Szívroham végzett a légörvénybe került London-Szingapúr repülőjárat halálos áldozatával
A gépen összesen 229 utas utazott, többségük ausztrál állampolgár. A repülő 11 ezer méteres magasságban haladt, amikor hirtelen erőteljes rázkódás, majd zuhanás kezdődött.
Szívroham miatt halt meg egy 73 éves brit férfi a Singapore Airlines járatán, amely durva légörvénybe került kedden - írta meg a BBC.
Geoffrey Kitchen és felesége épp Ausztráliába tartottak egy hathetes pihenésre, amikor a tragédia bekövetkezett. A hatóságok szerint a férfi szívrohamot kapott a fedélzeten.
A gépen 229 utas utazott, többségük ausztrál állampolgár. Amikor a repülő 11 ezer méteres magasságban haladt, hirtelen erőteljes rázkódás kezdődött. Ezután kitört a káosz: telefonok, tányérok, cipők és egyéb tárgyak röpködtek, a bekötetlen utasokat pedig a nyomás a repülőgép plafonjához vágta.
Sokan megsérültek, főként horzsolásokat szenvedtek el, de több ember karja is eltört.
Lawrence Wong szingapúri miniszterelnök alapos vizsgálatot ígért az incidens kapcsán, a közlekedési miniszter pedig azonnal nyomozókat küldött Bangkokba, ahol a gép kényszerleszállást hajtott végre.
Szívroham miatt halt meg egy 73 éves brit férfi a Singapore Airlines járatán, amely durva légörvénybe került kedden - írta meg a BBC.
Geoffrey Kitchen és felesége épp Ausztráliába tartottak egy hathetes pihenésre, amikor a tragédia bekövetkezett. A hatóságok szerint a férfi szívrohamot kapott a fedélzeten.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Buliba készülő fiatalok szenvedtek súlyos balesetet éjjel Nyírtassnál. A hat fős társaság Szabolcs megyében indult diszkóba, amikor ütköztek. A kocsiban három fiú és három lánytestvér ült. Úgy tudni, hogy a stop táblánál nem álltak meg, és egy másik autó letartolta őket. Kilencen sérültek meg.
A piros Suzukiban hatan utaztak, öt embert a tűzoltók vágtak ki. Egy 26 éves nő a mentők megfeszített próbálkozása ellenére a helyszínen az életét vesztette. A többiek életéért küzdenek a kórházban, több életmentő műtétet is végrehajtottak rajtuk. A másik autóban hárman utaztak, közülük egyet a tűzoltók mentettek ki.

Tragédia Bugyinál: vízbe csúszott az autó, egy férfi és egy kutya nem élte túl a balesetet
A sofőr túlélte a balesetet, de 69 éves utasa a helyszínen meghalt, és egy kutya is elpusztult. A mentést a dabasi tűzoltók és a fővárosi búvárok végezték a sodrásos csatornában.
Meghalt egy vízelvezető csatornába csúszott autó utasa Bugyi nagyközség közelében – tájékoztatta a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya vasárnap az MTI-t.
A közlemény szerint a délutáni órákban Bugyi közigazgatási területén
egy autó sofőrje a vízelvezető csatorna mellett próbált megfordulni, ám a manőver során abba belecsúszott és a jármű elsüllyedt.
Az autó vezetője még időben ki tudott mászni, azonban 69 éves utasa a helyszínen életét vesztette.
Csámpai Attila, a Pest Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a balesetről elmondta: a dabasi hivatásos tűzoltók és a katasztrófavédelem fővárosi búvárszolgálatának munkatársai Bugyi és Áporka község között drótkötél segítségével húzták partra a 6-8 méter széles és mintegy 2-2,5 méter mély, erős sodrású Ürbőpusztai csatornába csúszott gépkocsit, amelyben az elhunyt férfi mellett egy kutya élettelen testét is megtalálták.
Meghalt egy vízelvezető csatornába csúszott autó utasa Bugyi nagyközség közelében – tájékoztatta a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs osztálya vasárnap az MTI-t.
A közlemény szerint a délutáni órákban Bugyi közigazgatási területén
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Nem vette észre a torlódást, kamionnak rohant és meghalt az M3-ason egy férfi
A 44 éves sofőr autója a vontatmány alá szorult, a kiérkező mentők hiába próbálták újraéleszteni. A balesetnél egy szabadnapos tűzoltó és több civil is segített.
Vasárnap délelőtt tragikus baleset történt az M3-as autópályán, Kerekharasztnál. Egy 44 éves férfi személyautóval ütközött egy élő állatokat szállító kamionnal. A jármű a kamion vontatmányának csapódott, majd alászorult.
a sávelterelés miatt lelassult a kocsisor, amit a sofőr nem vett észre.
A helyszínen tartózkodott egy szabadnapos tűzoltó, aki civilekkel együtt emelte ki a férfit az autóból, és azonnal megkezdték az újraélesztést. A kiérkező mentők átvették az életmentést, de sérülései olyan súlyosak voltak, hogy a férfi életét már nem tudták megmenteni.
A kamion sofőrje sértetlenül szállt ki a járművéből. A baleset miatt sávelterelést vezettek be az M3-ason, ami lassította a forgalmat, a szembe sávban pedig torlódás alakult ki a nézelődő autósok miatt.
A Tények riportját a balesetről itt lehet megnézni:
Vasárnap délelőtt tragikus baleset történt az M3-as autópályán, Kerekharasztnál. Egy 44 éves férfi személyautóval ütközött egy élő állatokat szállító kamionnal. A jármű a kamion vontatmányának csapódott, majd alászorult.
Vasárnap délután hatalmas fekete füstöt láthatnak az arra járók és a környéken élők Budapest XIII. kerületében. A Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint
mintegy 500 négyzetméteren égnek vasúti talpfák a Balzsam utca-Kámfor utca magasságában, Angyalföld vasútállomás közelében.
A tűzoltók hét vízsugárral körülhatárolták az égő területet, ezzel megakadályozták a lángok továbbterjedését. A tűz keletkezési körülményeit tűzvizsgálati eljárás keretében vizsgálja a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság.