Max Verstappen apuka lett – kislánya született a Forma-1-es pilótának
Megszületett Max Verstappen és Kelly Piquet első közös gyermeke – írja a racingline.hu. A kislány a Lily nevet kapta. A pár közép-európai idő szerint délután 2 körül osztotta meg az első közös családi fotókat, még a kórházból.
A Red Bull hivatalos közleményben jelezte, hogy Verstappen kihagyja a Miami Nagydíj csütörtöki médianapját, mert élettársával éppen ezekben a napokban várták a baba érkezését. A versenyző végül délután 3 óra körül megérkezett a pályára. A hétvége egyetlen szabadedzése magyar idő szerint 18:30-kor kezdődik.
Verstappen a közösségi oldalán is megosztotta az örömhírt. A bejegyzésben ez olvasható:
Az idei Forma–1-es mezőnyben Verstappen a második családapa Nico Hülkenberg mellett. Tavaly Sergio Pérez és Kevin Magnussen távozásával két édesapa is búcsút mondott a sorozatnak.
Kelly Piquet már egy korábbi kapcsolatból is édesanya: kislánya, Penelope az egykori F1-es pilóta, Daniil Kvyat gyermeke – írja a motorsportol.hu. A kislány remek kapcsolatot ápol Verstappennel, gyakran feltűnik a versenyző online eSport közvetítéseiben is.
Egy nemrég rögzített élő adásban Penelopé épp azért sírt, mert nem akart elmenni fürdeni. Verstappen próbálta rávenni, de a kislány folyamatosan ölelgette, és nem akarta otthagyni őt. A jelenet közben a Redline csapat egyik tagja elindította a „Super Max” című dalt, mire Verstappen nevetve a kezébe temette az arcát.
A videórészlet rövid idő alatt elterjedt a közösségi oldalakon, sok rajongó megosztotta, mennyire meghatódtak Penelopé és Verstappen szoros kapcsolatán.