HÍREK
A kislányt, Larát, már most turisták látogatják, de a szülei a gyermekfelügyelet hiánya miatt aggódnak. Az állami támogatás ellenére a jövőjük bizonytalan.
HÍREK
A háromszoros olimpiai bajnok és férje, Layber-Gelencsér Máté a közösségi oldalukon jelentették be a nagy hírt. Az első közös gyermekük 2023 nyarán született, Kamília augusztusban lett kétéves.
HÍREK
Nem szakadt meg a hagyomány: az új családtag is R-rel kezdődő keresztnevet kapott: kislányukat Rocki Irish Mayersnek nevezték el a boldog szülők.
HÍREK
Az ikrek már korábban beszéltek a családalapítás vágyáról. Most pedig több fotó is megjelent, amely arra utalhat, hogy valóban megszületett az első gyermekük.
HÍREK
Ennél érdekesebben nem is alakulhatott volna a kis Thaddeus története. Egy különleges örökbefogadás révén láthatott napvilágot és kerülhetett szerető családhoz.
HÍREK
Olyan képeket osztott meg, ami a kommentelők egy részénél teljesen kiverte a biztosítékot. Voltak ugyanakkor, akik nem győztek elég hálásnak lenni, hogy a szülésnek ezt az aspektusát is bemutatta.
HÍREK
Szoboszlai Dominik megható szavakkal mesélt első gyermeke születéséről. A sztárfocista szerint semmilyen sporteredmény nem ér fel azzal, amikor először karjába vehette a kislányát.
HÍREK
Natalia és Jurij még a bevonulás előtt döntöttek a mesterséges megtermékenyítés mellett. A férfi a fronton életét vesztette, kisfiuk egy hónapja született meg.
HÍREK
A holland pilóta a Miami Nagydíj médianapját is kihagyta, hogy ott lehessen kislánya születésénél. Az első családi fotókat már a kórházból megosztották.
HÍREK
A kisfiú Miamiban jött világra, és már most elolvadt tőle az egész család. Vasvári Vivien boldogan osztotta meg a tündéri fotókat és a baba nevét is.
HÍREK
Az újszülött egy kisfiú, akinek az édesanyja Shivon Zilis, aki korábban már három gyermekkel ajándékozta meg a milliárdost.
HÍREK
A 42 éves üzletasszony őszintén írt arról is, mennyire viszontagságos időszakon van túl, és köszönetet mondott mindenkinek, aki mellette volt a nehéz helyzetekben.
HÍREK
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai szerint 2024-ben drasztikusan csökkent a magyar népesség. Nemcsak a születésszámok értek mélypontra, hanem az össznépesség fogyása is kiugróan magas lett.
HÍREK
A kicsi január végén, pont a miniszter születésnapján látta meg a napvilágot. Három fiú után most egy kislánya született.
HÍREK
A néhai II. Erzsébet királynő emlékének is adóznak Beatrix hercegnő második gyermekének nevével.
Népszerű
Ajánljuk