prcikk: Pert vesztettek Hosszú Katinkáék a vizes világszövetség ellen | szmo.hu
HÍREK
A Rovatból

Pert vesztettek Hosszú Katinkáék a vizes világszövetség ellen

A World Aquatics szerint ez egy fontos döntés, nem csupán a szövetség, hanem az olimpiai mozgalom számára is.


Egy San Franciscó-i kerületi bíróság

a vizes sportok nemzetközi szövetségének (World Aquatics) javára ítélt abban a perben, melyet Hosszú Katinka és két amerikai úszó közösen indított a szervezet ellen 2018-ban az amerikai trösztellenes szabályok megsértésének vádjával.

A World Aquatics hétfőn közleményben jelentette be a számára kedvező döntést, egyúttal jelezte, hogy a szövetség hálás, amiért ezzel egy hosszú bizonytalan időszak lezárult, az ítélet pedig egyértelmű helyzetet teremt.

"Ez egy fontos döntés, nem csupán a szövetség, hanem az olimpiai mozgalom számára is"

- írta a World Aquatics.

A háromszoros olimpiai bajnok magyar úszó és társai, az amerikai Tom Shields és Michael Andrew, 2018 végén azután adták be keresetüket, hogy az általuk életre hívott Nemzetközi Úszóliga (ISL) torinói versenyét az olasz szövetség lemondta, mert az nem felelt volna meg a nemzetközi szövetség (akkor még FINA) szabályzatának, a visszakozást megelőzően pedig a FINA eltiltással fenyegette azokat a sportolókat, akik részt vesznek az eseményen.

A nemzetközi szövetség egy hónappal később kijelentette, hogy az úszók szabadon dönthetnek arról, milyen versenyen indulnak, ugyanakkor az egyes viadalokon elért eredményeket, rekordokat csak együttműködés, előzetes engedélyezés esetén ismeri el.

Az ügyben döntő bírónő ítéletében elmondta, valóban számos bizonyíték van arra, hogy a nemzetközi szövetségnek gondjai voltak az ISL-lel és aggodalmát fejezte ki azok miatt, ugyanakkor ez nem ütközik a trösztellenes törvénybe. A törvények ugyanis nem írják elő, hogy az egyik fél segítse a másikat abban, miszerint konkurenciája legyen, csupán az indokolatlanul kereskedelmi korlátozásokat tiltják.

A bírónő azt is megállapította, hogy az ISL mindenkor szabadon megrendezhette versenyeit és a World Aquaticsnek és tagszövetségeinek nincs monopolhelyzete a versenyzők felett.

"Vitathatatlan, hogy az élvonalbeli úszók nem voltak szerződéssel a FINA által szervezett viadalokhoz kötve, ahogy a bizonyítékok azt is egyértelművé tették, hogy az ISL szabadon szervezhetett úszóviadalokat a legmagasabb szinten a szövetségek együttműködése nélkül is"

- indokolt a bíróság, hozzátéve, hogy a FINA nem próbálta meg szankcionálni az úszókat és nem fenyegette meg őket.

A World Aquatics közleményének végén Brent Nowicki ügyvezető igazgatót idézte, aki szerint ez egy elkerülhető vita volt, ugyanakkor a szövetség lezártnak tekinti az ügyet és a jövőre koncentrál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Két szavazókörben is lezárult a voksolás, mindenki leadta a szavazatát
Budapesten, az I. kerületben van az ország legkisebb szavazóköre, ahol mind a hat választópolgár leadta a voksát. Délután egy órára nemcsak ők, hanem a borsodi Tornakápolna 20 választója is végzett.


Miközben országosan rekordközeli a részvételi arány, Tornakápolnán 13 órára minden egyes választó voksolt – Budapesten pedig van egy szavazókör, ahol mind a hat választó szintén leadta a szavazatát.

A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Tornakápolnán délután egy órára a választói névjegyzékben szereplő mind a 20 polgár leadta szavazatát

- derült ki a Nemzeti Választási Iroda adataiból.

Nem ez azonban az ország legkisebb szavazóköre. Ezt a címet a budapesti, V. kerületi központú 1. számú egyéni választókerület 25. számú szavazóköre viseli, ahol mindössze hat választópolgárt vártak. Délután egy órára ők is mindannyian végeztek a szavazással.

A két szavazókör gyors lezárása jól mutatja a nap egészére jellemző, kiugró választói aktivitást. Országszerte már a reggeli urnanyitás előtt hosszú sorok kígyóztak több szavazóhelyiség előtt is.

A részvételi adatok ezt alá is támasztották: délelőtt 11 órára a jogosultak közel 40 százaléka, azaz több mint 2,8 millió ember már szavazott.

Délután egy órára országosan több mint 54 százalékos volt a részvétel, ami több mint négymillió leadott voksot jelent.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Újabb rendőr fordult nyilvánosan szembe a kormánnyal: „Nem politikusokat akarok szolgálni, hanem nemzetemet, hazámat, az igazságot!”
Gilszki Dániel szolnoki rendőr kitálalt a rendőrséggel szembeni politikai megfélemlítésről. A választás napján közzétett posztban a méltatlan béreket és a létszámhiányt is élesen bírálta.


„ELÉG VOLT!” – írta a választás napján egy szolnoki rendőr, Gilszki Dániel, aki egy hosszú Facebook-posztban bírálta a rendőrség helyzetét. Nyíltan beszélt a politikai befolyásolásról, a létszámhiányról és a méltatlan bérekről, ami azért is keltett nagy visszhangot, mert aktív állományban lévő rendőr ritkán fogalmaz meg ennyire éles kritikát a nyilvánosság előtt.

Gilszki Dániel bejegyzését azzal indítja, hogy húsz éve tartó szolgálata alatt – ebből tizenhatot rendőrként – egyértelművé vált számára a küldetése.

„NEM politikusokat akarok szolgálni, hanem nemzetemet, hazámat, az igazságot!”

Úgy folytatja: „Sok Bajtársam és Honfitársam után szabadon...ELÉG VOLT! 20 éve szolgálok! Szolgáltam szülővárosomban Szolnokon honvédként, majd 16 éve rendőrként! (...) 2010-ben ezzel a szándékkal és meggyőződéssel öltöttem magamra a rendőr egyenruhát!”

A rendőr szerint a politika súlyos károkat okozott az állományban, és nyomás alatt tartja a vezetőket.

„ELEGEM LETT! ELEGEM LETT abból, hogy a politika megtizedelte a rendőri állományt országszerte!ELEGEM LETT abból, hogy vezetőimet sakkban tartja, tönkre teszi a politika, megfélemlíti, kényszeríti őket, hogy tized állománnyal a napi alapfeladatainkon túl kiszolgálják az aktuális politikai igényeket!” – fogalmazott.

Állítja, a rendvédelmi dolgozók erejükön felül teljesítenek. „A mindennapokban »közelharcot vívunk« régóta, erőnkön felül! Minden nappal, minden éjjel, minden hétköznapon, minden hétvégén, minden ünnepnapon. Ahogyan a katonák, a mentők, a büntetésvégrehajtásban dolgozók, a tűzoltók, NAV-osok és a titkosszolgálatok is!”

A posztjában Gilszki kifejti, hogy bár rendőrként nem politizál, kétgyermekes apaként kötelességének érzi, hogy kiálljon egy szebb jövőért.

„Igazságos, politikától mentes RENDŐRSÉGet akarok, nem lojalitás alapján kiválasztott vezetőket, hanem a közérdeket szolgáló szakembereket a vezetői pozíciókba!”

Követelését így folytatja: „Társadalmi megbecsülést a RENDVÉDELMI HIVATÁSNAK!”, majd azzal zárja sorait, hogy tisztában van a lehetséges következményekkel. „BŰNÖSÖK KÖZT CINKOS, AKI NÉMA! NEM FÉLEK! A közös eskü mindannyiunkat holtig kötelez! A mai napon Magyarország történelmet ír”.

