HÍREK

Most először lesz nő a canterbury érsek

Az új vallási vezetőnek a 63 esztendős Sarah Mullallyt, London eddigi anglikán püspökét választották meg.


Először választottak női vallási vezetőt Canterbury érsekévé és így az anglikán egyház élére. A felekezet pénteki bejelentése szerint az anglikán egyház és a világszerte 77 millió hívőt számláló anglikán unió új első számú vallási vezetője a 63 esztendős Sarah Mullally, London eddigi anglikán püspöke lesz.

Ő az első női vallási vezető az anglikán egyház élén azóta, hogy VIII. Henrik király – miután kudarccal végződtek arra irányuló diplomáciai erőfeszítései, hogy a pápa semmisnek mondja ki házasságát Aragóniai Katalinnal – a XVI. században szakított Rómával, és külön törvények alapján saját magát tette meg az új anglikán államegyház, az Anglicana Ecclesia világi vezetőjévé.

Az anglikán egyház azóta is államegyháznak számít Angliában, és a felekezet legfőbb világi vezetője főkormányzói minőségben a mindenkori brit uralkodó, jelenleg III. Károly király.

Canterbury leendő új érseke, Sarah Mullally korábban a brit állami egészségügyi szolgálatnál (NHS) dolgozott ápolónőként, és 2006-ban lépett egyházi szolgálatba. Ő volt 2018 óta London első női anglikán püspöke, és az ilyenkor szokásos formális jóváhagyási folyamat végén - amelyben a király és Keir Starmer miniszterelnök is részt vesz - várhatóan januárban avatják hivatalosan is az első számú anglikán vallási vezetővé.

Az anglikán egyház először 1994-ben engedélyezte, hogy nők is lelkészi szolgálatot vállalhassanak, és 2014 óta lehetséges nők püspöki rangra emelése.

Sarah Mullally elődje, Justin Welby tavaly novemberben jelentette be lemondását, és januárban távozott az egyház éléről.

Ennek előzményeként Welbyt az a vád érte, hogy egy évtizeddel ezelőtt szemet hunyt egy brutális gyermekbántalmazási bűncselekmény felett, amelynek gyanúsítottja John Smyth néhai ügyvéd és egyházi személyiség volt.

Az ügyről közzétett 253 oldalas vizsgálati jelentés szerint Smyth - aki ügyvédi munkája mellett keresztény fiatalok vallásos nevelésével és táboroztatásával is foglalkozott - az 1970-es és az 1980-as években 130 gyereket vetett alá brutális fizikai, szexuális és lelki bántalmazásnak.

A sérültek közül többen maradandó testi károsodásokat szenvedtek.

A jelentés az ügyet a brit kriminalisztika egyik legsúlyosabb gyermekbántalmazási bűncselekményének minősítette.

A vizsgálati jelentés személyesen bírálta Justin Welbyt, leszögezve, hogy ha Welby már 2013-ban - amikor az ügy a tudomására jutott - hathatósan kezdeményezte volna a bűncselekmények hatósági kivizsgálását, Smyth-t évekkel halála előtt felelősségre lehetett volna vonni.

(MTI)


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Orbán Viktor: Veszélyes volt az esti buli, ledobták a láncot a fiatalok
A miniszterelnök egy új videóban beszélt a Harcosok Klubja eseményéről, amelyen politikusok és influenszerek is jelen voltak.
F. O. Fotó: - szmo.hu
2025. október 19.



A Harcosok Klubja második alkalommal rendezi meg nagyobb szabású találkozóját a zánkai Erzsébet-táborban. A rendezvényen jobboldali politikusok és influenszerek is részt vesznek. Szombaton több felszólaló is színpadra lépett, köztük Lázár János és Menczer Tamás. A miniszterelnök 1500 jelenlévő előtt mondott beszédet.

Orbán Viktor vasárnap egy újabb videóban jelentkezett be a helyszínről. A felvételen azt mondta:

„Most vasárnap délelőtt van, ez a polgári világban egy konszolidált időpont, úgyhogy visszafogottságot, elmélyült gondolkodást és konzultációt várok.”

A kormányfő a szombat esti buliról is beszélt. Úgy fogalmazott: „az esti buli veszélyes volt, ledobták a láncot a fiatalok.” A videóban egy rövid részlet is látható a buliról, amelyen Orbán Balázs az Edda Álmodtam egy világot magamnak című dalának mulatós változatára táncol.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Videók: így jutottak ki a látogatók a Louvre-ból a rablás után
Az emberek egy időre a múzeumban ragadtak, mielőtt mindenkit kitereltek volna a rendőrök.
DKA - szmo.hu
2025. október 19.



Mint megírtuk, vasárnap rablás történt a híres párizsi Louvre-ban. Sajtóértesülések szerint három csuklyás férfi tört be a múzeum Apolló-galériájába, ahonnan kilenc darab ékszert vittek el, majd motorral elmenekültek. Az ügyben nyomozás indult, a kár felmérése még folyamatban.

Az AFP francia hírügynökség szerint a rablás délelőtt 9 óra 30 és 40 perc között történhetett. A múzeum ekkor már nyitva volt, számos látogató tartózkodott odabent. Egy Skylar nevű szemtanú TikTok-videójában azt mondta, az embereket egy ideig nem engedték ki az épületből, abban a teremben kellet várakozniuk, ahol éppen voltak. Nem sokkal később pedig mindenkit kitereltek, hogy aztán teljesen lezárhassák a múzeumot. Délelőtt 11 órára már minden látogató kijutott a Napóleon-udvarra, amelyet a rendőrök is elleptek.

@skyytje Multiple pieces of jewelry were stolen this morning at the Louvre in Paris & the museum is closed for the day. #paris #louvre #louvremuseum #paristravel #fyp ♬ original sound - S K Y

A közösségi médiában több videó is terjed az evakuálásról. A felvételeken az is látszik, hogy a rendőrök mellett már fegyveres katonák is megjelentek a Napóleon-udvaron.

@le__walk ‼️ If you’re visiting Paris today & hoping to visit the Louvre, it has officially been closed due to a robbery that took place this morning ‼️ Make sure to follow Le Walk for more updates to know when it will reopen! #parisvisit #paristravel #fyp #louvre #louvremuseum ♬ original sound - The Film Enthusiast
@skyytje Multiple pieces of jewelry were stolen this morning at the Louvre in Paris & the museum is closed for the day. #paris #louvre #louvremuseum #paristravel #fyp ♬ original sound - S K Y

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Annyi a tűzszünetnek? Izrael újra megtámadta Gázát, terrorcselekménnyel vádolja a Hamászt
Egymásra mutogat a két fél: Izrael azt állítja, csak védekezik, de a Hamász tagadja, hogy bármilyen támadást indított volna.


Izrael ismét csapásokat hajtott végre Gáza déli részén, miután szerintük a Hamász megtámadta a csapataikat Rafahban – írja a BBC.

Az izraeli hadsereg azt állítja, hogy a múlt héten kötött tűzszüneti megállapodással összehangban "terrorista infrastruktúrát" számoltak fel a rafahi térségben, amikor a Hamász emberei tüzet nyitottak rájuk.

Ez szerintük terrorcselekmény, és a tűzszünet nyilvánvaló megsértése, amelyre határozottan válaszolnak.

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök arra utasította védelmi és biztonsági tisztviselőit, hogy "lépjenek fel erőteljesen a Gázai övezet terrorista célpontjai ellen".

A Hamász ezzel szemben azt közölte, hogy nincs tudomása semmilyen rafahi támadásról, és továbbra is elkötelezett a tűzszüneti megállapodás mellett. Annak megszegésével Izraelt vádolják, hozzátéve, hogy csak "ürügyet keresnek a bűncselekményeik igazolására".

A Hamász által irányított gázai egészségügyi minisztérium szerint az elmúlt 24 órában legalább nyolc ember meghalt közvetlen izraeli csapás következtében. A jelentés három sérültről és tíz előkerült holttestről számol be. A minisztérium szerint „további áldozatok vannak a romok alatt és az utcákon”. Azt is közölték, hogy mióta életbe lépett Donald Trump tűzszüneti terve, 35 ember meghalt, 146-an megsérültek, és 414 elhunyt holttestét emelték ki Gázában.

A tűzszüneti megállapodást hétfőn, az egyiptomi Sarm es-Sejkben írták alá. Izrael egy héttel ezelőtt jelezte, hogy bár csapataik új pozíciókba vonulnak vissza, de továbbra a térségben maradnak és elhárítanak minden közvetlen fenyegetést. Netanjahu azt közölte, hogy addig lesznek az izraeli erők Gázában, amíg el nem érik a Hamász leszerelését és Gáza demilitarizálását.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
Rablás történt a párizsi Louvre-ban, rendőrök lepték el a múzeumot
A világ egyik leghíresebb múzeuma vasárnap zárva tart. A rendőrség nyomozást indított.


Rablás történt a híres párizsi belvárosban található Louvre Múzeumban, közölte a francia kulturális miniszter. Rachida Dati arról is tájékoztatott, hogy sérülést nem jelentettek.

A bűncselekmény vasárnap reggel, nyitás után történt. Az még nem derült ki, hogy el is vittek-e valamit, és ha igen, pontosan mit.

A Louvre Múzeum azt közölte az X-en, hogy „kivételes okok miatt ma zárva tart”.

A múzeum munkatársai mellett a rendőrség is a helyszínen van, nyomozás indult az ügyben. Ezen a videón látszik, hogy a Louvre előtti téren is sokasodnak az egyenruhások.

Ez a felvétel tanúsága szerint pedig az embereket kiterelték a múzeumból:

A rablásról időközben az is kiderült, hogy kik és hogyan követték el, valamint az is, hogy mit vittek magukkal:


Link másolása
KÖVESS MINKET: