10 napig temették a javrovi támadás halálos áldozatait – Képriportunk Lvivből
Noha egyelőre béke van Lvivben, mindenki nagyon feszült. Pár napja a repülőtér környékét bombázták. Amikor elindultunk egy fotóssal a füst irányába, a taxis kitett minket, mondván, távolról sem lehet fotózni.
Kétfelé váltunk. A panelházak között sétálva megállított egy másik taxis, hogy mit csinálok. Angolul nem beszélt, önkéntes katonákat hívott. Jöttek a rendőrök is, a végén több mint tízen voltak körülöttem. Azt is gyanúsnak találták, hogy miért hagytam el háromszor az országot, és jöttem vissza. Megnézték a kamerámat is, le akartak tartóztatni.
Egy operatőr fiúnak nem volt ilyen szerencséje, Kalasnyikovot nyomtak a mellkasának, amikor a távoli füstöt vette fel. Őt másfél órán át faggatták.
Az elmúlt másfél hétben egymást érték a temetések. A lengyel határtól mindössze 17 kilométerre felvő javorivi katonai bázist március 12-én értre rakétatámadás. Az ukránok szerint 35 katona halt meg, és 135-en megsebesültek.
Pár napja volt a 35. áldozat búcsúztatása. Az első napokban még közel engedték az újságírókat, de az utolsó napokban már kordonokkal tartották távolabb a fotósokat. Figyelem, megrázó képek következnek!
A katonai bázis megtámadása és a reptér elleni támadás is azt mutatja, közeledik a városhoz a háború. Bár szárazföldi összecsapásokra Lviv környéjén kicsi az esély, a helyiek erre is felkészülnek. Gyors tréningeket tartanak huszonéves fiúknak és lányoknak, amelyeken megtanítják, hogyan küzdjenek, ha utcai harcok lennének a városban.
Az egyik tréningre én is elkísértem őket. Olyan emberek jöttek össze, akik életükben először fogtak fegyvert. Ahogy egy Kijevből elmenekült ukrán lány mesélte, beállt önkéntes katonának több ismerőse, egy tanára, egy piaci kofa, aki pár hete még almát árult, és barátja apja is.
Elmondta, hogy a településeket védő önkénteseknek ugyanolyan szerződésük van, mint a hivatásos katonáknak. Felszerelésből viszont hiány van. Ukrajnában gyakran még a frontvonalban is hiányoznak a legszükségesebbek.
A lány úgy próbál segíteni, hogy képeslapok eladásából gyűjt nekik.
Lvivben sok fiatalt láttam, akiket megtanítottak, hogyan kell lőni, tárat cserélni, kézigránátot dobni. Megtanulják azt is, hogyan kell elszorítani a vérzést mondjuk combsérülésnél, és mit kell tenni, ha szilánk megy a szembe. Meg akarják védeni az országukat, akár az életük árán is. Azt mondják, itt különösen erős lesz az ellenállás.
A tréning idején megszólaltak a szirénák, a környékbeliekkel együtt mentünk le az óvóhelyre.
Aki túl van a tréningen, többnyire egyéb önkéntes munkákkal, adománygyűjtéssel, a katonák ellátásával és menekültek segítésével tölti az időt, amíg nem kell harcolni.
Jártam egy adománygyűjtő ponton is, ahol az önkéntesek napi 14 órát is dolgoznak, heti hét napon át.
Külföldi önkéntes katonák nagyon nagy számban vannak. Találkoztam dánokkal, angolokkal, fülöp-szigetekiekkel is a napokban. Egy amerikai pilóta Irak és Afganisztán után jelentkezett az ukránokhoz.
Szerdán például 700-an jöttek Mariopulból. Ahogy beérnek egy járattal, 40 percen belül másik vonaton utaznak tovább.
És most Odesszába indultam, ami Mariupol esetleges eleste után az oroszok következő célpontja lehet. Ha sikerülne elfoglalniuk, egész Ukrajnát elvághatnák a tengertől.
Az út 13 óra vonattal. Útközban a kalauz azt kérte, húzzuk be a sötétítőt, hogy semmilyen fény ne menjen ki. Azt is kérte, menjünk a felső priccsre, ha esetleg lőnek és kirobban az ablak, akkor ne ránk zúduljon a szilánk.
Többször megállt a vonat hosszabb-rövidebb időre, ilyenkor mindent le kellett kapcsolnunk. Teljes sötétségben és csendben várakoztunk, pont úgy, ahogy azt a vonattal menekülők korábban elmesélték. Az egyik helyen katonai teherautókat hallottunk.
Hiába vagyok nagyon fáradt, és hiába lenne idő a hosszú út alatt aludni, a feszültség miatt képtelen vagyok rá.