KÉK HÍREK
A Rovatból

„Nem gondolja, hogy egy undorító, egy féreg maga? Egy patkány ember?” – így fogadták a 7 éves kisfiút felrúgó karateedzőt a tárgyalásán

Az edző továbbra is ártatlannak vallja magát. Közben kiderült az is, hogy a gyerek és családja egyre nehezebb helyzetben vannak.


Civilek és újságírók várták a bíróság épülete előtt azt a karateedzőt, aki tavaly nyáron felrúgott egy hétéves kisfiút a szolnoki kalandparkban. A történteket térfigyelő kamerák rögzítették, az edző azonban nem ismerte be a tettét, és az előkészítő ülésen sem tett vallomást – számolt be az RTL Híradója.

A férfi, amikor észlelte, hogy várják, egy kuka és egy lámpaoszlop mögé próbált elbújni. Az összegyűlt civilek közül többen is hangosan fejezték ki nemtetszésüket.

„Nem gondolja, hogy egy undorító, egy féreg maga? Egy patkány ember?”

– kérdezték tőle dühös hangon.

A vádat nemrég módosították: az ügyészség most már védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntettének kísérletével és kiskorú veszélyeztetésével vádolja az edzőt. A maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértést azonban, a szoljon.hu információi szerint, nem tartották megalapozottnak.

A vádlott ügyvédje, dr. Mészáros Mátyás Zoltán nem ért egyet a váddal. Szerinte a testi sértés nem volt szándékos, és az sem állja meg a helyét, hogy a vádlott egyáltalán megkísérelte volna a sérülés okozását. „A testi sértésre irányuló szándék nem állt fenn, és a kiskorú veszélyeztetése sem tekinthető megállapíthatónak” – mondta el a tárgyaláson.

Ha az edző beismerte volna a vádakat, akár két és fél év börtönt is kaphatott volna. De semmit nem ismert be, és vallomást sem tett. Jogi képviselője viszont egy köteg dokumentumot adott át a bíróságnak, azt állítva, hogy azok támogatói levelek.

A bántalmazott kisfiú édesanyja sírva hallgatta végig az ülést. Elmondta, hogy az ügyvéd, aki korábban ígéretet tett neki a képviseletre, napok óta nem veszi fel a telefont, így végül egyedül érkezett a tárgyalásra. Hozzátette, hogy nehéz helyzetben van, nemrég elveszítette a munkáját is.

Otthonában nyilatkozva arról is beszélt, hogy a kisfia a történtek óta gyakran sír ok nélkül, ami korábban nem volt rá jellemző.

„Megkérdeztem tőle, hogy a nyáron történt rossz dolog után volt-e rémálma. Lesütötte a szemét, és azt mondta: igen, sokszor”

– mondta az édesanya, aki szerint bár a gyerek fizikailag nem szenvedett maradandó sérülést, a lelki hatások még mindig erősen érezhetők.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Különös üzeneteket vésett a töltényekre Charlie Kirk gyilkosa, aki kitűnő tanuló volt a középiskolában
A hatóságok politikai merényletként kezelik az ügyet. A lőfegyveren és a lőszereken több radikális tartalmú üzenet is szerepelt.


Tyler Robinson a Utah állambeli St. George városában nőtt fel.

Középiskolai tanulmányait kiváló eredménnyel végezte, ennek köszönhetően elnyerte a rezidens elnöki ösztöndíjat a Utah Állami Egyetemen.

Egy 2021-ben megosztott Facebook-videóban, amelyet édesanyja tett közzé, Robinson felolvasta a levelet, amelyben a díjról értesítették. Az egyetem később közölte, hogy a fiatal férfi 2021-ben egy félévet járt az intézménybe, írja a CNN.

A 22 éves férfit csütörtök este, egy 33 órán át tartó hajtóvadászat után vették őrizetbe – erről az FBI igazgatója, Kash Patel beszélt pénteken. A letartóztatás este 10 óra körül történt.

A lövöldözés helyszínének közelében a hatóságok egy puskát találtak, amelyen különböző feliratokat véstek a lőszerre.

Utah kormányzója, Spencer Cox azt mondta, ezek az üzenetek Robinson politikai nézeteinek megváltozására utalhatnak. Az egyik felirat így szólt: „Hé, fasiszta! Kapjátok el!”, egy másik pedig az olasz Bella ciao antifasiszta dalból származott: „Oh bella ciao, bella ciao, bella ciao, ciao ciao”, erősítette meg a New York Post. Egy harmadik metszeten ez állt: „Ha ezt olvasod, meleg vagy LMAO”.

Cox a péntek reggeli sajtótájékoztatón elmondta, hogy Robinson egyik családtagja előző este megkereste egy másik rokonát. A rokon később a Washington megyei seriffhivatalnak azt nyilatkozta: „Robinson bevallotta nekik, vagy sejtette, hogy ő követte el az incidenst”.

A kormányzó szerint ugyanaz a családtag azt is közölte a nyomozókkal, hogy egy nemrég tartott családi vacsorán szóba került Charlie Kirk közelgő rendezvénye, amelyet a Utah Valley Egyetemen tartottak volna. A beszélgetés során arról esett szó, „hogy miért nem kedvelik őt, és milyen nézőpontokat képvisel”. A családtag szerint Kirk „tele van gyűlölettel, és gyűlöletet terjeszt”.

A hatóságok Kirk meggyilkolását „politikai merényletnek” minősítették. A konzervatív aktivistát szerdán lőtték le az Utah Valley Egyetem rendezvényén, amely körülbelül 560 kilométerre van Robinson szülővárosától.

A nyilvántartások szerint Robinson párton kívüli szavazóként van regisztrálva, és „inaktív” státuszban szerepel, mert az utóbbi két általános választáson nem adta le szavazatát.

Egy családtag elmondta, hogy Robinson „az utóbbi években politikaibb lett”, és különösen Kirkre irányult az ellenszenve.

A rendőrség korábban közzétett fényképein a lövöldözés gyanúsítottja szürke Converse cipőt és napszemüveget viselt. A közösségi médiában közzétett fotókon Robinson is hasonló öltözékben látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

KÉK HÍREK
A Rovatból
444: a pályamester korábban jelezte, hogy baj lehet a Vác-Balassagyarmat vonalon, mégsem állították le a vonatközlekedést
A kisiklás helyén készült videó is azt mutatja, milyen rossz állapotban volt a sín. A MÁV vizsgálatot indított az ügyben.


Ahogy már írtunk róla, a péntek reggeli órákban kisiklott a Vácról Balassagyarmatra tartó 7:38-as vonat több kocsija. A szerelvényen húsz ember utazott, közülük ketten, a MÁV dolgozói könnyebb sérüléseket szenvedtek.

A vasúttársaság közlése szerint a mozdonyvezető nem észlelt semmilyen előjelét a bajnak, a motorkocsi egyszerűen leugrott a sínről.

A vonat a megálló előtt már fékezett, a baleset idején 38 kilométer/órás sebességgel haladt, miközben az adott szakaszon 50 kilométer/óra volt a megengedett.

A helyszínen videó is készült, amelyet Magyar Péter tett közzé. A felvételen jól látszik, hogy a kanyar előtt, a sínillesztésnél rossz állapotban volt a pálya, és az is érzékelhető, hogy a felvételt készítő férfi alatt mozgott a sín.

A 444 információi szerint

a pályamester korábban már többször jelezte, hogy a Vác–Balassagyarmat vonalon gondok vannak a pálya állapotával.

A lap úgy tudja korábban azt javasolta, zárják le a szakaszt mindaddig, amíg a hibákat nem javítják ki. A környéken februárban készült egy fotó is, amelyen szintén jól látható a sínek rossz állapota.

A MÁV a baleset után sajtótájékoztatót tartott a helyszínen. Elhangzott, hogy a mellékvonalon évente kétszer mérőszerelvény halad át, emellett folyamatos a gyalogos pályabejárás.

Lázár János építési és közlekedési miniszter a közösségi oldalán reagált. Azt írta, „minden részletre kiterjedő, szigorú és őszinte vizsgálatot” kért a MÁV vezetésétől.

A vizsgálatot a MÁV vezérigazgatója, Hegyi Zsolt is elrendelte.

Bejegyzésében azt írta: „Mindenkit óvnék az elhamarkodott ítéletektől és megfejtésektől. Az ilyen és ehhez esetek túlnyomó részében általában nem egyetlen ok, hanem több szerencsétlen körülmény együttállása vezet a balesethez.” Hozzátette, hogy a magyarországi vasúti mellékvonalak mind az infrastruktúra, mind a gördülőállomány tekintetében felújításra szorulnak, ezért felgyorsították a járműbeszerzési és pályafelújítási programokat.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
A túrázók segítségét kérik a kutató-mentők a 6 napja a Pilisben eltűnt nő ügyében
Több túrázó bejárta a szakaszt, nem találtak balesetre utaló nyomot. A keresők arra kérnek mindenkit, hogy aki érdemi információval bír, hívja a 06-1-236-2893-at vagy a 112-t.


A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat videót tett közzé, és a Pilisben túrázókat kéri, hogy rögzítsék az útvonalukat. A felhívás a Facebook-oldalukon látható, a felvételeken a keresés pillanatai is szerepelnek.

„Tisztelt Túrázók és Bringások!

Tisztelettel kérünk mindenkit, hogy ha az elkövetkezendő napokban Pilisszentlászló, Spartacus ösvény, Jenő kunyhó környékén túráztok és van rá lehetőségetek, akkor a bejárt útvonalat rögzítsétek kml, kmz, gpx formátumban és küldjétek el nekünk az [email protected] email címre. Szeretnénk ezzel is alaposabbá tenni a terület átvizsgálását”

A csapat a 27 éves Kaszás Nikolettet keresi. A fiatal nő a múlt hét végén egyedül indult túrázni a Pilisben, ezután eltűnt. Feltehetően a Spartacus túraútvonal környékén veszett nyoma.

A rendőrség először a BRFK VIII. kerületi kapitányságon rendelt el körözést, csütörtök déltől a Monori Rendőrkapitányság vette át az ügyet. Négy napig Budapesten is keresték, mivel a nő Józsefvárosban lakik.

Vasárnap este nem ment haza sem a józsefvárosi lakásába, sem a barátjához, és a szülei monori otthonába sem érkezett meg. Hétfő reggel nem jelent meg a munkahelyén. A kollégái kezdték el keresni, majd a család bejelentést tett a rendőrségen.

A Spartacus-ösvényt több túrázó is bejárta. A beszámolók szerint nem találtak balesetre utaló nyomot. A rendőrség azt is vizsgálja, hogy az utolsó üzenet nem mobilról, hanem egy otthoni számítógépről érkezett, és ellenőrzik, honnan, milyen szerverről és kitől küldték.

Kaszás Nikolett 160 centi magas, vékony testalkatú, sötétbarna hajú, barna szemű. Nem ismert, milyen ruhát viselt az eltűnésekor.

A monori rendőrök kérik, hogy aki látta a nőt, vagy információja van a tartózkodási helyéről, hívja a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központját a 06-1-236-2893-as számon. Bejelentést lehet tenni a Telefontanú 06-80-555-111-es zöldszámán, illetve a 112-es központi segélyhívón is.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


KÉK HÍREK
A Rovatból
„Először úgy tűnt, mintha bukdácsolna alatta a vonat, majd egyszer csak dőlni kezdett a szerelvény” – Megszólalt a kisiklott vonat egyik utasa
Egy nő az első kocsiban ült, amikor a baleset történt. Elmondása szerint szédült, de nem sérült meg, és más utasoknak is sikerült épségben leszállniuk.


Péntek reggel kisiklott egy öt kocsiból álló BZ-szerelvény a Vác és Balassagyarmat közötti szakaszon, Magyarkúton. A vonat Vácról indult, és a magyarkúti állomás előtt, a kiindulási ponttól számított negyedik megállónál történt a baleset. A szerelvényen húsz utas tartózkodott, közülük senki nem sérült meg. Két MÁV-dolgozó könnyebb sérüléseket szenvedett.

Egy 65 év körüli nő, aki a legelső kocsiban utazott, a Telexnek számolt be a történtekről. Elmondása szerint

először úgy tűnt, mintha „bukdácsolna alatta a vonat, majd egyszer csak dőlni kezdett a szerelvény”.

A nő korábban a környéken lakott, és arról is beszélt, hogy szerinte az utóbbi időben romlott a pálya állapota.

A szerelvény gyerekekkel a fedélzetén indult el, akik azonban néhány megálló után leszálltak.

A vonat ezután haladt tovább, amikor a kisiklás történt. A nő a Telexnek elmondta, hogy szédülni kezdett, de nem sérült meg. A jegyvizsgálótól megkérdezte, hogy leszállhat-e, aki azt mondta, hogy óvatosan le lehet szállni.

Az ajtó először nem nyílt, de végül egy vasutasnak sikerült kinyitnia.

Egy lent álló férfi is segített neki.

A nő úgy tudja, hogy a harmadik kocsiban egy várandós nő is utazott, neki sem esett baja. Elmondása szerint egy helyi politikus is a helyszínre érkezett, aki segített az utasok továbbszállításában, köztük a kismamának is.

A Telex beszámolója szerint

a helyszínen több vasutas is arról beszélt, hogy az utasoknak szerencséje volt, amiért a vonat sok kocsival közlekedett. Ha kisebb szerelvény siklott volna ki, az szerintük könnyebben átfordulhatott volna.

Az utolsó kocsi is egy mozdony volt, ami segíthetett a szerelvény stabilitásában.

A baleset egy közúti átjárónál történt. A sínek alatt vizesnek tűnt a talaj, egyes talpfák zúzottkő helyett sárban álltak. A kisiklás pontját jelző felfestések is egy ilyen szakaszon kezdődtek. A Telex tudósítója a helyszínen több elkorhadt talpfát, hiányzó, eltört vagy elkorrodált sínrögzítő csavart is látott.

A MÁV délután sajtótájékoztatót tartott a helyszínen. A vasúttársaság szóvivője, Váczi Viktor elmondta, hogy a baleset előtt „semmi előjele nem volt a balesetnek”. A vonatvezető sem észlelt semmi rendellenességet. A MÁV tájékoztatása szerint a pályát évente kétszer vizsgálják, és folyamatos gyalogos bejárás is zajlik.

A kisiklásban érintett szerelvény 40 év körüli. A baleset idején a megengedett 50 km/órás sebesség helyett 38 km/órával haladt.

A helyszínen a MÁV egész napos műszaki mentést végzett. A három épen maradt kocsit a sajtótájékoztató előtt elszállították, az első és második, sérült kocsikat várhatóan éjszaka emeli le a vasúti daru.

A MÁV pótlást szervezett a kiesett szakaszon, ami szombaton még biztosan érvényben marad, de akár tovább is tarthat.

A nő, aki a Telexnek nyilatkozott, azt is elmondta, hogy emlékei szerint 2008 körül történtek felújítások ezen a vonalszakaszon. Úgy tudja, hogy a hegyoldal felől érkező víz kimoshatta a talajt a sínek alól, amit a helyiek korábban is észleltek. A MÁV szóvivője kérdésre válaszolva elmondta, hogy ezért alakítottak ki kisebb vízelvezető árkokat a talpfáknál.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk