Megvan a két lehetséges dátum Szoboszlai Dominik visszatérésére
Fellélegezhetnek Liverpoolban, a legfrissebb hírek szerint ugyanis Szoboszlai Dominik a vártnál sokkal hamarabb visszatérhet a pályára. A magyar válogatott csapatkapitánya akár már ezen a hétvégén, a Tottenham Hotspur elleni idegenbeli rangadón a keretben lehet, de ha az orvosi stáb az óvatosság mellett dönt, a Wolverhampton Wanderers elleni, december 27-i hazai bajnokin szinte biztosan számíthat rá Arne Slot vezetőedző. A végső döntés a játékos állapotáról pénteken születik meg, írja a New York Times.
A Liverpool középpályása a Brighton ellen 2–0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen sérült meg szombaton, a 83. percben kellett elhagynia a pályát bokaprobléma miatt. Slot akkor még aggódva nyilatkozott: „Dom bokája volt a gond. Amikor ránéztem, nem nézett ki jól. De hihetetlen a mentalitása, úgyhogy reméljük a legjobbakat”.
A gyors felépülésről számolt be James Pearce, a The Athletic újságírója is. „Jó hírek. Szoboszlai reméli, hogy fitt lesz a Spurs elleni utazásra. Még nincs végső döntés, de jól halad a felépülése, miután le kellett cserélni a Brighton ellen” – idézte a Nemzeti Sport a szakírót. A játékos bizakodását a pénteki orvosi kontroll eredménye erősítheti meg végleg.
Szoboszlai hiánya különösen érzékenyen érintené a csapatot, mivel Joe Gomez combhajlító-sérülése miatt várhatóan nem léphet pályára a Tottenham ellen. A legutóbbi jelentések szerint az ő sérülése sem súlyos, de a hétvégi meccset valószínűleg kihagyja. Jó hír viszont, hogy Conor Bradley visszatérhet eltiltásából, és Jeremie Frimpong is edzésbe állhat.
A klub óvatosságát indokolhatja Szoboszlai extrém terhelése. A magyar középpályás a Liverpool egyik legtöbbet foglalkoztatott játékosa a szezonban, játékperceit tekintve szinte csak a csapatkapitány Virgil van Dijk előzi meg. Nemzetközi szinten is a legtöbbet játszó mezőnyjátékosok között van Európa öt legerősebb bajnokságában.
A visszatérés időzítését a fegyelmi helyzet is befolyásolhatja. Szoboszlai már négy sárga lapnál jár a Premier League-ben, és még három fordulón át érvényben van a szabály, miszerint az ötödik figyelmeztetés automatikusan egymeccses eltiltást von maga után.