HÍREK
A Rovatból

21 gyereket kezeltek Covid utáni sokszervi gyulladással a Semmelweis Egyetemen is

Összesen tehát már legalább 61 gyereknél diagnosztizálták Magyarországon a betegséget. Dr. Constantin Tamás leírta, mire kell minden szülőnek figyelnie.


Nem csak a Heim Pál Gyermekkórházban láttak el az elmúlt hetekben olyan sokszervi gyulladásban szenvedő gyerekeket, akik gyakran tünetmentesen lezajlódó koronavírus-fertőzés után kerültek súlyos állapotba. Ahogy azt megírtuk, a Heim Pál Gyermekkórházban negyven ilyen beteget kezeltek, Dr. Constantin Tamás egyetemi docens, a SOTE osztályvezető főorvosa posztjából pedig az derült ki, hogy a Semmelweis Egyetemen is volt 21 ilyen eset.

Dr. Constantin Tamás részletes összefoglalót írt arról, mire kell minden szülőnek figyelnie, ezt változtatás nélkül tesszük közzé:

"Nyár elején még csak a nemzetközi médiából értesülhettünk arról, hogy

a koronavírus-járvány nyomában a gyermekek között egy új, a vírusfertőzéssel kapcsolatba hozható betegséget azonosítottak, ezt sokszervi gyulladásnak (az angol rövidítés alapján PIMS: Paediatric Inflammatory Multisystem Syndrome) nevezték el. Ősszel, a második hullám tetőzését követően a PIMS hazánkban is megjelent.

Maga a koronavírus-fertőzés gyermekeknél legtöbbször enyhe tüneteket okoz, vagy tünetmentesen zajlik. Elsősorban a súlyos szervi károsodással járó krónikus betegséggel, vagy komoly fejlődési zavarokkal élők és a kóros elhízásban szenvedők esetében számíthatunk kórházi kezelést igénylő szövődményekre (elsősorban tüdőgyulladásra).

A PIMS ezzel szemben a koronavírus-fertőzést követően hetekkel - általában 2-4 héttel - később jelentkezik, kései szövődményként. A PIMS tüneteinek megjelenésekor a betegekben már nem kimutatható élő kórokozó, nem fertőzőek. A panaszok hátterében a korábbi vírusfertőzésre adott kóros immunreakció következtében kialakuló gyulladás áll. Éppen ezért a gyermekek többségében a laboratóriumi vizsgálatok során már nincs PCR-pozitivitás, de az antitest-vizsgálatokkal legtöbbször igazolható a korábban lezajlott fertőzés.

A diagnózist jelentősen megkönnyíti, ha a fertőzés heveny szakában történik tesztelés, hiszen később az orvosnak hamarabb juthat eszébe a PIMS betegség, ha tudja, hogy korábban a családban volt igazolt koronavírus-fertőzés. A koronavírus-fertőzés gyanújakor kért tesztelés tehát nemcsak a járványügyi intézkedéseket segíti, de az esetleges kései szövődmények esetén a PIMS felismerését is.

A tünetek meglehetősen színesek, részben átfednek az úgynevezett Kawasaki-szindrómában megfigyelhetőekkel. A koronavírus-fertőzéssel összefüggő sokszervi gyulladás lehetőségére a következő tüntetek megléte esetén érdemes gondolni: elhúzódó magas láz mellett nagyfokú gyengeség, bágyadtság, aluszékonyság, eszméletvesztés.

A PIMS jellegzetes tünete a kötőhártya-gyulladás, amit nem kísér váladékozás (vörös szemek). A vörös, repedezett ajkak, eperszínű nyelv, “vizenyős”/duzzadt kezek és lábak, a bőr felszínéből nem kiemelkedő és nyomásra elhalványuló kiütés szintén gyakran leírt tünet. A nyakon megnagyobbodott nyaki nyirokcsomókat tapinthatunk. Sok gyermek panaszkodik hasfájásra, előfordulhat hasmenés, hányás. A hasi tünetek hevességük miatt félrevezetőek lehetnek, vakbélgyulladás tüneteit utánozhatják.

Ha a szülők a fenti tüneteket észlelik a gyermeken, akkor javasolt haladéktalanul konzultálni a gyermek háziorvosával, vagy a területileg illetékes gyermeksürgősségi ambulanciával, ugyanis a panaszok többnyire igen súlyosak, és gyorsan romlik a gyermek állapota.

Míg a Kawasaki-szindróma elsősorban a kisdedek betegsége,

a PIMS jellemzően inkább a 9-12 éves korosztályt érinti (legfiatalabb betegünk 2 éves, legidősebb 17 éves volt).

Mivel ebben az életkorban a láz önmagában talán kevéssé rémisztő a szülők számára, fontos, hogy felhívjuk a figyelmüket erre az új betegségre. Nehezíti a diagnózist, hogy a területi gyerekellátásban erősödött a tele-medicina szerepe, ami plusz felelősséget ró a szülőkre. Ha a kiskamasz-, kamaszkorú gyereknek magas láza jelentkezik, ami kifejezett gyengeséggel, elesettséggel társul, esetleg kötőhártya-gyulladás, kiütés, az ajkak, nyálkahártyák gyulladása társul a lázhoz, vagy erős hasfájásra panaszkodik a beteg, akkor haladéktalanul forduljanak orvoshoz.

A gyulladás a szívizmot és a koszorúsereket is megtámadja, ami szívelégtelenséghez vezethet, a gyerekek állapota hirtelen romolhat.

Az esetek körülbelül negyedében intenzív osztályon tudjuk csak stabilizálni az állapotukat - a folyadékpótlás mellett a gyerekek gyakran keringéstámogatásra, ritkán gépi lélegeztetésre szorulnak. Így érthető a gyors diagnózis fontossága, és az, hogy miért szükséges minden beteg esetében kórházi kezelés.

A jó hír, hogy rendelkezésre állnak a hatékony kezeléshez szükséges gyógyszerek. Gyulladáscsökkentő és immunmoduláns terápiákkal az esetek döntő többségében gyorsan, néhány nap alatt úrrá tudunk lenni a gyulladásos folyamatokon. A megfelelő időben (korán) alkalmazott terápiától várhatjuk, hogy megelőzzük a betegség legrettegettebb szövődményét, a szív koszorúsereinek tágulatát. A korábban említett Kawasaki-szindrómában szerzett kiváló tapasztalatok alapján bízhatunk abban, hogy megfelelő kezeléssel a PIMS esetében is hatékonyan meg tudjuk gátolni a kialakulását.

A PIMS szerencsére egy ritka betegség. Mivel csak a tavalyi évben ismertük meg, még tanulmányoznunk kell, hogy a pontos előfordulási gyakoriságát meg tudjuk határozni.

A Népegészségügyi Központ mától jelentési kötelezettséget írt elő a PIMS esetében is, így hamarosan objektív képünk lesz az országos esetszámról. A mai napig a Semmelweis Egyetemen 21 gyereket kezeltünk a fenti diagnózissal, és örömmel számolok be róla, hogy eddig valamennyien szövődménymentesen gyógyultak.

Az Egyetemen multidiszciplináris szakmai stáb dolgozik a PIMS betegek gyógyításán - a gyermekreumatológus mellett intenzív terápiás szakemberek, infektológus és kardiológus vesz részt a gyógyító munkában. A Országos Gyógyszerészeti Intézet segítségének és gyors reagálásának köszönhetően 2021. január óta elérhetőek és alkalmazhatóak a legmodernebb biológiai terápiák, így a legsúlyosabb, standard kezelésre nem reagáló esetekben is tudunk az Egyetemen segíteni.

A Tűzoltó utcai Gyerekklinikán kezelőorvosi kérésre az egész országból fogadjuk a PIMS-betegeket".


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor saját kezűleg kezdte meg a poloskák kisöprését
A miniszterelnök szombaton egy rövid videóval jelentkezett: a szállása erkélyét ellepték a rovarok, ő pedig lesöpörte őket. Egy, a felvételen nem látható nő azt kiabálja, hogy „miniszterelnök úr, még sok van”.


Ezen a hétvégén tartja első edzőtáborát a Harcosok Klubja, amin a jelek szerint Orbán Viktor is részt vesz, írja a 24.hu. Erre utalt az is, hogy videót tett közzé a közösségi oldalán, a leírásban jelezve: ő is az edzőtáborba készül. „Csakis poloskamentesen” – írta.

A felvételen az látszik, hogy ahol megszáll, az erkély tele van poloskával, ezeket lesöpri a helyükről. Odaszól egy, a videóban nem látható nőnek, hogy nála is ennyi poloska van-e, mert nála beette őket a fene, és ez borzalmas.

Vágás után egy másik női hang azt kiabálja:

„miniszterelnök úr, még sok van, az a baj”. Orbán erre azt mondja, hogy nem baj, szorgalmasnak kell lenni, „mindenki sorra kerül.”

Orbán ezzel visszatért a poloskák emlegetéséhez, amit először a március 15-i beszédében hozott fel. Akkor erős felháborodás követte, ezért pár nappal később pontosította: poloska alatt csak Magyar Pétert érti, nem minden olyan embert, aki nem ért egyet a politikájával.

A miniszterelnöki söprögetést itt lehet megnézni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
A MÁV szerint a kisiklott vonathoz küldött daru nem siklott ki, csak leugrott a sínről
A vasúttársaság közölte: a mentést végző jármű saját erejéből távozott a helyszínről. Állításuk szerint a mentési művelet sikeresen zárult.


A MÁV péntek éjszaka egy 150 tonna teherbírású vasúti darut küldött Magyarkútra, hogy segítsen visszaemelni a sínekről lekerült motorkocsit. Lapunk is beszámolt róla korábban, hogy a segélyszerelvény, amely a helyszínre tartott, szintén kisiklott. A Totalcar egyik olvasója fotókkal is igazolta, hogy a daru kerekei valóban elhagyták a síneket. A lap szerint emiatt elhúzódhat a műszaki mentés, mivel egy újabb járműre is szükség lehet, amely visszaemeli a segélyszerelvényt a sínpályára.

A MÁV közleményben reagált az értesülésekre. A vasúttársaság szerint nem történt újabb kisiklás:

„a daru siklásáról szó sincs: a jármű rendben megérkezett a helyszínre, majd a munka végeztével ugyanígy »saját lábán« távozott.”

Azt is hozzátették, hogy

„a daru első tengelyének kerekei a sérült Bz emelése közben rövid időre leugrottak a sínről, de ez nem okozott semmilyen fennakadást vagy veszélyhelyzetet, hiszen a jármű képes visszaemelni magát a pályára, ebben az esetben is ez történt.”

A MÁV hangsúlyozta: „a daruval végzett mentés teljesen rendben zajlott.”

A baleset péntek délelőtt történt Verőce közelében, Magyarkútnál. Egy több mint 40 éves motorvonat közlekedett a megengedett 50 helyett 38 km/órás sebességgel, amikor az első két kocsijának kerekei teljesen lekerültek a sínekről. A balesetben két vasúti dolgozó – egy jegyvizsgáló és egy pénztáros – könnyebben megsérült.

A történtek után Hegyi Zsolt, a MÁV vezérigazgatója bocsánatot kért, és belső vizsgálatot rendelt el.

A mentést több ütemben végzik. Először a három, kisiklásban nem érintett járművet távolították el, így szabaddá vált a vasúti átjáró, és könnyebbé vált a hozzáférés a helyszínhez. Ezt követően vasúton érkező segélyszerelvénnyel és hidraulikus emelőkkel próbálják visszaemelni a mellékkocsit.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Románia riadóztatta a F-16-osokat - egy orosz drón sérthette meg az ország légterét
A jelzés 18:05-kor érkezett, 18:23-kor már követték a levegőben Chilia Vechétől nem messze, ezután a célpont eltűnt a radarokról.


Szombaton délután egy orosz drón sérthette meg Románia légterét. A romániai Duna-delta térségében átlépő drón lezuhanhatott, a lakosság nem volt veszélyben. A Hotnews.ro szerint a drónt egy ukrán dunai infrastruktúra elleni támadás részeként küldhették.

A riasztás után helyi idő szerint 18:05-kor két F–16-os vadászgép szállt fel. 18:23-kor a gépek észlelték a repülő tárgyat.

A honvédelmi minisztérium közlése szerint Chilia Vechétől körülbelül 20 kilométerre délnyugatra követték a drónt, majd az eltűnt a radarokról.

A hatóságok figyelmeztető üzenetet küldtek a lakosságnak. A minisztérium szerint a drón nem repült lakott terület felett, és nem jelentett közvetlen veszélyt.

A radarrendszerek továbbra is figyelik a helyzetet. Ionuț Moșteanu védelmi miniszter közölte, hogy folyamatosan figyelemmel kísérik az eseményeket, és a lakosság továbbra sincs veszélyben.

A minisztérium szakértői készülnek a drón lehetséges maradványainak felkutatására.

Ezzel egy időben Lengyelországban is felszálltak a szövetséges vadászgépek, és lezárták a lublini repülőteret az ukrajnai dróncsapások veszélye miatt.

Ebben az esetben nem merült fel, hogy ismét megsértették volna a lengyel légteret az orosz drónok, mint szerdára virradóra.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Rossz hír érkezett a szaloncukorról, ennek senki nem fog örülni
Több ismert márka is kisebb kiszerelésű termékkel jelenik meg idén. A gyártók a nyersanyagárak emelkedésére és gazdasági terhekre hivatkoznak.


Még csak most kezdődött el az ősz, és az időjárás is meglepően enyhe, de már most látszik, hogy az idei karácsonyi szezon meglepetéseket tartogat a vásárlók számára, számolt be róla a Portfolio. Több ismert szaloncukormárka ugyanis kisebb kiszerelésben kerül majd a boltok polcaira 2025-ben.

A változás több gyártót is érint:

  • A Bonbonetti szaloncukrai 300 grammról 280 grammra csökkennek, ami 6,7 százalékos csökkenést jelent.
  • A Milka termékeinél 310 gramm helyett már csak 255 gramm kerül a csomagokba, ez 17,7 százalékos visszaesés.
  • A Tibi szaloncukrok 330 grammról 280 grammra módosulnak, így 15,2 százalékkal lesznek kisebbek.
  • A Vadász szaloncukor is kisebb kiszerelésben lesz elérhető: 350 gramm helyett 300 grammos változat jelenik meg, ez 14,3 százalékos csökkentést jelent.

Több magyarországi gyártó és forgalmazó is bejelentette a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóságnak, hogy a karácsonyi édességek kisebb súllyal kerülnek majd forgalomba.

A háttérben több tényező áll.

A kakaó világpiaci ára – részben a gyenge nyugat-afrikai termés miatt – jelentősen megemelkedett, de a cukor is drágult, és Magyarországon más gazdasági terhek is nehezítik a gyártók működését.

A termékkiszerelések csökkentéséről azért állnak rendelkezésre hivatalos információk, mert a jogszabály előírja, hogy az ilyen változásokat be kell jelenteni a hatóságok felé. A szabályozás azokra az előre csomagolt árucikkekre vonatkozik, amelyeket 2020. január 1. és 2023. július 1. között vezettek be a piacra, és jelenleg olyan üzletek kínálatában szerepelnek, amelyek éves bevétele meghaladja az 1 milliárd forintot.

A boltoknak ezen felül tájékoztatniuk kell a vásárlókat is a kiszerelés változásáról. Csak akkor mentesülhetnek ez alól, ha legalább hat hónapon át a korábbi, nagyobb kiszerelést is forgalomban tartják.

Hasonló folyamatok máshol is zajlanak: a brit fogyasztók is tapasztalják, hogy a karácsonyi édességek kisebbek lettek, miközben az áruk emelkedett.

(via Economx)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk