SPORT

Olyan ez a svájci csapat, mint a bicska: jól összerakták és mindenre jó

Svájci csodáról beszél egész Európa, miután az ország válogatottja, egy egészen sima győzelemmel hazaküldte az Eb-ről a címvédő olasz válogatottat. A 2–0-s siker az eddig látottak alapján nem volt nagy meglepetés, ráadásul a svájci futball egyre inkább tényezővé válik a világban.


A kis ország válogatottja ráadásul nem most bukkant fel a semmiből. Az első meccsét még 1905-ben játszotta (kikapott Franciaországtól 1–0-ra), majd az 1934-es világbajnokságon már ott volt a csapat. Összesen tizenkét alkalommal jutott el a válogatott vb-re, és immár hat Európa-bajnoki szereplése is van. A nagy tornákon az eddigi legjobb eredménye a negyeddöntőbe jutás volt, ami ezúttal is sikerült.

Bár a csapat a hetvenes évektől az ezredfordulóig nem volt tényező a labdarúgásban – nem is jutott el sehova –, egy-egy kiemelkedő játékost adott a sportágnak.

Ilyen volt például Stéphane Chapuisat, aki amellett, hogy 103 alkalommal szerepelt a válogatottban, 1997-ben Bajnokok Ligáját nyert a német Borussia Dortmunddal.

Svájc Ausztriával közösen 2008-ban Európa-bajnokságot rendezhetett és ez új lendületet adott az ország labdarúgásának. A válogatott 2006 óta minden világbajnokságon ott van és csak a 2010-es tornán nem jutott tovább a csoportjából. A két legutóbbi Eb-n viszont bejutott a kieséses szakaszba, 2021-ben pedig úgy került a nyolc közé, hogy a nyolcaddöntőben a világbajnok franciákat ejtette ki.

Vagyis egyáltalán nem meglepetés az, hogy most is ott van a kontinens nyolc legjobb csapata között a gárda, az már annál inkább, ahogy oda került. A magyar válogatott ellen simán nyert Murat Yakin szövetségi kapitány csapata, majd a skótokkal és a németekkel ikszelt, ám így is simán második lett a négyesben. Aztán szombat este lefutballozta az olaszokat az együttes.

A svájci válogatott a FIFA világranglista 19. helyéről várta a tornát, de ha kivesszük a többi földrész csapatait a felsorolásból, akkor Európa 10. legjobbnak rangsorolt válogatottjáról beszélünk. A mértékadó transfermarkt.com oldal kimutatásai szerint a keret összértéke 281,5 millió euró – a szombaton kiporolt olaszoknál ugyanez az adat 705,5 millió euró (!) és érdekességként a magyar válogatotté 165,45 millió. Vagyis a svájci együttes, a játékosok piaci értéke alapján nem a legmagasabban rangsorolt csapatok közé tartozik, és akkor még finoman fogalmaztunk, hiszen a keret értéke alapján csak a 14. helyen áll a gárda a rangsorban. Olyanok is megelőzik, mint a már kiesett Ukrajna (379 millió).

Szóval a csapat nem drága, de a játékosok legalább az idősebbek közé tartoznak. A huszonhat labdarúgó átlagéletkora 27,7 év. A versenyben lévő csapatok közül csak a németek (28,6) öregebbek, de a teljes mezőnyt tekintve is csak a dánok és a lengyelek (27,8), valamint a skótok (28,3) rutinosabbak.

Az kétségtelen, hogy a svájciak több kiemelkedő, de jól láthatóan alulértékelt labdarúgóval rendelkeznek. Üdítő kivétel Manuel Akanji, aki az angol Manchester Cityvel halmozza a trófeákat, vagy éppen Granit Xhaka, aki a Leverkusen előző szezonban nyújtott remeklésének volt az egyik főszereplő – bajnoki cím vereség nélkül és Európa-liga-döntő.

Rajtuk kívül a két kapus, Yann Sommer (Inter) és Gregor Kobel (Dortmund), valamint a védő Dan Ndoye (AC Milan) szerepel jelentősnek mondható európai klubban. Az olaszok ellen bombagólt szerző Rubén Vargas például a német Augsburg színeiben futballozik.

Ami viszont fontos, hogy az Eb-keretben szereplő labdarúgók többsége valamelyik nagy európai bajnokságban játszik és ezt vegyük is szó szerint: nem a padon ül, hanem a pályán van a Premier League-ben, a Serie A-ban, vagy a Bundesligában.

Az csak külön színesíti a képet, hogy az olasz Bologna – amely az előző szezon meglepetéscsapata volt azzal, hogy az ötödik helyen végzett és indulhat a Bajnokok Ligájában – három játékost is ad a svájci keretbe. A jelenlegi keretből amúgy mindössze három labdarúgó szerepel a hazai bajnokságban, huszonhárman légiósként keresik a kenyerüket. Ez a mutató a magyar válogatott esetében 18/26, vagyis az NB I-ből több futballista vett részt az Eb-n, mint a svájci élvonalból – nem, ez nem azt jelenti, hogy a mi bajnokságunk erősebb.

A svájci csoda mögött vélhetően az áll, hogy egy összeszokott csapatról beszélhetünk, amelynek a keretében egy csapatnyi – éppen tizenegy – olyan játékos van, aki ötvennél is több alkalommal volt válogatott. Ezek a futballisták azt is tudják ránézésre a másikról, hogy mit álmodott, arról meg aztán nem is érdemes szót váltani, hogy a pályán milyen jól ismerik egymást.

Szóval a csapat olyan, mint a svájci bicska: jól összerakták és mindenre jó.

Elnézve az eddigieket a svájciak most igazi csodát is tehetnek, hiszen a következő körben az Anglia–Szlovákia párharc győztesével találkoznak. Nos északi szomszédainknál helyből, a szigetországiaknál pedig nekifutásból jobb Yakin csapata. Ha ezt a meccset is behúzzák, akkor a török, osztrák, román, holland négyes valamelyikével találkoznak az elődöntőben.

Innen nézve nem lehetetlen, az igazán nagy bravúr sem.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
A Rovatból
Ezt üzente Cristiano Ronaldo a magyarok elleni vb-selejtező után
A portugál csatár nem volt túl csalódott a hazai pályán elért döntetlen eredmény miatt.


Mint megírtuk, kedd este 2-2-es döntetlent játszott a magyar válogatott Portugáliával Lisszabonban. A nemzeti együttes meglepetésre hamar vezetést szerzett Szalai Attila fejesgóljával, majd a hazaiak az első helyzetüket gólra váltva egyenlítettek Cristiano Ronaldo révén. A portugál csatár aztán a szünet előtt még egyszer betalált, így megfordítva az állást a válogatottja javára. A második félidő rendes játékidejében nem születetett gól, de szerencsére a hosszabbításban Szoboszlai Dominik rúgott egyet, így pontot mentett a magyaroknak.

Mi örülhetünk a 2-2-es döntetlennek, hiszen szeptember elején a Puskás Arénában 3-2-re kikaptak Szoboszlaiék Ronaldóéktól. A tavalyi Nemzetek Ligáját megnyerő portugálok kevésbé lehetnek elégedettek az eredménnyel, ugyanakkor nincs miért aggódniuk, simán vezetik az F csoportot a vb-selejtezőben 10 ponttal (Magyarország 5 ponttal a 2. helyen áll).

Éppen ezért nem meglepő, hogy a csapatkapitány Cristiano Ronaldo is magabiztosan üzent Instagram-oldalán a meccs után.

„Egyre közelebb kerülünk a célunkhoz! Hajrá Portugália!”

– írt egy portugál zászlós emojival kiegészítve a posztban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
A Rovatból
Szoboszlai Dominikot ünneplik, jó eséllyel életet menthetett a Liverpool bajnoki meccsén
A magyar válogatott csapatkapitánya azonnal jelezte a játékvezetőnek, amikor észrevette, hogy rosszul lett egy szurkoló a lelátón. A mérkőzés hét percig állt az eset miatt.


Bár a Liverpool 2-1-re kikapott a Crystal Palace otthonában, Szoboszlai Dominik teljesítményét így is elismerően említette az angol sajtó.

A magyar válogatott csapatkapitánya végigjátszotta a találkozót, és a mérkőzés során egy néző életének megmentésében is szerepet vállalt.

A Premier League-találkozó 14. percében Szoboszlai szabadrúgásra készült, amikor észrevette, hogy egy szurkoló rosszul lett a lelátón. A Crystal Palace védőjével, Daniel Munozzal együtt azonnal jelezték a játékvezetőnek, Chris Kavanaghnak, aki megállította a mérkőzést. A mentőszolgálat gyorsan a helyszínre érkezett, és

a két csapat orvosi személyzetének közreműködésével sikerült időben ellátni a rosszul lett szurkolót.

A játék hét percig szünetelt, a stadion közönsége tapssal reagált a játékosok figyelmességére.

A meccset a Crystal Palace nyerte meg, miután a hosszabbítás 97. percében szerzett találattal beállították a 2-1-es végeredményt.

Ez volt a Liverpool első veresége a bajnokság 2024/25-ös idényében.

Arne Slot, a Liverpool holland vezetőedzője a mérkőzést követően így nyilatkozott:

„Mindig fájó a ráadásban gólt kapni, de a cserék miatt indokolt volt ennyi pluszjátékperc. Két ellentétes félidőt láttunk, mert az első után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk, de a fordulást követően mi uraltuk a meccset.”

A Crystal Palace a találkozó során folyamatos nyomást gyakorolt a Liverpool kapujára. A vendégek kapusa, Alisson több bravúros védést is bemutatott, teljesítményét Szoboszlaiéval együtt a csapat legjobbjai között említette a brit sajtó. A 37. percben egy másik néző is rosszul lett, de akkor a játékvezető már nem szakította meg a játékot.

A hazai csapat ezzel a győzelemmel továbbra is veretlen maradt a Premier League-ben. Oliver Glasner vezetésével immár 18 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre – ez a leghosszabb aktív veretlenségi sorozat jelenleg Európában.

A másik magyar játékos, Kerkez Milos teljesítményét közepesre értékelték. Kiemelték, hogy a második félidőben jobban játszott, mint az elsőben.

A Liverpool következő mérkőzését a Bajnokok Ligájában játssza, ahol kedden a Galatasaray ellen lép pályára Isztambulban.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Sorokat hagynak üresen a lelátón – tiltakozó akcióval készülnek a fociszurkolók a válogatott meccsére
A magyar válogatott szurkolói csoportja a Magyar Labdarúgó-szövetség nyáron bevezetett „zéró tolerancia” szabályozása ellen lép fel az Örményország elleni vb-selejtezőn.


Látványos módon tiltakoznak a magyar labdarúgó-válogatott szurkolói szombaton a magyar-örmény vb-selejtezőn. Erről a szurkolókat csoportosító Carpathian Brigade '09 Facebook-oldalán számoltak be:

„A mérkőzés első 5 percében a csoport helyéül szolgáló középső szektor első 10 sorát üresen hagyjuk. A teltház ellenére megköszönjük, ha minél többen csatlakoztok ehhez a figyelemfelkeltő kezdeményezéshez a kapu mögötti szektorokban.”

A drukkerek a „zéró toleranciaö szabályozás ellen akarnak fellépni, amelyet idén nyáron vezetett be a Magyar Labdarúgó-szövetség. A Carpathian Brigade '09 Facebook-oldalán olvasható nyílt levélben azt írják: ez olyan hatásokat eredményezhet, amelyek gátolhatják a nézőszámok további növekedését.

„Életszerűtlennek és fenntarthatatlannak tartjuk azt jelenlegi formájában, ugyanis ez a rendelkezés az esetek jelentős többségében nem támogatja azt a közös célt, hogy a stadionok megteljenek. Sőt, ennek ellenkezőjét érheti el.

Az elmúlt hónapokban tapasztalt eltúlzott bírságolási gyakorlat folytatásával hamarosan megtörténhet, hogy csak zártkapus mérkőzések vagy az érdektelenségtől üresen kongó stadionok lesznek”.

A szurkolói csoport ennek elkerülése érdekében együttműködésre kérte a szövetséget, javaslatokat is tennének a szabályozás módosítására. Abban egyetértenek, hogy nem cél az, hogy egy mérkőzés teljes ideje alatt szidalmazzák egymást a szurkolótáborok, de szerintük a hangulat egyik meghatározó eleme a rivalizálás, amelynek része az ellenfél ugratása is. Mint írják: „nem véletlen, hogy egy Ferencváros–Újpest mérkőzés több nézőt vonz, mint például egy Kazincbarcika–Kisvárda összecsapás, hisz ezen rangadók történelmi múlttal bírnak”.

Úgy érzik, a változtatás túl hirtelen és nagymértékű, hiszen évtizedek óta élő rigmusok és szurkolói hagyományok kerülnek szankcionálás alá, korábban nem tapasztalt szigorral.

Hozzáteszik, hogy ez a bérletes szurkolók számára pénzügyi hátrányt is jelenthet, hiszen egy előre megvásárolt szolgáltatást nem tudnak teljes egészében igénybe venni. Azt is megemlítik, hogy a szurkolók által használt pirotechnikai látványok is ugyanúgy a lelátói élet részét képezik.

„Javaslatunk, hogy a szabályozás szigorú betartása és annak beláthatatlan következményei előtt a drukkerek bevonásával, transzparens módon, és a lelátói kultúránk tiszteletben tartásával vizsgálják felül az újonnan meghozott szigorú intézkedéseket és szankciókat, valamint a jelenleg kialakuló gyakorlatokat a szurkolók érdekeinek szem előtt tartásával módosítsák.

Ne szankcionálják irreális mértékben a rigmusainkat és ne kriminalizálják a pirotechnikai elemek használatát, folytassanak nyílt és tiszta kommunikációt minden téren.

Fontosnak tartjuk, hogy minden érintett számára egyértelműek legyenek a közös egyetértéssel megalkotott szabályok, mert csak egységesen, egyetértésben, tehát csakis együtt tehetünk a magyar futballért” – olvasható a posztjukban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Megvan a magyar válogatott első győzelme a vb-selejtezőkön: Magyarország-Örményország 2:0
A magyar labdarúgó-válogatott hazai pályán 2-0-s győzelmet aratott az örmény csapat felett a szombati világbajnoki selejtezőmérkőzésen.


Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai többnyire meddő mezőnyfölényben futballoztak, de amikor a második félidő elején fokozni tudták a nyomást, akkor a nemzeti együttesben másodszor, kezdőként először szereplő Lukács Dániel góljával sikerült vezetést szerezniük.

A végeredményt a hosszabbításban a csereként beállt és a címeres mezben szintén először betaláló Gruber Zsombor állította be.

Az immár négypontos magyarok a sikerükkel éppen az örményeket megelőzve jöttek fel a pótselejtezőt jelentő második helyre.

A magyar csapat legközelebb kedden a kvartett favoritja, a Nemzetek Ligája-győztes Portugália vendégeként lép pályára Lisszabonban.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk