Botoxolás miatt zártak ki versenyzőket egy teveszépségversenyből
A Közel-Keleti orszában évente megtartják az Abdulaziz Király Fesztivált, amelynek keretein belül hagyományosan egy teveszépségversenyt is szoktak rendezni. Ha ismerősen cseng a név, az azért lehet, mert 2018-ban tele volt a sajtó azzal, hogy ezen a versenyen egy tucat tevét kizártak, miután kiderült: a gazdájuk botoxot és más szereket fecsekendezett az ajkukba, hogy szebben mutassanak.
A Telex az AP és az Al Jazeera információi alapján azt írja, hogy az összes tenyésztőt, akinek az állatánál ilyesmit állapítottak meg, kizárták a versenyből. Ez különösen fájhatott annak tudatában, hogy a versenyen összes 66 millió dollárnyi pénznyereményt lehet hazavinni.
A szervezők egyébként már korábban megígérték, hogy egyre fejlettebb eszközökkel lépnek fel a csalók ellen, akik maguk is egyre trükkösebbek. Vannak, akik a tevék orrát és ajkát botoxolják, de akadnak olyanok is, akik hormonokkal igyekeznek elérni, hogy az állatok izmosabbak legyenek.