Szoboszlai lőtte a szezon két legszebb gólját a Liverpool-szurkolók szerint - Videón a komoly bombák
Szoboszlai Dominik az Arsenal és a Manchester City ellen lőtt szabadrúgásgóljával nyerte meg a klub szurkolói szavazását. Az első helyezett találat egy augusztusi rangadót döntött el az Anfielden a későbbi bajnok ellen. A Liverpool az év góljának jelölte.
Két szabadrúgásból szerzett góllal nyerte meg a Liverpool klubon belüli, a Premier League-szezon legszebb találatáról szóló szurkolói szavazását Szoboszlai Dominik. A magyar válogatott játékos nemcsak az első, de a második helyet is megszerezte – szúrta ki a HVG.
A szurkolók szerint a szezon legszebb gólját Szoboszlai még augusztusban, a harmadik fordulóban lőtte a későbbi bajnok Arsenalnak.
A magyar válogatott csapatkapitánya az Anfielden, mintegy 30 méterről vette be az Ágyúsok kapuját, a találat pedig 1–0-s győzelmet ért a Vörösöknek a rangadón.
A második helyre is a középpályás egyik szabadrúgásgólja futott be, amelyet a Manchester City ellen szerzett, szintén az Anfielden.
Szoboszlai a szabadrúgásával még vezetést szerzett a Liverpoolnak, a City azonban egy tizenegyessel fordítani tudott. A magyar játékos a hajrában egy vitatott VAR-döntés után piros lapot kapott.
A kiállítást az ellenfél edzője, Pep Guardiola is túlzónak tartotta.
A dobogó harmadik fokára a fiatal Rio Ngumoha Newcastle Unitednek lőtt találata került.
A szavazáson Szoboszlai összesen nyolc góllal volt versenyben.
A kettős győzelem tovább erősíti Szoboszlai pozícióját a klubnál, miután a szurkolók nemrég a szezon legjobb férfi játékosának is megválasztották, és egyedüli liverpooliként bekerült a Premier League szurkolói álomcsapatába.
Az Arsenal ellen szerzett, most győztesnek választott szabadrúgását a Premier League hivatalosan is jelölte a szezon legszebb gólja díjra.
A csapat szezonja egyébként komoly változásokkal zárult, miután menesztették Arne Slot vezetőedzőt, akinek helyét a spanyol Andoni Iraola vette át.
Két szabadrúgásból szerzett góllal nyerte meg a Liverpool klubon belüli, a Premier League-szezon legszebb találatáról szóló szurkolói szavazását Szoboszlai Dominik. A magyar válogatott játékos nemcsak az első, de a második helyet is megszerezte – szúrta ki a HVG.
A szurkolók szerint a szezon legszebb gólját Szoboszlai még augusztusban, a harmadik fordulóban lőtte a későbbi bajnok Arsenalnak.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Készül a botrány: Nem engedték be Amerikába a svájci válogatott kulcsemberét, lemaradhat a VB-ről
Breel Embolo svájci válogatott labdarúgó ESTA-engedélyét kedd délelőtt helyezték felülvizsgálat alá az amerikai hatóságok. A Svájci Labdarúgó-szövetség szerint a kérelem státusza reggel még jóváhagyott volt, így a csatár nem tudott a csapattal elutazni.
A svájci válogatott kedden kulcsembere, Breel Embolo nélkül utazott el a világbajnokságra az Egyesült Államokba, miután a csatár beutazási engedélyét az indulás napján felülvizsgálat alá vonták. A Svájci Labdarúgó-szövetség közleménye szerint a játékos ESTA-kérelme – amely a vízummentes beutazás előfeltétele – még kedd reggel is jóváhagyott státuszban volt.
A szövetség szerint a helyzet órák alatt változott meg. Az ESTA-engedélyt egészen délelőttig „rendben lévőnek” jelezte a rendszer, de aztán jött a fordulat.
„10:30-kor azonban arról értesítettek minket, hogy az ESTA-kérelmét további felülvizsgálat alá helyezték” – idézte a közleményt a BBC
A svájciak hozzátették, bíznak a gyors megoldásban. „Jelenleg kapcsolatban állunk az illetékes hatóságokkal, és arra számítunk, hogy Breel még ma, vagy holnap csatlakozik a csapathoz.”
A csapat a repülőgépről egy fotóval és egy biztató üzenettel jelezte, hogy várja a lemaradt támadót.
A svájci válogatott hivatalos Instagram-fiókján közzétett bejegyzés szövege így szólt: „Egy hely még üres, de nem sokáig. Hamarosan találkozunk, Breel Embolo.”
Az adminisztratív probléma hátterében egy 2018-as bázeli ügy áll. Embolót 2023-ban egy utcai összetűzés kapcsán elítélték, és felfüggesztett pénzbüntetést szabtak ki rá. Miután a fellebbviteli bíróság helybenhagyta az ítéletet, a játékos úgy döntött, nem viszi tovább az ügyet, így az jogerőre emelkedett.
Érdekesség, hogy valamiért a csatár tavaly júniusban még gond nélkül beléphetett az országba a Mexikó és az Egyesült Államok elleni barátságos mérkőzésekre.
A 29 éves Embolo a svájci válogatott hetese, és így az egyik legfontosabb játékosa, 85 mérkőzésen 23 gólt szerzett a nemzeti csapatban.
A svájciak június 13-án kezdik a csoportkörös küzdelmeket Katar ellen, Santa Clarában, kérdés, hogy Embolót beengedik-e az Egyesült Államokba eddig.
Az USA szigorú bevándorlási rendszerét több kritika is érte a futballvilágon belül, hogy az összeegyeztethetetlen a sportág szellemiségével, és egyáltalán nem praktikus egy több millió szurkolót megmozgató világverseny szempontjából.
Mindez a turisztikában is érezteti hatását, a futball-rajongók jóval szerényebb létszámban érkeztek az Egyesült Államokba, mint ahogyan azt a vendéglátóipari szereplők remélték.
A svájci válogatott kedden kulcsembere, Breel Embolo nélkül utazott el a világbajnokságra az Egyesült Államokba, miután a csatár beutazási engedélyét az indulás napján felülvizsgálat alá vonták. A Svájci Labdarúgó-szövetség közleménye szerint a játékos ESTA-kérelme – amely a vízummentes beutazás előfeltétele – még kedd reggel is jóváhagyott státuszban volt.
A szövetség szerint a helyzet órák alatt változott meg. Az ESTA-engedélyt egészen délelőttig „rendben lévőnek” jelezte a rendszer, de aztán jött a fordulat.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Öt évvel a drámai pillanatok után Christian Eriksen újra összesett a focipályán, mérközés közben. A 34 éves dán labdarúgó a Dánia-Ukrajna felkészülési mérkőzésen lett rosszul. Az összecsapás második félidejében, a 65. percben esett össze - írja a 24.hu. Eriksen pont az ukrán Ruszlan Malinovszkijjal került vitába, amikor a mellkasához kapott és összeesett.
A tévés közvetítés szerint a játékosok sírtak, miközben beszaladtak a társukhoz. Végül a bírók egyeztetve a szövetségi kapitányokkal, tíz perccel később lefújták a meccset.
Később a stadion hangosbemondója azt közölte, hogy Christian a körülményekhez képest jól van. Nemsokkal később a játékos felesége is bement a pályára, mikor a focista felállt és megölelte párját. A nézők nagy örömmel fogadták a jelenetet, ami után a focistát kórházba szállították.
A sport.tv2.dk beszámolója szerint hatalmas taps fogadta a bejelentést, hogy Eriksen a körülményekhez képest jobban van. Ezt követően pedig a két csapat játékosai körbesétáltak a pályán, hogy tapsoltak a közönségnek, akik szintén tapssal fogadták a focistákat.
Morten Boesen, a válogatott orvosa elmondta, hogy látta, amint a focista a mellkasához kapott. Azt is elárulta, hogy korábban pacemakert kapott Eriksen, ami most segíthetett abban, hogy hamar visszanyerje az eszméletét. De azt, hogy mi volt a gond, majd később derülhet ki.
A közösségi médiában megjelent fotón látszik, hogy a játékosok testükkel veszik körbe a földön fekvő sportolót.
Christian Eriksen öt éve hasonló módon lett rosszul a finnek elleni meccsen. Akkor a dán középpályás életét csapattársai és a pályára érkező orvosok mentették meg. Még a füvön fekve élesztették újra a játékost, miközben a tévé előtt és a lelátókon helyet foglaló emberek hosszú perceken keresztül nem tudták, sikerül-e megmenteni a játékos életét. Eriksen később átesett egy szívműtéten is.
Öt évvel a drámai pillanatok után Christian Eriksen újra összesett a focipályán, mérközés közben. A 34 éves dán labdarúgó a Dánia-Ukrajna felkészülési mérkőzésen lett rosszul. Az összecsapás második félidejében, a 65. percben esett össze - írja a 24.hu. Eriksen pont az ukrán Ruszlan Malinovszkijjal került vitába, amikor a mellkasához kapott és összeesett.
A tévés közvetítés szerint a játékosok sírtak, miközben beszaladtak a társukhoz. Végül a bírók egyeztetve a szövetségi kapitányokkal, tíz perccel később lefújták a meccset.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
Ezt a csapatot jósolja világbajnoknak a matematikus, aki az utóbbi három vb-győztest eltalálta modelljével
Joachim Klement már tudni véli, melyik ország válogatottja emeli magasba a futball legfontosabb trófeáját idén. A szakember modellje korábban Németország, Franciaország és Argentína győzelmét is helyesen jelezte előre.
Egy német matematikus, Joachim Klement modellje szerint 2026-ban Hollandia nyeri a labdarúgó-világbajnokságot. Jóslata azért keltett feltűnést, mert korábban három vb-győztest is eltalált, most mégis azt kéri, senki ne fogadjon a tippjére - írta a LADbible.
Klement modellje szerint Hollandia az elődöntőben Spanyolországot győzi le, majd a döntőben Portugália ellen diadalmaskodik.
A tipp szembemegy a legtöbb fogadóiroda várakozásával, amelyek jelenleg Spanyolországot, Franciaországot és Angliát tartják a legesélyesebbnek.
A szakember szerint a sikersorozata miatt sokan téves következtetéseket vonnak le a módszeréről.
„Mert háromszor egymás után igazam lett, most sokan úgy gondolják, ez a modell verhetetlen, és nyilván legközelebb is igazam lesz”
Klement szerint a valóság ennél jóval bonyolultabb, és a véletlennek óriási szerepe van.
„Minden meccs – különösen amikor ennyire hasonló képességű, magas minőségű csapatok játszanak egymás ellen – a napi forma, egy bírói ítélet vagy a szerencse függvénye, például hogy a kapufáról be- vagy kipattan a labda”
– mondta, hozzátéve, hogy az ilyen tényezők teljesen megjósolhatatlanok.
„Ha a világbajnokságra fogadsz emiatt a modell miatt, senki nem tud segíteni rajtad, és ne lepődj meg, ha pénzt veszítesz” – írta saját elemzésében.
A 48 csapatosra bővített, Egyesült Államok, Kanada és Mexikó által közösen rendezett világbajnokság 2026. június 11-én kezdődik, a döntőt július 19-én játsszák. Hollandia története során háromszor játszott vb-döntőt (1974, 1978, 2010), de eddig egyszer sem tudta elhódítani a trófeát, így egy esetleges győzelem történelmi siker lenne a számukra.
Egy német matematikus, Joachim Klement modellje szerint 2026-ban Hollandia nyeri a labdarúgó-világbajnokságot. Jóslata azért keltett feltűnést, mert korábban három vb-győztest is eltalált, most mégis azt kéri, senki ne fogadjon a tippjére - írta a LADbible.
Klement modellje szerint Hollandia az elődöntőben Spanyolországot győzi le, majd a döntőben Portugália ellen diadalmaskodik.
Regisztrálj, vagy lépj be, hogy tovább tudd olvasni a cikket!
A magyar labdarúgó-válogatott 2-1-re legyőzte a finn csapatot a Puskás Arénában pénteken rendezett barátságos mérkőzésen, írja az MTI.
A 60. percig fölényben futballozó nemzeti együttes mindkét gólját Varga Barnabás szerezte, az AEK Athén csatára előbb a 26. percben fejjel volt eredményes, majd a szünet előtt lábbal is betalált.
A vendégek a 72. percben Tony Miettinen távoli bombájával szépítettek.
Marco Rossi szövetségi kapitány összesen három újoncot avatott: Csinger Márk a kezdőben kapott helyett, míg a két nagy védést is bemutató Yaakobishvili Áron a válogatottól búcsúzó Szappanos Pétert váltotta a kapuban, a csatár Kovács Bendegúz pedig a duplázó Vargát elöl.
Az őszi Nemzetek Ligájára készülő magyarok jövő kedden Debrecenben a kazahokat fogadják.