Gilszki Dániel azt is írja, hogy a morál „sosem látott mélyponton” van, és semmilyen szinten nincs perspektíva a hivatásban. Állítása szerint három helyen kell dolgoznia, hogy méltó körülményeket teremtsen a családjának, mert a rendőri hivatás mélyen alul van fizetve.

A fegyveres szervek tagjai közül nem ő az első, aki nyilvánosan kihátrált a jelenlegi hatalom mögül.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Dobrev Klára már az Orbán-rendszer bukását ünneplő hatalmas utcabálokra készül
A Demokratikus Koalíció elnöke leadta szavazatát az országgyűlési választáson, majd egy rövid interjút is adott. A politikus szerint a mai döntés több évre meghatározza Magyarország sorsát, az „igazi rendszerváltásnak” pedig a demokratikus többpárti parlament létrejöttét nevezte.


Az az X, amit ma az emberek behúznak a szavazólapon, az több évre eldönti Magyarország sorsát – jelentette ki a Demokratikus Koalíció elnöke vasárnap, miután leadta szavazatát. Dobrev Klára szerint a döntés nem egy hétre és nem is egy hónapra szól, estére pedig országos ünneplést vár.

Hozzátette, a kormányváltás egy új, demokratikus, többpárti parlament létrejöttét jelentené, mert szerinte „ez az igazi rendszerváltás”. Kiemelte azt is, bízik benne, hogy az emberek megértették: „Orbán rendszerének bukása az nem egy új egypártrendszer”, mert az egészet le kell bontani A-tól Z-ig – írja az MTI.

„Nagyon-nagyon készülök arra, hogy ma este hatalmas nagy utcabálok lesznek szerte az országban, ünnepelve az Orbán-rendszer bukását” – fogalmazott.

A DK elnöke nem bocsátkozott mandátumbecslésbe, de hangsúlyozta, nem lesz kormányváltás, ha otthon maradnak azok a szavazók, akiknek éppen a baloldal jelenti a garanciát, ugyanakkor szükség van a jobboldali és liberális szavazókra is.

A kampányról szólva úgy fogalmazott, az egy „soha nem látott mocskos kampány volt”, és elítélte a karaktergyilkosságot, ami szerinte eddig a Fidesztől volt megszokott.

„Azt visszautasítom, és nagyon zavar, amikor ez megjelenik az ellenzék oldalán” – szögezte le.

Dobrev szerint nem lehet megtartani azt a stílust, ami a politikai ellenfelet elpusztítandó ellenségként kezeli, mert úgy sosem lesz szabad európai köztársaság.

A választás napját országszerte rendkívüli feszültség és a délelőtti órákban sosem látott részvételi arány jellemzi. Egy elemző szerint a kistelepülések a vártnál alacsonyabb mozgósítása rossz előjel lehet a Fidesznek, amire Orbán Viktor is mozgósító felhívással reagált. Eközben a Tiszta Szavazás Koalíció több helyszínről is buszoztatásról és pénzosztásról kapott jelzéseket, Magyar Péter pedig a szavazata leadása után arra figyelmeztetett, hogy a választási csalásért a rendszerváltás után börtön járhat..


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Újabb rekord: 66,01 százalék ment el szavazni 15 óráig, vagyis a választók kétharmada már most voksolt
A választási iroda adatai alapján országosan meghaladta a 66 százalékot a választási részvétel. Továbbra is nagy az aktivitás az országgyűlési választáson, szakértők szerint 80 százalék fölé is mehet a részvétel.


Továbbra is nagy az aktivitás az országgyűlési választáson.

A 15 órás adatok szerint 66,01 százalék ment el szavazni.

A vasárnapi országgyűlési képviselő-választáson 15 óráig a szavazásra jogosultak 69,23 százaléka adta le szavazatát Budapesten a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint.

Budapesten a reggel 7 órai adatok szerint a választásra jogosult 1 millió 271 ezer választópolgárból 3,45 százalék, 43 889 választó adta le szavazatát. Reggel 9 órára már a jogosultak 15,96 százaléka (202 934 választó), délelőtt 11 órára a jogosultak 36,98 százaléka (470 230 választó), 13 órára a jogosultak 56,77 százaléka (721 838 választó), 15 órára a jogosultak 69,23 százaléka (880 173 választó) járult az urnákhoz.

A részvételi adatok megoszlása a budapesti egyéni választókerületekben a következő volt:

Budapest, 01. számú OEVK (V. kerületi székhelyű) 66,07 százalék 50 007 szavazó

Budapest, 02. számú OEVK (VIII. kerületi székhelyű) 61,16 százalék 50 284 szavazó

Budapest, 03. számú OEVK (XII. kerületi székhelyű) 71,46 százalék 61 820 szavazó

Budapest, 04. számú OEVK (II. kerületi székhelyű) 71,15 százalék 56 296 szavazó

Budapest, 05. számú OEVK (VI. kerületi székhelyű) 66,84 százalék 49 829 szavazó

Budapest, 06. számú OEVK (XIV. kerületi székhelyű) 67,79 százalék 54 920 szavazó

Budapest, 07. számú OEVK (X. kerületi székhelyű) 67,69 százalék 51 449 szavazó

Budapest, 08. számú OEVK (XIX. kerületi székhelyű) 69,02 százalék 56 053 szavazó

Budapest, 09. számú OEVK (XXI. kerületi székhelyű) 67,86 százalék 52 242 szavazó

Budapest, 10. számú OEVK (XXII. kerületi székhelyű) 71,66 százalék 54 002 szavazó

Budapest, 11. számú OEVK (III. kerületi székhelyű) 71,22 százalék 57 835 szavazó

Budapest, 12. számú OEVK (XIII. kerületi székhelyű) 70,62 százalék 62 584 szavazó

Budapest, 13. számú OEVK (XV. kerületi székhelyű) 70,24 százalék 53 804 szavazó

Budapest, 14. számú OEVK (XVI. kerületi székhelyű) 71,88 százalék 55 037 szavazó

Budapest, 15. számú OEVK (XVII. kerületi székhelyű) 73,26 százalék 57 630 szavazó

Budapest, 16. számú OEVK (XXIII. kerületi székhelyű) 69,5 százalék 56 381 szavazó

A részvételi adatok megoszlása vármegyénként a következő volt:

Baranya vármegye 63,67 százalék 180 094 szavazó

Bács-Kiskun vármegye 64,15 százalék 251 282 szavazó

Békés vármegye 65,17 százalék 167 266 szavazó

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 60,08 százalék 288 163 szavazó

Csongrád-Csanád vármegye 66,31 százalék 206 198 szavazó

Fejér vármegye 67,59 százalék 225 495 szavazó

Győr-Moson-Sopron vármegye 68,38 százalék 246 340 szavazó

Hajdú-Bihar vármegye 63,33 százalék 257 980 szavazó

Heves vármegye 65,15 százalék 147 626 szavazó

Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 63,3 százalék 177 512 szavazó

Komárom-Esztergom vármegye 66,09 százalék 156 652 szavazó

Nógrád vármegye 62,21 százalék 90 251 szavazó

Pest vármegye 69,67 százalék 731 952 szavazó

Somogy vármegye 64,17 százalék 150 455 szavazó

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye 60,33 százalék 251 080 szavazó

Tolna vármegye 63,8 százalék 106 005 szavazó

Vas vármegye 67,17 százalék 132 171 szavazó

Veszprém vármegye 67,63 százalék 182 599 szavazó

Zala vármegye 66,43 százalék 139 419 szavazó

Az országos adatok ITT találhatók.

Az NVI a nap folyamán kétóránként közöl összesítést a részvételi arányokról. A következő adatok 17 óra után lesznek elérhetők az NVI honlapján - írja az MTI.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk