KÉK HÍREK
A Rovatból

Felfüggesztett börtönt kér az ügyészség Varju László DK-s képviselőre az MTVA székházában történt lökdösődés miatt

1 év 10 hónapot kérnének a honatyára, aki több képviselőtársával együtt 2018 decemberében ment be a székházba, és ott összetűzésbe került a biztonságiakkal.


Kedden az MTVA épületében dolgozó fegyveres biztonsági őrök és az ott dolgozók meghallgatásával folytatódott a Fővárosi Törvényszéken Varju László büntetőpere – írja a 24.hu.

A tárgyaláson kiderült, hogy a 2018 decemberében a köztévénél történt dulakodásban a vád szerint súlyos sérüléseket szenvedett biztonsági őr mellett 3-4 másik őr is megsérült.

A DK-s képviselőt súlyos testi sértéssel és garázdasággal vádolják, de az ellene folyó büntetőeljáráshoz csatoltak egy másik ügyet is, amelyben választás rendje elleni bűntett a vád.

Az ügyészség szerint ugyanis Varju a 2018-as országgyűlési választás előtt, az egyik budapesti egyéni választókerület országgyűlési képviselőjelöltjeként anyagi juttatást ígért egy független jelöltnek, hogy lépjen vissza a javára.

A garázdaság gyanúja akkor merült fel a képviselővel szemben, amikor 2018 decemberében több országgyűlési képviselő is bement az MTVA székházába, hogy beolvastassák öt pontból álló követelésüket. Az ügyészség szerint a biztonsági osztályvezető közölte, hogy a zárt, védett területekre nem lehet belépni, azonban a képviselők továbbra is az élő műsor helyszínére való beengedésüket követelték.

Az ügyészség szerint Varju László a stúdióba történő bejutás érdekében nekirontott a biztonsági szolgálatnak és dulakodás közben megszorította az egyik biztonsági őr vádliját.

Súlyos testi sértés miatt pedig azért kell felelnie a politikusnak, mert később a székház első emeletén be akart menni arra a folyosóra, ahonnan a vezérlőhelyiségek és a hírszerkesztőség ajtajai nyílnak. Többszöri felszólításra sem távozott onnan, majd az erőszakos ellenállása miatt testi kényszert alkalmaztak vele szemben. A vádhatóság szerint Varju továbbra is ellenszegült, a földre feküdt, elkapta és kihúzta egy biztonsági őr lábát, aki emiatt a földre esett és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A székházat védő egyik biztonsági őr a bíróságon azt mondta:

A képviselő úr kétszer is megpróbált belépni a stúdió területére és ezt akadályoztuk meg. Megpróbált bennünket félre tolni, és dulakodás történt a stúdió ajtaja előtt. Kiabált és lökdösődött, megfogtuk és megakadályoztuk a belépését.

A másodikként kihallgatott biztonsági őr azt mondta, hogy az őrparancsnoktól kapták az utasítást arra, hogy vonuljanak a 3-as és 4-es stúdió elé, s akadályozzák meg, hogy illetéktelen személyek jussanak a stúdióba. „A hármas stúdió előtt megtámadta a kollégámat és megszorította a lábát. Egy-két percig tartott ez a dulakodás. És a többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó befejezni ezt a magatartást” – tette hozzá.

Látszik, hogy ebben a szakmában megtermett urakról van szó. Én ennél sokkal többet nem tudok hozzátenni ahhoz, amit ők ott tettek. Bízom a bíróság bölcsességében, hogy amikor megnézi ezeket a felvételeket, akkor nem csak a józan ész, hanem az igazságra való törekvés alapján is megállapítja, hogy én nem okoztam senkinek semmi bajt

– tette hozzá mindezekhez maga Varju, akinek ügyvédje is nyilatkozott a 24.hu-nak. „A székházban hivatalos személy elleni erőszakot követtek el. Számos közfeladatot ellátó személy akadályozta az országgyűlési képviselők munkáját, és ennek során bántalmazták őket. Ők pedig jogos védelmi helyzetben voltak. Hat fegyveres biztonsági őrrel szemben, ha a földön fekvő képviselőt bántalmazzák, akkor azt gondolom, hogy az egy jogos védelmi helyzet” – mondta Hankó Faragó Miklós.

Az 1990-es rendszerváltás óta ez volt a legsúlyosabb támadás a szabadon választott Országgyűlés tagjaival szemben. Ahelyett, hogy a biztonsági őrök megvédték és segítették volna a képviselők munkáját, hatan-heten támadtak egy képviselőre, s erőszakot alkalmaztak velük szemben

– tette hozzá. Hankó Faragó árulta el azt is, hogy védencére 1 év 10 hónap letöltendő börtönt kértek.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KÉK HÍREK
A Rovatból
Rejtélyes körülmények között halt meg a tévés, arccal lefelé fekve találták meg a csatornában, a thaiföldi paradicsom lett a veszte
Jordan Wright új életet kezdett a thaiföldi Phuketen, és látszólag boldogan posztolt az utazásairól. Az utolsó felvételeken azonban már egy zavart férfi látható, akinek holttestét egy csatornában találták meg.


Új életet akart kezdeni Thaiföldön, de a halál várt rá egy phuketi csatornában. A 33 éves brit tévésztár, Jordan Wright holttestére szombaton találtak rá, a rendőrség egyelőre nem talált erőszakra utaló jeleket, de az utolsó, róla készült kamerafelvételek nyugtalanítóak.

A hatóságokat március 14-én, helyi idő szerint dél után fél egykor riasztotta egy helyi lakos, miután rátalált a férfira. Wright januárban jelentette be, hogy Thaiföldre költözik, utolsó bejegyzését pedig március 6-án tette közzé, amelyben phuketi utazásáról posztolt, és látszólag semmi problémája nem volt - írja a Borsonline. A rendőrség most a boncolási eredményekre vár, hogy kiderüljön, alkohol vagy bódító szerek közrejátszottak-e a halálában.

A színészt arccal lefelé fekve találták meg a csatornában, szürke ingben és fekete nadrágban, de cipő nem volt rajta. A zsebében ott volt a Coco Phuket Bangtao Hotel kulcskártyája, a telefonját pedig a közelben, a csatorna partján fedezték fel. A nyomozást nehezíti, hogy az utolsó kamerafelvételeken az látszott, hogy valami nincs rendben vele, majd pár órával később a rendőrök már csak az eszméletlen testét találták meg.

A szállodai alkalmazottak szerint Wright egyedül érkezett, és március 13-án, pénteken kellett volna kijelentkeznie, de a szobájában sem találtak semmi gyanúsat.

Phuketen nem ez az első hasonló tragédia. 2024 novemberében egy másik brit férfit, a 36 éves Fraser Wrightot szintén egy nyitott csapadékvíz-elvezetőben találták meg. Az akkori kamerafelvételek szerint a férfi elvesztette az egyensúlyát és a csatornába zuhant, a halálát baleset okozta. Jordan Wright esetében a halál pontos okát a Vachira Phuket Kórházban elvégzett boncolás fogja tisztázni.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KÉK HÍREK
A Rovatból
Gyászol a rendőrség: meghalt a 22 éves rendőr, akit elgázoltak Veszprémnél
Zalavári Bálint Zsoltot akkor ütötte el egy autó a 8-as főúton, amikor kollégájával egy elgázolt szarvas tetét vitték le az úttestről. A fiatal járőr olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy nem tudták megmenteni az életét.


Szomorú hírt közölt a rendőrség: meghalt egy járőr, akit szolgálatteljesítés közben elgázolt egy autó a 8-as főúton. Zalavári Bálint Zsolt csak 22 éves volt.

Ahogy megírtuk, a baleset csütörtök hajnalban történt Veszprém külterületén. A fiatal rendőr és kollégája egy elgázolt szarvas testét próbálta levinni az úttestről, amikor egy szemből érkező autó elgázolta őket. Mindketten rendkívül súlyos sérüléseket szenvedtek. A rendőrség friss közleménye szerint Zalavári Bálint Zsolt nem élte túl a gázolást. A másik sérült rendőr állapotáról egyelőre nem adtak tájékoztatást.

Zalavári Bálint Zsolt 2003. április 14-én született Veszprémben. A 10 hónapos rendőrjárőr képzést követően 2025. január 14-én próbaidőre kinevezték a Veszprémi Rendőrkapitányság állományába járőrnek, őrmesteri rendfokozatba, majd 2026. január 14-ével beosztásában véglegesítették.

A rendőrség oldalán jelezték: a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság és Magyarország Rendőrsége megrendülve és együttérzéssel osztozik az elhunyt rendőr családjának fájdalmában. A gyász miatt a rendőrség Facebook-oldalán fekete-fehérre változtatták a profilképet, amelyre a gyászszalag is felkerült.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Akkora tűz volt a Nemzeti Atlétikai Központ közelében, hogy még a Széchenyi-hegyről is látták
Hulladéktűz keletkezett szombat délután a IX. kerületi Szabad Hongkong úton. A Fővárosi Katasztrófavédelem megerősítette, hogy a tűzoltók megfékezték a lángok továbbterjedését.


Sötét füstfelhő gomolygott szombat délután a főváros déli részén, miután a IX. kerületben, a Szabad Hongkong úton kigyulladt a hulladék egy körülbelül 200 négyzetméteres területen - írta az Időkép. A Fővárosi Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint

a helyszínre érkező tűzoltók körbekerítették a lángoló területet, és megakadályozták a tűz továbbterjedését.

Azt sem lehet tudni egyelőre, hogy mi okozta a tüzet, és arról sem érkezett hír, hogy a beavatkozás forgalomkorlátozással jár-e a környéken.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KÉK HÍREK
A Rovatból
Csecsemőgyilkosság Baranyában: szeméttelepen találták meg az újszülött holttestét, az anyja ölhette meg
A gyanú szerint a 35 éves, többgyermekes anya a szülés után egy plédbe csavarta a csecsemőt, és a szemétbe dobta. Így került a helyszínre a holttest.


Emberölés bűntettének gyanúja miatt vették őrizetbe azt a 35 éves, többgyermekes somogyapáti nőt, aki a feltételezések szerint végzett újszülött gyermekével – írja a bama.hu. A rendőrség kezdeményezte az anya letartóztatását.

Múlt pénteken érkezett bejelentés a rendőrségre, amely szerint a nő három héttel korábban titokban szülte meg kisfiát.

A bejelentés szerint a csecsemőt egy plédbe csavarta, a baba pedig ezt követően életét vesztette. A nő a holttestet a kukába rakta, amelynek tartalma a babával együtt azóta a szeméttelepre került.

A bejelentés után a rendőrök előállították az édesanyát, és emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Ezt követően őrizetbe vették, és indítványozták a letartóztatását.

Az ügyben az eljárást a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság szakértők bevonásával folytatja.


Link másolása
KÖVESS MINKET: