UTAZZ
A Rovatból

5 csodaszép dunántúli parasztház, amit neked is látnod kell

A Megnézlek Magyarország szerzői szerint kár lenne kihagynod ezeket a szemet gyönyörködtető épületeket.


Nagy Gábor és felesége, a Megnézlek Magyarország bloggerei azon kívül, hogy saját túrákat szerveznek, tapasztalataikkal, írásaikkal és fotóikkal szeretnék rávenni az olvasókat, hogy kerekedjenek fel és nézzenek szét Magyarországon. Nagyon megéri!

Ugyan még tejfölszerű ködben úszik az ország, de tervezgetni azért még lehet. Ha majd egyszer megpillantjátok a köd mögött a napot és kirándulásra csábít az idő, fedezzétek fel Magyarországot!

Van a Dunántúlon pár népi építészeti emlék, ami kihagyhatatlan, ha majd arra veszitek az irányt. Nem fogtok csalódni.

1. Kővágóörs, parasztházak

Kővágóörs a Balaton-felvidéken található kis falu, tele van csodálaton kis parasztházakkal. A leírhatatlan szépségű Káli-medence kapujában található község, csupán pár kilométerre van a Balatontól. Neve rendkívül beszédes, hiszen régen malomkő készítéssel foglalkoztak, erről volt híres. A honfoglaláskor pedig az Örs nemzettséghez tartozott a település.

kovagoors1kovagoors2kovagoors3kovagoors4

A Káli-medence egyik legfontosabb települése a 18. századtól. Több alkalommal kerül ki a falu nemesi családjai közül alispán. Egyik legismertebb a Kerkápoly család, kiknek főúri portája ma a tájház. A falu a reformáció egyik melegágya volt hazánkban. Fontos kereskedőhely is volt, hiszen szinte összeépülve Révfülöppel, itt haladtak át a kikötőből származó áruval.

A faluban több túraútvonal is összefut. Érdemes ellátogatni ide és merengeni, csodálni a régi magyar népi építészet remekműveit, amiből nem kevés található Kővágóörsön.

2. Balatonkenese, tájház

Balatonkenese, jól ismert üdülőtelepülés a Balaton keleti partján. A fővárosból, ha az északi part felé utazunk, Akarattya után az első település, ahonnan a vonatról megpillantjuk a "magyar tengert". A település első említése a veszprémvölgyi apácakolostor alapító okiratában van, Knésa néven. Évszázadokon át volt egyházi birtok, földesurai a görög apácák, majd a győri jezsuiták voltak. Kenese lakossága főleg halászattal, szőlő- és földműveléssel foglalkozott.

1532-ben már mezővárosként említik a települést. Ide hívta tanácskozásra a magyar országgyűlést II. Ferdinánd, hogy egy közös sereggel győzzék le a török seregeket, de terve nem valósult meg. A település lakossága a török hódoltság alatt, mint sok más település lakossága, nagyon megfogyatkozott. Különböző járványok is tizedelték az embereket. A reformáció ideje alatt sokan tértek át a reformátusokhoz, és ehhez évszázadokon keresztül hűségesek is voltak.

kenese1kenese2

A 18.század végén 150 jobbágytelekre sorban épülnek a házak. az 1858-as kataszteri térképen tisztán kivehető a Kossuth utca 6. szám alatt lévő, ma Tájházként üzemelő épület, akkor Sipos Ferenc tulajdona. A Balaton-melléki népi építészet jegyeit magán viselő épület, mára szépen rendbetéve a város egyik fő látványossága. Elrendezése: első szoba, pitvaros szabad kéményes konyha, hátsó lakószoba, éléskamra, kamra, kocsiszín és istálló, majd 1926-ban nyári konyha az épülettel szemben. A ház első két helysége előtt boltíves tornác, falazott mellvéddel. Mivel a ház védett volt, így nem esett áldozatul az 1960-ban kezdődött település átépítéseknek.

Az épület ma is terméskő talapzaton, vályogból és égetett téglából áll. A konyha és a pitvar boltozott, a szobák és a többi helység gerendás fafödémet kapott. A tető náddal van borítva. 1991-. június 16.-án nyitották meg a látogatók előtt, egy alapos felújítás után. Az első, régen úgynevezett tiszta szobában, ma a település helytörténeti emlékei kaptak helyet. A konyha és a lakószoba pedig korhű berendezési és használati tárgyakkal van berendezve.

3. Szenna, skanzen

A település a Zselic erdeivel körülvett völgyben található. Az 1500-as években említik a települést először, Zenna néven, a kaposvári vár tartozékaként. 1715-től az Eszterházy család birtoka. A reformáció idején evangélikusok lakták, akik később csatlakoztak a reformátusokhoz. Első templomuk az 1600-as évekből való.

A település központjában található a Néprajzi Gyűjtemény. Szenna egy hamisítatlan zselici falu. A Zselici Tájvédelmi Körzet, Dereglye patak partján fekvő falu, Kaposvártól 8 km-re található és Európa Nostra díjjal kitüntetett. A néprajzi Gyűjtemény célja bemutatni a Somogy megyében fennmaradt talpas-favázas népi építészetet. A falu lakossága kezdetekben mezőgazdasággal foglalkozott. Gyümölcs és ecettermelés volt a fő profil. Nagyon híres a lótenyésztéséről is.

szenna1szenna2szenna3szenna4

A múzeum fő feladatának tekinti, hogy bemutassa a hagyományokat a ma élő ember számára. A programjaik alatt a helyi sajátosságokra helyezik a hangsúlyt. Céljuk bemutatni a hamisítatlan somogyi hagyományok mellett az ünnepnapokat a magyar népművészet sajátosságaival. Az örökségünk megőrzése érdekében az ember, az épített környezet és a természet együttélésének modelljét mutatja be a skanzen. A területen található épületek Somogy megye különböző településeiről származnak, és úgy lettek ideszállítva. Található itt talpasház Somogyszobról, Csökölyről, Kisbajomról, Rinyakovácsról,Nagykorpádról. Ezen házak udvarán és belső tereiben a látogató maga is részese lehet annak az életnek, amit egykor ezekben az udvarokban éltek. Bepillantást nyerünk a baromfiudvari életbe, kipróbálhatunk régi népi játékokat, gyógynövényből készült teát kóstolhatunk, megismerhetjük a régi somogyi birkafajokat. Mindezek célja, hogy a falu megőrizze a Belső-Somogy és a Zselic szellemi és kulturális örökségét, és élővé tegye azt a mai ember számára is.

A múzeum 1978-ban, az országban harmadikként nyitotta meg kapuit, mint Szabadtéri Néprajzi Gyűjtemény. Az épületek mindegyike az eredeti helyén került bontásra és az örökség megóvása érdekében a Skanzen területén került ismét felépítésre. Ezért a munkáért kapta a falu az Európa Nostra díjat 1982-ben. A skanzen egy félkörívben felépített egyutcás településszerkezetet mutat be. Elsőként a Rinykovácsiból hozott épület látható, amit 1976-ban építettek itt fel, majd ezt követte a többi. A lakóépületek mellett, melléképületek, présházak, és egy kopárpusztai harangláb is elhelyezésre került. A múzeum dísze az 1785-ben épült református templom. Az országban ritka, és csodálatosan restaruált és karbantartott fakazettás mennyezettel. A templom a falu életében máig aktív szerepet tölt be.

Ha a környéken járunk, netán ott élünk, semmiképpen ne felejtsük el megnézni a Gyűjteményt. Garantáltan élvezni fogjuk. Az ember ottlétekor egy mesében érzi magát és mintha megelevenedne előtte az 1700-1800-as évek falusi élete.

4. Nagyvázsony, néprajzi ház

Azt hiszem nem túlzok ha azt írom, hogy egy fergeteges idegenvezetés részese lehettem a minap a nagyvázsonyi néprajzi házban. Olyan történeteket hallgathattam meg, amelyek, ha csak egy kis időre is, de elrepítettek egy olyan letűnt világba, amelyet ez az épület hivatott bemutatni. Megérkezésünkkor nem is számítottam rá, hogy ekkora élményben lesz részünk. Az épületnek már a külseje is ámulatba ejtő és egy mesés világot idéz.

A Kinizsi vár megtekintése után, az ember úgy gondolná, hogy a néprajzi ház már nem is olyan nagy durranás. Szégyenlem bevallani, de magam is így gondoltam. Tévedtem. Számomra és szerintem minden látogató számára hatalmas élmény. Valami olyan kulturális értéket képvisel a gyűjtemény, amit a mai rohanó világban kevesen vesznek észre és tudnak igazán értékelni. Azt hogy hogyan éltek hazánkban több mint kétszáz évvel ezelőtt, hogy hogyan működtek a családok, a mindennapok, vagy hogy milyen klíma működött egy tehetős magyar parasztcsalád házában. Sok mindenre ad választ ez az aprócska épült és a benne összegyűjtött anyag. Külön szeretném kiemelni azt az idegenvezetést, amit az ott dolgozó úr, saját bevallása szerint műszerész, szerintünk muzeológusokat megszégyenítő mesélő, majd másfél órán át tett azért, hogy mi megismerjük a paraszti élet csinnyát-binnyát. Vannak emberek, akiknek munkáján visszatükröződik az, hogy szeretik amit csinálnak. Külön élmény volt ezt látni a mai világban.

nagyvazsany1nagyvazsony2nagyvazsony3nagyvazsony4

A házban töltött idő alatt megismerkedhettünk, sok igazán érdekes dologgal. A jellegzetes dunántúli parasztházak szerkezetével, a mángorlóval, pocokfogóval, vékával, tűzkutyával, tisztaszobával...stb. Megtudtuk mi a pitvar, a szelence. Saját szemünkkel láttuk, hogyan tároltak tíz-tizenöt, három kilós kenyeret is egy héten át. Láttuk hol füstölték a húsárut, vagy miben tartották a több tucat liter lekvárt.

Ha mindezekkel te is megismerkednél egy fantasztikus előadás keretében, akkor ne hagyd ki a néprajzi házat, ha Nagyvázsonyban jársz. Megéri megnézni, ha szeretnéd tudni hogyan éltek dédszüleink, nagyszüleink.

5. Bakonybél, Tájház

Bakonybél a Magas-Bakony csodálatos környezetének kellős közepén található aprócska falucska. Ha a községben járunk mégis számos látnivaló közül választhatunk. Szinte egy egész napot el lehet tölteni mire bejárjuk mindazokat a kulturális, természeti, népművészeti értékeket bemutató helyeket, amelyek a faluban találhatók.

A Fő utca középső részén elhelyezkedő tájház, kívülről is impozáns látványt nyújt. A barokk stílusú homlokzatokat félköríves kapu köti össze. Rendkívül szép állapotban vannak az épületek, és persze a bennük rejlő, a bakonyi emberek életét bemutató tárgyak, bútorok, kályhák.

Mi egy igen izgalmas, kétnapos kaland után érkeztünk a faluba. Már jó előre kinéztük magunknak a tájházat. Ilyenek vagyunk, szeretjük a magyar népi építészetet, művészetet. Nagyon gazdag anyaggal rendelkezik Bakonybél, és nagyon jó állapotban vannak az itt összegyűjtött tárgyak, bútorok, kályhák. Ez egyből szembeötlik, ha az ember több ilyen helyen járt már Magyarországon. Szinte azonnal beköltözhettünk volna, az embernek kedve lenne hozzá, annyira szép volt minden. Mostanában úgy is divat megint a népi építészet. A kapun besétálva az udvarra a legszembeötlőbb látványt a gádor adja, piros muskátlikkal díszítve. Önmagában is gyönyörű látvány.

bakonybel1bakonybel2bakonybel3bakonybel4

A jegy megvétele után a kisebbik házzal kezdtünk. A füstös konyhába lépve, egy gazdagon felszerelt 19.sz-i konyhát láthattunk, úgy mintha most rendezték volna be. Rengeteg edény, használati eszköz és egy kemence díszelgett a helységben. Feltekintve pedig a füstöt elvezető, és hústermékek füstölésére használt kémény volt látható. Hát igen, anno nem a hipermarket-be ugrottak el az emberek, hogy vízzel telepumpált szalonnát vegyenek... A szobában is minden a helyén volt, és csodálatos állapotban. Ennek az épületnek az elejéhez 1895-ben az utcafronti részhez egy üzlethelyiséget építettek, ez most időszaki kiállításoknak ad helyet.

A tornácos (gádor) ház számomra valamivel "úribbnak" tűnt. Látszott rajta, hogy egy jómódú parasztcsaládé lehetett. Elkápráztatott a látvány, amely bent fogadott bennünket. Igazi népi pompa. Nagyon szép cserépkályha van minden szobában. Sokan nem tudják rólam, de én keramikusként végeztem, és ezeket a kályhákat igazi remekműnek tartom. Mindig is tetszettek a középkori várakban és a parasztházakban épített míves darabok. Ezek nem csak a szobákat, tereket melegítik, hanem egy kicsit az én szívemet is.

Kattints a megosztásra, ha kedvet kaptál egy kiránduláshoz!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Ezzel az egyszerű trükkel lehet tiétek egy teljes sor a repülőn
Egy utazási szakértő szerint az ablak és a folyosó melletti helyek lefoglalásával játszhatjuk ki a rendszert. A középső ülés a legkevésbé népszerű, így jó eséllyel üresen marad a járaton.


Egyetlen klikkel két széknyi tér? A gondolat, hogy egy zsúfolt repülőúton extra helyhez juthatunk, a modern utazás Szent Gráljának tűnik.

Miközben a légitársaságok egyre keskenyebb ülésekkel optimalizálják a profitot, egy tapasztalt utazási szakértő szerint létezik egy pofonegyszerű, de annál hatásosabb stratégia, amellyel a párok jó eséllyel biztosíthatják maguknak a teljes üléssort.

A módszer nem garantált, de megfelelő járaton feltűnően gyakran működik, és még a legrosszabb esetben is egy kedvesen felajánlott csere menti meg a helyzetet.

A trükk, amelyet a Private Tours England egyik munkatársa népszerűsített a brit Expressben, a valószínűségen és az emberi pszichológián alapul.

Ha ketten utaznak egy tipikus, háromüléses sorral rendelkező gépen, a foglaláskor ne egymás mellé, hanem ugyanabban a sorban az ablak- és a folyosó melletti helyre kérjék a jegyüket.

A logika szerint a középső ülés a legkevésbé vonzó opció, amit az egyedül utazók a legutoljára hagynak. „Az emberek javarészt igyekszenek elkerülni a középső ülést, ezért ez a hely szinte mindig utolsóként jön szóba foglaláskor” – magyarázta Hamilton.

A taktika hatékonyságát növeli, ha a gép hátsó szekciójában választanak helyet, ahol általában alacsonyabb a foglaltság.

Ünnepi időszakban vagy népszerű útvonalakon a gép valószínűleg teltházas lesz, és a középső ülés is gazdára talál. Kevésbé forgalmas járatokon viszont, különösen, ha a légitársaság rendszere engedi az ülőhelyek indulás előtti módosítását, a módszer aranyat érhet.

A profik az utazás előtti órákban folyamatosan figyelik az üléstérképet, mert egy-egy upgrade vagy lemondás miatt hirtelen felszabadulhat egy teljes sor, ahová azonnal át lehet foglalni.

De mi történik, ha a beszálláskor valaki mégis a két lefoglalt szék közé tart? A helyzet kulcsa a proaktivitás és az udvariasság: a párnak azonnal fel kell ajánlania a választás lehetőségét a középre került utasnak.

Scott Keyes, a Scott’s Cheap Flights alapítója szerint a legtöbben örömmel élnek a lehetőséggel. „Általában az illető lelkes” – mondta a The Washington Postnak.

Ahogy Chelsea Dickenson utazási szakértő fogalmazott: „Még ha be is foglalják a középsőt, megkérheted, hogy az ablak és a folyosó közül válasszon, és így mindenkinek jobb lesz.”

A helyzetet azonban könnyen el lehet rontani. Rich Henderson légiutas-kísérő arról számolt be, hogy a személyzet pontosan felismeri a trükköző párokat. „Úgy bámulnak, mintha a sorsukra várnának” – emlékezett vissza.

Tapasztalt már olyat is, ahol a pár nem volt hajlandó cserét ajánlani, ami rendkívül kellemetlen helyzetet teremtett mindhárom utas számára.

Aki a véletlen helyett a bizonyosságra törekszik, legális úton is vásárolhat magának extra teret.

A Qantas légitársaság például „Neighbour Free”, szomszédmentes opciót kínál bizonyos járatain, ahol felár ellenében garantálják, hogy az utas melletti ülés üres marad.

Ez a szolgáltatás interkontinentális utakon nagyjából 49 ezer forintnak megfelelő dollárnál kezdődik. Más légitársaságoknál az extra lábteret kínáló ülések megvásárlása lehet megoldás, ami szintén több tízezer forintos plusz költséget jelenthet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Berobban a Wizz Air a magyarok kedvenc nyaralóhelyére, akár fillérekért repülhetsz a tengerparti városba
Sokak álma válik valóra azzal, hogy Wizz Air elképesztő jegyárakon indít rendszeres járatot a horvát tenger gyöngyszeméhez.


Nagyot dob idén nyáron a Wizz Air.

A diszkont légitársaság heti háromszor indítja majd járatait Horvátország egyik legkedveltebb városába, így a nyaralók már az érkezés napját is a tengerparton tölthetik.

Június 8-tól ugyanis már Dubrovnikba is repülhetünk Budapestről, a jegyeket pedig 11 990 forintos induló ártól kínálják.

Az új útvonal bejelentéséről elsőként beszámoló AIRportal.hu szerint a gépek hétfőn, szerdán és pénteken, már kora reggel felszállnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

A hétfői és pénteki járatok a tervek szerint 6:20-kor indulnak Budapestről és 7:35-kor landolnak, szerdánként pedig már 6:00-kor elhagyják a magyar fővárost, és 7:15-re érkeznek meg a dalmát tengerpartra.

Az útvonalon a légitársaság Airbus A321neo típusú gépei közlekednek majd.

A dubrovniki járat egy nagyobb budapesti kapacitásbővítés része. A Wizz Air májustól már 19 repülőgépét állomásoztatja a bázisán, ezzel párhuzamosan öt új, kizárólag a kínálatában elérhető útvonalat is bejelentett.

A horvát város mellett így már Kefalónia, Kalamata, Menorca, Várna és Krakkó is elérhetővé válik Budapestről.

A dubrovniki útra a jegyeket a légitársaság honlapján és mobilalkalmazásában lehet lefoglalni.

Via AIRportal.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Öt európai város, ahová egyetlen napra is elrepülhetsz Budapestről - Mennyibe kerül és mit nézz meg?
Nem kell vagyonokat költened egy külföldi kalandra, és szabadságot sem kell kivenned. Mutatjuk a trükköt, amivel egy nap alatt megjárhatod külön-külön ezt az öt várost.


Képzeld el, hogy a vasárnapi megszokott lassú reggelit egy milánói eszpresszóban fogyasztod el. Vagy a napot inkább a barcelonai Gótikus negyedben tervezed? Hangulatos vacsora Varsóban vagy Bariban és éjfél körül már a saját ágyában pihesz?

Ez a forgatókönyv nem egy távoli álom, hanem egy megvalósítható egy napos városi kalandozás, ami a Budapestről induló fapados járatokra épül.

A siker kulcsa a stratégiai tervezés:

kora reggeli indulás, késő esti visszaút, gyors reptéri transzferek és egy kompakt, hat-kilenc órába sűríthető városi program.

A közvetlen járatok és a heti sűrűség ellenőrzésének primer forrása a FlightsFrom.com útvonalakra specializálódott oldala.

A kiválasztott öt desztináció közös jellemzője a sűrű, télen is elérhető járatok, a hatvan percen belüli belvárosi transzferidő és az, hogy még

a hidegebb hónapokban is élvezhető programokat kínálnak, az olasz és spanyol helyszínek pedig kellemesen enyhe klímával is csábítanak.

Milánó kínálja a leghosszabb hasznos városi időt, köszönhetően a fapadosok sűrű járatainak, melyekkel akár a két reptér (Malpensa és Bergamo) is kombinálható egy „reggel oda, este vissza” felállásban.

A Malpensa Express vonattal 37-51 perc alatt a központban lehetünk, míg a bergamói busztranszfer 50-60 percet vesz igénybe.

A napba belefér a Dóm tetőterasza, a Galleria Vittorio Emanuele II, a Sforza-kastély, és estére egy hangulatos séta a Navigli csatornanegyedben.

Bár a januári átlaghőmérséklet ott is hűvös, a beltéri kínálat, mint a Pinacoteca di Brera, bőségesen kárpótol.

Aki a hűvös lombardiai tél helyett inkább a Földközi-tenger enyhe fuvallatára vágyik, annak Barcelona a tökéletes választás.

Napi több közvetlen fapados járat is üzemel ezen az uticélon. Az Aerobús 35 perc alatt ér a központi Plaça Catalunyára, ahonnan gyalogosan bejárható a La Boqueria piac, a La Rambla, a Gótikus negyed, és még a Sagrada Família külső megtekintése is belefér.

A 12 Celsius-fok körüli átlagos maximum-hőmérséklet és a téli napsütés ideálissá teszi a várost egy egynapos kiruccanásra.

„Még decemberben is csodás a fény ott” – írta egy felhasználó a Reddit street photography fórumán.

Ha valaki közelebb maradna, de egy teljes értékű nagyvárosi élményt keres, Varsó a leggyorsabb és legkiszámíthatóbb opciók egyike. A repülési idő alig több mint egy óra, a Chopin reptérről pedig az S2-es vagy S3-as elővárosi vonattal 20-25 perc alatt a centrumban lehetünk.

A napba kényelmesen belefér az Óváros és a Királyi út felfedezése, valamint a Kultúra és Tudomány Palotájának kilátójából megcsodálni a városi panorámát.

A tél itt valóban hideg, de a hangulat egyedi. „Ha van hó, gyönyörű és varázslatos… ha nincs, borús és szeles – de nekem tetszik ez a hangulat.” - mondta egy odalátogató.

Visszatérve délre, a tengerparti hangulatot és a villámgyors városba jutást Bari kombinálja a leghatékonyabban.

A fapados járatok ide is hetente több közvetlen járatot indít, a reptérről pedig egy mindössze 17 perces vonatút vezet a központi pályaudvarra.

A program gerincét Bari Vecchia, az óváros szűk utcái, a San Nicola-bazilika és a tengerparti sétány, a Lungomare adhatja, kiegészítve a helyi street food specialitásokkal, mint a focaccia és a sgagliozze.

Aki pedig egy dél-olasz villámlátogatásra vágyik, annak Palermo nyújt felejthetetlen élményt, bár itt a menetrend gondosabb tervezést igényel.

Ide is közvetlen járatok mennek, de a késő esti visszaút nem minden nap opció.

A reptéri transzfer vonattal körülbelül 50 perc. Ezért cserébe a város olyan látnivalókkal kárpótol, mint a Katedrális, a Normann Palota a Palatina-kápolnával és a nyüzsgő Ballarò piac. „Egy tanács: próbáld különválasztani a turistás helyeket az igazán jó street foodtól” – javasolta egy helyi a Reddit Palermo fórumán.

A fapados jegyárak dinamikusan változnak, de a legolcsóbb retúrjegyek csomag nélkül Milánóba és Varsóba már 14-17 ezer forinttól elérhetők, míg Barcelona és Bari 24 ezer forint környékén, a ritkább palermói út pedig 30 ezer forinttól foglalható.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
„Mi hármunkat, a zenekar tagjait senki meg nem hívta” – ezért marad távol Szikora, Dolly és Novai Fenyő Miklós megemlékezésétől
Novai Gábor közleményben tudatta, miért nem vesznek részt a Hősök terén tartandó gyertyagyújtáson a Hungária tagjai. A szervezők a felvetésre úgy reagáltak, hogy a megemlékezés egy spontán, nyitott esemény, nem pedig hivatalos rendezvény.

HÍREK
Egyszerre temetik el a volt szombathelyi alpolgármestert és feleségét, akit férje meglátogatása után gázoltak halálra a kórház előtt
Feiszt György két héttel felesége tragikus balesete után hunyt el a kórházban. A várost lesújtotta a házaspár halála, akiket díszsírhelyen helyeznek végső nyugalomra.

Ajánljuk
KÉK HÍREK
Főügyészségi ügyészt vettek őrizetbe hivatali visszaélés miatt, egyelőre hírzárlat van
A Központi Nyomozó Főügyészség gyanúsítottként hallgatja ki az érintett ügyészt. A hatóság közleménye szerint hivatali visszaélés bűntette miatt folyik eljárás ellene. A bíróságnak 72 órán belül döntenie kell az esetleges letartóztatásáról.

KÉK HÍREK
Videó: „30 defekt 2 óra alatt” – Sorra szedi áldozatait egy jókora kátyú a Nagykőrösi úton
Egy férfi, aki maga is a kátyú áldozata lett, láthatósági mellényekkel és dísztárcsákkal próbálta felhívni az autósok figyelmét a veszélyre, mivel tábla nem jelzi. Hiába hívta a segélyhívót, a rendőrség rövidre zárta az esetet.

KÉK HÍREK
Döbbenetes videó: azt játszotta az anya 3 éves kisfiával, hogy drogot hevítenek és felszívják
A kisfiú öngyújtóval és fóliával játszotta el a drogozást, miközben a rendőrök szerint a 8 éves testvére már a vevőket szolgálta ki. A hatóságok régóta figyelték a döbbenetes családi idillt.

HÍREK
Lázár János: Nekem ehhez mind jogom van, van-e más kérdés?
Kifütyülték a sajtó munkatársait Lázár János fórumán. A váci Lázárinfón az újságírók azzal próbálták szembesíteni a minisztert, hogy a rendőrség cáfolta a magyarázatát, miszerint az ellene tiltakozó romákról közzétett személyes adatok egy igazoltatásból származnának.

HÍREK
Megszakadt Orbán Viktor beszéde: egy férfi rohant fel hozzá a színpadra a Mandiner estjén
Orbán Viktor éppen a kormány teljesítményéről beszélt, amikor a közönségből egy férfi hirtelen megjelent mellette a színpadon. A férfi sietségre hivatkozott, de az igazi meglepetés csak azután jött, hogy megkapta az aláírást.

HÍREK
Hiába fogott össze érte az egész sportvilág, 42 évesen elhunyt a Veszprém volt kézilabdázója, Gyáfrás Dávid
Gyáfrás Dávid, a luxemburgi Handball Bieles edzője, közel kétéves küzdelem után hunyt el. A sporttársak 32 milliós gyűjtést szerveztek a németországi kezelésére, de már nem tudták megmenteni.

HÍREK
Török Gábor a Partizán számairól: több esélyt adok a Fidesz egyszerű győzelmének, mint a TISZA kétharmadának
A politikai elemző a közösségi oldalán kérdőjelezte meg a Partizán választási szimulációját. Szerinte a Fidesz sima többségét (12,1 százalék) alábecsülik a Tisza Párt kétharmadának (21,6 százalék) esélyéhez képest. 56,2 százalékos valószínűsége van a TISZA sima győzelmének.


UTAZZ
A Rovatból
Újévi feltöltődés Esztergomban: kipróbáltuk a megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomot
Egy újévi kikapcsolódás, ahol a pihenés, a wellness élmények és a családbarát kényelem egyszerre kap főszerepet, ráadásul Esztergom egyik legszebb panorámájával. A megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomban jártunk, ahol a feltöltődés minden korosztály számára garantált.


Egy impozáns wellness hotel kényelmével indítani az Újévet pont olyan jó döntés, mint amilyennek hangzik. Na de hol?

Esztergom városa mindenképpen kirándulásra és pihenésre érdemes desztináció, és számos szálloda közül válogathatunk. Mi most azonban a felújított Portobello Wellness Hotel Esztergomot szemeltük ki egy tesztelésre.

Két éjszakát töltöttünk a megújult szállodában, amely a Prímás-szigeten, a Kis-Duna festői kanyarulatában helyezkedik el, szobánkból pedig közvetlen kilátás nyílt az Esztergomi Bazilikára.

Családbarát kényelem minden szinten

Már szinte érkezéskor egyértelművé vált, hogy a hotel nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a családosak különösen kellemesen tölthessék a szabadidejüket, ugyanis számos szórakoztató és kényelmi funkció elérhető a számukra.

A lobbiban, a recepció környékén, az étterem hátsó részében és a bárban is találhatóak például modern, érintőképernyős játék asztalok, de számos gyereksarok is rendelkezésre áll, sőt, játszóház és gyermekfelügyelet is elérhető.

Stílusos szobák, panorámával fűszerezve

A szálloda összesen 95 elegáns szobával és lakosztállyal várja a vendégeket, így minden család könnyedén megtalálhatja a saját igényeihez illő kényelmet. A felújított szobák letisztult, modern hangulatot árasztanak, míg a tágas, kétlégterű családi lakosztályok akár nagyobb családok számára is praktikus és otthonos környezetet biztosítanak.

A megújult közösségi terek harmonikusan illeszkednek ehhez az összképhez, és még több lehetőséget kínálnak a pihenésre, a találkozásokra és a közös kikapcsolódásra.

A szobák kellemes atmoszféráját az impozáns berendezés és a természet által ihletett színvilág teremti meg, amely harmonikusan illeszkedik a környezethez és minden évszakban nyugodt, kiegyensúlyozott hangulatot áraszt. A kényelmes pihenéshez minden adott: kávéfőző, vízforraló, minibár és okostévé is rendelkezésre áll, így a nap végén egy nyugodt filmezés is könnyedén belefér a programba.

A hotel étterme is meggyőző élményt nyújtott.

A reggeli és a vacsora kínálata egyaránt változatos, külön figyelmet érdemel az alkoholmentes koktél- és üdítőválaszték.

Ha egyet kellene kiemelni, az alkoholmentes mojito küllemében és ízvilágában is tökéletesen hozta a klasszikus kedvenc frissítő hangulatát.

És ha már az esti kikapcsolódás szóba kerül, a környék nyújtotta lehetőségekről sem szabad megfeledkezni: az Esztergomi Bazilika sétatávolságra található a szállodától, így autóba sem kell ülni ahhoz, hogy egy panorámás sétával zárjuk a napot. Az aktívabb vendégek pedig a bőséges étkezések után könnyedén „lemozoghatják” a finom falatokat, hiszen a környék bővelkedik látnivalókban és kellemes sétalehetőségekben.

Wellness élmények kicsiknek és nagyoknak

Sokan persze a vízparton szeretnek koktélt szürcsölgetni, de pánikra itt sincs ok: a szálloda közvetlen összeköttetésben áll a Portobello wellnessrészlegeként is működő Aquasziget Élményfürdővel. A családosokra itt is gondoltak: játszószoba és vizes gyereksziget várja a legkisebbeket, miközben a felnőttek is nyugodtan átadhatják magukat a pihenésnek. Fitnessterem, négyféle szauna, hat különböző beltéri medence és kültéri strand áll rendelkezésre, a teljes ellazulásról pedig a beauty részleg többféle masszázskezelése gondoskodik.

Teljesen érthető, ha egy család számára mindez maga a paradicsom: kényelmes pihenés, miközben a gyerekek is tartalmasan szórakoznak. Év elején ráadásul kivételesen jó áron lehet megszállni a szállodában, és szinte mindig akad egy-egy tematikus csomagajánlat is, amelyet érdemes átböngészni a foglalás előtt – így könnyen összeállítható egy igazán gondtalan pihenés.

A Portobello Wellness Hotel Esztergom jó érzékkel találja el az egyensúlyt a pihenés és az élmények között. Elhelyezkedése és sokoldalú szolgáltatásai miatt nemcsak rövid kiruccanáshoz, hanem hosszabb, családi feltöltődéshez is ideális választás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk