KÉK HÍREK
A Rovatból

A „borzalmak háza”: hosszú évek után letartóztatták a vérfertőző apát, akit gyilkossággal is vádolnak Lengyelországban

Tizenkét gyereke közül csak Paulina és egy fogyatékkal élő fia maradt vele. A lányával úgy viselkedtek, mintha házasok lennének.


Gyilkossággal és vérfertőzéssel vádolja a lengyel rendőrség az 54 éves Piotr Gierasikot és lányát, Paulinát, ezért letartóztatták őket, miután a czerniki-i

lakásuk pincéjének három csecsemő holtestét találták meg.

Kettő közülük vélhetően a vérfertőző kapcsolatukból származott. A harmadik a férfitől és egy másik megerőszakolt lányától – írja a Mirror.

A letartóztatott apa harmadik lánya elmondta, hogy szörnyű körülmények között éltek. A hűtőt elzárta előlük, a férfi döntött arról, hogy mit és mikor ehetnek. Legtöbbször hideg rizst vagy valami gabonafélét kaptak, míg a "kedvenc" lánya, Paulina jobb ételeket ehetett, ruhát és kozmetikumot is kaphatott.

Apja azért, hogy más férfiaknak ne tetsszen, kopaszra nyíratta a nő haját, aki állítólag istenként tisztelte apját.

A lány egy cukrászdában dolgozott, ahol úgy látták, mintha terhes lenne, majd egy kilenc napos szabadság után soványan tért vissza. Ők jeleztek végül a szociális szolgálatnak, akik értesítették a rendőrséget.

A rendőrök vették észre, hogy a pincéből bűz érződik - írja a Daily Mail. A lap szerint a férfit ötször is kihallgatták az elmúlt tizenkét évben, de bizonyíték hiányában és mert a lányai nem tettek rá terhelő vallomást, mindig ejtették az ügyét.

A helybéliek ugyan sejtették, hogy mi történhet a családban és ezt többször jelezték is. A házból nyögéseket, sikolyt hallottak, és látták, ahogy a férfi úgy sétált a lányával, mintha házasok lettek volna, és "kedvesemnek" szólították egymást.

A lap megjegyzi, hogy a férfi özvegy volt. Feleségétől 12 gyereke született, 8 fiú és 4 lánya. Letartóztatásakor már csak Paulina és a 24 éves fogyatékkal élő fia élt vele. Többi gyereke elmenekült.

A férfi a kutyájával is kegyetlenül bánt, a bernáthegyi mindig láncra volt kötve, verte és éheztette. Végül a 28 kilós, sovány ebet menhelyre vitték.

Forrás: 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Megszólított egy ismeretlen férfit, és megkérdezte, megölheti-e, majd hasba szúrta” – Életfogytiglant kaphat a 19 éves lány
A 19 éves lány apját és nagymamáját is megsebesítette, majd az utcán is rátámadt két emberre. A véres ámokfutás végén egy dohányboltban csípték el a kommandósok.


Egy 19 éves mosonmagyaróvári lány tavaly nyáron késsel támadt apjára és nagymamájára, miután összevesztek a drogok miatt. Az ügyészség szerint az apa felhívta a lány dílerét, hogy ne adjon több kábítószert a gyerekének. A lány ezen annyira feldühödött, hogy a konyhában elővett egy 12 centis pengéjű kést, és megszurkálta apját.

A férfi a földre zuhant, erre rohant be a nagymama, akit az unokája szintén megsebesített. A sérültekhez a szomszédok hívták a mentőket. Az apát életveszélyes, a nagymamát súlyos sérülésekkel vitték kórházba.

A lány eközben elhagyta a lakást, és az utcán több emberhez is odament. Egy férfitól megkérdezte, hogy megölheti-e, majd azt mormolta: „megtudjátok, kivel szórakoztok”, és hasba szúrta az ismeretlent.

Ezután bement egy dohányboltba, ahol rátámadt egy vásárlóra, mert az megpróbálta elvenni tőle a kést. Egy másik boltban elbarikádozta magát, és törni-zúzni kezdett. Másfél millió forintos kárt okozott, mire a Terrorelhárítók elfogták.

A vérében metamfetamin, amfetamin és marihuána nyomait találták. A lány letartóztatásban van. Most emeltek vádat ellene, akár életfogytiglant is kaphat.

Az ügyészség szerint az apa hosszú éveken át bántalmazta a lányt, aki emiatt lett drogfüggő. Egy szomszéd az RTL Híradónak korábban azt mondta: „ő kábítószerezett is és gyógyszerfüggősége volt, tehát pszichiátriai beteg volt... és ez miatt nyilván a gyógyszerek hatása alatt... látszódott rajta, hogy padlón van így lelkileg”. A szomszéd azt is elmondta, többször látta a lányt zavartan viselkedni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Drámai pillanatok az M7-esen: két gyerek ült a hátsó ülésen, miközben hatalmas fa zuhant a család autójára
A szakadó esőben araszoltak a sávelhúzás miatt a Balaton irányába, amikor hirtelen óriási robajjal rájuk dőlt egy hatalmas fa. Csoda, hogy épségben megúszták a balesetet.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Csodával határos módon nem lett nagyobb baj abból, hogy egy autóra dőlt egy hatalmas, korhadt fa az M7-es autópályán a hétfői vihar során. Az autó az azóta feloldott sávelhúzás miatt a leállósávban haladt, amikor hatalmas robajjal rájuk zuhant a fa, írja a BpiAutósok.hu.

„Az M7-es autópályán haladva, az útjavítások miatt a leállósávban haladva egy óriási korhadt fa zuhant a kocsinkra a tegnapi viharban. Szerencsére nem esett bajunk. Remélem a mögöttünk haladóknak sem” - írta az ijesztő felvétel mellé az autós portál olvasója.

„Miután megálltunk úgy döntöttünk, hogy két kisgyerekkel a hátsó ülésen, a nagyobb baleset elkerülése érdekében inkább tovább haladunk, így a következő pihenőnél álltunk meg és mértem fel a károkat, valamint felvettem a kapcsolatot a pálya üzemeltetőjével”

– tette hozzá a pórul járt sofőr.

A drámai felvételt itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Borzalmas tragédia: repülőgép hajtóműve szippantott be egy embert Bergamóban
A harmincas éveiben járó férfi a kifutópályán futott pillanatokkal a tragédia előtt. A hatóságok szerint a férfi nem utas vagy repülőtéri dolgozó volt.
Maier Vilmos - szmo.hu
2025. július 08.



Tragikus baleset történt a bergamói Orio al Serio repülőtéren: egy férfi életét vesztette, miután egy guruló repülőgép hajtóműve beszippantotta, írja az AIRportal.hu.

A spanyol Volotea diszkont légitársaság Airbus A319-100-as gépe épp felszálláshoz készült, úticélja a spanyolországi Asturias repülőtér lett volna. A gép hajtóműve gurulás közben szippantotta be a repülőtér területére illetéktelenül bejutó, harmincas éveiben járó férfit, aki a hatóságok szerint sem utas, sem repülőtéri dolgozó nem volt.

A férfi a forgalmi előtéren és a gurulóúton rohant a repülő felé. A hatóságok megpróbálták megállítani, de nem tudták megakadályozni a tragédiát.

Az eset miatt a repülőtér 10:20 és 12:00 között nem fogadott járatokat. Ez idő alatt az olaszországi Bergamóba tartó gépeket más közeli repterekre – Milánóba, Veronába és Bolognába – irányították át.

A repülőtér üzemeltetője azt közölte, hogy „a repülőtér egyik gurulóútján történt probléma miatt kellett leállítani a forgalmat”. A hatóságok vizsgálják az eset körülményeit.

Az esetről videót is posztoltak már az X-en:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
Élőben közvetítette öngyilkosságát egy 18 éves budapesti fiú – senki nem hívott segítséget
A tinédzser egy chatszobában közvetítette a tragédiát, többen végignézték. A rendőrség most azt vizsgálja, miért nem hívott senki segítséget.


Egy 18 éves budapesti fiatal élő adásban vetett véget az életének. Az öngyilkosságot egy közösségi platformon közvetítette, ahol egy chatszobában mások is látták az eseményeket.

Annak ellenére, hogy többen jelen voltak az online térben, senki nem kért segítséget.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntette miatt indított eljárást.

A tragikus esetről a Rendészeti Államtitkárság számolt be hivatalos Facebook-oldalán. Bejegyzésükben azt írták:

„Öngyilkosság élőben – senki nem akadályozta meg, senki nem hívott segítséget…

Egy 18 esztendős fiatalember dobta el életét fővárosi otthonában, az önakasztást élőben, online közvetítette egy közösségi felületen.

A chatszobában többen látták, nézték, senki nem volt azonban, aki segített, vagy segítséget kért/hívott volna. A BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság segítségnyújtás halált okozó elmulasztásának bűntette miatt nyomoz.”

Ha úgy érzed, segítségre lenne szükséged vagy rokonodért, ismerősödért aggódsz, hívd a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 vagy 06 80 820 111 telefonszámot, vagy látogass el ERRE AZ OLDALRA, ahol többféle segítséget kaphatsz.

Link másolása
KÖVESS MINKET: