés elsősorban arra törekszik, hogy a tőlük kikerülő tanárok képesek legyenek valamennyire kompenzálni azokat a társadalmi egyenlőtlenségeket, amiket amúgy az iskola inkább erősíteni szokott. A miskolci tanárképzési program a gyakorló iskolák hagyományával is szakított, és tanulóit nem a legjobb, elit iskolákba küldi gyakorlatra.

Épp ellenkezőleg, programjuk nagyon fontos eleme, hogy hallgatóik olyan iskolákban töltsék gyakorlati idejüket, ahol sok a hátrányos helyzetű roma gyerek.

Azonban minden erőfeszítésük ellenére a hallgatóik, ha valóban tanárnak mennek, a legtöbb iskolában olyan közegben találják magukat, amiben a tanárképző szemlélete ismeretlen, és teljesen hiányzik. A fiatal, tapasztalatlan hallgatóikat legtöbbször bedarálja az az intézmény, ahová kerülnek, és kénytelenek az ottani vezetéshez alkalmazkodni.

Az egykori hallgatók gyakran egy olyan tantesületben találják magukat, ahol nem létezik az a fajta tanári szerep, amit a tanárképzőn elsajátítottak.

A fiatal pályakezdő tanároknak nagyon nehéz az iskola tantestületével szembemenve, egy egész más szemléletet egyedül megvalósítania, ezért gyakran fel kell adniuk azt a szemléletmódot, amivel az egyetem kapuján kiléptek.

Az első tanodák civil kezdeményezésre jöttek létre elsősorban roma gyerekeknek. Mint például a Józsefvárosi Tanoda, ami saját koncepciója kialakításakor abból indult ki, hogy milyen igényei vannak a helyi roma lakosságnak. Úgy látták, hogy a szülők nem akarták szegregált iskolába járatni gyerekeiket, és hogy szükség van egy olyan programra, ami elősegíti a gyerekek iskolai sikerességét. A legtöbb tanodát olyan szervezetek hozták létre, amik vagy már korábban foglalkoztak oktatással, vagy legalábbis jól ismerték a helyi közösségek szükségleteit.

Ahogy Szőke Judit – a Józsefvárosi Tanoda alapítója – fogalmazott:

ez volt a tanodák aranykora.

Ugyanakkor épp az első tanodák sikerei miatt – ami alatt nem számszerűsíthető sikereket kell érteni -, felmerült a program kiterjesztése. Ennek eredménye volt az első, 2005-ös tanodapályázati kiírás, amit nagyjából 20 tanoda nyert el. Habár a pályázati kiírások között mindig voltak akár éves szünetek is, amiket sok tanoda nem élt túl, a későbbi meghirdetések már 180 tanoda indulását tették lehetővé, majd ismét egy hosszabb szünet után, 2017-ben már körülbelül 200 tanoda működésére volt pályázati pénz.

A tanoda körül az indulása óta létezik egy olyan politikai-ideológiai vita, aminek lényege, hogy kell-e tanoda, vagy jó iskolát kell-e inkább csinálni, és ha lenne jó iskola, akkor milyen szerep juthat a tanodáknak. Ehhez szorosan kapcsolódik a szegregáció kérdése is, azaz

fel lehet-e oldani azt az ellentmondást, hogy miközben a roma gyerekek integrációjának az élharcosai hozták létre az első tanodákat, miként szolgálhatják az integráció megvalósulását a roma gyerekek által látogatott tanodák, amelyek ilyen értelemben szegregált intézmények?

A tanodák jó része olyan hátrányos helyzetű régiók szegény falvaiban működik, ahol vagy csupán egy iskola van, ami legtöbbször már maga is szegregált intézmény, vagy olyan helyen, ahol már iskola sincs és a gyerekek más településekre járnak tanulni. Az esettanulmányhoz készült interjúk alapján ezeken a helyeken az első idegenkedésen túljutva, az iskolák a tanodákban hamar a felmentőt látják, hiszen át tudják hárítani a tanodákra azoknak a roma gyerekeknek a tanítását, akikkel maguk nem tudnak mit kezdeni. Holott

a tanodák eredeti szándékaik szerint nem a másnapi lecke elkészítésében segítik a gyerekeket, hanem olyan kulcskompetenciákat kellene fejleszteniük, amelyekkel a gyerekek végső soron megtanulnak tanulni.

Ez több szempontból sem sikerül a tanodáknak:

- az idősebb gyerekek már olyan tanulási hátrányokkal érkeznek, amelyek felszámolására nincsenek a tanodák felkészülve

- a gyerekek mindennapi kudarcai miatt mégiscsak arra kényszerülnek a tanodák, hogy a másnapi iskolai feladattal foglalkozzanak

- anyagi okokból sokszor nem tudják megengedni maguknak, hogy minden tantárgyhoz megfelelő szaktanárt biztosítsanak.

Gyakran nem szakirányú végzettséggel rendelkezők tanítanak bizonyos tárgyakat, és az is gyakori eset, hogy pedagógiai végzettséggel egyáltalán nem rendelkezőket foglalkoztatnak.

“Az elmúlt évek kormányzati intézkedéseiből jól látszik a lakhatási és az oktatási programok támogatáspolitikáján keresztül, hogy a romák „gettóban tartása” az új irány és nem az integráció elősegítése, a kormány a felzárkóztatásban és nem az oktatási integrációban hisz. Az oktatáspolitika elfogadhatónak tartja, „szeretettelinek” írja le a szegregációt és jogszabályok szintjén is lehetővé teszi azt.

A tanoda így ugyan jó szándékkal és a gyerekek számára – rövid távon mindenképpen nagyon is pozitív – programmal valójában fenntartja a roma gyerekek szegregációját, az iskolai sikertelenségüket, és ezzel a képzettség nélküli korai iskolaelhagyás megnövekedett kockázatát” – írja a tanulmány.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a Trump-Putyin találkozóról: Amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete
A biztonságpolitikai szakértő szerint Putyin elérte, amit akart, Trump pedig önmagát tette meg békeszervezőnek. Tarjányi Péter szerint a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt.


„A világ figyelt. A háború nem állt meg. És amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete. Nincs áttörés. Csak egy asztal. A találkozó nem hozott megállapodást. Nincs tűzszünet. Nincs aláírt egyezmény. Van viszont egy tervezet, amit Trump és Putyin kidolgozott, Ukrajna és Európa nélkül. Ez nem béketeremtés. Ez békéről való tárgyalási keret felkínálása, Ukrajna feje felett” - írja a Trump-Putyin csúcstalálkozóról Facebook-oldalán megosztott elemzésében Tarjányi Péter.

A biztonságpolitikai szakértő szerint

„Putyin elérte, amit akart: fogadták hivatalosan az USA-ban, Trump partnerként kezelte, nem született új szankció, nincs tűzszünet, tehát a háború folytatódhat. Ez diplomáciailag óriási előrelépés Moszkvának, anélkül, hogy bármit engedett volna”.

Tarjányi szerint Trump önmagát tette meg békeszervezőnek, ez pedig kampánystratégia is.

„Trump úgy akar visszatérni, mint aki békét tud hozni. De ehhez előbb meg kell teremtenie a háború folytatásának lehetőségét is. És ezt most megtette. Mert jelenleg a harc megy tovább! Ukrajna és Európa a pálya szélén. Zelenszkijt nem hívták meg. Az európai vezetők csak értesítést kapnak, nem tárgyalófelek. A biztonsági garanciák nem NATO-keretűek, tehát nem kollektív védelmet jelentenek, csak Trump által vázolt ígéreteket”

- írta, majd hozzátette:

„Ez egyben stratégiai üzenet is: ha Európa nem egységes és nem lép fel önállóan, nem lesz megoldás.”

A szakértő számára ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt. „Mert erről senki nem mondott semmit. (...) A tervezet létezik, de nem hozták nyilvánosságra. Ez érthető, mert előtte Trump megmutatja Zelenszkijnek és az EU-nak” - fogalmazott a szakértő, aki szerint a tervezetben lehet szó területi kompromisszumról, a Krím elismeréséről, Donbasz orosz védnökségéről és akár Ukrajna NATO-tagságának tiltásáról is.

„Ez a találkozó nem a háború lezárásáról szólt, hanem a hatalmi szerepek újrafelosztásáról. Putyin visszatért a tárgyalóasztalhoz, Trump visszatért a középpontba és Európa, Ukrajna nélkül semmi nem lehet a »békéből«, ami még tűzszünet sem jelenleg. A kérdés mi derül ki az elkövetkező órákban, napokban a tárgyalásról, a konkrét hangulatról, esetleges nyomásgyakorlásról illetve a tervezet tartalmáról...Bizonyos szempontból többet vártam, bizonyos szempontból rosszabbat”

- zárta értékelését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Karikó Katalin: Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat
A Nobel-díjas kutató szerint a tudományellenesség erősödése és a támogatások megvonása komoly kockázatot jelenthet. A kutatóbiológus az amerikai egészégügyi miniszter legújabb döntése hosszú távon gyengítheti az ország felkészültségét egy új pandémia esetén.


Karikó Katalin kutatóbiológus szerint az Egyesült Államok komoly veszélybe kerülhet, ha a jövőben új pandémia tör ki. Úgy véli, hogy az mRNS-vakcinák fejlesztésének leállítása jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordoz. „Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat” – fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában.

Mindezt azután mondta el a Nobel-díjas tudós, hogy az amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. nemrég

félmilliárd dollárral csökkentette az mRNS-vakcina kutatások szövetségi támogatását. Karikó szerint Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, és már régóta ismert oltásellenes nézeteiről.

A kutató arra is kitért, hogy nem érti, hogyan erősödhetett meg ennyire a tudományellenesség az Egyesült Államokban. Megdöbbentőnek tartja, hogy tömegek örülnek annak, ha egy egyetem, például a Harvard, komoly támadások érik.

Felidézte, hogy amikor Magyarországon ellehetetlenítették a munkáját, elhagyta az országot, később pedig az Egyesült Államokból is távozott, miután a Pennsylvaniai Egyetemről elküldték.

Ezután Németországba ment, ahol a Biontechnél kezdett dolgozni – a cégről akkor még csak véletlenül, egy ismerősétől hallott.

Elmondta, hogy az mRNS-vakcinák mellékhatásai nem térnek el a hagyományos oltásokétól. Sokan mégis másképp gondolják, mert egyszerre sok felnőttet és idős embert oltottak be, akik az életkoruk miatt gyakrabban betegednek meg.

Karikó szerint az amerikai támogatások megvonása nem állítja meg a fejlesztéseket. Úgy látja, hogy az amerikai kutatók megtalálják a módját a folytatásnak, miközben Európában és Kínában továbbra is számos kutatás zajlik. Hozzátette, hogy ezeknek a vakcináknak a rákterápiákban is nagy szerepe lehet.

Jelenleg mintegy 150 különböző klinikai vizsgálat folyik világszerte mRNS-vakcinákkal, elsősorban különféle daganatos betegségek ellen. Három éve kezdtek személyre szabott mRNS-alapú oltásokat adni New Yorkban hasnyálmirigy-daganatos betegeknek, és a páciensek fele még ma is él, annak ellenére, hogy ez az egyik legagresszívebb ráktípus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Thuróczy Szabolcs: Ha 2026-ban is ebben a száraz szarban tapicskolunk, elhagyom az országot
A színész az Ördögkatlanon beszélt arról, mennyire felháborítja a luxus és a politikai közöny. Szerinte Rogán Barbaráék pénzéből akár tanárok béremelését is fedezni lehetne.


Thuróczy Szabolcs az Ördögkatlan fesztiválon ült le beszélgetni Veiszer Alindával. A színész elmondta, hogy Moszkva mellett van egy falu, ahol Aszadtól Janukovicsig mindenki megtalálható. Úgy fogalmazott, Orbán is elmehetne oda a több százmillióval együtt, és „mi meg boldogabban élnénk”.

A Telex által szemlézett beszélgetés elején Rogán Barbara luxustárgyairól beszélt. Szerinte a propagandaminiszter feleségének egyetlen karkötőjéből szinte az egész Ördögkatlan fesztivál kijönne. A Hermès táska ára 23 millió forint, amibe csak zsebkendőt és szájfényt lehet tenni. Azt mondta: „Amikor azt gondolod, hogy az elmebetegségnek nincs már határa! És megy be a Chanel boltba, hogy vesz még egy táskát.”

„A szekrényben lévő táskáiból egy teljes pedagógusi béremelés kijönne.”

Thuróczy szerint szeretne távol maradni a közélettől, de nem tud, mert a politika folyamatosan adja a témát, és ez nagyon feszült hangulatot teremt. „Félreállok az autóval, felordítok az égbe, nem marad bennem, nem leszek rákos. Kiordítom magamból” – mondta. Ha nem így vezeti le a feszültséget, akkor Bödőcs Tiborral sms-ezik. Szerinte a nagyjából 10 ezer üzenetükből akár 400-500 percnyi anyag is lehetne, ha egyszer kiadnák.

A rendszerváltás idején még a Fideszre szavazott, mert vidéki fiatalként nem érzett más pártot magához közel. Úgy látta, az SZDSZ túl budapesti volt, az MDF pedig kevésbé szólt a fiatalokhoz. Most úgy fogalmazott: „Az MDF már egy jó minőségű tokaji bor ehhez a koccintókultúrához képest, amit ma politikának nevezünk”. Torgyán József, Kuncze Gábor szerinte szórakoztató emberek voltak, Kupa Mihály pedig összetett mondatokban beszélt. Úgy érzi, a politika teljesen megváltozott, de „ennek egyszer vége lesz, mert csak a pénz érdekli őket, és csak erről tudnak beszélni”.

„Ma egy kurvajó országban Sára Sándor, Ungváry Krisztián meg Jankovics Marcell lenne a jobboldal” – mondta, hozzátéve, hogy ma ezt Bede Zsolt és Menczer Tamás képviseli.

A jövőjéről úgy nyilatkozott, nyugodtabb életet szeretne, „hogy kicsit felszabaduljon a társadalom, és fasza, fontos dolgokra lehessen koncentrálni”. A 2026-os parlamenti választásra és a lehetséges változásra is utalt: „Ha nem így lesz, akkor én biztosan elhagyom az országot, elmegyek Rijekába.”

Szerinte „ha jövőre megint ebben a száraz szarban fogunk tapicskolni, akkor végünk van”.

Szóba került Magyar Péter is, akiről Thuróczy azt mondta, „hihetetlen, amit kap” a Fidesztől és a holdudvarától, és „másfél év alatt meg is őszült a csávó”.

Színészként felháborítja, hogy a kormány milyen kulturális produkciókat támogat. „A tündöklő középszer dorbézol, égetik a pénzt, mintha nem lenne holnap” – mondta. A legtöbb kiemelt alkotást megnézi, így a Hunyadit is, de elaludt rajta. Szerinte „rengeteg ember van benne, akit szeretek, de ha én játszottam volna benne, röhögőgörcsöt kaptam volna magamon ebben a jelmezben”. A Tenkes kapitányáról viszont azt mondta, hogy jól volt megcsinálva, remek színészi játékkal. A Hunyadival kapcsolatban úgy fogalmazott:

„Itt meg nyammogás van, nincs igazán brutál erejű, jó színészet. Szarok a szövegek, pedig lehetett volna ezt igazi, valós, jó párbeszédekkel csinálni.”

A beszélgetésben még szóba került a Pintér Bélához fűződő viszonya, nehezen induló pályája és az alkoholizmus is. Elmondta, hogy nagyon szereti az olyan feltörekvő előadókat, mint Beton.Hofi, Pogány Induló vagy Carson Coma. Úgy érzi, a hatalom „MSZMP KB, munkásőrhangulatban” áll hozzá a művészekhez, és „Azahriah számait elemzi a Mandiner”. Majka Csurran, cseppen című száma azért tetszett neki, mert sok emberhez eljutott. Szerinte a kormány felháborodása Majka főbelövős performanszán öngól, hiszen fél éve még azt mondták, a számhoz nincs közük, most viszont felvállalják, hogy róluk szól. „De ez már ebben az évben vagy a tizedik vagy huszadik öngól” – tette hozzá.

A teljes beszélgetést Veiszer Alinda csatornáján lehet megnézni és meghallgatni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Mitől ennyire magabiztos Putyin? – A New York Times bemutatta, hogyan változott meg az orosz hadsereg
Putyin Oroszország teljes gazdaságát alárendelte a háborúnak, és sikeresen alakította át a toborzást, a fegyvergyártást, valamint a harcmodort – írja az amerikai lap. Emiatt sokkal jobb pozícióból várhatja találkozását Trumppal, ami számára önmagában is győzelem.


Orbán Viktor arról beszélt a történelmi Trump-Putyin csúcstalálkozó előtt, hogy Oroszország már meg is nyerte az Ukrajna elleni háborút. Bár rajta kívül egyetlen nyugati vezető sem tett ilyen kijelentést, abban egyetértenek az elemzők, hogy Putyin számára már az is hatalmas győzelem, hogy létrejön a csúcs, ami véget vet nemzetközi elszigeteltségének, éket ver a NATO szövetségesek közé, és lehetővé teszi, hogy úgy mutassa be az ukrajnai háborút, mint egy nagyobb konfliktus részét Oroszország és a Nyugat között, amit Oroszország akár meg is nyerhet.

„Bárhová is lép egy orosz katona, az a miénk” - jelentette ki Putyin nemrég külföldi vezetők előtt egy gazdasági találkozón.

De mitől lehet ennyire magabiztos az orosz vezető, akinek a hadserege a háború első időszakában katasztrofális vereségeket szenvedett el? Hogyan tudta megváltoztatni a helyeztetet a csatatéren? És milyen kilátásai lehetnek valójában a háború megnyerésére?

A New York Times terjedelmes cikkében azt írja, Putyin magabiztossága az orosz hadsereg újjáépítéséből fakad. A toborzás, a fegyvergyártás és a harcmodor teljesen átalakult.

Ennek eredményeként Oroszország jelenleg több katonát és fegyvert tud mozgósítani, mint Ukrajna és nyugati szövetségesei. Az orosz veszteségek súlyosak, de a csapatok előrenyomulnak. Mindez csak megerősíti Putyint abban, hogy kitarthat, amíg olyan békemegállapodást nem ér el, ami megfelel az érdekeinek. Kijelentette, ha ez az alaszkai tárgyalásokon nem sikerül, fegyverrel szerzi meg, amit akar.

A lap felidézi, hogy 2022-ben az oroszok a vereség küszöbén álltak. Putyin ekkor elrendelte a második világháború óta az első részleges mozgósítást: 300 ezer embert hívtak be. Emellett fegyencek tízezreit vitték a frontra kegyelemért cserébe. Ez stabilizálta a helyzetet, de komoly társadalmi feszültséget okozott – százezrek menekültek el Oroszországból.

A Kreml ezután változtatott a gyakorlaton, és ma már a pénzre építi a toborzást.

Egy átlagos orosz havi bére körülbelül 330 ezer forint. Egy katona viszont 900 ezer forintot kap havonta. Ehhez jön az akár 11 millió forintos aláírási bónusz, nyugdíj, adósság-elengedés és kedvezményes lakáshitel. Emellett minden harctéri teljesítményt külön megjutalmaznak. Ha valaki kilő egy nyugati tankot, több százezer forint prémiumot kap. Egy HIMARS kilövéséért vagy egy helikopter megsemmisítéséért milliós bónusz jár. Súlyos sérülések – például végtag amputáció vagy vakság – után is komoly kártérítést fizet az állam.

Ezek az ösztönzők százezreket vonzottak a frontra. Egy lábát elvesztő őrmester azt mondta a New York Times-nak, hogy 33 évesen nyugdíjba mehet, és soha többé nem kell dolgoznia. Korábban egy napraforgóolaj-gyárban robotolt, havi 110 ezer forintért. Most Havi 400 ezres nyugdíjat kap majd.

Ezzel a taktikábal Oroszország jelenleg naponta nagyjából ezer katonát toboroz – kétszer annyit, mint Ukrajna.

Átalakították a fegyvergyártást is. A védelmi kiadások ma már aköltségvetés több mint egyharmadát teszik ki. Oroszországé ipara teljesen átállt a háborús termelésre. Putyin hitelekkel árasztotta el a fegyvergyárakat, lazította a munkaügyi törvényeket, és hétvégi, ünnepnapi, éjszakai műszakokat rendelt el.

Jelabugában létrehozták a világ legnagyobb dróngyárát, ahol naponta 80 Geran–2 drónt gyártanak. Az orosz légierő júliusban átlagosan már 200 drónt indított minden éjjel Ukrajna felé. A háború elején ez a szám alig érte el a 40-et.

Putyin a jobb ellátás érdekében harcot hordetett a korrupció ellen. Régi szövetségese, Szergej Sojgu helyére egy közgadászt nevezett ki, Andrej Belouszovot, aki az üzleti világban megszokott módon irányít. Elsődleges célja az ellátási láncok javítása, új technológiák bevezetése, a hadsereg kapcsolatainak elmélyítése az üzleti szférával és a tudományos világgal, hogy Oroszország előnybe kerüljün a csatatéren.

Egyik első intézkedése egy speciális drónegység, a Rubicon felállítása volt, amellyel az ukrán utánpótlási vonalakat támadhatják. Az egység új generációs orosz drónt vetett be, amelyet vékony optikai kábellel irányítottak. Ez a technológia immunissá tette a drónokat a jelzavarásra. A Rubicon drónjai órákig mozdulatlanul feküdtek az utak mellett, majd lesből támadtak minden mozgó célpontot. Belouszov azt is megígérte: októberre külön katonai ágat hoznak létre Drón Erők néven.

Változtattak a harcmodoron is. Az ukrán városokat kisebb gyalogos egységekkel veszik körbe, mezőről mezőre haladnak, sokszor gyalog vagy motorbiciklivel. A védőknek így választaniuk kellett: visszavonulnak, vagy bekerítik őket.

Emellett az idei nyári offenzívában kis, álcázott csoportokat küldtek mélyen az ellenséges vonalak mögé is, ahol romos épületekben vagy szakadékokban rejtőztek, mielőtt összehangolt támadásokba kezdtek. Olekszandr Szirszkij, az ukrán haderő főparancsnoka „teljes beszivárgásnak” nevezte ezt a taktikát.

Mindez oda vezetett, hogy az oroszok fölénybe kerültek az 1200 kilométeres frontvonalon, és az alaszkai tárgyalások előtt sok helyen előre tudtak törni.

A New York Times cikke ugyanakkor rávilágít arra is, hogy mindennek komoly ára volt, Putyin rendszerén belül is megjelentek a repedések. A frontra egyre idősebb és tapasztalatlanabb katonák kerülnek, akiknek az átlagéletkora már eléri a 38 évet. A gazdaság egészét megviseli a hadigazdálkodás, a készletek fokozatosan kimerülnek, az utánpótlás pedig a szankciók miatt akadozik.

De mindeddig Putyin kitartott. Mindent egy lapra tett fel, és úgy tűnik, továbbra is eltökélt, hogy győz Ukrajnában, amit politikai örökségének tekint.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk