HÍREK
A Rovatból

„Ferenc pápa jól aludt” – A Vatikán szűkszavúan számolt be az egyházfő állapotáról

Ferenc pápa állapota továbbra is aggodalomra ad okot. A Vatikán szűkszavúan nyilatkozott, az orvosok pedig azt mondják, hogy az egyházfőnek még legalább egy hétig kórházban kell maradnia.


Szombat reggel a Vatikán a szokásosnál rövidebb közleményt adott ki Ferenc pápa állapotáról – írja a France24. Mindössze annyit közöltek, hogy „Ferenc pápa jól aludt”, de nem tették hozzá, hogy reggelizett-e, ahogy az előző napokban. A 88 éves egyházfő február 14-én került be a római Gemelli klinikára hörghurut miatt, ám az állapota rosszabbodott, és mindkét tüdejét érintő tüdőgyulladást állapítottak meg nála.

Sergio Alfieri professzor, a pápa egyik kezelőorvosa pénteken arról beszélt, hogy a Szentatya állapota „lassan javul”, és fokozatosan csökkentik a gyógyszereit. Arra a kérdésre, hogy a pápa túl van-e a veszélyen, határozottan azt felelte:

„Nem, a pápa még nincs túl a veszélyen.” Hozzátette azonban: „Ha azt kérdezik, hogy életveszélyben van-e ebben a pillanatban, a válasz az, hogy nem.”

A pápa kórházi kezelése óhatatlanul találgatásokhoz vezetett arról, hogy meddig tudja ellátni a feladatait. Pietro Parolin bíboros, a Vatikán államtitkára azonban erre egyértelmű választ adott:

„Most a Szentatya egészsége, felépülése és visszatérése a Vatikánba az egyetlen, ami számít.”

Ferenc pápa a Gemelli klinika 10. emeletén lévő külön pápai lakosztályban tartózkodik. Ideje nagy részét az ágyban vagy egy széken tölti, de időnként ellátogat a közeli kápolnába is imádkozni. Az orvosok szerint még legalább egy hétig kórházban marad. „Ha visszatér a Szent Márta-házba, ismét teljes erőbedobással fog dolgozni” – jegyezte meg Alfieri professzor.

Felmerült az is, hogy a pápa vasárnap elmondja az Angelus imát a kórház ablakából, de az orvosa szerint erről maga Ferenc pápa fog dönteni. Luigi Carbone orvos kiemelte, hogy a pápa fiatalkorában elvesztette egyik tüdeje egy részét, ezért eleve „törékeny betegnek” számít.

Alfieri professzor szerint

a legnagyobb veszély az, hogy a fertőzés bekerül a véráramba, ami szepszishez vezethet. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy Ferenc pápa nehezen lélegzik, de nincs lélegeztetőgépre kötve, és jó hangulatban van. „Még mindig olyan éles az esze, mintha 70, vagy talán csak 50 éves lenne”

– mondta róla.

Az utóbbi években Ferenc pápa egészségi állapota többször is aggodalomra adott okot. 2021 óta több műtéten is átesett, állandó csípő- és térdfájdalmai miatt gyakran kerekesszéket használ. Bár korábban azt mondta, hogy a pápai tisztség egy életre szól, többször is utalt rá, hogy ha egészségi állapota miatt szükséges, akár le is mondhat, ahogyan elődje, XVI. Benedek tette.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Magyar Péter: Fenyegethettek engem és szeretteimet, de nem fogtok tudni megállítani
A Tisza Párt vezetője közösségi média oldalán írta meg, hogy az őt ért támadások nem térítik le az útjáról, tiszta a lelkiismerete, és szerinte a pártja nagy fölénnyel fogja megnyerni a választást.


Magyar Péter legutóbbi Facebook-bejegyzésében határozott üzenetet fogalmazott meg követőinek. A politikus szerint a támadások nem térítik le az útjáról, és úgy látja, egyre többen állnak mögé.

„Fenyegethettek engem és szeretteimet, gyalázhattok, zsarolhattok, költhettek milliárdokat a lejáratásomra, hazudhattok reggel, délben és este. Tehettek bármit, nem fogtok célt érni. Nem fogtok tudni megállítani. Ellentétben veletek, nekem tiszta a lelkiismeretem”

– írta a politikus. Hozzátette: „Megyek tovább előre lépésről lépésre és tudom, hogy napról napra egyre többen vagyunk.”

Magyar posztjában kiemelte azt is:

„Mi nem pozícióért, nem pénzért és nem a hatalomért küzdünk, hanem ezért a csodálatos országért, a gyerekeink és az unokáink jövőjéért.”

Bejegyzésében megjegyezte, hogy „a TISZA és Magyarország ezt a választást meg fogja nyerni. Nem kicsit, hanem nagyon.” Zárásként azt üzente: „Zászlókat a magasba, fel, győzelemre!”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
93 nap után egyetlen mondatban válaszolt a rendőrség Tordai Bencének az MNB-alapítványok ügyéről
A politikus július 2-án érdeklődött a nyomozás állásáról. A közölt szöveg szerint „a fenti számú nyomozás folyamatban van”.


Tordai Bence július 2-án kérdezte meg a rendőrségtől, ahogyan fogalmazott, „hogy mégis hogy áll a magyar történelem legnagyobb bankrablása, az MNB alapítványai ügyében indított nyomozás”. Szombaton délelőtt érkezett válasz korábbi levelére, derül ki a politikus Facebook-posztjából. A márciusban kirobbant jegybanki alapítványi botrányt vizsgáló hatóság 93 nap után reagált.

A megküldött levél tartalmi része egyetlen mondatból áll:

„Ezúton tájékoztatom hivatkozva a 2025. július 02. napján e-mail útján benyújtott panaszával és észrevételével kapcsolatban, hogy a fenti számú nyomozás folyamatban van, a nyomozó hatóság folyamatosan adatokat és okiratokat szerez be, és azok elemzését végzi, illetve tanúkihallgatást folytat.”

(via 444)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
Egy utas elkezdte megenni az útlevelét, megszakította útját a Ryanair járata
Az egyik utas az útlevelét próbálta lehúzni a vécén, a másik meg is kóstolta a sajátját. A gépen pánikhangulat alakult ki, végül a rendőrség intézkedett.


Furcsán viselkedett két utas a Ryanair Milánóból London-Stanstedbe tartó járatán – írta a Daily Star. A beszámolók szerint az eset a felszállás után 15-20 perccel történt, nem sokkal azután, hogy kialudtak a biztonsági övek becsatolását jelző fények.

Az egyik férfi az útleveléből kezdte kitépni a lapokat, és megpróbálta megenni őket. A másik szintén az úti okmányával viselkedett szokatlanul: megpróbálta lehúzni a dokumentumot a vécén.

A fedélzeti személyzet egyik tagja a vécéajtót csapkodva próbálta megakadályozni ezt, és folyamatosan ismételte, hogy a férfi ne húzza le az útlevelet a vécékagylón.

„Ez volt életem legfélelmetesebb 15 perce”

– mondta az egyik utas. A beszámoló szerint a gépen több utas is pánikba esett, mert nem értették, mi zajlik körülöttük.

A személyzet később egy „nyers és lényegretörő” bejelentésben közölte, hogy a járat megszakítja útját, és Párizsban landol. A két férfit a francia rendőrség letartóztatta. A gép végül kétórás késéssel érkezett meg a londoni Stansted repülőtérre.

Az Aviationa2z.com szerint

a leszállást az utasok és a személyzet biztonsága érdekében rendelték el, mert a helyzet kiszámíthatatlanná vált.

Azt nem tudni, miért akarta a két férfi megsemmisíteni az útlevelét.

Az egyik utas megdicsérte a személyzetet a helyzet kezeléséért. „A Ryanair zseniális volt abban, ahogy kezelte a helyzetet. A repülés vége felé, amikor Stansted felé mentünk, italokat osztogattak” – mondta.

(via 24.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor óriási bejelentésre készül szombaton
A találgatások szerint újabb hitel vagy támogatási programot, esetleg adóváltozást jelentenek majd be szombat délelőtt.


Óriási bejelentés – írta ki Facebook-oldalára szombat reggel Orbán Viktor. A miniszterelnök minden bizonnyal a gazdasági szféra számára jelent be valamit. Erre utal, hogy kiderült: szombat délelőtt Nagy Elekkel, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetőjével tart közös sajtótájékoztatót.

A találgatások szerint újabb hitel vagy támogatási programot, esetleg adóváltozást jelentenek majd be. Az utóbbi feltevést erősíti, hogy még az idén két újabb adócsomagot készít elő a kormány. Az első elemei már társadalmi egyeztetésre kerültek, a másodikra még várni kell.

(via hvg.hu)


Link másolása
KÖVESS MINKET: