News here

SPORT

Mbappé kiröhögte az újságírót, aki megkérdezte, miért magángéppel repülnek egy belföldi meccsre a sportolók

Az eset Párizs polgármesterét is felháborította, aki Twitteren üzent a focistáknak.

Link másolása

Két óra alatt vasúton is kényelmesen el lehet jutni Párizsból Nantes-ba – írta egy Twitter-bejegyzésben Alain Krakovitch, a francia TGV-Intercity vasúttársaság igazgatója.

Ennek ellenére a Paris Saint-Germain Football Club csapata magánrepülőgéppel utazott Párizsból a mintegy 380 kilométerre fekvő Nantes-ba a napokban egy meccsére.

Egy hétfői sajtótájékoztatón egy újságíró rá is kérdezett, hogy mi szükség van a magánrepülőgép használatára.

Erre Mbappéból kitört a nevetés, de edzője, Christophe Galtier is elmosolyodott. Végül a vezetőedző cinikusan azt mondta:

„Ma reggel beszéltünk az utazásainkat szervező céggel erről, és megnézzük, hogyan utazhatnánk szárazföldi vitorlásokkal.”

„Ezt a reakciót komolyan gondoltátok? Hé, srácok, ébresztő!”

– írta felháborodottan Anne Hidalgo, Párizs polgármestere, de a közösségi média más felhasználói is reagáltak, amikor elkezdték ráphotoshopolni Galtier és Mbappé fejét szárazföldi vitorlásokra.

Az esettel kapcsolatosan Bruno Le Maire francia pénzügyminiszter azt mondta, szereti Mbappét, és szerinte időnként bárkivel előfordul, hogy elneveti magát egy szerencsétlen pillanatban - és ez most egy ilyen pillanat volt.

Christophe Galtier később belátta, rosszízű vicc volt, amit a sajtótájékoztatóján mondott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


SPORT
Hospice ellátásba került Pelé, felfüggesztették a kemoterápiás kezelését
A 82 éves futball-legendánál tavaly augusztusban diagnosztizáltak vastagbélrákot.

Link másolása

Hospice gondozásba került Pelé, miután a szervezete már nem reagált a kemoterápiára - írja a Daily Mail.

A brazil futball-legendánál tavaly augusztusban diagnosztizáltak vastagbélrákot.

A 82 éves Pelé, vagyis teljes nevén Edson Arantes do Nascimento kedden került kórházba ödéma és szívelégtelenség miatt. Később kiderült, hogy légzőszervi fertőzése is van, erre antibiotikumot kapott.

A kórház csütörtöki közleményében azt írta, hogy Pelé „stabil állapotban van”, és a lánya is úgy nyilatkozott, hogy nincs ok az aggodalomra.

Egy brazil lap értesülései szerint azonban

a legendás sportoló szervezete már nem reagál a februárban megkezdett újabb kemoterápiára, ezért „életvégi palliatív gondozási osztályon részesül fájdalomcsillapító kezelésben”.

Pelé három világbajnokságot nyert a brazil válogatottal, sokan a világ egyik legnagyobb focistájának tartják.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
Drámai végjáték után jutott a foci-vb negyeddöntőjébe Horvátország
A második félidőben tudtak csak egyenlíteni a Japánok ellen, a büntetőpárbajban viszont sikerült győzniük.

Link másolása

Bejutott a labdarúgó-világbajnokság negyeddöntőjébe a horvát válogatott, miután a büntetőpárbajban legyőzték Japán legjobbjait.

A mérkőzés első félidejében a japánok álltak jobban, mivel a 43. percben sikerült vezetést szerezniük. A szünet után Horvátország viszonylag gyorsan, az 55. percben egyenlített, több gól azonban nem született a rendes játékidőben. A hosszabbításban sem dőlt el a párharc, ezért tizenegyesek következtek.

A japánok első két játékosa kihagyta a büntetőt, a horvátok viszont betaláltak az első két alkalommal. Ezután Japánnak sikerült megszerezni az első találatot, és a horvátok hibáztak. Mivel a következő japán játékosnak sem sikerült berúgni a tizenegyest, az utána következő horvát viszont simán hozta, amit kellett, eldőlt, hogy Horvátország jut tovább.

Déli szomszédaink következő ellenfele Brazília vagy Dél-Korea lesz, ez a párharc a mérkőzés este 8-kor kezdődik.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Bombameglepetés: kiesett az egyik legnagyobb esélyes Belgium a foci vb-n
Nem kisebb csoda, hogy ezt a csoportot a legutóbbi ezüstérmes horvátokat is megelőzve Marokkó nyerte.

Link másolása

Horvátország gól nélküli döntetlent játszott Belgiummal a katari labdarúgó-világbajnokság F-csoportjának harmadik körében, míg a kvartett másik mérkőzésén Marokkó 2–1-re legyőzte Kanadát-

Így a horvátok csoportmásodikként jutottak be a nyolcaddöntőbe, míg a belgák kiestek

– írja a Nemzeti Sport.

Míg korábban szinte mindenki biztos volt benne, hogy a legutóbbi világbajnokságon ezüstérmes horvátok és a nagy esélyes belgák meccse már csak a csoportelsőségről fog szólni, Marokkó remeklése miatt végül a továbbjutás volt a tét a belga csapatnak, akik végül több helyzetet sem tudtak gólra váltani, így már a csoportkör után búcsúznak Katartól.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Szujó Zoltán lett a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség új elnöke
Szujó korábban közel két évtizedig Forma-1-es riporterként majd kommentátorként dolgozott.

Link másolása

Szujó Zoltánt választották meg csütörtökön a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) új elnökének a szervezet tisztújító közgyűlésén.

Az eseményen 195 tagszervezet képviselője szavazott, a voksokból 102-t Szujó Zoltán, 93-at pedig az eddigi elnök, Oláh Gyárfás kapott.

A sportriporter november 10-én jelentette be, hogy versenybe száll az MNASZ vezetéséért.

Oláh Gyárfás 2015 óta vezette az MNASZ-t, egyszer, 2019-ben újraválasztották.

A közgyűlésre a több mint 200 tagszervezet majdnem mindegyike küldött képviselőt, az egyéb napirendi pontokkal kapcsolatos szavazások után pedig titkos voksolással került sor az elnök megválasztására.

Az eredmény kihirdetése után Szujó Zoltán megköszönte a bizalmat, és mint mondta, „minden tagszervezet elnöke” szeretne lenni a következő négy évben, a megbízatása ugyanis ennyi időre szól.

Oláh Gyárfás gratulált az új elnöknek, leköszönő beszédében pedig kiemelte, az elmúlt nyolc évben szívvel-lélekkel dolgozott a magyar autósportért, egyben azt kívánta a tagságnak, hogy a másik elnökjelölt programjában megfogalmazott ígéretek közül a lehető legtöbb teljesüljön.

Szujó Zoltán a 2000-es években az RTL Klub szerkesztőjeként „száguldó riportere” volt a Forma-1-es autóversenyeknek, 2013 és 2019 között pedig a versenyek fő kommentátora volt. Rövid ideig az M4 Sport vezetője is volt, ahonnan a 2019-es Spanyol Nagydíj idején szakmai okokra hivatkozva a futamhétvége közben távozott. 2020-ban azután bocsánatot kért a tévétől, amit korábban szakmaiatlansággal vádolt.


Link másolása
KÖVESS MINKET: