HÍREK
A Rovatból

Megszólaltak az orvosok: túl van az életveszélyen a pápa, de még válságos az állapota

Az orvosok szerint Ferenc pápa példás beteg, követi az utasításokat. Bár a Vatikán folyamatosan tájékoztat a pápa állapotáról, és gyakran reményt keltő híreket közöl, a háttérben már készülnek a legrosszabbra.


Ferenc pápa kezelőorvosai péntek este sajtótájékoztatót tartottak a római Gemelli kórház előcsarnokában. Az orvosok megerősítették, hogy

az egyházfő élete már nincs közvetlen veszélyben, de állapota továbbra is válságos a súlyos légúti megbetegedés miatt.

Az Ansa olasz hírügynökség szerint Ferenc pápát vírusos és bakteriális tüdőgyulladással kezelik. Sergio Alfieri professzor elmondta, hogy a kórház kápolnájában ő maga is imádkozott érte. Hozzátette, hogy a pápa tisztában van betegsége súlyosságával, légszomjjal küzd, és még legalább egy hétig a kórházban kell maradnia.

"Ferenc pápa mindig azt kéri, hogy az orvosi közlemények az igazságot tükrözzék az állapotáról" – hangsúlyozta Alfieri professzor.

Luigi Carbone kezelőorvos szerint a legfontosabb most az, hogy sikerüljön leküzdeni a válságos állapotot. "Látjuk a Szentatya szívósságát, ő nem olyan ember, aki feladja" – mondta. Hozzátette, hogy a pápa önállóan lélegzik, jól reagál a kezelésre, a szíve erős, és a közérzete is megfelelő. Az orvosok szerint Ferenc pápa példás beteg, követi az utasításokat.

A pápát múlt pénteken szállították kórházba súlyos légúti fertőzéssel, amelyről később kiderült, hogy kétoldali tüdőgyulladása van. A római Gemelli kórház speciális osztályán kezelik, és minden nyilvános szereplését lemondták erre a hétre.

A betegség különösen veszélyes számára, mert fiatalon eltávolították jobb tüdejének egy részét, és az utóbbi években egyre törékenyebbé vált az egészségi állapota. A Szentszék sajtóirodája naponta friss információkat közöl a pápa állapotáról. Legutóbb péntek délelőtt arról számoltak be, hogy jól aludt, felkelt, megreggelizett, és továbbra is részesül az Eucharisztiában. Gyógyszeres kezelése folytatódik.

A pénteki sajtótájékoztató volt az első alkalom, hogy a Gemelli kórház orvosai hivatalosan nyilatkoztak Ferenc pápa állapotáról. Elmondták, hogy maga a pápa kérte, hogy nyíltan tájékoztassák a sajtót.

A Politico értesülései szerint a pápához közel álló személyek azt mondták, hogy erős fájdalmaktól szenved, és egyik bizalmasának állítólag azt mondta, hogy nem biztos benne, hogy felépül. A források szerint először nem akart kórházba menni, de az orvosok egyértelművé tették, hogy ha a Vatikánban marad, nem éli túl a betegséget.

Gianfranco Ravasi bíboros a minap megerősítette, hogy

Ferenc pápa készen áll lemondani, ha egészségi állapota miatt már nem tudja ellátni feladatait. Ugyanakkor határozott szándéka, hogy végigvigye a jubileumi szentévet.

Már 2013-ban, megválasztása évében aláírta lemondó nyilatkozatát arra az esetre, ha egészségi állapota miatt képtelenné válna pápai feladatai ellátására. A dokumentumot Tarcisio Bertone bíboros kapta meg.

Bár a Vatikán folyamatosan tájékoztat a pápa állapotáról, és gyakran reményt keltő híreket közöl, a háttérben már készülnek a legrosszabbra.

A svájci gárda például már próbálja a temetési szertartást.

Ha a pápa elhunyna, halálát szigorú protokoll szerint állapítanák meg. A camerlengo háromszor szólítaná a nevén, majd megsemmisítené a pápai pecsétgyűrűt és lezárná a pápai lakosztályokat. Ezt követően értesítenék a bíborosi kollégiumot és a sajtót.

A pápa halála után kilencnapos gyászidőszak következne. A Szent Péter-bazilikában ravataloznák fel, ahol a hívek és a világ vezetői leróhatnák kegyeletüket. Ferenc pápa kívánsága szerint nem díszes ravatala lesz, hanem egyszerű, nyitott koporsóban helyezik majd el.

A temetési szertartást várhatóan a Szent Péter téren tartják. Ferenc pápa eltér a hagyományoktól: nem a Szent Péter-bazilika kriptájában temetik el, hanem a Santa Maria Maggiore-bazilikában.

A pápa azt is eldöntötte, hogy nem a hagyományos háromrétegű (ciprusfa, cink, szilfa) koporsóban nyugszik majd, hanem egy egyszerű, fából és cinkből készült koporsóban.

A pápaválasztó konklávé a halál után két-három héttel kezdődik a Sixtus-kápolnában. A hagyomány szerint csak 80 év alatti bíborosok szavazhatnak. Az új pápa megválasztását a híres füstjelzéssel jelentik be: fekete füst, ha nem sikerült dönteni, és fehér füst, ha igen.

Az új pápa megválasztása után a Szent Péter-bazilika erkélyére lép, és a "Habemus papam" bejelentéssel közlik a hírt a világgal.

Forrás: Index


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Fotógaléria – Vályi István felhívására futótűzként terjed az új őrület, rengetegen pózolnak radiátorral Orbán Viktor után
Futótűzként terjed az interneten a legújabb kihívás, miután Vályi István autós újságíró csütörtökön felhívást tett közzé: arra kérte követőit, hogy alkossák újra Orbán Viktor miniszterelnök előző napi, radiátort szorongató fotóját.


A kormányfő szerdán tett közzé egy – vélhetően mesterséges intelligenciával generált – képet, amin bőrkabátban és napszemüvegben tart egy öntöttvas fűtőtestet.

A Radiátor challenge 2026 névre keresztelt kezdeményezéshez Vályi István újságíró posztja rövid idő alatt több mint 33 ezer kedvelést gyűjtött, míg a miniszterelnöké 36 ezernél jár.

Vályi a saját közösségi oldalán közzétett felhívásában így buzdította az embereket a közös nevetésre: „Nézd meg az eredetit, fogj egy bármilyen fűtőtestet, készítsd el a sajátodat, figyelj a részletekre, de vidd bele magad is, legyen ez a művészet és a praktikum vegytiszta násza, lássa meg az ország, hogy mi tudjuk, mi kell. Nevessünk egy jót ebben a pusztulatban egymáson is, mert a nevetés jó és gyógyít”. A hozzászólásokban sorra jelennek meg a fotó reprodukciói, sokan a legkülönfélébb fűtőtestekkel pózolnak. Mutatjuk a legjobbakat!


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
HÍREK
A Rovatból
100 forintos diákbérlet, a felnőtt 200: a polgármester ezzel vetne véget a reggeli káosznak Mosonmagyaróváron
Mosonmagyaróvár önkormányzata február 1-től vezeti be a szinte jelképes árú bérletrendszert. A városvezetés a jelenlegi évi 250-300 eladott bérlet számát kétezerre növelné, csökkentve a csúcsforgalmat.


Február elsejétől Mosonmagyaróváron kevesebbe kerül a havi helyi buszbérlet, mint egy fél gombóc fagyi: a diákok és a nyugdíjasok száz forintért, a felnőttek pedig kétszáz forintért utazhatnak a város összes buszjáratán. Az önkormányzat döntése értelmében éves bérletet is lehet váltani, a felnőtteknek 2400, a kedvezményezetteknek 1200 forintért.

A városvezetés számításai szerint az árat hosszú távon akkor tudják tartani, ha minél többen váltanak bérletet. Jelenleg évente mindössze 250-300 darab fogy, a terv az, hogy ezt a számot a szinte jelképes összeggel kétezer darabra tornásszák fel. A bérleteladások után járó megnövekedett állami hozzájárulással és egy harmincmillió forintos önkormányzati kiegészítéssel a város nagyjából ugyanannyiból tudja majd fenntartani a rendszert, mint most. Mosonmagyaróvár tömegközlekedése jelenleg évi 120 millió forintba kerül a 35 ezres lélekszámú városnak.

A kedvezményt nem kötik helyi lakcímhez, így azt a környező falvakból bejáró ingázók is igénybe vehetik, akik dolgozni vagy bevásárolni érkeznek a városba. Az éves bérletek különösen rugalmasak, mivel az érvényességük a vásárlástól számított 365 nap, így az év bármely napján megválthatók.

Szabó Miklós polgármester a döntést azzal indokolta a Telexnek, hogy szeretnék mérsékelni a városi zsúfoltságot, különösen a reggeli és délutáni csúcsforgalomban. Cél az is, hogy a diákok a tömegközlekedést válasszák, „ne a szülők autóztassák őket az iskolába és vissza”.

A polgármester a buszsofőröket arra kérte, hogy ha a vonatok késnek, lehetőség szerint várják be az utasokat, mert a vasútállomás és a város többi része közötti járatokat csak akkor fogják használni az új bérletesek, ha a csatlakozás megbízható.

Összehasonlításképpen Győrben a felnőtt havi bérlet 5600 forintba, a diákbérlet pedig 2200 forintba kerül, igaz, a helyieknek jár kedvezményesebb opció is. A mosonmagyaróvári kedvezmény csak a bérletekre vonatkozik, a vonaljegy ára nem változik: elővételben 350, a buszon 400 forint marad. Felmerül a kérdés, ki fog ezek után jegyet venni, ha a havi korlátlan utazás olcsóbb egyetlen utazásnál. A polgármester szerint a bérleteladási cél elérhető, mivel az iskolák már jelezték, hogy nagy igény mutatkozik a százforintos diákbérletre, és a célcsoportban ott vannak a Széchenyi István Egyetem helyi campusára járó hallgatók és az ingázók is.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Bezárták az ország legolcsóbb fürdőjét a rágcsálókról szóló pletykák után
A mezőkovácsházi Borostyán Camping és Strandfürdőben egy bejelentés után tartottak ellenőrzést a hatóságok. A vezetés önkéntes bezárásról döntött, és pénteken már új öltözőkkel tervezik az újranyitást.


Rágcsálókról szóló pletykák miatt vonultak ki a hatóságok a mezőkovácsházi Borostyán Camping és Strandfürdőbe, a létesítmény szombat óta zárva tart – írja a termalonline.hu.

Farkas Norbert, a település polgármestere a Facebookon január 20-án, kedden közölte, hogy „a feltárt hiányosságok megszüntetésén a Strandfürdő munkatársai jelenleg is dolgoznak annak érdekében, hogy a létesítmény a lehető leghamarabb ismét megnyithassa kapuit a pihenni és gyógyulni vágyó vendégek előtt.”

Nem sokkal később a fürdő a közösségi oldalán reagált: közleményük szerint a pletykákkal ellentétben az ellenőrzés nem tárt fel olyan körülményt, ami indokolta volna a hatósági bezárást.

A bejelentésekben szereplő állításokra, például a rágcsálók jelenlétére, nem találtak bizonyítékot. Hozzátették, az ellenőrzés során csupán kisebb hiányosságokat találtak, például a jelölések pótlását vagy dokumentumok nem megfelelő elhelyezését, de ezek nem érintették a vendégek biztonságát.

Ennek ellenére a fürdő vezetése a hibák kijavításának idejére önkéntes bezárásról döntött, mivel elsődlegesnek tekintik a vendégek biztonságát és elégedettségét. „A szükséges intézkedések a héten megtörténnek, és ezt az időszakot arra is kihasználtuk, hogy az új, korszerűbb öltözők elkészüljenek.

Előreláthatólag pénteken újra megnyitjuk kapuinkat, megújult környezetben, változatlanul barátságos árakkal és minőségi szolgáltatással” – jelezték.

A dél-békési fürdőnek nem ez az első leállása: tavaly augusztusban műszaki problémák miatt kellett bezárnia, mert az üzemeltető szerint nem tudták garantálni a biztonságos működést. A termálmedencét végül 2025. december 27-én nyitották meg újra.

A fürdő fő vonzereje a minősített gyógyvíz, amely Mezőkovácsháza helyi értéke. A borostyánsárga színű termálvíz számos mozgásszervi panasz enyhítésére lehet alkalmas. A hivatalos tájékoztatás szerint a belépőjegy 999 forintba kerül a termálmedencébe, ezzel a létesítmény az ország egyik legkedvezőbb árú fürdőjének számít - írja a 24.hu.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Felgyorsultak az események: Trump találkozott Zelenszkijjel, ami után azonnal Putyinhoz küldte embereit
Donald Trump amerikai elnök a davosi Világgazdasági Fórumon nagyjából egy órán keresztül egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán kollégájával. A találkozó után bejelentette, Steve Witkoff és Jared Kushner még ma Moszkvába utazik Vlagyimir Putyinhoz, hogy tárgyaljanak a háború lezárásáról.


A svájci Világgazdasági Fórumon lezajlott találkozót Trump az újságíróknak „nagyon jónak” minősítette. Az ukrajnai béketárgyalásokról azt mondta, „ez egy folyamat”, majd hozzátette: „a háborúnak véget kell vetni”. Arról is beszélt, hogy békeügyi különmegbízottja, Steve Witkoff és veje, Jared Kushner még a nap folyamán tárgyalóasztalhoz ül az orosz elnökkel - írja a BBC.

„Mindenki azt akarja, hogy véget érjen ez a háború” – jelentette ki, majd azzal zárta, hogy „meg kell várni, mi történik” a moszkvai tárgyaláson.

A Kreml közben megerősítette, hogy Putyin csütörtöki programjában szerepel a találkozó az amerikai küldöttséggel. Nemzetközi hírügynökségi jelentések szerint a béketárgyalások egy utolsó vitás pont körül forognak, Steve Witkoff pedig korábban Davosban „nagy előrelépésről” beszélt.

Zelenszkij később arról beszélt, hogy az amerikai és orosz delegáció ezután az Egyesült Arab Emírségekbe veszi az irányt, ahol csatlakoznak hozzájuk az ukránok is. Az elnök szavai szerint holnaptól egy kétnapos, háromoldalú békekonferenciát tartanak a Közel-Keleten.

Az amerikai erőfeszítés ellenére Oroszország és Ukrajna hónapok óta nem tud megegyezni a békeszerződés utolsó részletéről, ami persze egyben a legfontosabb is: a terület. Kijev egy talpalattnyi megszállt földet sem hajlandó hivatalos szerződésben átadni a Kremlnek, az Oroszországi Föderáció pedig nem szándékozik kivonulni az elfoglalt megyékből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk