SZTÁRVILÁG
A Rovatból

Horváth Éva: Nem fordult meg a fejemben, hogy mi lesz vagy mi nem lesz a házasságommal

A modell-műsorvezető súlyos motorbalesete után hosszú hónapok óta lábadozik. Éva most elárulta, miért döntött úgy, hogy végleg hazaköltözik Baliról a családjával.


Horváth Éva három éve költözött Balira a párjával, Gáborral és két kisfiukkal. Egy nyaralás alatt szerettek bele a szigetbe, ott döntötték el, hogy kiköltöznek. Az elején minden jónak tűnt, a gyerekek még picik voltak, Éva pedig egész nap velük lehetett. Később azonban megváltozott benne valami.

„Már régebben megfogalmazódott bennem, hogy én itthon érzem jól magam. De mindig is hangoztattam, hogy én itthon szeretek lenni” – mesélte a Frizbi TV YouTube-csatornáján futó Beköltözve Hajdú Péterhez című műsorban.

A modell-műsorvezető tavaly Balin motorbalesetet szenvedett. Olyan súlyosan megsérült, hogy eddig hét műtétje volt, de még további beavatkozások is várnak rá. Az első műtétet Balin végezték el, a többit már itthon. Mint mondta, másfél napot kellett várnia az első beavatkozásra, mert csak akkor kezdtek bele, amikor beérkezett a kórház számlájára a pénz. Az összeg nem kevesebb, mint 13 millió forint volt.

A történtek után Éva nem tudott visszamenni Balira. A párja és a gyerekek karácsonykor utaztak vissza, hogy a fiúk ott folytathassák az óvodát és az iskolát. Azóta csak az interneten tudják tartani a kapcsolatot.

„A szívem persze megszakad. Főleg az ünnepnapok, események idején, hogy mennyi mindenről maradtam le. Fél évről… Fél évet kivett ez a sz*r az életemből, és ezek olyan dolgok, amiket nem lehet pótolni”

– mondta.

A kapcsolatára is rányomja a bélyegét a távollét. Gáborral hat hónapja nem találkoztak. Éva egyelőre nem gondolkodik azon, hogyan tovább.

„Nekem most itt van egy feladatom, amivel meg kell küzdenem. Nem ő fog megküzdeni vele vagy anyámék vagy a gyerekek. Nem tudom, hogy ez a távolság a kapcsolatunk rovására megy-e, szerintem kétesélyes. De most annyira máson van a fókusz. Az én fejemben legalábbis azon van, hogy most már minden jöjjön baromi gyorsan helyre, és valahogy zökkenjek vissza a régi kerékvágásba. Hogy valahogy visszahozzam magam oda, hogy normális életet tudjak élni. Az első négy hónapban ez teljesen lekötötte az agyam, most már kezdem felfogni, hogy van ezen kívül is életem, amit csinálnom kell, és haladnom kell vele, nem csak a felépülésemmel.”

Bár Gábor szeret Balin élni, Éva már tavaly hazaköltözött volna. A döntésük azóta véglegessé vált.

„Gábor nagyon szeret kint lenni, ez tény. De a hazaköltözést már tavaly terveztük, most pedig már nincs is más opció, én nem tudok kimenni. Voltak konfliktusok abból, hogy ő szeretett kinn élni, én pedig már jöttem volna haza, és én kötöttem kompromisszumot.”

Azt is elmondta, nem foglalkozik azzal, mi lesz a kapcsolatával Gáborral.

„Nem fordult meg a fejemben, hogy mi lesz vagy mi nem lesz a házasságommal, az fordult meg a fejemben, hogy gyökeresen meg fog változni az életem. Egyébként nem is házasodtunk össze. De az, hogy milyen irányba változik meg az életem, az még most forrja ki magát.”

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
ByeAlex nagy oltást kommentelt Németh Szilárd posztja alá, imádták az emberek
A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos egy rövid videóban számolt be arról, hogy esik az eső. Aztán jött ByeAlex.
Fotó: RTL - szmo.hu
2025. július 08.



Németh Szilárd hétfő reggel egy nagyon rövid videóban számolt be arról, hogy esik az eső. A rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos egy erkélyen állva nézi, ahogy esik az eső, majd megfordul, és a kamerába nézve azt mondja: „Végre esik, már épp itt volt az ideje!”

A videó alá sok komment is érkezett, többek között ByeAlex beszólása is.

„bro megfordul = kardiózás”

– írta a zenész.

A meglehetősen body shaming megjegyzése láthatóan elnyerte az emberek tetszését, ugyanis több mint 1200 lájk van rajta.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
„Üzleti ebéden” – magyar pornósztár szpottolta Orbán Viktort egy étteremben
Kiara Lord épp ott ebédelt a minap, ahol a miniszterelnök is, aki ráadásul pont mögötte ült. A felnőttfilmesről lőttek is egy fotót, háttérben Orbánnal.


„Üzleti ebéden” – írta az egy napig elérhető Instagram-történetében megosztott fotóhoz Kiara Lord, felnőttfilmes színésznő.

A hátterében pedig feltűnik Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is

– szúrta ki a 444.

A fotó egy budai étteremben, az Ida Bistróban készült, amely közvetlenül szemben van a Felix nevű luxusétteremmel, amit gyakran emlegetnek a NER egyik kedvenceként.

A pornósztár által megosztott fotón Orbán Viktorral szemben egy férfi ül, aki a tükörből visszanézve a 444 szerint Panyi Miklós lehet. Panyi a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, akivel a lap információ szerint Orbán rendszeresen találkozik, hogy ideológiai kérdésekben kikérje a „fiatalok” véleményét is.

Kiara Lord egyébként a a Farm VIP című reality ötödik évadából is ismerős lehet, felnőttfilmes karrierjével pedig a műsor után sem hagyott fel.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Kiderült, milyen különleges kérése volt Jennifer Lopeznek a budapesti koncertjére: csak ezt issza majd a világsztár
Az énekesnő épp tisztító-gyógyító kúrát tart, emiatt kifejezetten csak gyümölcs- és zöldségalapú folyadékokat iszik. Mutatjuk, milyen alapanyagokból állnak majd az italai.


A Blikk megtudta, milyen italokat kért az öltözőjébe Jennifer Lopez a budapesti koncertjére. A világsztár az Up All Night turnéval járja idén nyáron Európát. A körút kedden Spanyolországban indult, a budapesti koncertet július 20-án, vasárnap este tartják az MVM Dome-ban.

„Az italfogyasztással kapcsolatban Jennifer Lopez és stábja sem tért el napjaink trendjétől: semmilyen alkoholt nem kértek” – mondta a Blikknek Guba Gábor, a magyarországi koncertet szervező Green Stage Produkciós Iroda tulajdonosa.

„Egy különleges kérés viszont érkezett: Jennifer Lopez ezekben a hetekben-hónapokban egy tisztító-gyógyító kúrát tart, emiatt kifejezetten csak gyümölcs- és zöldségalapú folyadékokat iszik. Szeretnénk biztosra menni, így megszerveztük, hogy egy magyar partnerünk a helyszínen kizárólag neki készíti majd el a dzsúszokat a legtisztább bioalapanyagokból”

- árulta el a szervező.

A lap azt is megtudta, milyen italokat készítenek biztosan az énekesnőnek. JLo egyik ital gyanánt a Juice&More kínálatából a Dinnye Dream Juice nevű italt választotta. Ez az ital dinnyét, rebarbarát, almát, kígyóuborkát, ribizlit, meggyet vagy gránátalmát, gyömbért, citromot és mentát tartalmaz. A díva másik választása a WOW Juice-ra esett. Ez az ital alma, narancs, kígyóuborka, spenót, gyömbér, citrom és bazsalikom keveréke.

„Ez napjainkban egy slágertermék, a különlegessége, hogy zöld színű, és sokan a boszorkányok méregkeverő italaira asszociálnak, így el sem jutnak odáig, hogy megkóstolják” – mondta nevetve Munián Éva, a Juice&More megálmodója és alapítója. „Ez egy finom, üde dzsúsz, itatja magát. A kígyóuborka ráadásul tele van magnéziummal, kifejezetten lúgosítja a szervezetet, a spenót pedig a klorofill- és vastartalmának köszönhetően segíti a vér ellátását oxigénnel.

Mi is nagyon készülünk a koncertre: körülbelül 50 kilogrammnyi zöldséggel és gyümölccsel érkezünk majd a csarnokba”

- fogalmazott.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SZTÁRVILÁG
A Rovatból
Babát vár az ATV két műsorvezetője, pocakos fotóval tudatták az örömhírt
Gulyás Eszter és Somos András 12 éve él boldog párkapcsolatban, most pedig kisfiuk érkezésére, sőt esküvőre is készülnek.


Egy közös pocakos fotóval jelentette be az ATV két műsorvezetője, hogy kisbabát várnak.

Gulyás Eszter és Somos András 12 éve él boldog párkapcsolatban, számos boldog pillanatot megéltek már együtt, most pedig kisfiuk érkezésére készülnek.

„Úgy tervezem, hogy októberig dolgozom. Nagyon rendesek az ATV-ben a kollégáim és a főnökeim, mert már nem küldenek külső helyszínre riportokra, főleg ebben a hőségben. Óvnak, vigyáznak rám. Egy ideje híradót vezetek, ami az én állapotomban, illetve majd a baba születése után kimondottan mamabarát munka”

– mondta a 38 éves Eszter.

A pár már nagyon készül, egyedül a babaszoba kialakítása még hátra van a pici érkezéséig.

De nem ez az egyetlen nagy dolog az életükben, ugyanis esküvőre is készülnek majd.

„Mindig arra vágytam, hogy a gyerekem ott legyen az esküvőmön, szeretném, ha ő is megélhetné ezt velünk. Tizenkét éve élünk együtt, pár éve mondtam Andrisnak, hogy amikor majd megkéri a kezem, a kisfiunkkal együtt jöjjön be hozzám a szobába, hogy ő adhassa át a karikagyűrűt”

– tette hozzá a kismama.

Eszter még egyetemistaként került az ATV-hez, az akkor 52 éves András pedig már akkor lenyűgözte.

„A képernyőn keresztül az első perctől kezdve szerelmes voltam belé, az álmom volt, hogy a gyakornoka lehessek. Sőt, anyának azt mondtam, nekem csak ő lehet majd a férjem, a gyerekem édesapja. (...)

Amikor bekerültem a televízióba, Andrisnak volt barátnője, így nőként rám sem nézett, csak kolléganőként. Én annyira szenvedélyesen szerettem a munkám, hogy a hét minden napján dolgoztam reggeltől estig. Rengeteg időt töltöttünk együtt. Nagyon szerelmes voltam, így kemény időszak volt az nekem, de kivártam, amíg szabad lesz a szíve. 2013-ban végre beteljesült az álmom, egy pár lehettünk. Nemsokára a másik álmom is megvalósulhat, megszületik a fiunk, utána jöhet az esküvő, a lakodalom”

– mondta a Best magazinnak.

(via Blikk)


Link másolása
KÖVESS MINKET: