SPORT
A Rovatból

Varga Barnabás a horrorsérülése után talán hamarabb a pályára léphet, mint bárki gondolná

Ugyan csonttörés esetén a felépülési idő minimum hat hét, de védőmaszkban talán már öt hét múlva óvatosan elkezdheti az edzéseket a csatár. Feltéve, hogy csak a járomcsontja sérült.


Súlyosan megsérült Varga Barnabás, a magyar labdarúgó-válogatott csatára a Skócia elleni Európa-bajnoki mérkőzésen: klubja, a Ferencváros szerint agyrázkódást és többszörös arccsonttörést szenvedett. Mivel ennél többet még nem árultak el, egyelőre csak találgatni lehet Varga állapotáról – a Házipatika.com pedig ehhez hívta segítségül Thurzó Balázst, a magyar nemzeti utánpótlás-válogatottak és az NB II-es Szeged-Csanád Grosics Akadémia csapatorvosát.

A tévéközvetítés alapján szerinte Varga Barnabás járomcsontját érhette ütés

– nyilatkozta az orvos. Thurzó szerint erre utal az is, hogy Szilas Ádám, a magyar labdarúgó-válogatott csapatorvosa a szakmai protokolloknak megfelelő vizsgálat és ellátás után oldalra fordította Vargát, hogy megvizsgálhassa az ütés helyét.

„Ha egy sima járomcsonttörésből indulunk ki, akkor hat hét múlva, sőt, az arcszerkezetére szabott védőmaszkot viselve akár öt hét múlva visszatérhetne a pályára. De nem ismerem a pontos diagnózist, és ha más csont is sérült, akkor hosszabb időt vehet igénybe a felépülés”

– fogalmazott Thurzó. Csonttörés esetén a felépülési idő minimum hat hét, de ez tovább növekedhet, ha például a csontos szemüreg, a rostacsont, esetleg a rostasejtek is megsérültek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
Súlyos baleset történt a Hungaroringen, falnak csapódott Leclerc autója!
Lando Norris volt a leggyorsabb a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj pénteki második szabadedzésén a Hungaroringen. Charles Leclerc törte a négyes kanyar után veszítette el autója felett az irányítást, és a falnak csapódott.


Baleset történt a magyarországi futam második szabadedzésén, ezért le kellett inteni a futamot.

A második szabadedzés csöndjét Charles Leclerc törte meg, aki a négyes kanyar után veszítette el autója felett az irányítást, és a falnak csapódott.

Természetesen piros zászlós fázis következett, amíg a Ferrarit elszállították a pályáról, szerencsére a pilótának nem esett baja.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
SPORT
A Hungaroringet is elérte a globális leállás: a Mercedes istállónál is kék halál volt az edzésen
Az informatikai rendszereket globálisan sújtó hiba náluk is megtérdeltette a számítástechnikát, szó szerint „kék halál” volt a csapat garázsában.


A Mercedest a Hungaroringen is utolérte a globális informatikai probléma – írta meg a Vezess.hu.

A Mercedesnek nagyon nem kezdődött jól a napja, az informatikai rendszereket globálisan sújtó hiba náluk is megtérdeltette a számítástechnikát, szó szerint „kék halál” volt a csapat garázsában.

A 39. Forma-1-es Magyar Nagydíj első szabadedzésén végül Carlos Sainz Jr., a Ferrari spanyol versenyzője érte el a legjobb köridőt.

A 29 éves pilóta mögött a címvédő és háromszoros világbajnok, Mogyoródon tavaly és tavalyelőtt is győztes Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője végzett másodikként, míg a harmadik leggyorsabb köridőt Sainz csapattársa, a monacói Charles Leclerc futotta meg.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
„Mind elmehetnek a picsába!” - kicsit kiakadt Verstappen a Magyar Nagydíj után
Keményen nekiment csapatának Max Verstappen, miután a Hungaroringen csak az 5. helyet tudta megszerezni. Üzent azoknak is, akik szerint túl messzire ment a kritikával.


Max Verstappen és a Red Bull pocsék hétvégét zárt a Magyar Nagydíjon. Bár a holland versenyző második lett az időmérőn, a versenyen ütközött, és az 5. helyre esett vissza.

Verstappen már a futam közben is keményen kritizálta versenymérnökét, Gianpiero Lambiasét. A leintés után pedig csak még keményebben szólt be a csapat stratégiai húzásaiért. Mint a Player.hu idézi, egy interjúban így fogalmazott a pilóta:

„Nem tudtam rájönni, mit rontottak el, vagy talán nem látták pontosan a helyzetet? [...] A stratégia vagy az autó idegesít-e jobban? Inkább a stratégia, mert tudtam, hogy nehéz versenyem lesz, és nem lesz egyszerű megverni a McLarent. Legalább egy harmadik helyet meg kellett volna szereznünk, de még erre sem voltunk képesek.”

Arra a kérdésre, hogy mit válaszol azoknak, akik megjegyezték, hogy túl messzire ment a csapattal kapcsolatos kritikáival, Verstappen csak annyit válaszolt:

„Mind elmehetnek a picsába!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Ebből mi lesz? Rózsaszín mezt kaptak a Puskás Akadémia játékosai is
Bemutatták a csapat új mezeit. Van dizájnelem, ami a Felcsút feletti égre utal és van, ami a nyitottságra és sokszínűségre, a rózsaszín pedig az MBH Bank előtt tiszteleg.
FM. Kép: Youtube - szmo.hu
2024. július 22.



A német válogatott után a felcsúti Puskás Akadémia NB I-es csapata is rózsaszín mezt kapott – derül ki a csapat honlapjáról. Itt hétfőn jelentették be a 2024/25-ös idény négy új mezét:

„Szerepet kapott egy régi-új árnyalat, a mélykék, ami az arannyal kiegészülve a hivatalos színünknek tekinthető, hisz a logónk is e két színben pompázik. A mélykék mellett a fehér színű mez szintén elmaradhatatlan kelléke a Puskás-kollekciónak. [...] Egyértelmű újításként kerül be a repertoárba az égszínkék mez, ami a Felcsút feletti tiszta égboltra utal. A negyedik, talán legmeghökkentőbb mezszínünk az ún. »purple«, ami egy lilás-pinkes árnyalatot takar. Ezzel tiszteletünket és köszönetünket is szeretnénk kifejezésre juttatni legfőbb támogatónk, az MBH Bank felé, a pénzintézetnek ugyanis a türkiz mellett ez a másik hivatalos arculati színe.”

Azt írják, a mezőnyjátékosok mellett a kapusok is kaptak négy új mezt: ők „a régi idők fociját idéző fekete-arany, türkizkék, narancssárga és purple mezekben keseríthetik majd az ellenfelek támadóinak életét”.

A dolog érdekessége, hogy nemrég éppen a „Barbie-mez” miatt kritizálta a német labdarúgó-válogatottat több kormányhű lap, például a Magyar Nemzet és a Mandiner. Utóbbi szerzője például azt írta, miután kikapott a németektől a magyar csapat:

„Most talán sokan irigylik a házigazdát, de aki a 2-0-t talán elcserélné velük, gondoljon arra, hogy vannak fontosabb csaták és másfajta győzelmek is az életben. Én nem bánom, hogy nem vagyok a rózsaszín mezes németek honfitársa, akik Ilkay Gündogan és Jamal Musiala góljaival nyertek.”

A felcsúti mezben egyébként a sokszínűséget is ünneplik. „Az ország és a nagyvilág különböző területeiről érkező” fiatalokra, és a csapat „nyitottságára” vonalakból rajzolt hatszögek utalnak a bemutató szerint.


Link másolása
KÖVESS MINKET: