HÍREK
A Rovatból

Sok üzletben szigorúbb létszámkorlátot vezettek be - így változtak a vásárlás szabályai a boltokban

A bevásárlókocsik száma is lecsökken több helyen, csak annyi lesz, amennyi vásárló lehet a boltokban. Azt kérik, hogy lehetőleg egyedül indulj vásárolni és használd a kézfertőtlenítőt.


Több üzlet szigorúbb létszámkorláttal indult újra - írja az MTI. A legtöbb, az elmúlt egy hónapban zárva tartott üzlet kinyitott, miután Magyarországon a beoltottak száma meghaladta a 2,5 milliót.

A boltokban 10 négyzetméterenként egy vásárló tartózkodhat, ennek ellenőrzése a kereskedők feladata, amit különböző módon oldanak meg, és vannak olyan nagyáruházak, amelyek ennél is szigorúbb létszámkorlátot tartanak be.

A Decathlon Magyarország például a jogszabályi lehetőségnél 5-7 százalékkal kevesebb vevőt enged be áruházaiba, hogy biztosan elkerüljenek bármilyen tumultust. Az ellenőrzést úgy oldották meg, hogy minden áruházban plusz egy biztonsági őr dolgozik, aki egy applikáció segítségével számolja az érkező és távozó vásárlókat. A kisebb üzleteknél emiatt előfordulhat várakozás. A sportáruház-lánc a sporteszközök kipróbálására a pandémia miatt csak korlátozottan nyújt lehetőséget, az áruházai melletti sportpályákat pedig továbbra is zárva tartja.

Szintén kevesebb vevőt enged be az Ikea. A svéd bútoráruház-lánc 15 négyzetméter látogatási limitet vezet be egy vásárlóra, így az Örs vezér terén 1100-an, Budaörsön 1000-en, Soroksáron pedig 1300-an lehetnek egyidőben. Bevezetnek egy látogatószámláló rendszert, amelynek köszönhetően a vásárlók előzetesen ellenőrizhetik az áruházak aktuális szabad kapacitását a weboldalon. Az előkészítési munkálatok miatt Budaörsön és az Örs vezér terén péntektől, míg Soroksáron szombattól várják a vásárlókat, a megszokott nyitvatartással. Az áruházak éttermei, kávézói, játszóházai továbbra is zárva maradnak.

Újranyitottak a MediaMarkt áruházai is, az érvényben lévő rendelkezéseknek megfelelően 10 négyzetméterenként egy látogató tartózkodhat majd az üzletekben, amibe nem számítanak bele a 14 éven aluliak, a 65 éven felüliek és a fogyatékossággal élő személyek segítői. A beléptetést a legtöbb áruházban egy applikáció segítségével is szabályozzák.

Az Euronics műszaki áruházlánc a vásárlók létszámának ellenőrzésére egyes áruházaiban mobil applikációt használnak, másutt papíron rögzíti a betérők és távozók számát.

A Spar üzleteibe kizárólag bevásárlókocsival vagy bevásárlókosárral lehet belépni és egy bevásárlókocsit, vagy bevásárlókosarat csak egy vásárló használhat. Csak annyi bevásárlókocsi és bevásárlókosár érhető el az áruházak bejáratánál, amennyi személy az eladótérben a kormányrendelet szerint egy időben tartózkodhat. Kivételt képeznek ez alól a szabály alól a 14 év alatti kiskorúak, illetve a 65 év feletti vagy fogyatékossággal élő személyek segítői.

Az Auchan az engedélyezettnél alacsonyabb számban fogad vásárlókat. Betartják a legszigorúbb járványügyi előírásokat, a maszk viselése, a 1,5 méteres távolság betartása továbbra is kötelező, ezeket figyelmeztető plakátok, padlómatricák és a biztonsági munkatársaik segítségével is jelzik.

Az Aldi minden boltja bejárata elé kihelyez egy plakátot a maximális vásárlószámról. A létszámot az üzletek bejáratnál kihelyezett bevásárlókocsik, illetve kosarak számának korlátozásával ellenőrizik, ezért ezeknek a használata kötelező. A beengedést az üzlet dolgozói, illetve a vagyonőrök fogják irányítani - írják közösségi oldalukon.

A Tesco az áruházaiban 15 négyzetméterenként 1 vásárlót enged be. A bejáratánál figyelik, hogy megfelelő számú vásárló tartózkodjon az üzletekben. Azt kérik, hogy lehetőség szerint egyedül menjünk vásárolni.

A Lidl az üzleteinél kihelyezett plakátokon nyújt tájékoztatást. A honlapjukon kérik, hogy belépéskor használjuk az érintésmentes kézfertőtlenítőt, az előre nem csomagolt élelmiszert pedig a kihelyezett csipesszel vagy egyszer használatos zacskóval vegyük el.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Lázár János: Súlyos hibának tartom, hogy a Fidesz egy időre átengedte az utcát és a közteret Magyar Péternek
A miniszter a Demokratának adott interjújában azt is kifejtette, hogy „egyes nagyvárosokban olyan féktelen gyűlöletet és olyan erős kormányváltó hangulatot” tapasztalt, ami szíven ütötte.


„Súlyos hibának tartom, hogy a Fidesz egy időre átengedte az utcát és a közteret Magyar Péternek” - mondta Lázár János a Demokratának adott interjújában. Az építési és közlekedési miniszter azt is elmondta, hogy szerinte a Tisza Párt radikálisabb és agresszívabb hangot hozott a magyar politikába. Úgy fogalmazott:

„Magyar Péterék kifejezetten az indulatokra ható hadjáratot vívnak ellenünk. Haragot, dühöt és gyűlöletet keltenek konkrét személyek, aztán egy egész közösség ellen. Nagyon veszélyes, amit csinálnak, a tűzzel játszanak”

– fogalmazott Lázár.

A miniszter szerint azok, akik szemben állnak a Fidesszel, a gyűlölet miatt fognak össze, és ezzel szemben fel kell venni a kesztyűt, vállalni kell a vitákat.

Arra a kérdésre, hogy melyik volt a Lázárinfó legkeményebb pillanata, úgy válaszolt, hogy meg kellett tapasztalnia, milyen indulatok forrnak az emberekben a Fidesszel, Orbán Viktorral és vele szemben. Azt mondta,

„egyes nagyvárosokban olyan féktelen gyűlöletet és olyan erős kormányváltó hangulatot tapasztaltam, ami szíven ütött”.

Az interjúban szóba került Azahriah is. Lázár felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja, amit a zenész mondott, de szerinte Azahriah is belátta, hogy hibázott, hiszen elnézést kért. A miniszter arról is beszélt, hogy

„terjed valami irracionális, tehát tényekkel nem igazolható Fidesz-ellenesség a fiatalok körében, akik pont a politikánk nyertesei”.

A Pride is szóba került, amivel kapcsolatban azt mondta: nem tartja hibának a betiltását. Lázár szerint óriási eredmény, hogy „a gyermekvédelem szempontja megelőzi az összes alapjogot az Alaptörvényben”. Azt mondta,

„a magyar társadalom 70 százaléka elutasítja a Pride-ot, mondván, hogy a szerelem szabad, a köztéri melegpropaganda, az sok. Érdemes lett volna ezt a 70 százalékot megszólítani és megszervezni”.

Lázár a kormányközeli vállalkozói kör luxuséletmódjáról is beszélt. Úgy véli, a politika célja az, hogy mindenki a tehetsége, szorgalma és munkája alapján jusson előre, az alsó középosztályból felfelé. Azt mondta, a vagyonosodás kultúrája nem alakult ki Magyarországon az elmúlt 35 évben. Szerinte a gazdagoknak be kell tartaniuk a törvényeket, munkát kell adniuk másoknak, és vissza kell adniuk valamit annak a közösségnek, amelyhez tartoznak. „Ebben a Fidesz-közeli nagyvállalkozóknak az élen kell járniuk” – tette hozzá.

Azt is elmondta, hogy a kormány vállalta egy nemzeti tőkésréteg létrehozását. „Meggyőződésem, hogy ezt a szövetséget ezzel a csoporttal nem tudjuk fenntartani, ha az életmódjuknál vagy mentalitásuknál fogva megszegik az elvárt társadalmi normákat” – mondta. Úgy fogalmazott, hogy ebben a gazdasági környezetben „nem szabad hajóra, repülőre, méregdrága divatcikkekre vagy egyéb butaságokra költeni”. Szerinte a pénzt nem ész nélkül költeni kell, hanem befektetni.

Lázár beszélt a Budapest környéki agglomerációról is, ahol a Tisza Párt nagy arányban nyert az európai parlamenti választásokon. Szerinte paradoxon, hogy „a Fidesz-kormány legnagyobb nyertesei vannak a leginkább megsértődve”. Azt mondta, „nem becsülném alá az irigységet mint politikai tényezőt Magyarországon. Nálunk nem a szegények és az alsó középosztálybeliek irigyek, hanem a leggazdagabbak”.

A jövő évi választást sorsdöntőnek nevezte. Szerinte ez a választás több évtizedre eldönti az ország sorsát. Úgy fogalmazott, hogy „a slim fit bizonytalanságban vagy az XL-es biztonságban” kell majd dönteni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Megszólalt a fideszes polgármester, akinek elege lett a NER-es kivagyiságból
Szegi Emma Lázár János egyik fórumán kérte számon a NER egyes szereplőinek viselkedését. Most is arról beszélt, hogy szerinte, ha ezeknek az ügyeknek nem lesz következménye, megrendül a fideszes szavazók hite.


Lázár János fórumain már megszokottá vált, hogy rendre felszólalnak olyanok, akik kritizálják a kormányt és a Fideszt. Meglepetésre egy június eleji Lázárinfón Kaba fideszes polgármestere kérte számon a NER egyes szereplőinek viselkedését.

Szegi Emma a Telex riportjában elmondta, több mint 20 éve dolgozik ezért a politikai családért, 19 éve vezeti a Hajdú-Bihar megyei várost. Lázár János fórumán arról beszélt, hogy szerinte Magyar Péter azért lehet hiteles ember, mert az embereknek már elege van a „kivagyiságból”, és úgy gondolja, helyére kellene tenni ezeket az embereket, mert úgy látja, sokaknak ez kellene ahhoz, hogy nyugodt szívvel tudjanak a Fideszre szavazni.

Lázár János válaszában azt mondta, egyetért a polgármester intésével, saját magára nézve is fontosnak tartja a mértékletességet és a szerénységet, és át fogja adni ezt az intelmet az érintetteknek.

Szegi Emma a Telexnek azt mondta, felszólalása után rengeteg üzenetet kapott, amelyben többnyire fideszesek köszönték meg neki, hogy végre kimondta, amit gondolnak.

„Napi szinten találkozunk azzal, hogy ki tartott 3 milliárdért születésnapot, ki vett minden héten más színű táskát 800 ezerért darabonként...de mondhatnám a magánrepülőket...a Magyar Nemzeti Bank ügyéről ne is beszéljünk...Tehát folyamatosan vannak olyan ügyek, amiről én azt gondolom egyszerű emberként, hogy időnként illene, ha lenne következményük, mert ha nem látom azt, hogy ennek egyszer már van következménye, akkor a hitem nekem is megrendül”

– fogalmazott a polgármester, aki arról is beszélt, hogy van az országban jó néhány vagyonos család, akiknek senki nem kérdőjelezi meg a vagyonát, hiszen a saját erejükből tartanak ott, ahol. Ugyanakkor nem mindegy, hogy valaki magát építi fel, vagy állami pénzekből.

Arról is beszélt, hogy szerinte Orbán Viktor nagyon elfoglalt a külpolitikai ügyek miatt az elmúlt években, ő úgy látja, hogy a kormányfő zseniálisan védi meg az ország érdekeit, viszont szerinte ez a belpolitikai ügyek rovására ment.

Arra a felvetésre, hogy többek pont Orbán Viktor jóváhagyásával gazdagodtak meg, azt mondta, ő ezt nem gondolja így, és neki sem ez a tapasztalata.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Dobrev Klára: Most épp bolgár csatakanca vagyok, vagy Aladár
Az EP-ben találkozott magyar újságírókkal a DK politikusa, és nem kertelt. Az európai parlamenti képviselő családról, politikáról és a Momentum lépéséről is őszintén beszélt.


Strasbourgban, az Európai Parlament épületében találkozott Dobrev Klára a magyar újságírókkal. A beszélgetés teljesen nyilvános volt, és a DK politikusa nem kerülte meg a kényes kérdéseket.

Dobrev szerint a Momentum döntése, hogy nem indul a 2026-os választáson, veszélyes logikát követ. „Demokrataként nekem nagyon rossz érzés, amikor azt mondja a Momentum, hogy nem indul a választásokon.” Úgy fogalmazott, hogy akár cinikus is lehetne, mert a saját választókerületeiben megjelennek azok a szavazók, akik a Momentum helyett most a DK-ra szavaznának. De nem akar így gondolkodni, mert szerinte ez az ország halálát jelentené. „Hogy a Fidesz a saját táborában megcsinálta hogy 'egy a párt, egy a zászló, egy a gondolat, egy a lépés, egy a tábor', ez a dolognak a vége.”

 „Őszintén dühös vagyok a Momentumra. Ha valaki lopott, csalt, hazudott, ha valaki vállalhatatlan mondatokat mondott, ha valakinek olyan tettei voltak, amelyek morálisan vállalhatatlanok, lehet rá nyomást gyakorolni, hogy tűnjön el a közéletből. De azt mondani, hogy pusztán azért, mert egy választáson az az értékrend, amit én képviselek, az nem annyit kapott, mint amennyit én szerettem volna… Ez milyen morális magatartás?”

– fogalmazott.

Azt is megkérdezték tőle, hogy mi van akkor, ha a DK is kiesik a parlamentből. Ezt határozottan visszautasította.

„Pillanatnyi kétely nincsen bennem abban, hogy mi parlamenti párt leszünk. A Fidesztől független közvélemény-kutatók közül csak egy van, aki folyamatosan azt méri, hogy nagyon picik vagyunk. De én más ingert kapok, mint önök, újságírók.”

Azt mondta, több százezer olyan ember van, aki még nincs a TISZA Pártnál, és őket nem lehet csak úgy kidobni.

A 2022-es választásról is elmondta a véleményét. Szerinte, ha ő lett volna a közös miniszterelnök-jelölt, egészen más eredmény született volna. „Ha nem így alakul Karácsony Gergely visszalépése és az előválasztás első fordulója, nem ez lett volna a végeredmény. Politikus vagyok, nem mondhatok mást: szerintem azt a választást meg lehetett volna nyerni. De abban teljesen biztos vagyok, hogy nem lett volna Fidesz-kétharmad, ha nem Márki-Zay Péternek hívják a miniszterelnök-jelöltet.”

Felidézte egy repülőn történteket is, amikor Deutsch Tamás szóba elegyedett vele. „Mondtam neki, hogy Tamás, mi az elmúlt tíz évben bírósági tárgyalótermekben beszélgettünk egymással. Szerintem a következő tíz évben is tartsuk meg ezt a szokásunkat.”

A beszélgetés második felében családi témák is előkerültek. Dobrev arról is beszélt, hogyan élik meg otthon a politikai támadásokat. Elmondta, hogy előfordult, hogy emberek az ajtajuk elé mentek, és a gyerekei fülébe üvöltötték: dögöljetek meg. Emiatt a kisfiával együtt olvassák a kommenteket, és humorral próbálják kezelni a helyzetet.

„Most épp bolgár csatakanca vagyok, vagy Aladár. Ha épp kócos a hajam, akkor kócos Aladár. És tényleg együtt röhögünk rajta.”

Legkisebb gyereke nincs fent a közösségi médiában, de a YouTube-on így is szembejönnek vele a gyűlölködő tartalmak. „10 éves a gyerek. És hiába nem engedem őt a social médiára, de amikor YouTube-ot néz, ott följönnek, felugranak. Úgyhogy tényleg az egyetlen dolog az, hogy közösen röhögünk, hogy most akkor Aladárból kócos Aladár lett.” Itt a politikus a Mézga család sorozat Aladár nevű karakterére gondolt, mert visszatérő mémforrás, hogy egy képén hasonló a frizurájuk.

Forrás: Facebook

A végén megkérdezték arról is, hogy van. „Jól vagyok. Iszonyúan önazonos vagyok. Nem tudom ezt másképp megfogalmazni, annyira önazonos vagyok. Mélységesen, szenvedélyesen hiszek abban, amit mondok.”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Várkonyi Andrea több százmillióért vesz földet Mészáros Lőrinc cégei alól – Fideszes képviselő lánya az eladó
A földekért fizetendő 452,6 millió forint nem is az eladó lány számlájára megy, hanem édesanyjáéra. A területeket korábban Farkas Sándor családjának cégei művelték.


Várkonyi Andrea összesen 116 földterületet vásárol meg Csongrád vármegyében. A földek Fábiánsebestyén, Nagymágocs és Eperjes térségében találhatók, és összesen 452,6 millió forintba kerülnek – tudta meg a Telex.

A területek jelenleg Farkas Amanda nevén vannak, aki Farkas Sándor fideszes országgyűlési képviselő lánya. A földeket olyan cégek használják, amelyeknek Mészáros Lőrinc is résztulajdonosa. Ezek a cégek: a Kinizsi 2000 Zrt., Koticki Major Kft., Mucsihát Kft. és Horvát Major Kft.

Mindegyik vállalkozás az FBSN Kft. tulajdonában áll, amelyben Mészáros Lőrincnek 45,1 százalékos tulajdonrésze van.

Emellett a cégben szerepelnek a hozzá köthető magántőkealapok, valamint az MBH Mezőgazdasági Befektetési és Fejlesztési Magántőkealap is.

A szerződés kimondja, hogy a földekre idén december 31-ig vételi joga van Mészáros Andrea felcsúti lakosnak. Az ingatlanokra elővásárlási joga van azoknak, akik jelenleg használják őket. Ez ebben az esetben Mészáros Lőrincet jelenti. Emiatt a dokumentum szerint „az ingatlanokat dologösszességként, egybefoglalt vételáron adják el”.

A papírokból az is kiderül, hogy bár Farkas Amanda az eladó, a vételárat nem az ő számlájára kell utalni, hanem Farkasné Márton Katalinéra. Ő Farkas Sándor felesége és Farkas Amanda édesanyja.

Farkas Sándor 1998 óta tagja a parlamentnek, és azóta minden választáson megnyerte a Szentes központú körzetet. Korábban jelentős földtulajdonnal rendelkezett, és ezekre 2012 és 2016 között több mint kétmilliárd forint uniós támogatást kapott. Később több föld átkerült a lánya, Farkas Amanda nevére, most ezek kerülnek Várkonyi Andrea kezébe.


Link másolása
KÖVESS MINKET: