SZEMPONT
A Rovatból

„A kleptokratikus rendszerben az elnök a keresztapa” – repedések a Putyin-család sérthetetlennek vélt védőburkán

Feltárulnak az orosz maffiaállam összefonódásai, a szálak szerte Európában felsejlenek.


Az orosz-ukrán háború és Vlagyimir Putyin belső köreihez tartozók elleni nyugati szankciók kapcsán egyre több részlet lát napvilágot az orosz diktátor családjáról, akik már régóta hatalmának első számú haszonélvezői.

A New York Times egészen 2008-ig megy vissza, amikor az orosz elnök nagy barátja, Silvio Berlusconi akkori kormányfő Szardínia szigeti luxusrezidenciájának, a Villa Certosának vendége volt.

Itt töltötte a nyarat bőséges vásárlásokkal és hajókirándulásokkal Putyin két huszonéves lánya, de kilétüket a legszigorúbban titokban tartották. A család védelme egészen az ukrajnai invázióig jól működött, azóta azonban ez a páncél töredezni látszik.

Az első repedés azonban éppen 14 évvel ezelőtt A Villa Certosában tartott közös sajtókonferencián következett be, amikor Natalja Melikova, a Nyezaviszimaja Gazeta munkatársa rákérdezett egy néhány nappal korábban megjelent hírre, mely szerint Putyin 25 év után titokban elvált feleségétől. A jól értesült Moszkovszkij Korreszpongyent azt is tudni vélte, hogy az elnök beleszeretett az akkor 25 éves Alina Kabajeva ritmikus gimnasztika olimpiai bajnokba.

Putyin ingerülten elutasította a feltételezéseket, Berlusconi pedig kezével géppisztolyt utánozva nézett Melikovára, mire vendége, akit több újságíró meggyilkoltatásával vádoltak, kínosan mosolygott. Néhány nappal később a Korreszpongyent „pénzügyi okokra” hivatkozva megszűnt. Mindez nem meglepő annak fényében, hogy az egykori KGB-tiszt lányainak életét nemzetbiztonsági ügynek tekinti.

Putyinnak hivatalosan két lánya született az első házasságából, de független orosz és meg nem erősített nemzetközi sajtóértesülések szerint további négy gyermeke lehet két másik nőtől. Még elismert lányait is annyira rejtegeti, hogy fel ne ismerjék őket a moszkvai utcákon. Első felesége is, akit egyes életrajzírói szerint azért vett el, hogy beléphessen a nőtleneket elutasító KGB-be, gyakorlatilag eltűnt, még mielőtt elváltak volna.

Az idén márciusban Luganó egy oroszok által felvásárolt villanegyedében petíció kezdett terjedni, amelyben követelték Kabajeva hazatoloncolását. A helyiek arról suttognak, hogy az egykori bajnoknő, akit egyenesen Eva Braunhoz, Hitler szeretőjéhez hasonlították, egy tóra néző zöld üvegpalotában él szigorú testőrség őrizetében. Továbbá a nő állítólag a luganói Szent Anna kórházban szülte meg 2015-ben ikreit, akik itt is járnak iskolába. Kabajevát és a gyerekeket azonban senki sem látta. Egy Monte Carlo-i luxusépület lakói egy másik szeretőről és egy másik gyermekről véltek fotókat látni. Ezek a rejtélyes történetek kapóra jönnek azoknak, akik le akarják rombolni a családi értékeket védő Putyin imázsát, és azoknak is, akik az orosz elnök gazdagságát, férfiasságát akarják alátámasztani. Így látja ezt Nyina Hruscsova, a New York-i New School külügyi tanszékének professzora is, aki szerint Putyin egyszerre megszállottan rejtőzködő és exhibicionista, mint a Nyugat által lefestett „szupergonosz”.

Alina Kabajeva
A néhai szovjet pártfőtitkár, Nyikita Hruscsov dédunokája szerint Putyinra jellemző a Kreml tipikus bizánci világnézete, és mint Sztálin, szívesen terjeszt igazsággal vegyített mítoszokat. Mindazonáltal az egyértelműnek tűnik, hogy Putyin családi köre nagy haszonélvezője annak a kleptokratikus rendszernek, amelyben az elnök a keresztapa, oligarcha alvezérei pedig pénz, jól jövedelmező állások vagy luxusvillák formájában róják le tiszteletüket

Ezen az évtizedeken keresztül áthatolhatatlannak látszó védőburkon most rést ütöttek a szankciók. Az Egyesült Államok által áprilisban bejelentett büntetőintézkedések közvetlenül érintették Putyin két lányát. Ők Washington szerint az orosz hadiipart támogatják és több milliárd dollárt kapnak olyan pénzalapokba, amelyeket Putyin közvetlenül felügyel. Az amerikai kormány Kabajeva szankcionálását is fontolóra vette, de ettől az utolsó pillanatban elálltak.

A szakértők szerint az intézkedések inkább üzenetértékűek voltak, hogy értésére adják Putyinnak: agressziójával átlépett egy határt és hogy az ő magánbirodalma sem sérthetetlen.

A Putyin-szálak Hollandiában is felbukkannak. Nemrégiben egy Amszterdam melletti telken tüntettek Putyin ellen, idősebbik lányának, Maria Voroncovának üzenve. Ennek háttere, hogy a földterületet az a Jorrit Faassen vásárolta meg, aki egy ideig Maria férje volt, és gyermekének apja. Maria sosem volt túl népszerű Hollandiában, és a helyzet különösen feszültté vált 2014-ben, amikor oroszbarát szakadárok lelőtték Ukrajna felett a maláj légitársaság Amsterdamból induló gépét, rajta 200 holland állampolgárral. Számos holland polgármester követelte akkor Voroncova kitoloncolását, most ez az ügy új dimenziót nyert. A Follow the Money holland oknyomozó lapnak sikerült elérnie Oroszországban Faassent, aki tagadta, hogy valaha is férje lett volna Voroncovának. Azóta a lap munkatársainak nem működnek a telefonjai, sőt, a cikk egyik szerzőjének egy moszkvai szerverről feltörték az e-mail fiókját.

Jorrit Faassen

Ennél sokkal nagyobb port vert fel, hogy egy Danny Pleizer nevű holland népdalénekes elmesélte fellépését Faassen és Voroncova 2008-as lakodalmán, amelyet Hollandia egyik legelőkelőbb helyén tartottak. A vőlegényt régóta ismerte, a menyasszonyról viszont nem is sejtette, hogy Putyin lánya. Mint ahogyan a násznép sem, bár Faassent, aki 2006-ban Moszkvába költözött üzleti okokból, haverjai gyakran cukkolták azzal, valójában gazdag orosz lányokra vadászik az orosz főváros klubjaiban. Maria szülei természetesen nem voltak ott a lakodalomban. Faassen unokatestvére, Casper, elismert képzőművész, később többször találkozott Mariával, aki még néhány képet is rendelt tőle, de ő sem volt tisztában a nő valódi személyazonosságával.

2010-ben azonban az orosz Novoje Vremja arról számolt be, hogy Jorritot, aki akkor egy orosz tanácsadó cég munkatársa volt, az utcán verték meg az egyik legmenőbb bankár, Matvej Urin testőrei, akik nem tudták, kivel van dolguk. Urin hamarosan elvesztette bankengedélyét, testőreit pedig lecsukták. Később Faassen hivatalosan a Gazprombank alkalmazottja lett.

Caspar elmondta, hogy unokatestvére nagy orosz üzlet lehetőségét csillantotta fel előtte, de addigra már egyre több pletyka keringett Maria családi hátteréről, és a művész, aki amúgy is utálta Putyint, úgy döntött, hogy távol tartja magát a pártól. Hollandiai lakhelyükön, Voorschootenben azonban sokaknak feltűntek, az egykori szomszédok utólag rájöttek, hogy Maria hasonlít az apjára és egy kisfiúra is emlékeztek. Szergej Roldugin csellóművész, akit Putyin tett dúsgazdaggá, egyben Maria keresztapja, egy interjúban elmondta, hogy a gyermek 2012-ben született. Öt évvel később Putyin az Oliver Stone-nak adott interjúban maga is elismerte nagyapaságát. A kisváros néhány lakójának meggyőződése, hogy Putyin meg is látogatta azóta unokáját.

Maria 2014-ben, mint a törpenövés specialistája alapítványt hozott létre Elfa-Endo néven az ilyen betegségekben szenvedő gyermekek számára. Legnagyobb támogatója az állami Alfa Bank volt, amelyet azóta szankciókkal sújtottak. Ez súlyosan érintette őt.

Független orosz médiumok áprilisi jelentése szerint elvált Faassentől, és egybekelt egy orosz férfival, aki a Novatek gázvállalatnál kapott munkát. Ennek a cégnek az igazgatótanácsába került be nemrégiben Gennagyij Timcsenko oligarcha, akit gyakran a Putyin-család kijárójaként emlegetnek, és aki szintén a szankcionáltak listáján szerepel.

Az érintettek ezúttal sem nyilatkoztak.

Putyin hatalomra jutásától kezdve a család védelmezőjének szerepében tetszelgett. 2001-ben megjelent hivatalos életrajzában elmesélte, hogy meztelenül mentette ki dácsájuk égő szaunájából szeretteit, és hogy ez a baleset mennyire megviselte a lányokat, akik szinte minden kincsüket e házban tartották. A tűz kapcsán derül ki, hogy kisebbik lánya, Kátya volt a „legfegyelmezettebb”, mert amint apja azt kiáltotta, hogy „mindenki hagyja el a házat”, ő azonnal elindult kifelé, anélkül, hogy bármit kérdezett volna. Valószínűleg Kátya, azaz Katyerina Tyihonova az, aki erősebben kötődik Putyin érdekköréhez. Úgy tudni, 2013 februárjában ment férjhez Kirill Salamovhoz, Nyikolaj Salamov fiához, aki Putyin közeli barátja és az Orosz Bank egyik fő részvényese.

Katyerina és Kirill Salamov

A Meduza és más orosz független médiumok 2020-ban szerezték meg az e-mailben küldött esküvői meghívót Mariának, Jorritnak és a fiúknak. A szertartást egy fedett jégcsarnokban tartották és az alkalomból felépítettek egy orosz makettfalut. Katyerina maga kiváló akrobatikus rock and roll táncos volt, aki partnerével még világversenyeken is részt vett. Az egyik versenybíró szerint mindenki tudta, hogy Putyin lánya, de sosem érzett nyomást, hogy emiatt magasabb pontszámot kellene neki adni. Katyerina az egyik nagy, Svájcban székelő szövetség alelnöke is lett, de 2015-ben már apósával vett részt a davosi gazdasági fórumon. Közben az Innopratika kutatóintézet vezetője lett, amelyet fiatal tudósok támogatására hoztak létre, és amelyet részben a Rosznyeft állami olajcég pénzelt.

A Reuters közben kiderítette, hogy az Innopratika igazgatótanácsa tele volt Putyin bizalmas embereivel és volt KGB-tisztekkel, akik közül többükkel együtt szolgált Drezdában az 1980-as években. 2014-ben Katyerina rektorhelyettesként felügyelte a moszkvai állami egyetem 1,7 milliárd dolláros bővítését. Ez idő alatt férje vagyona szépen gyarapodott: Kirill Salamov 3 milliárd dollár értékű részvényt vett Tyimcsenkótól a legnagyobb orosz olajvállalatban, és ugyancsak Tyimcsenkótól vettek meg egy tengerparti villát a franciaországi Biarritzban.

2018-ban Katyerinát egy orosz tévéműsorban úgy mutatták be, mint az Innopraktika igazgatóját és a moszkvai állami egyetem komplex rendszereket tanulmányozó matematikai intézetének igazgatóhelyettesét. E funkciói miatt helyezte az Egyesült Államok szankciók alá, mint az orosz hadiipar támogatóját. Ugyancsak szankció alá esik Salamov is, akitől Katyerina négy évvel ezelőtt elvált, és a Bloomberg információi szerint 2 milliárd dolláros vagyonon osztoztak.

Putyin és "titkos lánya", Lujza

Vannak más nők is Putyin életében. Például a 19 éves Jelizaveta Krivonogih aki több tízezer követőt szerzett az Instagramon azzal, hogy elterjesztette, "köze van Putyinhoz". Lujza több interjúban is hangsúlyozta, hogy nagyon hasonlít Putyinhoz, és hogyha egyszer az elnök ott állna előtte, megkérdezné tőle: „Miért?" A háború miatt azonban hívei ellene fordultak, és oldala gyorsan el is tűnt.

Egyébként Lujza anyja, a 47 éves Szvetlana egykori szentpétervári takarítónő, aki a Putyinhoz fűződő állítólagos viszonynak köszönhetően valóságos ingatlanbárónő lett, és igazgatótanácsi tag Putyin személyes bankjában, a Rosszijában. A 2021-ben az offshore cégekről kiszivárgott Pandora-akták néven ismert több millió dokumentum között szerepelt Szvetlana is. Vagyonát 105 millió dollárra becsülték, benne egy Monte Carlo-i lakással a nagyhercegség nevezetes kaszinójának tőszomszédságában. Az épület lakosai állítják, hogy sosem látták sem őt, sem a lányát, a portás szerint nem is laknak ott.

Maria Pevsih, az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki által létrehozott korrupcióellenes alapítvány vezetője biztos abban, hogy Putyinnak születtek gyermekei a szeretőitől, és azok luxuskörülmények között élnek külföldön. Erre utal az is, hogy a Gazprom egyik alvállalata milyen fényűző lakásokat adott Moszkvában Kabajeva és Krivonogih anyjának. Április 22-én Putyin új szeretője, egyes beszámolók szerint Kabajevával együtt megjelentek a hazafias indíttatású Alina tornafesztiválon, hogy támogatásukról biztosítsák az Ukrajna elleni inváziót. Nem mellesleg az egykori tornásznő tanácsadói minőségben tagja a Nemzeti Médiacsoportnak, amelynek vezetője egy nagyhatalmú oligarcha, Jurij Kovalcsuk. Így lesz teljes a putyini „családi kör”. Amelyet azonban már nem védenek hétpecsétes titkok.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZEMPONT
A Rovatból
Tarjányi Péter a Trump-Putyin találkozóról: Amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete
A biztonságpolitikai szakértő szerint Putyin elérte, amit akart, Trump pedig önmagát tette meg békeszervezőnek. Tarjányi Péter szerint a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt.


„A világ figyelt. A háború nem állt meg. És amit látunk, az nem béke, hanem egy új játszma kezdete. Nincs áttörés. Csak egy asztal. A találkozó nem hozott megállapodást. Nincs tűzszünet. Nincs aláírt egyezmény. Van viszont egy tervezet, amit Trump és Putyin kidolgozott, Ukrajna és Európa nélkül. Ez nem béketeremtés. Ez békéről való tárgyalási keret felkínálása, Ukrajna feje felett” - írja a Trump-Putyin csúcstalálkozóról Facebook-oldalán megosztott elemzésében Tarjányi Péter.

A biztonságpolitikai szakértő szerint

„Putyin elérte, amit akart: fogadták hivatalosan az USA-ban, Trump partnerként kezelte, nem született új szankció, nincs tűzszünet, tehát a háború folytatódhat. Ez diplomáciailag óriási előrelépés Moszkvának, anélkül, hogy bármit engedett volna”.

Tarjányi szerint Trump önmagát tette meg békeszervezőnek, ez pedig kampánystratégia is.

„Trump úgy akar visszatérni, mint aki békét tud hozni. De ehhez előbb meg kell teremtenie a háború folytatásának lehetőségét is. És ezt most megtette. Mert jelenleg a harc megy tovább! Ukrajna és Európa a pálya szélén. Zelenszkijt nem hívták meg. Az európai vezetők csak értesítést kapnak, nem tárgyalófelek. A biztonsági garanciák nem NATO-keretűek, tehát nem kollektív védelmet jelentenek, csak Trump által vázolt ígéreteket”

- írta, majd hozzátette:

„Ez egyben stratégiai üzenet is: ha Európa nem egységes és nem lép fel önállóan, nem lesz megoldás.”

A szakértő számára ugyanakkor a legnagyobb kérdés, hogy mi van a „tervezetben”, amiről Trump és Putyin tárgyalt. „Mert erről senki nem mondott semmit. (...) A tervezet létezik, de nem hozták nyilvánosságra. Ez érthető, mert előtte Trump megmutatja Zelenszkijnek és az EU-nak” - fogalmazott a szakértő, aki szerint a tervezetben lehet szó területi kompromisszumról, a Krím elismeréséről, Donbasz orosz védnökségéről és akár Ukrajna NATO-tagságának tiltásáról is.

„Ez a találkozó nem a háború lezárásáról szólt, hanem a hatalmi szerepek újrafelosztásáról. Putyin visszatért a tárgyalóasztalhoz, Trump visszatért a középpontba és Európa, Ukrajna nélkül semmi nem lehet a »békéből«, ami még tűzszünet sem jelenleg. A kérdés mi derül ki az elkövetkező órákban, napokban a tárgyalásról, a konkrét hangulatról, esetleges nyomásgyakorlásról illetve a tervezet tartalmáról...Bizonyos szempontból többet vártam, bizonyos szempontból rosszabbat”

- zárta értékelését.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZEMPONT
A Rovatból
Karikó Katalin: Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat
A Nobel-díjas kutató szerint a tudományellenesség erősödése és a támogatások megvonása komoly kockázatot jelenthet. A kutatóbiológus az amerikai egészégügyi miniszter legújabb döntése hosszú távon gyengítheti az ország felkészültségét egy új pandémia esetén.


Karikó Katalin kutatóbiológus szerint az Egyesült Államok komoly veszélybe kerülhet, ha a jövőben új pandémia tör ki. Úgy véli, hogy az mRNS-vakcinák fejlesztésének leállítása jelentős nemzetbiztonsági kockázatot hordoz. „Amikor majd jön a következő pandémia, a fejlesztések leállítása hatalmas nemzetbiztonsági veszélyt fog előidézni. Akkor Amerika könyöröghet majd a kínaiaknak vagy Európának, hogy adjanak mRNS-oltásokat” – fogalmazott a Magyar Hangnak adott interjújában.

Mindezt azután mondta el a Nobel-díjas tudós, hogy az amerikai egészségügyi miniszter, Robert F. Kennedy Jr. nemrég

félmilliárd dollárral csökkentette az mRNS-vakcina kutatások szövetségi támogatását. Karikó szerint Kennedy minden döntését félreértésekre és hazugságokra alapozza, és már régóta ismert oltásellenes nézeteiről.

A kutató arra is kitért, hogy nem érti, hogyan erősödhetett meg ennyire a tudományellenesség az Egyesült Államokban. Megdöbbentőnek tartja, hogy tömegek örülnek annak, ha egy egyetem, például a Harvard, komoly támadások érik.

Felidézte, hogy amikor Magyarországon ellehetetlenítették a munkáját, elhagyta az országot, később pedig az Egyesült Államokból is távozott, miután a Pennsylvaniai Egyetemről elküldték.

Ezután Németországba ment, ahol a Biontechnél kezdett dolgozni – a cégről akkor még csak véletlenül, egy ismerősétől hallott.

Elmondta, hogy az mRNS-vakcinák mellékhatásai nem térnek el a hagyományos oltásokétól. Sokan mégis másképp gondolják, mert egyszerre sok felnőttet és idős embert oltottak be, akik az életkoruk miatt gyakrabban betegednek meg.

Karikó szerint az amerikai támogatások megvonása nem állítja meg a fejlesztéseket. Úgy látja, hogy az amerikai kutatók megtalálják a módját a folytatásnak, miközben Európában és Kínában továbbra is számos kutatás zajlik. Hozzátette, hogy ezeknek a vakcináknak a rákterápiákban is nagy szerepe lehet.

Jelenleg mintegy 150 különböző klinikai vizsgálat folyik világszerte mRNS-vakcinákkal, elsősorban különféle daganatos betegségek ellen. Három éve kezdtek személyre szabott mRNS-alapú oltásokat adni New Yorkban hasnyálmirigy-daganatos betegeknek, és a páciensek fele még ma is él, annak ellenére, hogy ez az egyik legagresszívebb ráktípus.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
Hadházy Ákos Hatvanpusztáról: Gondoljon csak bele, hogy valaki odamegy, és ledózerolja a Parlament egy szárnyát
A műemléki védettségű épületegyüttes lerombolása lehet Orbán egyik banánhéja, amin elcsúszhat 2026 után, állítja a független képviselő, akit kedden újabb incidens ért a birtoknál. Arra is gyorsuló ütemben gyűlnek a bizonyítékok, hogy ami ott épül, az nagyon más, mint egy gazdaság.


Hadházy Ákos szép lassan Hatvanpuszta szakértőjévé képezte ki magát. Amit ugyanis a kormányfő majorságnak, édesapja gazdaságának nevez, arról a független képviselő azt állítja, hogy az valójában Orbán Viktor uradalma, kastélya. Minderről a fényképes bizonyítékok mellett, most már hivatalos, földhivatali papírok is vannak: az állítólagos üzemről lakóépületként készült energetikai tanúsítvány.

Hatvanpuszta eredetileg József nádor, Habsburg főherceg mintagazdasága volt, majd fokozatosan romló állaggal állattenyésztés folyt a falak között. A papíron Orbán Győző tulajdonában álló épületegyüttest, mely elvileg műemléki védettség alatt állt,

a tulajdonváltás után földig rombolták, majd újra felépítették, mai építőanyagokkal, technológiával, megváltozott belső kialakítással és funkcióval.

Bár a tulajdonos-építtető az ott dolgozóktól elveszi telefonjaikat, de mégis egyre több olyan fotó kerül ki, melyek a korábbi és mostani drónfelvételekkel egybecsengően egyre inkább megnehezítik Orbán állítását. Ami korábban sejtés volt csak, és szóbeszéd, például a föld alatti hatalmas hűtőkamrák megléte, az mára bizonyított tény. És vajon mikor kerül elő bizonyíték a ma még szintén csak sejtetett szivarszobáról, és moziteremről? Egyáltalán: hogyan kerül egyre több fotó Hadházy Ákoshoz? Erről is kérdeztük a politikust.

– Amióta Hatvanpusztával foglalkozik, egyre könnyebben küldenek Önnek újabbakat. A forrásvédelmet figyelembe véve mennyit tud elárulni arról, hogyan érkeznek Önhöz ezek a képek?

– Például a tüntetés alkalmával is jutott el hozzám kép, amikor valaki személyesen odajött hozzám. Ez csak az első volt, utána továbbiak is érkeztek, amelyeket már ennek hatására küldtek el.

– Korábban ez elképzelhetetlen lett volna?

– Korábban is láttam képeket, sőt videót is bentről, tehát én tudom, hogy mi van ott bent. Csak hát van az, amit én mondok, és van, amikor képekkel tudom alátámasztani. Az utóbbi nyilván sokkal erősebb, bizonyítékként szolgál. A képek persze nem bizonyítanak mindent, például a lakott részek kérdésében. De például azt az információt, hogy egy nagy széfet is beemeltek, egymástól függetlenül többen is állítják. Ez azért mégis hozzátesz valamit ahhoz, hogy el lehessen dönteni: mezőgazdasági épületről van szó, vagy valami másról.

Az információk, amiket közzéteszek, olyanok, amelyeket adott esetben bizonyítani is tudok.

De természetesen vannak olyan dolgok is, amelyeket elmondanak nekem, csak a forrás nem vállalja, hogy ezek nyilvánosságra kerüljenek.

– Tehát ön ennél többet is tud, de a források némelyike nem járul hozzá, hogy ezt nyilvánosságra hozza?

– Igen, ahogy mondtam: láttam olyan videókat, képeket, amelyeket a forrás nem mert átadni. Például az úgynevezett „Tiszti lakban”, ami konkrétan a miniszterelnöki család lakhelye,

egy hatalmas, antiknak tűnő nagy cserépkályha van, illetve olyan intarziás parketta, amit csak a bécsi Burgban lát az ember.

Ezeket el kell hinni, mert a képeket nem kaptam meg, nyilvánosan nem tudom bemutatni. De például az, amiről korábban csak információként beszélhettem, hogy hatalmas hűtőkamrák vannak az egyik épület alatt, ahol több hónapra vagy akár évre is lehet tárolni élelmiszert, most ezekre már van bizonyíték.

– Vannak olyan információk, amelyek megerősítésre várnak még?

– Igen, például az egyik nagy épületben,

amit ők vendégháznak neveznek, és amiről a miniszterelnök azt állítja, hogy mezőgazdasági üzem, ott több szoba van, moziterem, szivarszoba, és hasonlók.

Ezeket egyelőre nem tudom bizonyítani, mert az ezekről készült képeket nem kaptam meg. A széf jelenléte is ilyen: többen, egymástól függetlenül állították, de bizonyítékom egyelőre nincs róla. Viszont arra már tudtam egy nagyon komoly bizonyítékot bemutatni, hogy ez nem üzem, hanem lakóépület: egy honfitársunk hívta fel a figyelmemet arra, hogy nyilvános adatként elérhető az épület energiatanúsítványa, amely szerint az új épület lakóépületként van besorolva.

– Tehát amit eddig Ön állított, azt most papírral is alá tudja támasztani. De azokról a képekről, amelyeket kap, tudja minden kétséget kizáróan állítani, hogy valóban Hatvanpusztán készültek? Hiszen ha látunk egy alagsort páncélajtóval, az akár máshol is lehet.

– Erről láttam videót, amelyen belépnek egy folyosóra, ami ugyanaz a folyosó, amiről aztán képeket kaptam. Így

a videó elején látható külső nézet összeköthető azzal a belső térrel, melyet a publikálható fotókon láthatunk.

– Tehát ez az az eset, amikor egy olyan videóra tud hivatkozni, amit nem tud megosztani, de látott, és így tudja azonosítani a helyszíneket?

– Igen.

– Említette azt is, hogy a dolgozóktól származó információk szerint az egyik boltozott járat kívülről vastag betonnal van megerősítve, míg belül díszes burkolat van. Erről is van bizonyíték?

– Igen, ezt megerősítette egy olyan drónfelvétel, amit magyar fotósok készítettek, amikor fölé repültek. Azokon jól látszik, hogy ezek a járatok valóban vasbetonnal vannak megerősítve.

– Beszéljünk egy kicsit arról, hogyan készülhetnek ezek a képek. Hiszen tudjuk, hogy az ott dolgozóktól elveszik a telefonokat. Vannak, akik kijátszották ezt, becsempésztek készüléket, és kockáztatták a munkájukat?

– Ez nem olyan nehéz. Ha lead egy telefont, de van egy másik (nekem is kettő van), akkor könnyen megoldható. Az egyik forrásom például elmondta, hogy

volt egy régi telefonja, amit csak zenehallgatásra használt, és az nála maradt, azzal készítette a képeket.

Az éberség természetesen csökkenti a lehetőségek számát, de nem zárja ki teljesen.

– Térjünk rá a műemlék-rombolás ügyére. Itt egy nagyon komoly állítást tett: azt mondta, hogy ez lehet Orbán Viktor egyik „banánhéja”. Meg is mutatta, hogy belül itong van, azon vasbeton, és végül apró tégla. Tehát ön szerint egy műemléket gyakorlatilag porig romboltak. Mennyit lehet kapni egy ilyen rombolásért, és hogyan lehet bizonyítani, hogy ki rendelte el?

– Itt nemcsak műemlék-rombolásról van szó, hanem hivatali visszaélésről is. Egyszerűen nem lehetett volna ezt engedélyezni. Végigjártam ezeket a hivatalos utakat, nem volt könnyű, de kaptam válaszokat a kormányhivataltól. Kiderült, hogy megadták az engedélyt. Aki kiadta az engedélyt, az nyilván vádalkuval majd elmondhatja, ki utasította erre. Hadd ne mondjak most konkrét büntetési tételeket, de nagyon súlyos bűncselekményről van szó.

Gondoljon csak bele, hogy valaki odamegy, és ledózerolja a Parlament egy szárnyát.

Hatvanpuszta ledózerolása körülbelül ugyanilyen súlyú ügy, mivel kiemelt műemléki besorolású épület volt.

– Beszéljünk egy kicsit a politikai vetületéről is. Orbán Viktor mostanában beszél is Hatvanpusztáról az úgynevezett interjúiban.

– Igen, valószínűleg azért, mert érzékeli, hogy ez ügyben mondania kell valamit. Nyilván mérik, hogy ez a téma a fideszes szavazókat is zavarba hozza, ezért reagál rá.

– Csakhogy mindig ugyanazt mondja: hogy ez egy majorság, és az édesapjáé, kérdezzük meg az édesapját. Aztán amikor megkérdezik, ő nem válaszol.

– Lehet, hogy ma már úgy gondolja, okosabb lett volna hallgatni. Ha nem mentünk volna oda több ezer emberrel, talán még jó ötletnek is tűnt volna. A propaganda sok mindent el tud hitetni, de én hálás vagyok annak a több ezer embernek, aki eljött, és segített leleplezni ezt az ordas hazugságot.

– Attól nem tart, hogy a most meghirdetett bejárásokkal idővel elkopik a téma?

– Ezeket közkívánatra hirdettem meg, sokan jelezték, hogy a nyári szünet miatt nem tudtak eljönni. Szívesen megmutatom nekik. Persze minden téma előbb-utóbb „elkopik”, de a rendszer lényege épp az, hogy újabb és újabb ügyekkel feledtessék az előzőeket. Ez a téma viszont azért került újra elő, mert maga a miniszterelnök hozta fel, nyilván azért, mert azt mérik, hogy ez még a fideszeseket is zavarba hozza. Ezért ez ellenzéki feladat: ne hagyjuk elcsendesedni ezt a témát.

Az interjú után nem sokkal a képviselő újra Hatvanpusztán járt, ahol a biztonsági örök két autóval jelentek meg, és le akartak szorítani az útról. Végül az egyik autójuk járt pórul, és felborult. Az incidensről kétszer is posztolt Hadházy Ákos, a Szeretlek Magyarországnak pedig ezt mondta:

– Mit gondol, mi volt a céljuk ezzel? Megfélemlítés? Vagy több?

– Ha ezt parancsra csinálta a biztonsági őr, akkor igen, a megfélemlítés miatt adták a parancsot. Ha önszorgalomból, akkor lehetett mögötte egy megfelelési kényszer a főnöke felé, de persze szimpla gyűlölet is felém.

– Mit tervez? Feljelentést tesz? Későbbiekben folytatja-e a birtok felderítését, akár egyedül is, vagy inkább visz magával több embert?

– Én azt hiszem, már mindent felderítettem, amit lehet. De igen, a cél az, hogy minél többen személyesen meggyőződjenek arról , hogy mi folyik ott. Ezért is ajánlom fel, hogy aki augusztus elején lemaradt, de szeretné saját szemével látni, hogy mi folyik ott, azt egy újabb időpontban elviszem - akár több alkalmat is szervezhetünk. De egyedül biztosan nem megyek vissza oda.

– Mi lehet a teendő egy új kormány számára ezzel az ingatlannal? Vannak, akik a megnyitásáról beszélnek. Mi ennek a realitása?

– A kérdés az, hogy a rendszerváltás választáson történik-e, vagy egy elcsalt választás után egy hibrid forradalommal, esetleg forradalommal, ha az kell. A cél nyilván az, hogy az elkövetők ne élvezhessék ezt a lopást. Hogy az épület sorsa mi lesz, az más kérdés. Például meg lehet vizsgálni azokat a számlákat, amelyek alapján az autópálya-építésekhez követ vásároltak. Ezeknek jogi következményei is lehetnek, hiszen

a miniszterelnök apja 30-40%-os haszonnal adja el a követ, míg más bányák 3-4%-os haszonnal dolgoznak. Ez nyilvánvaló hűtlen kezelés, és innen el lehet jutni a kastélyig is.

– Ön szíve szerint milyen funkcióban látná Hatvanpusztát 2026 után?

– Például nagyon szép hely lenne egy szanatórium számára. Nagyon alkalmas lenne rá.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZEMPONT
A Rovatból
„Ha innen is kiszorulnak a legszegényebbek, akkor végképp földönfutóvá válnak” - az Utcából Lakásba Egyesület az önazonossági törvényről
Kistelepülések sora szűrné ezentúl a beköltözőket, például büntetlen előélethez, érettségihez, szakképesítéshez kötnék, hogy valaki ingatlant vehessen náluk. Kovács Vera szerint mindez elsősorban a szegénységben élőket, azokon belül is a romákat sújthatja.


Van ahol érettségihez vagy szakképesítéshez kötnék a betelepülést, máshol a büntetett előéletűeknek tiltanák meg, hogy ingatlant vegyenek, vagy épp néhány tízezer forintot kérnének el, de olyan település is van, ahol minden egyes kívülről érkező ingatlanvásárlót előzetesen meghallgatna a képviselőtestület.

Mindezeket a helyi önazonosság védelméről szóló új törvényre hivatkozva vezetnék be az önkormányzatok, ami a hivatalos indoklás szerint elsősorban azt akadályozná meg, hogy újabb beköltözők tegyék élhetetlenné a már amúgy is túl sűrűn lakott budapesti agglomerációt vagy a Balaton környékét. A szigorításokat eddig azonban olyan települések tervezik bevezetni, mint Taktaharkány, Újlengyel vagy Vámosszabadi. Az Utcáról Lakásba Egyesület alapító-társelnökével, Kovács Verával arról beszélgettünk, milyen hatással lehet mindez a szegénységben élőkre.

– Feltételezhetjük, hogy a jogalkotó nem gondolt minden következményre.

– Feltételezem, hogy nem. De szerintem ez inkább egy gesztus a szélsőjobbnak, lehetőséget adva arra, hogy a települések kirekesszék az általuk nem kívánatosnak tartott beköltözőket, különösen a szegénységben élőket, ezen belül is a roma embereket. Az a gond, hogy azok a települések védekeznek leginkább ezek ellen a családok ellen, amelyeknek már csak ezek a települések lehetnének éppen megfizethetőek. Így csapdahelyzet jön létre: senki nem akar a legelmaradottabb településekre költözni, hiszen azok hátrányos helyzetűek. Oda azok mehetnének, akiknek nincs más lehetőségük.

Ha innen is kiszorulnak a legszegényebbek, akkor végképp földönfutóvá válnak.

Előfordult, hogy roma családok, teljesen függetlenül anyagi helyzetüktől, nem tudtak házat venni egy településen pusztán etnikai hovatartozásuk miatt.

– Felmerül a másik kérdés, hogyan kerülje el egy eleve szegény település a további gettósodást, ami szociálpolitikai szempontból sem kívánatos.

– Igen, de ezt nem kirekesztéssel, hanem felzárkóztatással kell kezelni. Többféle megoldás lehetséges. A már szegregálódott településeken fontos a munkahelyteremtés, a közműfejlesztés, a célok világos meghatározása. Egyes esetekben, például a Miskolc környéki szegregátumoknál az segíthet, ha ezeket a területeket bekapcsolják a város életébe.

Más esetekben viszont kívánatos lehet a szegregátumok megszüntetése, a lakók integrált környezetbe költöztetése, ahol munka, iskola és infrastruktúra is elérhető.

De minden település más: a földrajzi elhelyezkedés, a lakosságszám, a helyi adottságok meghatározzák, hogy hol melyik beavatkozás a leghatékonyabb. A jó programok azok, amelyekben helyi megvalósítók vesznek részt, és a valódi helyi igényekre reagálnak. Valahol a munkahelyteremtés a kulcs, máshol a szegregált lakóterület teljes felszámolása.

– Egy generációk óta mélyszegénységben élő családnál nem elég a költöztetés vagy a munkahelyteremtés. Szükség van szociális beillesztésre, mentorációra is, hogy valódi esélyt kapjanak.

– Valóban, a helyi igényeket ismerő szervezeteknek kellene ezeket megvalósítani szociális munkával. Ez a munka nagyon összetett. Nem gyámkodni kell felettük, hanem a lehetőségeket kell biztosítani számukra, amelyektől akár generációk óta el vannak zárva, és a részvétel módját is segíteni kell. Például

ha egy gyerek úgy nő fel, hogy a szülei sosem dolgoztak bejelentett állásban, csak napszámban, az teljesen kilátástalan helyzetet teremt. Ilyenkor egyszerre kell foglalkozni a szülőkkel és a gyerekekkel: meg kell tanítani, mit jelent rendszeresen munkába járni, havi fizetést kapni, és a tanulás értékét is meg kell mutatni.

Ez nehéz, mert az eredmények sokszor csak a gyerekeknél vagy unokáknál jelentkeznek.

– Megvan-e ehhez az állami vagy önkormányzati intézményrendszer, illetve a megfelelő civil szervezeti háttér?

– A tudás megvan, de az emberi erőforrás nincs. Állami szinten a legnagyobb ilyen program jelenleg a „Felzárkózó kistelepülések”, melynek a fő pályázója a Máltai Szeretetszolgálat. Ez kívülről nem tűnik átütő sikernek, de a kormány és a Máltaiak nem adnak nyilvánosan adatokat. Ugyanakkor számos civil szervezet, például az Igazgyöngy Alapítvány, vagy a Van Helyed Alapítvány, képes több generációval párhuzamosan dolgozni. Bátonyterenye térségében, Bonyhád környékén és másutt is vannak jó gyakorlatok, amelyeket országos szintre lehetne emelni.

– De ez az intézményesítés még nem történt meg.

– Így van. Ezek jellemzően helyi civil kezdeményezések, legfeljebb néhány településen dolgoznak. A Máltai Szeretetszolgálat „jelenlét” típusú programjai a legkiterjedtebbek, de egységes, országos rendszer nincs.


Link másolása
KÖVESS MINKET: