SPORT

Sebastian Vettel visszavonul a Forma-1-ből, az idei lesz az utolsó szezonja

A négyszeres világbajnok a Magyar Nagydíj előtt, a frissen létrehozott Instagram-oldalán jelentette be döntését.


Váratlanul bejelentette visszavonulását Sebastian Vettel. A Forma-1 négyszeres világbajnoka a csütörtökön, meglepetésszerűen létrehozott Instagram-oldalán, egy videóban mondta el, hogy úgy döntött, az idei szezon végén befejezi Forma-1-es pályafutását.

A rajongók igencsak meglepődtek, amikor az Instagramon megjelent egy hitelesített fiók Sebastian Vettel nevével, ugyanis a német versenyző eddig elhatárolódott a közösségi médiától, semmilyen platformon nem volt jelen. Sokan már ekkor arra tippeltek, hogy a visszavonulását fogja bejelenteni, ez pedig be is igazolódott.

Vettel délben tette közzé azt a videót, amelyet rögtön azzal indított, hogy az idei szezon végén szögre akasztja a sisakját. Egy meglehetősen hosszú beszédben fejtette ki, hogy bár imádja ezt a sportot, és eddig teljes mértékben a Forma-1 határozta meg az életét, már van egy pályán kívüli élete is, aminek több időt akar szentelni. Elsősorban a feleségével és három gyerekével szeretne többet lenni, és mivel a versenyzés nagyon sok idejét elveszi, úgy döntött, hogy ezt most befejezi.

"A célom már nem az, hogy versenyeket nyerjek, hogy a világbajnokságért harcoljak, hanem hogy lássam felnőni a gyerekeimet. Hogy átadjam nekik az értékeimet, felsegítem őket, ha elesnek, meghallgassam őket, ha szükségük van rám. Hogy ne kelljen elköszönnöm tőlük. És ami a legfontosabb: hogy tanulhassak tőlük és inspirálhassanak engem."

– fogalmazott.

Arról is beszélt, hogy a Forma-1 mellett az utóbbi időben más dolgok is elkezdték érdekelni, és ezekre is több időt akar szánni.

Csapata, az Aston Martin hivatalos oldalán közzétett közleményben azt is elmondta, hogy nagyon nehéz volt meghoznia ezt a döntést, amin sokat gondolkodott. A közleményből kiderült az is, hogy a csapata szerződést hosszabbított volna vele, tehát nem rajtuk múlt a folytatás, Vettel döntött a visszavonulás mellett.

Sebastian Vettel 2007-ben mutatkozott be a Forma-1-ben. Első, emlékezetes győzelmét 2008-ban szerezte meg a monzai esős versenyen egy gyengének számító autóval, 2009-ben pedig már a Red Bull Racingnél versenyzett, akikkel 2010-től 2013-ig zsinórban négy világbajnoki címet szerzett. 2015-ben igazolt a Ferrarihoz, az álomcsapatához, amellyel futamgyőzelmeket sikerült aratnia, a világbajnoki cím viszont nem jött össze. 2020-tól az Aston Martin színeiben versenyez,és már többször említette, hogy a középmezőnyben való csatázás nem motiválja annyira, mintha dobogókért, győzelmekért és a világbajnokságért harcolna. Az idei szezon utolsó versenyhétvégéje lesz a 300. nagydíja, csapata pedig azt ígéri, hogy méltóképpen fogják elbúcsúztatni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Ezt üzente Cristiano Ronaldo a magyarok elleni vb-selejtező után
A portugál csatár nem volt túl csalódott a hazai pályán elért döntetlen eredmény miatt.


Mint megírtuk, kedd este 2-2-es döntetlent játszott a magyar válogatott Portugáliával Lisszabonban. A nemzeti együttes meglepetésre hamar vezetést szerzett Szalai Attila fejesgóljával, majd a hazaiak az első helyzetüket gólra váltva egyenlítettek Cristiano Ronaldo révén. A portugál csatár aztán a szünet előtt még egyszer betalált, így megfordítva az állást a válogatottja javára. A második félidő rendes játékidejében nem születetett gól, de szerencsére a hosszabbításban Szoboszlai Dominik rúgott egyet, így pontot mentett a magyaroknak.

Mi örülhetünk a 2-2-es döntetlennek, hiszen szeptember elején a Puskás Arénában 3-2-re kikaptak Szoboszlaiék Ronaldóéktól. A tavalyi Nemzetek Ligáját megnyerő portugálok kevésbé lehetnek elégedettek az eredménnyel, ugyanakkor nincs miért aggódniuk, simán vezetik az F csoportot a vb-selejtezőben 10 ponttal (Magyarország 5 ponttal a 2. helyen áll).

Éppen ezért nem meglepő, hogy a csapatkapitány Cristiano Ronaldo is magabiztosan üzent Instagram-oldalán a meccs után.

„Egyre közelebb kerülünk a célunkhoz! Hajrá Portugália!”

– írt egy portugál zászlós emojival kiegészítve a posztban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
A Rovatból
Sorokat hagynak üresen a lelátón – tiltakozó akcióval készülnek a fociszurkolók a válogatott meccsére
A magyar válogatott szurkolói csoportja a Magyar Labdarúgó-szövetség nyáron bevezetett „zéró tolerancia” szabályozása ellen lép fel az Örményország elleni vb-selejtezőn.


Látványos módon tiltakoznak a magyar labdarúgó-válogatott szurkolói szombaton a magyar-örmény vb-selejtezőn. Erről a szurkolókat csoportosító Carpathian Brigade '09 Facebook-oldalán számoltak be:

„A mérkőzés első 5 percében a csoport helyéül szolgáló középső szektor első 10 sorát üresen hagyjuk. A teltház ellenére megköszönjük, ha minél többen csatlakoztok ehhez a figyelemfelkeltő kezdeményezéshez a kapu mögötti szektorokban.”

A drukkerek a „zéró toleranciaö szabályozás ellen akarnak fellépni, amelyet idén nyáron vezetett be a Magyar Labdarúgó-szövetség. A Carpathian Brigade '09 Facebook-oldalán olvasható nyílt levélben azt írják: ez olyan hatásokat eredményezhet, amelyek gátolhatják a nézőszámok további növekedését.

„Életszerűtlennek és fenntarthatatlannak tartjuk azt jelenlegi formájában, ugyanis ez a rendelkezés az esetek jelentős többségében nem támogatja azt a közös célt, hogy a stadionok megteljenek. Sőt, ennek ellenkezőjét érheti el.

Az elmúlt hónapokban tapasztalt eltúlzott bírságolási gyakorlat folytatásával hamarosan megtörténhet, hogy csak zártkapus mérkőzések vagy az érdektelenségtől üresen kongó stadionok lesznek”.

A szurkolói csoport ennek elkerülése érdekében együttműködésre kérte a szövetséget, javaslatokat is tennének a szabályozás módosítására. Abban egyetértenek, hogy nem cél az, hogy egy mérkőzés teljes ideje alatt szidalmazzák egymást a szurkolótáborok, de szerintük a hangulat egyik meghatározó eleme a rivalizálás, amelynek része az ellenfél ugratása is. Mint írják: „nem véletlen, hogy egy Ferencváros–Újpest mérkőzés több nézőt vonz, mint például egy Kazincbarcika–Kisvárda összecsapás, hisz ezen rangadók történelmi múlttal bírnak”.

Úgy érzik, a változtatás túl hirtelen és nagymértékű, hiszen évtizedek óta élő rigmusok és szurkolói hagyományok kerülnek szankcionálás alá, korábban nem tapasztalt szigorral.

Hozzáteszik, hogy ez a bérletes szurkolók számára pénzügyi hátrányt is jelenthet, hiszen egy előre megvásárolt szolgáltatást nem tudnak teljes egészében igénybe venni. Azt is megemlítik, hogy a szurkolók által használt pirotechnikai látványok is ugyanúgy a lelátói élet részét képezik.

„Javaslatunk, hogy a szabályozás szigorú betartása és annak beláthatatlan következményei előtt a drukkerek bevonásával, transzparens módon, és a lelátói kultúránk tiszteletben tartásával vizsgálják felül az újonnan meghozott szigorú intézkedéseket és szankciókat, valamint a jelenleg kialakuló gyakorlatokat a szurkolók érdekeinek szem előtt tartásával módosítsák.

Ne szankcionálják irreális mértékben a rigmusainkat és ne kriminalizálják a pirotechnikai elemek használatát, folytassanak nyílt és tiszta kommunikációt minden téren.

Fontosnak tartjuk, hogy minden érintett számára egyértelműek legyenek a közös egyetértéssel megalkotott szabályok, mert csak egységesen, egyetértésben, tehát csakis együtt tehetünk a magyar futballért” – olvasható a posztjukban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Megvan a magyar válogatott első győzelme a vb-selejtezőkön: Magyarország-Örményország 2:0
A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 2-0-s győzelmet aratott az örmény csapat felett a szombati világbajnoki selejtezőmérkőzésen.


Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai többnyire meddő mezőnyfölényben futballoztak, de amikor a második félidő elején fokozni tudták a nyomást, akkor a nemzeti együttesben másodszor, kezdőként először szereplő Lukács Dániel góljával sikerült vezetést szerezniük.

A végeredményt a hosszabbításban a csereként beállt és a címeres mezben szintén először betaláló Gruber Zsombor állította be.

Az immár négypontos magyarok a sikerükkel éppen az örményeket megelőzve jöttek fel a pótselejtezőt jelentő második helyre.

A magyar csapat legközelebb kedden a kvartett favoritja, a Nemzetek Ligája-győztes Portugália vendégeként lép pályára Lisszabonban.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Szoboszlai a hosszabbításban harcolta ki a döntetlent Portugália ellen – 2-2-t játszott a válogatott Lisszabonban
Vezetést szereztünk, majd Cristiano Ronaldo fordított. Végül a 92. percben Szoboszlai Dominik pontot mentett, de előtte is volt már esélyünk az egyenlítésre.


A magyar labdarúgó-válogatott 2-2-es döntetlent játszott kedden a portugál csapat vendégeként a lisszaboni világbajnoki selejtezőmérkőzésen, így a hazaiak még nem jutottak ki a jövő évi vb-re.

Bátor kezdésének köszönhetően Szalai Attila fejesgóljával szerzett vezetést a nemzeti együttes. A hazaiak az első félidő derekán az első helyzetüket gólra váltva egyenlítettek Cristiano Ronaldo révén, aki közvetlenül a szünet előtt a 225. válogatott meccsén a 143. góljával fordított.

A második félidőben eleinte csak kapufákig jutottak a csapatok, de a hosszabbításban Szoboszlai Dominik egyenlítése pontot mentett a magyaroknak.

A magyar csapat, amely története során továbbra sem tudta felülmúlni Portugáliát, a döntetlennel megőrizte egypontos előnyét a pótselejtezőt érő második helyen, csak immár nem az örmények, hanem az írek előtt.

A magyarok legközelebb november 13-án Örményország vendégeként lépnek pályára, akiket múlt szombaton 2-0-ra vertek a Puskás Ferenc Stadionban.

(via MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET: