A Rovatból

St. Andrews: festői szépségű skót település egy kísértetlakta vár árnyékában

A tenger fölé magasodó sziklára épült kisváros temérdek látnivalót kínál a turistáknak.


St Andrews kisvárost a golfozóknak, az egyetemistáknak, a hívőknek és az utóbbi évtizedben a brit királyi család története iránt érdeklődőknek nem kell bemutatni.

Skócia keleti partján, az Északi-tenger mentén fekvő kis települést ugyan csak mintegy 18 ezren lakják, és egyharmaduk ráadásul diák, mégis sok izgalmas történet fűződik a nevéhez.

A Fife grófság területén található, festői fekvésű település 1620-ban lett királyi város. De már jóval korábban, a kelta időkben is lakott volt, a 8. században már éltek itt. A feltételezések szerint itt helyezték el András apostol relikviáit és innen származik a skót zászlóban is látható andráskereszt (kék alapon fehér kereszt).

András apostol

Szent András egyike volt Jézus tizenkét tanítványának. 60-ban az achaiai Petra városában keresztre feszítették. A kereszt szárait átlósan ácsolták, ezért nevezik András-keresztnek ezt a formát.

A kereszt már nagyon korán keresztény vallási jelkép lett. Az andráskeresztet, mint Szent András keresztjét először 1169-ben ábrázolták. Több zászlón is előfordul, Skócián kívül. Az igazi andráskereszt mindig kék és fehér. Szent András ünnepén Skóciában kalapokon viselik kitűzőként.

szentandras

A kisváros kedvelt turista célpont, hiszen bőven akad látnivaló, és sok érdekes történet is fűződik hozzájuk.

Aki csak egy napot szán rá, annak bizony kapkodnia kell a lábát, hogy a legfontosabb helyeket végigjárja. Ha egy kicsit többet szeretnél megtudni a méltán híres településről, akkor érdemes több napot is rászánni.

A vár, ahol a mai napig szellemek is élnek

Lenyűgözően panorámás helyre, egy hatalmas, a tenger fölé magasodó sziklára épült a St Andrews-i vár. A skót függetlenségi háború alatt többször is gazdát cserélt, végül a skótok maguk rombolták le, hogy ne lehessen az ellenségé. A várat a 14. században újjáépítették, manapság ennek romjai láthatóak.

Belépődíj ellenében látogatható, a falakról, bástyákról szép kilátás nyílik a környékre. Az épületben a vár történetét bemutató kiállítást láthatsz.

A vár hosszú története során volt püspöki palota, vár és börtön is.

dav
A várról az a hír járja, hogy a mai napig lakik benne egy szellem, többen állítják, hogy ködös estéken egy fehér ruhás női alak szokott sétálgatni a falai között, és az előtte elterülő tengerparton. Egyesek látni vélték Beaton érsek szellemét is, akit itt öltek meg. Ahogy Patrick Hamilton skót mártír is időnként előfordul állítólag, az egyik toronyból szokott lenézni a máglyája helyére.
davdav

A lenyűgöző katedrális

A vártól kis sétány visz a katedrális felé, amely a 12. század elején épült.

davdavdav

Akkoriban Skócia legnagyobb és legszebb középkori temploma volt és az ország egyik vallási központja lett. Püspöki és érseki székhely is volt a 15. században.

A 16. században a reformáció idején vesztett addigi kiemelkedő szerepéből, lassanként a működése is megszűnt, az elhagyott épület pedig omladozni kezdett. A század végén a központi torony ledőlt és vele együtt a fal egy jó része is leomlott. A köveket a helyiek széthordták. A 19. század elején kezdték el az állagát megóvni, és ahol a fal teljesen megszűnt, ott a talajban lévő kövek jelzik a valaha volt fantasztikus épület körvonalait.

davdavdavdav

A 119 méter hosszú épület egyik legimpozánsabb része a csoda folytán egyben maradt. A hatalmas tornyok, melyek még ma is állnak, messziről is jól láthatóak.

A már romos építmény így is letaglózza az embert méreteivel és pompás részleteivel.

A templomkertben lévő temetőben számos író, tudós és golfjátékos is nyugszik.

Itt áll a 33 méter magas St Rule, egy hatalmas torony is, amelyre fel lehet menni, és a szerencsések gyönyörködhetnek a kilátásban.

sdrdav

A romok szabadon megnézhetők, de egy kis látogatóközpont is van a szélén.

A golf szülőhazája

Ki hinné, hogy ez a festői városka a golf bölcsője is. Itt van a legrégibb golfpálya, és lám, a mai napig működik, játszanak rajta.

A golf nemzeti játék lett, a skót férfiak nagyon szívesen játszották, olyannyira, hogy 1457-ben a király betiltotta, mert szerinte több időt töltöttek a pályán, mint amennyi időt a harcművészetek gyakorlásával foglalkoztak.

1754-ben ebben a kisvárosban alakult meg a The Royal and Ancient Golf Club of St Andrews.

davdigdav

A városka legnagyobb zöld területeit a golfpályák adják. Hatalmas területet foglalnak el a tökéletes, zöld gyepfelületek, ahol ott jártunkkor még a zord, szeles, esős időben is több csapat játszott.

A Swilcan Bridge az egyik legismertebb jelképpé vált. A kis kőhíd a régi golfpályát átszelő patakon ível át és persze a pályának fontos része, a 18. lyuknál áll. A pályát sikeresen teljesítők átmehetnek – és lefotózkodhatnak – a hídon. Még Tiger Woods is játszott ezen a pályán és készült kép róla a híddal.

A városban hét golfpálya található, és nagy nemzetközi versenyeket szoktak rendezni. A golfturizmus igen kiemelkedő bevételi forrása a településnek.

Az egyik leghíresebb pálya a Jubilee, amely az Old Course mellett a leghosszabb pálya a városban. Nevét Viktória királynő 1897-ben ünnepelt gyémántjubileuma után kapta. Eredetileg a viktoriánus kor hölgyeinek készítették a pályát, de idővel St Andrews legkeményebb pályája lett a mára már 18 lyukú és többször modernizált, jelenleg 6745 yard hosszú pálya. Az Old Course-ról azt tartják, hogy ez a világ legrégebbi golfpályája, több mint 600 éve golfoznak rajta, míg a New Course 1895-ben épült.

A híres golfpálya mellett található a British Golf Museum, amely a sportág történetét mutatja be.

A világ egyik legrégebbi angol nyelvű egyeteme

St Andrewsban az oktatás régi időkre nyúlik vissza. Az itt található University of St Andrews az Egyesült Királyság 3. legrégebbi angol nyelvű egyeteme, és Skócia legrégebbi egyetem.

Az 1413-ban alapított intézmény igen elismert, jó hírű, elsősorban az „elit” gyerekei tanulhatnak itt napjainkban is. Az egyetem arról is híres, hogy Nagy-Britannia első női hallgatója ebben az intézményben kezdhette meg tanulmányait 1862-ben.

A brit királyi családból ezen az egyetemen szerzett diplomát 2005-ben Vilmos herceg, aki itt ismerte meg Kate Middletont.

Az egyetemről az a hír járja, hogy diákjai közül minden tizedik a leendő párját is St Andrews-ban ismeri meg.

Az egyetemen oktatott kémia, pszichológia, matematika, történelem, közgazdaságtan, menedzsment, nemzetközi kapcsolatok szakokra az Egyesült Királyságban itt vannak a legmagasabb felvételi elvárások. A diákokra kemény munka vár, de a kissé elszigetelt városban minden adott, ami az eredményes felkészüléshez szükséges.

davdav

A hatalmas régi egyetemi épületek mellett számos modern épült, bármerre járunk, mindenfelé egyetemi helyszínekbe botlunk. Néha tényleg olyan érzés, mintha egy campuszon sétálgatnánk, amelynek a közepében egy kisvároskát is berendeztek.

Az egyetemnek számos híres diákja volt

Jean-Paul Marat (orvos, természettudós, filozófus és forradalmár), John Napier (matematikus) matematikus, Vilmos cambridge-i herceg (Prince William), Kate Middleton (Catherine, Duchess of Cambridge), James W. Black orvostudományi Nobel-díjas, Walter Haworth, Kémiai Nobel-díjas, Alan MacDiarmid, Kémiai Nobel-díjas.

Ha még marad időd, akkor ezeket a helyeket is nézd meg

St Andrews West Sands Beach

A várost egyik oldalról az Északi-tenger határolja és a homokos part remek kikapcsolódást biztosít. Még a borús, borongós időben is sokan sétálnak apálykor a part mentén, rengetegen futnak, sétáltatnak kutyát, viszik a gyerekeket egy délutáni futkározásra, kagylógyűjtésre a habzó hullámoktól sem megriadva a vízpartra.

A strandok közül a leghíresebb a West Sands, amely a legnagyobb, és meglepő, de állítólag az egyik legnaposabb és legszárazabb is Nagy-Britanniában. Itt forgatták a Tűzszekér című film egyes jeleneteit is.

davdav

St Andrews Botanic Garden

A Föld különböző pontjairól származó növénygyűjtemény nem csak bemutatóhely, hanem oktató hely is. Szeretnék meggyőzni a látogatók arról, hogy a botanika, a kertészet, a környezetvédelem fontos része az életünknek, hogy jobb és egészségesebb életet élhessünk.

Fisher and Donaldson

A városi séta végén megérdemeljük, hogy kicsit kényeztessük magunkat. Az öt generációra visszanyúló pékség és cukrászat termékei közül szinte lehetetlenség azonnal választani. Mi egy kávés és egy epres csodát ettünk és isteni finom volt.

dav

A kis, hangulatos üzlet világhírű süteményeket, pékárút és csokoládékat kínál. Honlapjuk szerint mintegy négyszázféle skót és nemzetközi finomságot készítenek. Az édességek mellett a kenyereik is híresek, még a királyi családtól is kaptak elismerést.

A család büszke arra, hogy ők nem családi ezüstöt, hanem családi recepteket örökítenek egymásra, ezeket gyűjtik, és féltve őrzik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


UTAZZ
A Rovatból
Ezzel az egyszerű trükkel lehet tiétek egy teljes sor a repülőn
Egy utazási szakértő szerint az ablak és a folyosó melletti helyek lefoglalásával játszhatjuk ki a rendszert. A középső ülés a legkevésbé népszerű, így jó eséllyel üresen marad a járaton.


Egyetlen klikkel két széknyi tér? A gondolat, hogy egy zsúfolt repülőúton extra helyhez juthatunk, a modern utazás Szent Gráljának tűnik.

Miközben a légitársaságok egyre keskenyebb ülésekkel optimalizálják a profitot, egy tapasztalt utazási szakértő szerint létezik egy pofonegyszerű, de annál hatásosabb stratégia, amellyel a párok jó eséllyel biztosíthatják maguknak a teljes üléssort.

A módszer nem garantált, de megfelelő járaton feltűnően gyakran működik, és még a legrosszabb esetben is egy kedvesen felajánlott csere menti meg a helyzetet.

A trükk, amelyet a Private Tours England egyik munkatársa népszerűsített a brit Expressben, a valószínűségen és az emberi pszichológián alapul.

Ha ketten utaznak egy tipikus, háromüléses sorral rendelkező gépen, a foglaláskor ne egymás mellé, hanem ugyanabban a sorban az ablak- és a folyosó melletti helyre kérjék a jegyüket.

A logika szerint a középső ülés a legkevésbé vonzó opció, amit az egyedül utazók a legutoljára hagynak. „Az emberek javarészt igyekszenek elkerülni a középső ülést, ezért ez a hely szinte mindig utolsóként jön szóba foglaláskor” – magyarázta Hamilton.

A taktika hatékonyságát növeli, ha a gép hátsó szekciójában választanak helyet, ahol általában alacsonyabb a foglaltság.

Ünnepi időszakban vagy népszerű útvonalakon a gép valószínűleg teltházas lesz, és a középső ülés is gazdára talál. Kevésbé forgalmas járatokon viszont, különösen, ha a légitársaság rendszere engedi az ülőhelyek indulás előtti módosítását, a módszer aranyat érhet.

A profik az utazás előtti órákban folyamatosan figyelik az üléstérképet, mert egy-egy upgrade vagy lemondás miatt hirtelen felszabadulhat egy teljes sor, ahová azonnal át lehet foglalni.

De mi történik, ha a beszálláskor valaki mégis a két lefoglalt szék közé tart? A helyzet kulcsa a proaktivitás és az udvariasság: a párnak azonnal fel kell ajánlania a választás lehetőségét a középre került utasnak.

Scott Keyes, a Scott’s Cheap Flights alapítója szerint a legtöbben örömmel élnek a lehetőséggel. „Általában az illető lelkes” – mondta a The Washington Postnak.

Ahogy Chelsea Dickenson utazási szakértő fogalmazott: „Még ha be is foglalják a középsőt, megkérheted, hogy az ablak és a folyosó közül válasszon, és így mindenkinek jobb lesz.”

A helyzetet azonban könnyen el lehet rontani. Rich Henderson légiutas-kísérő arról számolt be, hogy a személyzet pontosan felismeri a trükköző párokat. „Úgy bámulnak, mintha a sorsukra várnának” – emlékezett vissza.

Tapasztalt már olyat is, ahol a pár nem volt hajlandó cserét ajánlani, ami rendkívül kellemetlen helyzetet teremtett mindhárom utas számára.

Aki a véletlen helyett a bizonyosságra törekszik, legális úton is vásárolhat magának extra teret.

A Qantas légitársaság például „Neighbour Free”, szomszédmentes opciót kínál bizonyos járatain, ahol felár ellenében garantálják, hogy az utas melletti ülés üres marad.

Ez a szolgáltatás interkontinentális utakon nagyjából 49 ezer forintnak megfelelő dollárnál kezdődik. Más légitársaságoknál az extra lábteret kínáló ülések megvásárlása lehet megoldás, ami szintén több tízezer forintos plusz költséget jelenthet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
UTAZZ
A Rovatból
Berobban a Wizz Air a magyarok kedvenc nyaralóhelyére, akár fillérekért repülhetsz a tengerparti városba
Sokak álma válik valóra azzal, hogy Wizz Air elképesztő jegyárakon indít rendszeres járatot a horvát tenger gyöngyszeméhez.


Nagyot dob idén nyáron a Wizz Air.

A diszkont légitársaság heti háromszor indítja majd járatait Horvátország egyik legkedveltebb városába, így a nyaralók már az érkezés napját is a tengerparton tölthetik.

Június 8-tól ugyanis már Dubrovnikba is repülhetünk Budapestről, a jegyeket pedig 11 990 forintos induló ártól kínálják.

Az új útvonal bejelentéséről elsőként beszámoló AIRportal.hu szerint a gépek hétfőn, szerdán és pénteken, már kora reggel felszállnak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről.

A hétfői és pénteki járatok a tervek szerint 6:20-kor indulnak Budapestről és 7:35-kor landolnak, szerdánként pedig már 6:00-kor elhagyják a magyar fővárost, és 7:15-re érkeznek meg a dalmát tengerpartra.

Az útvonalon a légitársaság Airbus A321neo típusú gépei közlekednek majd.

A dubrovniki járat egy nagyobb budapesti kapacitásbővítés része. A Wizz Air májustól már 19 repülőgépét állomásoztatja a bázisán, ezzel párhuzamosan öt új, kizárólag a kínálatában elérhető útvonalat is bejelentett.

A horvát város mellett így már Kefalónia, Kalamata, Menorca, Várna és Krakkó is elérhetővé válik Budapestről.

A dubrovniki útra a jegyeket a légitársaság honlapján és mobilalkalmazásában lehet lefoglalni.

Via AIRportal.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

UTAZZ
A Rovatból
Öt európai város, ahová egyetlen napra is elrepülhetsz Budapestről - Mennyibe kerül és mit nézz meg?
Nem kell vagyonokat költened egy külföldi kalandra, és szabadságot sem kell kivenned. Mutatjuk a trükköt, amivel egy nap alatt megjárhatod külön-külön ezt az öt várost.


Képzeld el, hogy a vasárnapi megszokott lassú reggelit egy milánói eszpresszóban fogyasztod el. Vagy a napot inkább a barcelonai Gótikus negyedben tervezed? Hangulatos vacsora Varsóban vagy Bariban és éjfél körül már a saját ágyában pihesz?

Ez a forgatókönyv nem egy távoli álom, hanem egy megvalósítható egy napos városi kalandozás, ami a Budapestről induló fapados járatokra épül.

A siker kulcsa a stratégiai tervezés:

kora reggeli indulás, késő esti visszaút, gyors reptéri transzferek és egy kompakt, hat-kilenc órába sűríthető városi program.

A közvetlen járatok és a heti sűrűség ellenőrzésének primer forrása a FlightsFrom.com útvonalakra specializálódott oldala.

A kiválasztott öt desztináció közös jellemzője a sűrű, télen is elérhető járatok, a hatvan percen belüli belvárosi transzferidő és az, hogy még

a hidegebb hónapokban is élvezhető programokat kínálnak, az olasz és spanyol helyszínek pedig kellemesen enyhe klímával is csábítanak.

Milánó kínálja a leghosszabb hasznos városi időt, köszönhetően a fapadosok sűrű járatainak, melyekkel akár a két reptér (Malpensa és Bergamo) is kombinálható egy „reggel oda, este vissza” felállásban.

A Malpensa Express vonattal 37-51 perc alatt a központban lehetünk, míg a bergamói busztranszfer 50-60 percet vesz igénybe.

A napba belefér a Dóm tetőterasza, a Galleria Vittorio Emanuele II, a Sforza-kastély, és estére egy hangulatos séta a Navigli csatornanegyedben.

Bár a januári átlaghőmérséklet ott is hűvös, a beltéri kínálat, mint a Pinacoteca di Brera, bőségesen kárpótol.

Aki a hűvös lombardiai tél helyett inkább a Földközi-tenger enyhe fuvallatára vágyik, annak Barcelona a tökéletes választás.

Napi több közvetlen fapados járat is üzemel ezen az uticélon. Az Aerobús 35 perc alatt ér a központi Plaça Catalunyára, ahonnan gyalogosan bejárható a La Boqueria piac, a La Rambla, a Gótikus negyed, és még a Sagrada Família külső megtekintése is belefér.

A 12 Celsius-fok körüli átlagos maximum-hőmérséklet és a téli napsütés ideálissá teszi a várost egy egynapos kiruccanásra.

„Még decemberben is csodás a fény ott” – írta egy felhasználó a Reddit street photography fórumán.

Ha valaki közelebb maradna, de egy teljes értékű nagyvárosi élményt keres, Varsó a leggyorsabb és legkiszámíthatóbb opciók egyike. A repülési idő alig több mint egy óra, a Chopin reptérről pedig az S2-es vagy S3-as elővárosi vonattal 20-25 perc alatt a centrumban lehetünk.

A napba kényelmesen belefér az Óváros és a Királyi út felfedezése, valamint a Kultúra és Tudomány Palotájának kilátójából megcsodálni a városi panorámát.

A tél itt valóban hideg, de a hangulat egyedi. „Ha van hó, gyönyörű és varázslatos… ha nincs, borús és szeles – de nekem tetszik ez a hangulat.” - mondta egy odalátogató.

Visszatérve délre, a tengerparti hangulatot és a villámgyors városba jutást Bari kombinálja a leghatékonyabban.

A fapados járatok ide is hetente több közvetlen járatot indít, a reptérről pedig egy mindössze 17 perces vonatút vezet a központi pályaudvarra.

A program gerincét Bari Vecchia, az óváros szűk utcái, a San Nicola-bazilika és a tengerparti sétány, a Lungomare adhatja, kiegészítve a helyi street food specialitásokkal, mint a focaccia és a sgagliozze.

Aki pedig egy dél-olasz villámlátogatásra vágyik, annak Palermo nyújt felejthetetlen élményt, bár itt a menetrend gondosabb tervezést igényel.

Ide is közvetlen járatok mennek, de a késő esti visszaút nem minden nap opció.

A reptéri transzfer vonattal körülbelül 50 perc. Ezért cserébe a város olyan látnivalókkal kárpótol, mint a Katedrális, a Normann Palota a Palatina-kápolnával és a nyüzsgő Ballarò piac. „Egy tanács: próbáld különválasztani a turistás helyeket az igazán jó street foodtól” – javasolta egy helyi a Reddit Palermo fórumán.

A fapados jegyárak dinamikusan változnak, de a legolcsóbb retúrjegyek csomag nélkül Milánóba és Varsóba már 14-17 ezer forinttól elérhetők, míg Barcelona és Bari 24 ezer forint környékén, a ritkább palermói út pedig 30 ezer forinttól foglalható.

Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
Lázár János: Nekem ehhez mind jogom van, van-e más kérdés?
Kifütyülték a sajtó munkatársait Lázár János fórumán. A váci Lázárinfón az újságírók azzal próbálták szembesíteni a minisztert, hogy a rendőrség cáfolta a magyarázatát, miszerint az ellene tiltakozó romákról közzétett személyes adatok egy igazoltatásból származnának.

KÉK HÍREK
Videó: „30 defekt 2 óra alatt” – Sorra szedi áldozatait egy jókora kátyú a Nagykőrösi úton
Egy férfi, aki maga is a kátyú áldozata lett, láthatósági mellényekkel és dísztárcsákkal próbálta felhívni az autósok figyelmét a veszélyre, mivel tábla nem jelzi. Hiába hívta a segélyhívót, a rendőrség rövidre zárta az esetet.

Ajánljuk
KÉK HÍREK
„Az orruk azért hasonlít” – ezzel magyarázta a rendőr, miért gyanúsítanak egy ártatlan nőt a plüssmackó ellopásával
A rendőrségi arcfelismerő egyetlen találatot adott a Vörösvári úti lopás elkövetőjére. A tévesen azonosított nőnek megalázó kihallgatáson kellett átesnie, pedig a tolvajra semmiben sem hasonlított.

KÉK HÍREK
Egy pizzaszakács kétszer is betört volt munkahelyére, ahol sütni és árulni kezdett
Az észak-karolinai Jonathon Hackett, egy volt alkalmazott, kétszer is betört a kinstoni pizzériába, hogy illegálisan süssön és áruljon. A 41 éves férfi ellen több súlyos bűncselekmény, köztük betörés miatt is eljárás indult.

BUDAPEST
Induljon stílusosan az év: 5 különleges budapesti helyszín évindító rendezvényekhez
Egy jól eltalált évindító esemény nemcsak irányt mutat, hanem hangulatot is teremt az egész évre. Mutatjuk azokat a budapesti helyszíneket, ahol az új kezdetek igazán jó környezetbe kerülnek.

SZEMPONT
Bárándy Péter: A romák bűnügyi adataihoz még Orbán Viktor sem férhetett volna hozzá, ami történt, valószínűleg bűncselekmény
A volt igazságügyi miniszter szerint a jogtalanság földjén járunk. És nem csak a romák szenzitív adatainak felhasználása mutatja ezt, hanem az is, hogy a kormány a szolidaritási adó ügyében egy rendelettel átvette a bíróságok szerepét, vagyis bármire feljogosítva érzi magát.

HÍREK
Török Gábor a Partizán számairól: több esélyt adok a Fidesz egyszerű győzelmének, mint a TISZA kétharmadának
A politikai elemző a közösségi oldalán kérdőjelezte meg a Partizán választási szimulációját. Szerinte a Fidesz sima többségét (12,1 százalék) alábecsülik a Tisza Párt kétharmadának (21,6 százalék) esélyéhez képest. 56,2 százalékos valószínűsége van a TISZA sima győzelmének.

HÍREK
A bíróság szembeszegült Orbán rendeletével: folytatódik Budapest pere, a Fővárosi Törvényszék az Alkotmánybírósághoz fordulhat
A Fővárosi Törvényszék megtartja a szolidaritási hozzájárulásról szóló pert március 16-án, dacára a tiltó kormányrendeletnek. A testület az Alkotmánybíróságtól egyedi normakontrollt és uniós eljárást is kezdeményezhet.

SZTÁRVILÁG
Drámai fordulat A Nagy Ő-ben: Stohl András váratlanul kosarat kapott
A rózsaceremónia végén a színész Mónikának nyújtotta a virágot. A nő azonban meglepő választ adott, amire Stohl sem volt felkészülve.


UTAZZ
A Rovatból
Újévi feltöltődés Esztergomban: kipróbáltuk a megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomot
Egy újévi kikapcsolódás, ahol a pihenés, a wellness élmények és a családbarát kényelem egyszerre kap főszerepet, ráadásul Esztergom egyik legszebb panorámájával. A megújult Portobello Wellness Hotel Esztergomban jártunk, ahol a feltöltődés minden korosztály számára garantált.


Egy impozáns wellness hotel kényelmével indítani az Újévet pont olyan jó döntés, mint amilyennek hangzik. Na de hol?

Esztergom városa mindenképpen kirándulásra és pihenésre érdemes desztináció, és számos szálloda közül válogathatunk. Mi most azonban a felújított Portobello Wellness Hotel Esztergomot szemeltük ki egy tesztelésre.

Két éjszakát töltöttünk a megújult szállodában, amely a Prímás-szigeten, a Kis-Duna festői kanyarulatában helyezkedik el, szobánkból pedig közvetlen kilátás nyílt az Esztergomi Bazilikára.

Családbarát kényelem minden szinten

Már szinte érkezéskor egyértelművé vált, hogy a hotel nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a családosak különösen kellemesen tölthessék a szabadidejüket, ugyanis számos szórakoztató és kényelmi funkció elérhető a számukra.

A lobbiban, a recepció környékén, az étterem hátsó részében és a bárban is találhatóak például modern, érintőképernyős játék asztalok, de számos gyereksarok is rendelkezésre áll, sőt, játszóház és gyermekfelügyelet is elérhető.

Stílusos szobák, panorámával fűszerezve

A szálloda összesen 95 elegáns szobával és lakosztállyal várja a vendégeket, így minden család könnyedén megtalálhatja a saját igényeihez illő kényelmet. A felújított szobák letisztult, modern hangulatot árasztanak, míg a tágas, kétlégterű családi lakosztályok akár nagyobb családok számára is praktikus és otthonos környezetet biztosítanak.

A megújult közösségi terek harmonikusan illeszkednek ehhez az összképhez, és még több lehetőséget kínálnak a pihenésre, a találkozásokra és a közös kikapcsolódásra.

A szobák kellemes atmoszféráját az impozáns berendezés és a természet által ihletett színvilág teremti meg, amely harmonikusan illeszkedik a környezethez és minden évszakban nyugodt, kiegyensúlyozott hangulatot áraszt. A kényelmes pihenéshez minden adott: kávéfőző, vízforraló, minibár és okostévé is rendelkezésre áll, így a nap végén egy nyugodt filmezés is könnyedén belefér a programba.

A hotel étterme is meggyőző élményt nyújtott.

A reggeli és a vacsora kínálata egyaránt változatos, külön figyelmet érdemel az alkoholmentes koktél- és üdítőválaszték.

Ha egyet kellene kiemelni, az alkoholmentes mojito küllemében és ízvilágában is tökéletesen hozta a klasszikus kedvenc frissítő hangulatát.

És ha már az esti kikapcsolódás szóba kerül, a környék nyújtotta lehetőségekről sem szabad megfeledkezni: az Esztergomi Bazilika sétatávolságra található a szállodától, így autóba sem kell ülni ahhoz, hogy egy panorámás sétával zárjuk a napot. Az aktívabb vendégek pedig a bőséges étkezések után könnyedén „lemozoghatják” a finom falatokat, hiszen a környék bővelkedik látnivalókban és kellemes sétalehetőségekben.

Wellness élmények kicsiknek és nagyoknak

Sokan persze a vízparton szeretnek koktélt szürcsölgetni, de pánikra itt sincs ok: a szálloda közvetlen összeköttetésben áll a Portobello wellnessrészlegeként is működő Aquasziget Élményfürdővel. A családosokra itt is gondoltak: játszószoba és vizes gyereksziget várja a legkisebbeket, miközben a felnőttek is nyugodtan átadhatják magukat a pihenésnek. Fitnessterem, négyféle szauna, hat különböző beltéri medence és kültéri strand áll rendelkezésre, a teljes ellazulásról pedig a beauty részleg többféle masszázskezelése gondoskodik.

Teljesen érthető, ha egy család számára mindez maga a paradicsom: kényelmes pihenés, miközben a gyerekek is tartalmasan szórakoznak. Év elején ráadásul kivételesen jó áron lehet megszállni a szállodában, és szinte mindig akad egy-egy tematikus csomagajánlat is, amelyet érdemes átböngészni a foglalás előtt – így könnyen összeállítható egy igazán gondtalan pihenés.

A Portobello Wellness Hotel Esztergom jó érzékkel találja el az egyensúlyt a pihenés és az élmények között. Elhelyezkedése és sokoldalú szolgáltatásai miatt nemcsak rövid kiruccanáshoz, hanem hosszabb, családi feltöltődéshez is ideális választás.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk