KULT
A Rovatból

„Éreztem őt, és azt, ahogy a halállal küszködik” – Angela Murinai tengerbe veszett fia emlékére írt regényt

Az írónő fia 2016-ban hunyt el Máltán egy tragikus balesetben. A többrétegű regény a Librinél jelent meg.


Elolvastam a könyvet, nehéz volt. A címe: Mikor feltámad a szél. Örülök, hogy elolvastam, mert sokat kaptam tőle, ezért is vártam, hogy beszélgethessek a szerzőjével, akinek a regény egy pontján valaki azt mondja: csak a nagyon erős emberekre mérnek ilyen sorscsapást, akiknek valamilyen fontos feladatuk van.

– Az Angela Murinai a szerzői neved?

– Ez az eredeti nevem, csak eléggé megszoktam már, hogy fordítva használom. Szerintem szebb a ritmusa, könnyebb kiejteni. Az ismerőseim Angélának hívnak, nem csinálok ebből nagy ügyet - de Németországban, ahol élek, az ott élőknek nagyon szájra áll.

– Az íróvá válásod bloggerkedéssel indult. Mikor és milyen szándékkal kezdtél el blogolni? Hogyan kapcsolódsz az íráshoz?

– Régóta kísér a naplóírás, kamaszkoromból is rengeteg kézzel írott anyagom van. A kétezres években a blogok megjelenésekor az elsők között voltam, aki platformot nyitott. A Gumiszoba azóta már a hatodik blogom. Egyéves hallgatás előzte meg, 2013-ban zártam egy oldalt, majd 2014-ben,

egy drámai helyzetben írtam egy nagyon dühös posztot a Facebookra, aminek hatására egy nap alatt ötszáz ember csatlakozott. Másnap még mindig dühös voltam, ezért megint posztoltam.

Elkezdtek rám odafigyelni a nők, és elindult a Gumi. Azóta sokat változtam, higgadtabb a stílusom, kiforrottabb. Fejlődtem. Ma már alig van ember, aki nem találkozott volna valamelyik cikkemmel, és csodálatos öröm, hogy szeptemberben a TEA kiadó gondozásában megjelenik a könyv, amely a blog alapján készült.

– Miért és hogyan jutottál el addig, hogy gyermeked halálát, az utána következő eseményeket és gyászmunkádat egy regényben foglald össze?

– 2016-ban, a baleset után néhány nappal, amikor a fiamat megtalálták, a férjemmel visszamentünk Máltára, Gozóra. Ott olyan jó fogadtatásunk volt, annyi segítséget kaptunk, ami varázslatos volt.

A tragédia okán borzasztó állapotban voltam, és ezt szerettem volna minél pontosabban megörökíteni: az akkori történéseket és mindazt, ami bennem zajlik.

A fájdalmat elfelejtjük, a test és a lélek így védekezik, így tud túlélni– amikor elmúlik, amikor felépülünk, már csak azt tudjuk felidézni, hogy szörnyű volt. Én azonban semmit nem akartam elfelejteni. Próbáltam minél pontosabban megfogalmazni azt a belső tüzet, ami akkor emésztett.

– Gondolom szeretted volna minél gyorsabban mindezt leírni, hogy ne illanjanak el az emlékek.

– Igen. Ez sikerült is, hiszen amikor négy év után újraolvastam ezeket a szövegeket, vissza tudtam utazni abba az tudatállapotba, amiben 2016-ban voltam. Elkezdett visszaemlékezni a lelkem arra, amit akkor megélt.

– A regény tehát 2016-ban született?

– Nem egészen. Akkor írtam azt a naplót, amiből olvashatóak részletek a könyvben. Például amikor elmentem az azonosításra, kimentem a hegyre... mindezeket akkor írtam le. Közben felfedeztem a hely különleges dimenzióit, Írtam, és kezdett bennem megfogalmazódni az is, hogy ha ezekből tudnék egyszer egy könyvet írni, azzal a fiamnak is örök emléket állíthatnék. Ha azt a könyvet valaki tíz év múlva leveszi a polcról, kíváncsi lehet rá, hogy milyen volt ez a fiú. A fiam. A lelkek addig vannak köztünk, amíg beszélünk róluk és emlékezünk rájuk. Néhány hónap után azonban nem bírtam tovább írni a naplót, és ez a csend eltartott négy évig. Azt hittem, nem is fogom tudni megírni a könyvet.

Tavaly tavasszal egy éjjel aztán olvastam itthon az akkori írásaimat, mikor azt éreztem, készen van minden bennem, és már meg tudom csinálni. Összeállt a fejemben a sok mozaik, és szinte gondolkodás nélkül írtam, mintha vezetve lett volna a kezem,

így két hét alatt összeállt az első, nyers változat. Utána azonban egy tudatos szerkesztési munkát kezdtem el, ugyanis azt is megéreztem, hogy ez a történet teret tud nekem adni arra, hogy egyéb dolgokat is elmesélhessek a világról. Sok, majdnem tabu-kérdést feszegetek, melyekre sok ember rá tud kapcsolódni, akár a hitről való elmélkedésre, akár az anyaság nehézségeinek taglalásárta, akár párkapcsolati kérdésekre gondolok.

– Volt egy olyan érzésem a regény olvasásakor, hogy még mindig bűntudatban létezel. Most hogy állsz vele?

- Szerintem kevesebb bűntudat van bennem, mint amennyit az utóbbi öt évben általában elvártak tőlem. Volt, aki próbálta fokozni bennem ezt az érzést azzal, hogy vádolt, mert én vittem Bencét oda stb. Később, amikor mindent elemeztem, arra jutottam, hogy ebben a történetben születtek döntések rajtam kívül is. A fiam is hozott egy olyan döntést akkor, ami nem bizonyult jó döntésnek. De joga volt döntést hozni, még ha a következményei borzasztóak is voltak.

Nem látta előre, mi sem láttuk előre, mi fog történni. Néha a döntéseink következményeibe belehalunk.

A fiam nem egy három éves kisgyerek volt, hanem egy majdnem felnőtt, egy hónappal később töltötte be a tizennyolcat. Nyilván van bűntudatom, néha erősebben, néha kevésbé. Tényleg én vittem el őket oda, és az indulás előtt már egyáltalán nem volt lelkes Bence. Jó lett volna, ha hallgatok rá, jut eszembe néha. Nehezen indult az ottani élete, amiben szerepe volt annak is, hogy az internetnek köszönhetően hiába ment el Gozóra, a telefonja folyamatosan pittyegett. Az otthoni közösségével tartotta a kapcsolatot, és úgy érezte, kimarad mindabból, ami ott történik. Furcsa módon pont az utolsó időszakra esett, hogy kezdett átfordulni és átadni magát ennek a helynek, ahol jelen volt. És ezen a napon el is jutott egy csúcspontra. Az volt benne, hogy anya elment, mi hárman felfedezzük a helyeket, megmutatok a testvéreimnek szép helyeket a szigeten.

– Amire Bence jutott a végén, hasonló, mint amire te magad is jutottál a könyv végére, ugye? A mostban létezni, azt megélni.

– Igen. Ilyesmikről beszélgettek akkor a fiúk is. Most itt vagyunk,- mondta az öccsének- elengedem, ami volt, és ha hazamegyünk, indul valami új. Hét óra volt, gyönyörű napon voltak túl. Még meg is ölelte Ákost, indultak volna vissza, és volt egy kósza ötlete, hogy csobbanjanak még egyet a vízben. Ez lett a vége.

– Hogy állsz a hittel? Egyfajta bizonytalanságot éreztem ezzel kapcsolatban.

– Mivel van is. Sok vallással megismerkedtem, bejártam a magam spirituális útját. Azt hiszem, arra jutottam, hogy sokkal könnyebb út Isten felé fordulni, mint magunkba nézni és ott keresni az erőt. A Tibeti halottaskönyv azt írja, hogy a halál nem a fizikai halállal történik meg - a léleknek a szív megállása után komoly utat kell megtennie, mielőtt megnyugodva el tud innen menni. Én ezt az elengedést-elmenést végigcsináltam a fiammal. Írtam is akkoriban erről. Éreztem őt, és azt, ahogy a halállal küszködik... A Halottaskönyvben az áll, egy halálfázisban a szél színe zöld. Én magam is zöld ruhákat hordtam akkoriban, sőt, írtam is arról, hogy számomra a gyász színe zöld. Nem ismertem akkoriban a Tibeti Halottaskönyvet.

Ma sem ismerem, de azt a részt olvastam, ahol leírja, hogy a meghalás egy fázisában a távozó lélek színekként érzékeli a világot. Akkor neki a szél zöld. Ma azt gondolom, akkor sokkal közelebb voltam ahhoz a tudatállapothoz, a meghalás folyamatához, mint gondoltam.

Ott voltam az úton a fiammal anélkül, hogy tudtam volna. Segítettem őt elmenni. Most megint különleges intuícióim vannak, hogy újraértelmezzem azt az utat, amit akkor bejártam.

– A máltai közeg, aki fogadott titeket a temetéskor, csodálatosan együttérzett veletek. Segítettek, imádkoztak értetek, elkerültetek egy püspökhöz is. Mintha valami áldott helyzetben lettetek volna.

– Igen, akkor tényleg azt éreztem, hogy Isten közelében vagyok. Ilyen élmény nem sok adatik az életemben. És ezt emberek közvetítették.

– Megérintett, hogy írod a könyvben, hogy Bencével négyszer találkoztatok a halála után.

– Igen, négyszer jött el hozzám álmomban, és egyszer tudtuk megölelni egymást.

– A regénybe került, gyermekeidtől származó idézetek eredetileg le voltak írva neked?

– Igen, ezeket lejegyeztem akkor, mikor megtörténtek, mikor a kicsi szájukkal kimondták ezeket a szavakat. Mikor a könyvet írtam, ezekből válogattam. Hátborzongató volt látni, ahogy a történetbe illeszkednek ezek a kicsi szilánkok.

– Tehát te valójában öntudatlanul előre dolgoztál ezen a könyvön.

– Igen. Akkoriban jónak gondoltam, hogy írom a gondolataimat, a történteket. Amikor összeálltak ebben a könyvben, valóban olyan volt, mintha ezelőtt 20 évvel tudatosan előre dolgoztam volna. Mintha a világ már tudta volna, hogy ezeknek egyszer még helyük lesz egy nagyon fontos történetben.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


KULT
A Rovatból
Molnár Áron szokatlan kéréssel fordult azokhoz, akik illegálisan nézik az új filmjét
Az alkotók tehetetlenek a kalózkodással szemben, ami miatt már most óriási a veszteség. A színész szerint a szimbolikus jegyvásárlással maradhatna tovább műsoron a független film.
Maier Vilmos - szmo.hu
2026. február 22.



Molnár Áron a Facebookon tett közzé felhívást az „Itt érzem magam otthon” című új filmjével kapcsolatban. A színész azt állítja, hogy a filmet illegálisan töltik le, ami jelentős bevételkiesést okoz az alkotóknak.

A posztban azt írja: „Az »Itt érzem magam otthon« című filmünket csak egy torrent oldalról (több oldalon is fent van, harcolunk ellene) 5000-en töltötték le pár nap alatt. Van aki külföldről, van aki kényelemből. Ez 10.000.000 forint kiesés, ami egy független filmnél irdatlan sok.”

Molnár szerint ez ellen láthatóan nem tudnak harcolni, ezért egy ajánlattal fordult azokhoz, akik nem moziban nézik meg a filmet.

„Ha màr van olyan, aki nem moziban nézi(sokkal jobb moziban;), kérlek titeket, hogy álljatok mellénk azzal, hogy annyi mozijegyet vesztek akármelyik szimpatikus mozi online felületén, ahányan megnéztétek, ezzel szimbolikusan és gyakorlatban is támogatjátok az államtól független filmünket.”

A színész hozzátette, hogy minél többen nézik meg a filmet moziban, annál tovább marad műsoron, így több emberhez jut el, és annál nagyobb „felkiáltójel” lesz a film, ami szerinte a rendszertől függetlenül készült. Posztját azzal zárta, hogy köszönetet mondott azoknak, akik moziban nézték meg a filmet, és ezzel is melléjük álltak.

Az Itt érzem magam otthon független finanszírozásban, az NFI támogatása nélkül készült, Holtai Gábor első nagyjátékfilmje. A magyarországi premier február 19-én volt. A thriller főhőse, Rita (Lovas Rozi) egy család lakásában ébred, ahol azt állítják róla, hogy ő Szilvi, a régen eltűnt lányuk. A kritikák a zárt térben játszódó, allegorikus jellegű történetvezetést és a feszült, társadalomkritikus hangütést emelik ki. A forgatókönyvet Veres Attila írta, a játékidő 124 perc.

A főbb szerepekben Lovas Rozi, Molnár Áron, Szervét Tibor, Gryllus Dorka, Znamenák István, Simon Kornél, Józsa Bettina, Simon Soma és Zsurzs Kati látható. A rendező Holtai Gábor, a forgatókönyvíró Veres Attila, az operatőr Szőke Dániel, a producer pedig Farkas Ádám.

A filmről írt kritikánkat itt lehet elolvasni:


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
KULT
A Rovatból
Rekordot jelentő bukás: Timothée Chalamet Oscarra is esélyes filmje 11 jelölésből egyetlen díjat sem nyert meg a BAFTA-gálán
A „Marty Supreme” című film a Brit Filmakadémia díjátadójáról díj nélkül távozott, ezzel pedig beállította a „Szerelmes asszonyok” és az „Én, Pán Péter” negatív rekordját.


A filmes díjszezonban Josh Safdie sportdráma-komédiája, a „Marty Supreme” eddig megállíthatatlannak tűnt. A kritikai és kasszasiker után a favoritnak tartott film azonban vasárnap este Londonban falnak ütközött.

A Brit Filmakadémia díjátadóján a produkció egyetlen jelölését sem tudta díjra váltani,

a 11 jelölésből mind a 11-et elveszítette. Ezzel beállította a díj történetének legfájóbb negatív rekordját, amit eddig csak a „Szerelmes asszonyok” (1969) és az „Én, Pán Péter” (2004) volt kénytelen elszenvedni.

A váratlan bukás nem csupán egy látványos kudarc, hanem egy olyan fordulat, amely teljesen újraírja az Oscar-gála előtti erőviszonyokat.

A „Marty Supreme” esélyesnek számított a legfontosabb kategóriákban, köztük a legjobb film, a legjobb rendezés (Josh Safdie) és a legjobb férfi főszereplő (Timothée Chalamet) díjára, de a brit szavazók másként döntöttek.

Az este legnagyobb nyertese Paul Thomas Anderson „Egyik csata a másik után” című háborús drámája lett, amely hat díjat, köztük a legjobb filmnek és rendezésnek járó elismerést is hazavitte.

A gála egyik legmegindítóbb pillanata az volt, amikor a legjobb férfi főszereplő díját a brit Robert Aramayo vehette át az „I Swear” című filmben nyújtott alakításáért. A győzelem annyira váratlanul érte, hogy a színpadon alig találta a szavakat. „Őszintén nem hiszem el, hogy megnyertem” – mondta meghatottan.

A nagy esélyesnek tartott Timothée Chalamet veresége ezzel a díjszezon eddigi leglátványosabb meglepetése lett.

A további fődíjakon a „Bűnösök” és a „Hamnet” osztozott, előbbi három, utóbbi két szobrot gyűjtött be, többek között a legjobb női főszereplő díját Jessie Buckley számára.

A díjátadó hangulatát nemcsak a meglepetések, hanem az erős felszólalások is formálták. Paul Thomas Anderson a díja átvételekor szenvedélyes beszédben védte meg a mozi erejét.

„Aki azt mondja, hogy a filmek már nem jók, az mehet a francba, mert ez egy nagyszerű év”

– jelentette ki.

A gálán akadtak feszült pillanatok is, amikor a közönség soraiból a Tourette-szindrómával élő aktivista, John Davidson – az „I Swear” című film ihletője – akaratlan kiáltásai hallatszottak. A műsorvezető, Alan Cumming tapintatosan kezelte a helyzetet, megértést kérve a nézőktől, ezzel tiszteletteljes légkört teremtve.

A BAFTA-kudarc ellenére a „Marty Supreme” Oscar-esélyei nem múltak el, csupán a kampánystratégiának kell új irányt vennie.

A történelem bizonyítja, hogy a brit és az amerikai Filmakadémia ízlése gyakran eltér: korábban az „Minden, mindenhol, mindenkor” és a „Holdfény” is gyengébb londoni szereplés után tarolt az Oscar-gálán. A Marty Supreme kilenc Oscar-jelöléssel várja a február 26-án kezdődő és március 5-ig tartó végszavazást, a gálát március 15-én tartják Conan O’Brien vezetésével.

Miközben a díjak most elkerülték, a film a pénztáraknál továbbra is elsöprő siker.

A 60–70 millió dolláros (körülbelül 19,3–22,5 milliárd forintos) költségvetésből készült film világszerte már 152 millió dollár (hozzávetőleg 48,9 milliárd forint) bevételt termelt, amivel az A24 stúdió történetének legsikeresebb produkciójává vált.

Via Variety


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Az egész ország imádta a Linda című sorozatban: a ma 68 éves Szerednyey Bélának mégis megmondták, ezzel kinyírta magát a szakmából
A 80-as évek kultikus sorozata egy csapásra tette ismertté, de a szakmában a szerep stigmának számított. A negatív jóslatok ellenére a művész a Madách Színház vezető színésze maradt.


Ma, február 22-én, vasárnap tölti be 68. életévét Szerednyey Béla, akinek a neve egyet jelent a magyar színháztörténet elmúlt négy évtizedével. A Jászai Mari-díjas művész pályája a hűség, a hirtelen jött népszerűség terhének és egy drámai szakításnak a krónikája is. Az ország Tomija, a Madách Színház egykori alapembere és generációk szinkronhangja mögött egy olyan pálya áll, amelynek fordulópontjai a legismertebb szerepeinél is többet mondanak.

A történet 1958. február 22-én kezdődött Budapesten, és bár néhány adatbázis egy nappal korábbra teszi a születésnapját, a legmegbízhatóbb intézményi források, köztük anyaszínháza, a Madách Színház is a mai napot igazolja.

A színpad már gyerekként beszippantotta: mindössze kilencévesen debütált, a Színház- és Filmművészeti Főiskolát pedig 1981-ben végezte el, ahonnan egyenes út vezetett abba az intézménybe, amely több mint negyven évre az otthonává vált. A Madách Színházban nemcsak színészként, de rendezőként is alapember lett, munkáját pedig a legmagasabb szakmai elismerések sora fémjelezte: Jászai Mari-díj, a Magyar Érdemrend tisztikeresztje, valamint az Érdemes és Kiváló művész cím.

A színház hivatalos életrajza egy különleges rekordot is megemlít: 2010-ben a Páratlan páros című előadás 25 éves, megszakítás nélküli szériájáért Magyar Guinness-rekordot állított fel. Ez a páratlan hűség és szakmai szimbiózis azonban 2022-ben megtört. A Macskák című legendás darabból a színház – az angol jogtulajdonos korhatár-előírására hivatkozva – kitette a művészt, aki válaszul egy radikális lépésre szánta el magát.

„Az angol jogtulajdonosok felszólítottak, hogy hagyjam el az egyik sikerdarabot… Erre én az összes szerepemet leadtam, mert sértette az önérzetemet” - mondta az nlc-nek. Ahogy ő maga fogalmazott: „Úgy érzem, lezárult egy korszak az életemben, és kezdődik egy másik…”

A Madách Színházzal való konfliktus előtt évtizedekkel egy másik esemény határozta meg a pályáját. A nyolcvanas évek közepén berobbant a Linda című sorozat, amely a korszak egyetlen tévécsatornáján keresztül egyetlen este alatt tette Szerednyey Bélát az egész ország kedvencévé. A hirtelen jött népszerűség egyszerre volt áldás és átok.

„Pályakezdő színészek voltunk, és meglehetősen váratlanul ért minket a hirtelen jött népszerűség” – emlékezett vissza egy interjúban, hozzátéve, hogy a karakterrel ellentétben ő a való életben sokkal határozottabb. „Tomi szerethető, kedves fickó volt, de igazi tutyimutyi alak. A való életben én sokkal karakánabb pasi vagyok.” A sorozatszínészi státusz akkoriban nem számított szakmai csúcsnak.

„A sorozatszínész lét akkor nem volt valami fergeteges dolog… egy neves filmrendező… azt mondta, hogy ezzel kinyírtam magamat a szakmából.” A figyelmeztetés ellenére a karrierje nem tört meg, de a szereppel való azonosítás sokáig kísérte.

A Madách Színház musicaljeinek (Nyomorultak, Az Operaház Fantomja, Producerek) ikonikus alakja lett, de vendégművészként a Játékszínben is folyamatosan játszik olyan sikerdarabokban, mint A vád tanúja vagy a Legénybúcsú.

A közelmúltban egy újabb generáció ismerhette meg a mozivásznon: a 2024-es Most vagy soha! című történelmi filmben Landerer Lajos nyomdatulajdonost formálta meg. Munkásságának talán legszélesebb körben ismert szelete azonban a hangja. Ő volt Nils Holgersson, a Hupikék Törpikékben Tréfi, a Kacsamesékben pedig több karakter magyar hangja, amelyek generációk számára tették feledhetetlenné.

2014-ben vette feleségül nála tizenhét évvel fiatalabb párját, a kapcsolatukról pedig egy interjúban a rá jellemző analitikus, mégis mélyen érző módon beszélt. A „szerelem” szótól idegenkedik, mert szerinte az egyfajta kontrollvesztett állapotot jelent.

„A szerelem (…) amikor valami átveszi az ember felett az irányítást… Nem szeretem (…) átadni az irányítást… Nálunk szeretet van” - nyilatkozta a BEOL-nak. Egyik legkedvesebb anekdotája a legendás Psota Irénhez kötődik, akit születésnapján egy tortával lepett meg. A nagy színésznő a rá jellemző fanyar humorral, de szeretettel fogadta: „Na most már takarodj haza!” – mondta neki.

Forrás


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

KULT
A Rovatból
Megérkezett a Csengetett Mylord a Belvárosi Színházba – aki a sorozat nyújtotta élményt várja, az könnyen csalódhat
A Csengetett Mylord színpadon is nagyon szerethető és szórakoztató. Szemmel láthatóan törekedtek a rajongók kiszolgálására, de a színészek szerencsére nem utánozzák a film szereplőit.


A cikk SPOILEREKET tartalmaz!

Vannak olyan külföldi produkciók, amelyek annyira népszerűek nálunk, hogy már-már szinte magyarnak tekinthetjük őket. Ilyenek a Bud Spencer filmek vagy a Kórház a város szélén. És kétségtelenül ilyen a Csengetett Mylord is. A hazai rajongók annyira lelkesek, hogy néhány éve elhozták Magyarországra a sorozat szereplőit is. A magyar Csengetett Mylord rajongói Facebook-csoportnak pedig csaknem 43000 tagja van.

Orlai Tibor tehát nem vállalt túl nagy kockázatot, amikor úgy döntött, bemutatja a sorozat alapján készült színdarabot.

A sztereotipikus brit előkelő család és cselédeik életét bemutató sorozat hazai sikerében nem kis szerepe van a remek magyar szinkronnak. Olyan nagyszerű színészek kölcsönözték a hangjukat brit kollégáiknak, mint Hollósi Frigyes, Hámori Ildikó, Konrád Antal, Benedek Miklós, Pásztor Erzsi, Bakó Márta, Zsurzs Kati vagy Szirtes Ági.

A népszerűségnek hála nagyon nagy érdeklődés övezi az előadást, de ez kétélű fegyver: aki ugyanazt az élményt várja, amit a sorozat nyújtott, könnyen csalódhat. Nagy kérdés volt számomra is, hogy a magyar előadás alkotói melyik irányt választják: minél inkább reprodukálják a tévés élményt, vagy teljesen új felfogásban valósítják meg a produkciót.

A válasz: is-is.

Szemmel láthatóan törekedtek a rajongók kiszolgálására, de a színészek szerencsére nem utánozzák a film szereplőit.

A darab azzal kezdődik, hogy bejön Mabel (Lass Bea), a szemetesből kihalász egy hosszú krumplihéjat és benyögi: „Az finom lesz!” Aki ismeri a sorozatot, az már ettől "megérkezik". Talán nem túlzás kijelenteni, hogy az egész sorozat legnépszerűbb karaktere volt a bejárónő, aki a ranglista legalján áll. Ő az, akit még a cselédek is lenéznek, az urak pedig jószerivel a létezéséről sem tudnak.

Maga a színdarab története a sorozat első évadát követi. Alf Stokes (Debreczeny Csaba) és James Twelvetrees (Rohonyi Barnabás) az első világháborúban megmenti egy sebesült arisztokrata, Teddy Meldrum (Pataki Ferenc) életét. Igaz, Stokes közben ellopja az uraság óráját és a gyűrűjéből kifeszegeti a smaragdot James minden tiltakozása ellenére.

Évekkel később Stokes és Tewelvetrees is Lord Meldrum (Gyabronka József) alkalmazásában találja magát, aki hálás nekik amiért megmentették öccse életét. Alf a minden hájjal megkent komornyik, aki ott károsítja meg gazdáit, ahol tudja, James pedig a becsületes, de nyársat nyelt, rátarti lakáj. Stokes beszervezi a házhoz lányát, a kissé együgyű, de jólelkű Ivyt (László Lili) is. A Lord gazdag, de szenilis anyósa, Lady Lavender (Molnár Piroska) az egész családra frászt hoz, amikor kitalálja, hogy a családi gumitársaság részvényeit odaajándékozza előbb a papagájának, majd Ivynak, később pedig az inasnak, Henrynek (Sipos László Márk).

Ettől kezdve Stokes mindent elkövet, hogy megszerezze magának a részvényeket, miközben a Lord és családja érhetően szeretné visszakapni, nehogy elveszítsék a családi vagyon alapját jelentő vállalatot.

Debreczeny Csaba remek színész, de eleinte nehéz volt megszokni Alf Stokesként. Paul Shane Hollósi Frigyes hangjával annyira markáns jelenség volt, hogy nehéz elfogadni egy puhább, bár kétségtelenül vicces változatot. De a darab előre haladtával a színész is jobban belejött a figurába, és nekem is sikerült elfelednem az eredetit. Úgy érzem, Debreczenynek szüksége van még néhány előadásra, hogy igazán megérkezzen, de nem lesz probléma.

Rohonyi Barnabás James Tewlvetreese egy fokkal emberibb és szerethetőbb lett, mint Jeffrey Holland. Barna kevésbé sztereotíp angol lakájt alakít, ami persze az eltérő felfogás mellett talán abból is fakad, hogy jóval fiatalabb, mint brit kollégája volt a forgatás idején. Barna a generációja egyik legjobbja, azok közé tartozik, akik drámai és komikus szerepben egyaránt remekül megállják a helyüket, ami egyáltalán nem magától értetődő.

Molnár Piroska egy személyben hozza Lady Lavendert és a papagáját, Kapitányt. Néha kicsit belekeveredik, hogy épp melyik hangon is kell megszólalnia, de geget csinált belőle. Meg hát Piroskának mindent is megbocsátunk, az egyik legszerethetőbb színésznőnk.

Pataki Ferenc nagyon magára talált a szobalányok után rohangáló Teddy bácsi szerepében. A karaktere is nagyon hasonló Michael Konwleshez, és helyenként úgy tűnt, mintha Benedek Miklós hangja szólna, annyira közeljárt hozzá. Azóta sem tudom eldönteni, hogy Pataki szándékosan rájátszott erre, tényleg ilyen hasonló a hangjuk, vagy csak én akartam olyannak hallani.

A másik szereplő, aki hozta az eredeti sorozat feelingjét Lass Bea Mabelje.

A sorozatban is Mabel magasan az egyik legnépszerűbb karakter, és Lass az előadás fontos tartóoszlopa.

Lass Bea tehetségét dicséri, hogy elsőre nem ismertem fel, ő játssza Lady Agathát is (illetve a darab végén az uzsorást is).

Ugyancsak több szerepben látható Ficzere Béla, aki Wilson kapitány mellett 2-3 kisebb karaktert is felvállal. Béla itt is remekel. Öröm látni, hogy egyre több lehetőséget kap színházban, tévében és filmben egyaránt. Ha róla van szó, mindig meg kell említenem, hogy aki teheti, nézze meg önálló estjeit, A pacal idejét és a Cicikrisztust.

Gyabronka József Lord Meldurmja is szerethető, kicsit rontott az összképen, hogy a színésznek többször látványosan meggyűlt a baja a szöveggel. Néha összekeverte a neveket, máskor egyértelműen nem jutott eszébe, mi is jön. Szerencsére kollégái áthidalták a "lyukakat".

Az előadás próbálja kicsit maibbá varázsolni a szöveget, amit nem feltétlenül tartok szerencsés ötletnek. Lord Meldrum és Teddy például rendszeresen használnak trágár kifejezéseket, aminek nem igazán érzem a létjogosultságát.

Talán így szeretnék még jobban aláhúzni a sorozat és a darab nem túl mély, de mégis meglévő mondanivalóját, hogy az urak morálisan semmivel sem különbek a cselédeknél, csak több a pénzük.

Ugyanakkor volt olyan kikacsintás, ami meglepően működik. Az egyik jelenetben a Meldrum család és Lady Agatha az osztálykülönbségekről beszélgetnek, amikor is Gyabronka József kinéz a közönségre és megjegyzi:

„Kinek mije van, annyit is ér”.

A poén persze megosztotta a közönséget, egyik fele harsányan nevetett, a másik lefagyott (talán nem tudta, jó magyarnak szabad-e kacagnia ezen).

Visszatérő gegforrás, ami egyértelműen csak a színdarab sajátja, a negyedik fal lebontása. Amikor például Lass Bea átvedlik uzsorássá, aki férfi, hangosan előre bejelenti, hogy ő most kicsoda is, és egy ponton még az álbajszát is leveszi. Vagy valaki épp arról beszél a színpadon, hogy James milyen jóképű, mire Rohonyi kimosolyog a közönségre és meghajol. Tudom, hogy van, aki nem szereti ezt a fajta kikacsintást, de mivel következetesen végigvitték az előadáson, nekem tetszett. És jók az apró gegek is, amik nem is biztos, hogy mindenkinek feltűnnek. Például amikor Lord Meldrum és Lady Agatha enyelegnek, James a háttérben faarccal áll, kezében egy gyertyatartóval – tartja a gyertyát.

Szentségtörő leszek, de nekem jobban tetszik a Belvárosi Színházban látott Mrs. Lipton, mint az eredeti.

Félreértés ne essék, Brenda Cowling is pompás színésznő volt és Pásztor Erzsi hangjával nagyon szeretem. Mégis Cseh Judit fiatalosabb, nőiesebb Blancháról sokkal jobban el tudom hinni, hogy egyszerre két férfi is csapja neki a szelet Alf Stokes és Wilson kapitány személyében.

Bíró Panna kicsit beleragadt a fiatal femme fatalok skatulyájába. Ha egy előadásban csinos, vonzó fiatal lány szerepel, akiért bolondulnak a férfiak, azt szinte biztosan ő kapja. Remekül játssza, de izgalmas lenne más karaktereket is látni tőle. Egyszer cserélhetnének László Lilivel, akinek többnyire a drámaibb szerepek jutnak.

Bíró Panna itt Miss Poppyt játssza, a Lord fiatalabb lányát, aki a mulatozásnak él, és az ujja köré csavarja Jamest. Az előadás egyik hibája, hogy a Poppy-James "viszonyt" kicsit későn hozzák be, pedig ez a sorozat egyik vezérmotívuma. Az első pillanattól kezdve izzani kéne a levegőnek Rohonyi és Bíró között. Ehelyett kicsit olyan az egész, mintha csak menet közben jutott volna eszükbe az alkotóknak, hogy itt van ez a szál is, kéne vele kezdeni valamit.

Rezes Dominika alakítja Cissyt, a család feketebárányát, aki Teddy bácsihoz hasonlóan érdeklődést mutat a szolgálólányok iránt. Az ő karaktere jóformán megegyezik a sorozatban látottakkal, bár kicsivel rámenősebb lett.

Na és persze itt van László Lili is, aki általában komolyabb szerepekben látható, nehézsorsú lányokat, fiatal asszonyokat alakít. Most megmutathatja komikus másik arcát is. Nagyon jól áll neki a bugyuta, de érző szívű Ivy figurája.

Összességében nagyon szerethető előadás lett a Csengetett Mylord. Én Kocsis Gergely rendező helyében tettem volna annyi gesztust a rajongók felé, hogy afféle easter eggként felkérek valakit a még élő szinkronhangok közül. Hámori Ildikó például remek Lady Lavender lett volna. De ez apróság.

Az előadás után kicsit beszélgettem Rohonyi Barnával, aki elmondta, hogy az eredeti brit darab meglehetősen lapos volt, sok geget ők maguk írtak vissza bele a sorozat alapján. Ez mindenképpen dicséretes, és a sorozat szelleméhez illően a színházi változatról is elmondhatjuk, hogy így, ebben a formában sehol másutt a világon nem látható.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk