SPORT
A Rovatból

Szoboszlai Dominik angol bajnok lett a Liverpoollal

Behozhatatlan előnyre tett szert a Liverpool az angol labdarúgó-bajnokságban. Ezzel Szoboszlai lett az első magyar, aki megnyerte a Premier League-et.


Hazai pályán győzött vasárnap este a Liverpool, ezzel négy fordulóval a vége előtt megnyerte a Premier League-et. A csapatban ismét kezdőként lépett pályára Szoboszlai Dominik, aki az első magyar labdarúgó lett, aki bajnoki címet szerzett a Premier League-ben.

A meccsen meglepetésre a vendég Tottenham Hotspurs szerzett vezetést, majd éppen Szoboszlai gólpasszából Luis Díaz egyenlített. Az első félidőben a Liverpool még két gólt szerzett Mac Allister és Gakpo révén. A fordulás után Szalah talált be, Udogie pedig öngólt szerzett. A végeredmény így 5:1 lett.

A Liverpool 2020 után lett ismét bajnok. Ez lett a klub huszadik bajnoki címe, amivel beérte az örökranglistán eddig vezető Manchester Unitedet.

Szoboszlai Dominik 2023 nyarán igazolt a Liverpoolhoz. Az angol klub 70 millió eurót fizetett érte az RB Leipzignek. Az akkor még a német Jürgen Klopp vezette csapat végül harmadik lett az angol bajnokságban.

Kloppot ebben a szezonban a holland Arne Slot váltotta a kispadon. Szoboszlai nála is alapember lett a középpályán. A magyar válogatott csapatkapitánya a vasárnapi meccsig bezárólag 44-szer lépett pályára idén valamennyi sorozatot figyelembe véve, 7 gólt szerzett és 5 gólpasszt adott.

Szoboszlai Dominik számára a bajnoki cím nemcsak sporttörténeti, hanem személyes mérföldkő is egyben, ugyanis a Premier League-győzelemmel ő lett az első magyar labdarúgó, aki bajnoki címet szerzett Angliában.

Szoboszlai előtt több magyar és magyar származású labdarúgó emelt már magasba trófeát Angliában – írja a Nemzeti Sport összeállításában. Kozma István például az első magyar játékos volt, aki komoly kupát nyert az angol futballban. 1992-ben, a Premier League megalakulása előtt, a Liverpool színeiben az FA-kupát hódította el. Kozmát a skót Dumfermline csapatától igazolták, és később 40-szeres magyar válogatott lett.

Nem ő volt az egyetlen, aki bajnoki címet ünnepelhetett. Imre Varadi, akinek édesapja magyar, édesanyja olasz származású volt, 1992-ben a Leeds Uniteddel nyerte meg az angol első osztályt. Fülöp Márton 2007-ben a Sunderlanddel, Gera Zoltán 2008-ban a West Bromwich Albionnal, Buzsáky Ákos pedig 2011-ben a Queens Park Rangers csapatával aratott diadalt a másodosztályban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
„Miután kiderült, hogy daganatos betegséggel küzd, teljesen elengedte magát" – Ma lenne 75 éves Csapó Gábor, a pólókirály
A legendás sportember Zalatnay Cinivel titokban szökött meg az edzőtáborból, Charlie-val pedig minden szombaton megváltotta a világot.
F. O. - szmo.hu
2025. szeptember 20.



Csapó Gábor, akit mindenki csak Dudiként ismert, 2022. november 27-én hunyt el 72 évesen. Ha ma is köztünk lenne, szeptember 20-án ünnepelné 75. születésnapját.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó sokkal több volt kivételes sportolónál. Színes, eseménydús életet élt, számos területen kipróbálta magát, és rengeteg emberre volt hatással, írta visszaemlékezésében a Blikk.

Barátai és közeli ismerősei a mai napig megemlékeznek róla.

Charlie, az ország egyik legismertebb énekese szombatonként egy budai presszóban találkozott vele és egy baráti társasággal.

Ezek az összejövetelek fontos részévé váltak az életének. „Olyankor nagyokat beszélgettünk, megváltottuk a világot, és Dudi az egyik legjobb barátommá vált” – emlékezett vissza. Utoljára halála előtt két héttel jelent meg a találkozón. Bár látszott rajta, hogy nincs jó állapotban, nem panaszkodott.

Faragó Tamás, a Vasas és a vízilabdázás élő legendája is közeli kapcsolatban állt vele. Azt mondta, hogy

Dudi betegségéről csak kevesen tudtak. Nem vállalta a műtétet, és miután kiderült, hogy daganatos betegséggel küzd, teljesen elengedte magát.

„Ma is úgy vagyok vele, hogy amikor megjelenek valamelyik uszodában, keresem őt, és nézem, hol van.” Hozzátette: nem készült boncolási jegyzőkönyv, így hivatalosan nem lehet tudni, mi okozta a halálát.

Zalatnay Sarolta hat évig volt Csapó párja, és kapcsolatuk után is megmaradt a szeretet köztük.

„Hat év tömény boldogság. Ez jut eszembe Dudiról, akit imádtam, és ez az érzés a különválásunk után sem változott.” Sok szép emléket őriz. Azt mondta, Csapó megtanította teniszezni és síelni, és mindig biztatta, ha jól teljesített. Együtt járták az éjszakát, sok helyen szívesen fogadták őket.

Miatta vált a vízilabda rajongójává. „Amikor Dudi még játszott, ott kiabáltam a lelátón.” Előfordult, hogy Csapó kiszökött az edzőtáborból, hogy Faragó Tonóval és Gerendás Gyurival a Balatonhoz menjenek, ahol Cini fellépett.

„Imádta, szinte falta a csokoládét, és emlékszem, Ausztriában marokszám ette a Mozart golyót”

– mesélte. Amikor beteg lett, nem engedte be Zalatnayt a kórházba, mert nem akarta, hogy így lássa.

Csapó 1977-ben állam- és jogtudományi doktori oklevelet szerzett, de sosem használta a doktori címet, mert nem illett hozzá ez a formális szerep.

Pályafutása során minden fontos címet elnyert, amit vízilabdázóként el lehetett. Emellett szerepelt filmekben, műsorokban, például a Heti Hetesben is.

Faragó Tamás egy különleges emléket is megosztott. Egy alkalommal Csapó megkérdezte tőle: „Tonó, mi egyáltalán értünk valamihez?” Faragó azt válaszolta, hogy nem. Mire Dudi nevetve mondta: „Akkor ugye a lakáskiadás a legjobb, abból tudunk majd megélni?”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
A Rovatból
Videón a világbajnokság botránya: rámarkoltak a magyar birkózó péniszére, aki válaszul ütni kezdte japán ellenfelét
A magyar színekben versenyző birkózó szerint ellenfele átlépett egy határt. A mérkőzés után az öltözőben is összetűzésbe keveredtek.


Muszukajev Iszmail balhéba keveredett a zágrábi birkózó-világbajnokságon. A magyar színekben induló világ- és Európa-bajnok sportoló a 70 kilogrammos súlycsoport negyeddöntőjében lépett szőnyegre a japán Aojagi Josinoszuke ellen, aki megnyerte az összecsapást.

A mérkőzés azonban nem csak az eredmény miatt került a figyelem középpontjába. Az Eurosport beszámolója szerint Muszukajev a meccs közben ütni kezdte ellenfelét, mert Aojagi rámarkolt a nemi szervére.

A birkózó ezt követően az öltözőben is nekiesett a japán sportolónak.

Muszukajev az eset után megszólalt a közösségi oldalán. Azt írta:

„Ami szombaton a szőnyegen történt, arra nem vagyok büszke, és senkit sem buzdítok ilyesmire. Biztosan tudjátok, hogy békeszerető ember vagyok, és komoly ok nélkül sosem viselkednék így. A tetteivel megsértett engem, és ezzel a becsületemet is, ami ilyen következményekhez vezetett, hiszen bármely magára valamit is adó férfit sértene ez. Nem tudom, náluk hogyan viszonyulnak ehhez, de a Kaukázusban ez elfogadhatatlan. Békét és jóságot mindenkinek!”

Mivel Aojagi bejutott a döntőbe, Muszukajev vigaszágra került. Vasárnap azonban kikapott kirgiz ellenfelétől, így kiesett a világbajnokságról.

(via Telex)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
A Rovatból
Szoboszlai Dominikot ünneplik, jó eséllyel életet menthetett a Liverpool bajnoki meccsén
A magyar válogatott csapatkapitánya azonnal jelezte a játékvezetőnek, amikor észrevette, hogy rosszul lett egy szurkoló a lelátón. A mérkőzés hét percig állt az eset miatt.


Bár a Liverpool 2-1-re kikapott a Crystal Palace otthonában, Szoboszlai Dominik teljesítményét így is elismerően említette az angol sajtó.

A magyar válogatott csapatkapitánya végigjátszotta a találkozót, és a mérkőzés során egy néző életének megmentésében is szerepet vállalt.

A Premier League-találkozó 14. percében Szoboszlai szabadrúgásra készült, amikor észrevette, hogy egy szurkoló rosszul lett a lelátón. A Crystal Palace védőjével, Daniel Munozzal együtt azonnal jelezték a játékvezetőnek, Chris Kavanaghnak, aki megállította a mérkőzést. A mentőszolgálat gyorsan a helyszínre érkezett, és

a két csapat orvosi személyzetének közreműködésével sikerült időben ellátni a rosszul lett szurkolót.

A játék hét percig szünetelt, a stadion közönsége tapssal reagált a játékosok figyelmességére.

A meccset a Crystal Palace nyerte meg, miután a hosszabbítás 97. percében szerzett találattal beállították a 2-1-es végeredményt.

Ez volt a Liverpool első veresége a bajnokság 2024/25-ös idényében.

Arne Slot, a Liverpool holland vezetőedzője a mérkőzést követően így nyilatkozott:

„Mindig fájó a ráadásban gólt kapni, de a cserék miatt indokolt volt ennyi pluszjátékperc. Két ellentétes félidőt láttunk, mert az első után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk, de a fordulást követően mi uraltuk a meccset.”

A Crystal Palace a találkozó során folyamatos nyomást gyakorolt a Liverpool kapujára. A vendégek kapusa, Alisson több bravúros védést is bemutatott, teljesítményét Szoboszlaiéval együtt a csapat legjobbjai között említette a brit sajtó. A 37. percben egy másik néző is rosszul lett, de akkor a játékvezető már nem szakította meg a játékot.

A hazai csapat ezzel a győzelemmel továbbra is veretlen maradt a Premier League-ben. Oliver Glasner vezetésével immár 18 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre – ez a leghosszabb aktív veretlenségi sorozat jelenleg Európában.

A másik magyar játékos, Kerkez Milos teljesítményét közepesre értékelték. Kiemelték, hogy a második félidőben jobban játszott, mint az elsőben.

A Liverpool következő mérkőzését a Bajnokok Ligájában játssza, ahol kedden a Galatasaray ellen lép pályára Isztambulban.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SPORT
Súlyos baleset a Győr Rallyn: hatan megsérültek, négy embert elsodortak az ütköző autók
A baleset a Kisgyónbányai gyors célja utáni beíróban történt, amikor a 25-ös rajtszámú autó a várakozó 24-esnek ütközött, és a járművek négy embert elsodortak.


A győri ralin baleset történt a második gyorsaságin – írta a WHB Győr Rally a Facebookon. „A Kisgyónbányai gyorsasági célja után, a beíróban várakozó 24-es rajtszámú versenyautónak ütközött a 25-ös rajtszámú autó.”

A járművek négy embert elsodortak, két versenyző is megsérült. Hárman súlyosan, hárman könnyebben sérültek, a súlyos sérülteket kórházba vitték.

Az oldal szerint, amint tudnak, friss információkat közölnek. A III. Győr Rallyn történtek miatt a verseny egyik szakaszát törölték.

A Kisalföld szerint a Bodogán Motorsport tagjai jó hírt osztottak meg közösségi oldalukon. Ők is részesei voltak a balesetnek, a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórházból jelentkeztek be.

A bejegyzésük szerint a stopállomásban vétlen áldozatok voltak, megköszönték az aggódó üzeneteket, kiengedték őket a kórházból és jól vannak. Jobbulást kívántak a sérült sportbíróknak, és közölték, hogy számukra itt véget ért a bajnokság.


Link másolása
KÖVESS MINKET: