HÍREK

McCann-ügy: javítóintézetbe adták a megvádolt német férfit a nevelőszülei, mert nem bírtak vele

Christian Brückner egy 6 éves német kislány molesztálásáért kapott büntetés letöltése után költözött Portugáliába.

Link másolása

Zavart viselkedése és bűncselekmények miatt már egészen fiatalon javítóintézetbe adták nevelőszülei Christian Brücknert. A 43 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy ő ölte meg 2013-ban Portugáliában a hivatalosan azóta is eltűntként kezelt 4 éves Maddie McCannt. A Würzburghoz közeli Bergtheimben élő időközben megözvegyült nevelőanyját a Daily Mail kereste fel.

Brigitte és Fritz Brückner csecsemőkorában fogadta örökbe Christiant, akit az édesanyja nem akart felnevelni. A gyerekkel sok gond volt, végül azután döntöttek az intézetbe adás mellett, hogy a nevelőapa súlyos autóbalesetet szenvedett, és már nem volt képes tovább fizikailag kordában tartani nevelt gyerekét.

Amikor a lap bekopogott az özvegy házába, a nő az ajtóban állva szomorúan csak annyit mondott:

"Nem tudok az egészről semmit és nem is akarok tudni róla."

A nő már korábban is teljesen kizárta az életéből nevelt fiát, de a szomszédok szerint folyamatosan gondok voltak a gyerekkel, amíg a Brückner-házban élt. A gondok az apa 1992-es autóbalesete után tetőztek, amikor egyszerre kellett ellátni az agykárosodást szenvedett, kerekesszékbe kényszerült férfit, és az egyre zűrösebb gyereket.

"Brücknerék egy csodálatos, nagyon kedves házaspár voltak. De az örökbefogadás katasztrofálisan sült el"

- mondta az egyik szomszéd.

A fiú gyakran került bajba, és ahelyett, hogy idővel kinőtte volna, csak minden egyre rosszabbra fordult. Miután a férfi autóbalesetet szenvedett, már senki nem tudta féken tartani a tinédzsert.

Egy közeli családtag elárulta, hogy bár az asszony látszólag jól tartja magát, valójában felemészti, ami az elmúlt napokban kiderült a nevelt fiáról. A település több lakója is elmondta a lapnak, hogy a gyerekgyilkossággal gyanúsított Christannak nagyon rossz hírneve volt a környéken. Gyanították, hogy a fiú előbb-utóbb a börtönben végzi majd. Ettől függetlenül meg sem fordult senkinek a fejében, hogy köze lehet a világ talán leghíresebb gyerekeltűnési - és egyre inkább úgy tűnik, hogy gyerekgyilkossági - esetéhez.

Christian Brückner 1995-ben költözött Portugáliába, miután letöltötte kétéves börtönbüntetése egy részét, melyet egy 6 éves würzburgi kislány molesztálásáért szabtak ki.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
„Ez már a vég” – Karsai Dániel már csak egy hétre tervez előre
A vetegsége könyörtelenül halad előre, segítséget Magyarországtól már nem vár, a strasbourgi bíróság ítéletét még várja.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. május 11.


Link másolása

A Heti Napló Sváby Andrással stábját otthonában fogadta az ALS betegségben szenvedő alkotmányjogász, Karsai Dániel, akinek a beszélgetés egy pontján a könnyei is eleredtek.

Török Réka két hónapja járt utoljára Karsainál, akkor még tolószékben fogadta a riportert és szavai bár lassabbak, de érthetőek voltak. Azóta állapota dráamian romlott.

Ma már képtelen az önálló mozgásra, minden percben segítségre van szüksége, szavai már nagyon nehezen érthetőek.

Karsai többek között elmondta, hogy „a lehetőségekhez képest még mindig aránylag jól vagyok, de az nagyon bosszantó, hogy a kommunikációs képességem egyre rosszabbak. Nagy szó, ha ki tudok menni az utcára”. Azt is elmondta, hogy maga körül mindent elrendezett,

„a lényegre kell koncentrálni, hogy minél értelmesebben töltsem el a hátralévő időt”

Az alkotmányjogász nemrég Sulyok Tamás köztársasági elnöknek is írt egy levelet, melyben arra kérte, tegyen nyilatkozatot arról, hogy kegyelmet ad majd azoknak, akik segítenek a gyógyíthatatlan halálos betegségben szenvedők távozásában.

De elsősorban már csak a strasbourgi bíróság döntésében bízik.

Karsai az előzetes videó egy pontján úgy fogalmaz: „Ez már a vég”.

Török Réka riportja a Heti Napló Sváby Andrással vasárnap esti adásában lesz látható az ATV-n, írta meg a naphire.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter kifordította a Fidesz jól ismert, régi szlogenjét
A politikus újragondolta a kormánypárt ősi jelmondatát. Ezt posztolta is a közösségi oldalán, ahol elmondta, mit nyújt ő a kormánypárttal szemben.

Link másolása

A TISZA Párt politikusa folytatta országjáró körútját, szombat délután pedig egy olyan poszttal jelentkezett a közösségi oldalán, amiben előkerült a Fidesz régi, jól ismert jelmondata.

Magyar Péter kifordította a kormánypárt ősi szlogenjét:

„Gondolj a hazádra, szavazz a TISZÁ-ra!”

– írta Magyar, aki ezzel a Fidesz bő 30 éves, „Hallgass a szívedre, szavazz a Fideszre” jelmondatát gondolta újra.

„Aki a Fidesz-re szavaz, az a háborús uszításra, gyűlöletkeltésre, megosztásra, a propagandára, a korrupcióra, a nemzeti vagyon családi és haveri körnek való átjátszására szavaz.

Aki a TISZA Pártra szavaz, az a békére, a szeretetre, az összefogásra, az árkok betemetésére és egy boldogabb magyar jövőre szavaz.”

– írta Magyar Péter a posztban.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
Orbán Viktor romantikabombát robbantott a TikTokon
„Éljen az ifjú pár” – viccelődött a mniszterelnök, mikor Lévai Anikóval közös képet készítettek.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. május 11.


Link másolása

A miniszterelnök és felesége romantikus képet készíttetett magáról, s ezt a TikTokon meg is osztotta.

Mottó: „Csináljunk egy ilyen képet!”
@viktor_a_tiktokon Csináljunk egy ilyen képet! ? #orbanviktor #miniszterelnok #follow #fyp ♬ Love Of My Life - Metrow Ar

Az, hogy milyen alkalomból készült a kép, nem derül ki a bejegyzésből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter kiakadt: „Valljon színt a Fidesz! Valóban le kell fejezni azokat, akik nem értenek velük egyet?”
A fideszes putnoki polgármester trágár szavakkal osztotta ki az ellenzéket és kifejtette, hogy ellenzéki települések nem kapnak pénzt, és ő ezzel egyetért. Erre reagált Magyar.

Link másolása

A TISZA Párt politikusa a Facebook-oldalán írt a putnoki polgármester fenyegetéséről.

"Ha a Fidesz vezetői nem értenek egyet a putnoki polgármesterük fenyegetésével és vállalhatatlan, obszcén megnyilvánulásaival, akkor még ma lemondásra szólítják fel Tamás Barnabást. Ha ezt nem teszik meg, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy a magát békepártinak, vidékpártinak és keresztények hazudó Fidesz, valójában háborút szít magyar és magyar közt és fizikai erőszakkal fenyegeti a vele egyet nem értőket."

- reagált a polgármester trágár szavaira Magyar.

A fideszes Tamás Barnabás polgármester korábban trágár gyűlöletbeszédben osztotta ki az ellenzéket és kifejtette, hogy ellenzéki települések nem kapnak pénzt, és ő ezzel egyetért.

Mint ismert, Tamás Barnabás, Putnok fideszes polgármestere az alábbiakat mondta:

“tudjuk nagyon jól, hogy választások jönnek, választások mennek. Nem mindig gondolkodik helyesen a választópolgár, és olyan embereket enged a fazékhoz, akik nem a fazékhoz valók, hanem a guillotine alá. Ma viszont bízom abban, hogy a tavasszal úgy fog dönteni a magyarság, a magyar nép, hogy újra megkapja a lehetőséget az a konzervatív kormányzat, amely a jelen pillanatban is előre viszi ezt az országot”.

A polgármester így folytatta a trágár sorait:

“Gyurcsányt a seggem egyik felére, Vonát meg a másik felére rajzoltatom és hagyom, hogy rugdossák. Maximum fájni fog, de megéri, mert oda valók. A Fidesz nyer, mert azzal azért tisztában vagytok, hogy nyer, és ha nem fideszes lesz a képviselőnk, akkor bizony szopni fogunk. Lófaszt fognak adni olyan területre, ahol nem fideszes a képviselő. Az az igazság, hogy én sem adnék. Ahol nem ránk szavaznak, mert az úgyis kiderül, ott megnézhetik magukat.”


Link másolása
KÖVESS MINKET: